Az év vége nem csak a karácsonyi ajándékvadászatról szól, hanem a céges bulikról, a rokonlátogatásokról is. Már csak azt kell kitalálni, hogy lehet ezt minél okosabban végigcsinálni?
Magyar kutatók igazolták először, hogyan járul hozzá a dohányfüst a krónikus hasnyálmirigy gyulladás kialakulásához és miért tehető felelőssé a folyamatosan fennálló gyulladásért. A Semmelweis Egyetem, a Szegedi és a Pécsi Tudományegyetem legújabb közös kutatási eredményét Budapesten mutatták be a tudományterület hazai és nemzetközi képviselőinek.
Az előzetes adatok szerint 2023 novemberében 6780 gyermek született, és 10 351 ember halt meg. 2022 novemberéhez képest a születések száma 6,9, a halálozásoké 5,6, a házasságkötéseké pedig 2,2 százalékkal csökkent. A természetes népességfogyás tovább lassult - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn az MTI-vel.
A Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) idén is megszavaztatja az újságírókat az év legjobb sportolóiról, csapatairól, edzőiről, a jelöltek névsorát hétfőn jelentették be, csakúgy, mint az Év sportpillanata tízes listáját, amelyről olvasóink választhatják ki, melyik volt a legemlékezetesebb.
A vita azzal indult, hogy a szomszéd épület mindent leárnyékol, ezt a bíróság végül be se számította az összegbe. A pénzt azonban a jelek szerint egyhamar nem látják a tulajdonosok, akik még egy weboldalt is indítottak a periratok nyilvánosságra hozatalára, hogy mindenki lássa, mi vár arra, aki ma Magyarországon ilyen útra lép.
A Polar Klíma Magyar Klímacsereprogramja abban segíti a lakosságot, hogy kiviteltől és darabszámtól függően 30-150 ezer forinttal olcsóbban tudják elavult berendezéseiket komfortos és energiahatékony Polar eszközökre cserélni.
Sok ügyfél keresi azokat a hazai banki termékeket, amelyek hatékonyan veszik fel a versenyt a neobankokkal és fintechekkel. A Gránit Bank például 550 ezer forintig kínál kedvező devizaváltást ügyfeleinek új szolgáltatásában, és kalkulációik szerint, kondícióik bizonyos tekintetben a Revolut ajánlatainál is jobbak: sok ügyfél téli utazásokhoz és onl
Nem terveztem erről írni, mégse tudok most másról. Pedig elkezdtem egy cikket arról, hogyan lehet megelőzni a gyerekek kiborulását a boltban, de döcögtek a sorok. Így van ez, amikor nem arról írok, ami igazán foglalkoztat. Ami éppen munkál bennem. Vagy rám telepszik és megszorongatja a szívem. Ezt most a gyászoló sorstársaimnak írom, szeretettel!
Hihetetlen, de tényleg így van: már a hatodik X-be ért Hollywood egyik legnagyobb férfiikonja, aki immár évtizedek óta dobogtatja meg a hölgynézők szívét a moziban. Brad Pitt jubileumi születésnapját nagy adag róla szóló érdekességgel ünnepeljük.
Szodfridt Imre termékeny és sokoldalú fejlesztőmérnök volt. Egy, a Porsche által készített összeállítás több tucatnyi szabadalmát sorolja fel, köztük egy kisautót padló alatti motorral, hidraulikus sebességváltót, a duplakuplungos váltót és több motorkerékpárt is. Szodfridt Imre 1930-ban született Győrött. Édesapja, Szodfridt József a második vilá
Egy friss dél-koreai kutatás rávilágított arra, hogy a mindennapos munkahelyre történő ingázás és az azt követő visszaút nem csak kényelmetlen, de az egészségre nézve is káros lehet - hívja fel a figyelmet a nuus.hu cikke.
"Nagyon hálás vagyok a Mandoki Soulmates és a magam nevében is, hogy ekkora értékes és mozgalmas évet köszönhetünk a közönségünknek egy ilyen gondterhelt évben, amikor az emberiség a krízisek labirintusában még az iránytűt is elveszítette" - mondta Leslie.
Az idei év nem a legrosszabb eredményeket hozta gabonatermés tekintetében. Hogy mi határozza meg az árak alakulását, hová lett, vagy hová lesz az Ukrajnából származó, gyakran kérdéses minőségű termény, és ez hogyan csapódik le az európai uniós élelmiszerláncban, arról érdemes tájékoztatni a magyar fogyasztókat is. A témával kapcsolatos kérdéseket k