Az előzetes adatok szerint 2023 novemberében 6780 gyermek született, és 10 351 ember halt meg. 2022 novemberéhez képest a születések száma 6,9, a halálozásoké 5,6, a házasságkötéseké pedig 2,2 százalékkal csökkent. A természetes népességfogyás tovább lassult - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn.
Novemberben 6780 gyerek született Magyarországon, ez közel 7%-kal kevesebb, mint egy évvel korábban. Ezzel folytatódott a születésszám csökkenése. Egy évre visszatekintve 86 ezernél is kevesebben jöttek világra, ilyen még sosem fordult elő a modern kori történelemben.
Magyarországon a legkeresettebb műfaj a leszbikus és nem vagyunk a 20 legnagyobb pornófogyasztó ország között - derült ki többek között a Pornhub 2023-as évértékelőjéből. Eszerint a 2023-ban - csakúgy mint az elmúlt években - a hentai volt a legkeresettebb kifejezés a portálon, a legnagyobb fogyasztónak pedig az Egyesült Államok bizonyult.
Novemberben 6780 gyerek született Magyarországon, ez közel 7%-kal kevesebb, mint egy évvel korábban. Ezzel folytatódott a születésszám csökkenése. Egy évre visszatekintve 86 ezernél is kevesebben jöttek világra, ilyen még sosem fordult elő a modern kori történelemben.
Károly király szemmel láthatóan csak nehezen tudta visszafogni a könnyeit, amikor a közelmúltban Kamilla királyné segítségével leleplezte a szüleiről készült szobrokat a londoni Royal Albert Hallban. Az erős érzelmeknek valószínűleg nem az volt az egyetlen oka, hogy Károly gyásza még mindig relatíve friss az anyját és az apját illetően is. A szobor
Nem kímélte a jelenlegi főpolgármestert Brenner Koloman, ki a kormánypártoknak is odaszúrt. A Jobbik-Konzervatívok jelöltje kipucolná a Városházát, referendumot tartana a Lánchíd forgalmi rendjéről, de maradtak még kérdőjelek. Nem egy.
Az ünnepélyes keretek között aláírt hosszútávú védelmi ipari együttműködést Alper Özbilen, a Pavo Group elnöke, valamint Boros László, a Magnus Aircraft Zrt. vezérigazgatója írta alá Isztambulban. A NATO tagországi vállalatcsoport több, mint 20 éves nemzetközi múlttal rendelkezik biztonsági, információs és kommunikációs technológiák, energia, vala
Az üvegházhatású gázok (ÜHG) globális kibocsátásának közel hetedéért az állattenyésztés felelős, amely főként az emésztésből eredő gázokból, a trágyakezelésből, a takarmánytermésből és az energiafogyasztásból ered.
A Tether 326 tárcában összesen 435 millió USDT-t fagyasztott be az amerikai bűnüldözői szervekkel való együttműködés során. A stabilcoin-kibocsátó vállalat
Leszakadt egy felsővezeték Rákos állomás után egy, Hatvanból a Keleti pályaudvarra tartó elővárosi vonatra, ami miatt füstölni kezdett a mozdony. Így gyakorlatilag órák óta megbénult a Keleti Pályaudvar felé és a másik irányba is a vonatforgalom.
A népi gyógyászat is ismerte és használta az ördögbocskor nevű gyomnövényt, ennek ellenére óriási riadalmat keltett, hogy a napokban gyerekek számára feltálalt ételben találták meg. Pár napig még érdemes figyelni az esetleges tünetekre.
Ma érkezik a török elnök, Recep Tayyip Erdoğan Budapestre. Nemrég volt itt, de úgy tűnik, van mit megbeszélni. Egy hatása már biztos lesz az egynapos látogatásnak.
Az Amerikai Fogyasztói Termékbiztonsági Bizottság (Cpsc) figyelmeztetést adott ki egyes amerikai, kínai és dél-koreai gyártású mágnesgolyós játékkészletek ellen, mert súlyos sérülést vagy halált okozhatnak, ha gyermekek lenyelik a mágneseket. Az ügynökség adatai szerint 2017 és 2021 között 2400 sürgősségi ellátás és hét haláleset állt összefüggésbe
Gazdasági információk tekintetében ma Németországban az Ifo-indexet ismertetik, többek között erre figyelhetnek oda a befektetők - ebből kiderül, hogy még decemberben is szenved-e a német gazdaság. Az ázsiai tőzsdéken ma reggel felemás hangulat látszik, egyelőre rossz hangulatban zajlik a kereskedés Európában.
A Magyar Posta jelezte a BRFK-nak, hogy valaki 2023 februárja óta különböző fővárosi postákról rendszeresen ad fel vidéki címekre gyanús küldeményeket.
Igazából ez egy igazán különleges reggeli, de én azt mondom, egy ilyen vagány szendvics a nap bármely időszakában jól tud esni. Nálam egy jól elkészített, kiadós szendvics simán ki tudja váltani az ebédet. És hidd el, ez pont ilyen!
A Bloomberg 52 közgazdász bevonásával végzett felmérése szerint a Bank of Japan (BOJ) várhatóan fenntartja negatív alapkamatokat a december 19-én záruló, soron következő kamatdöntésekor. Bár a többség nem vár azonnali változást a rövid távú kamatpolitikában, a befektetők 2024-re már változást várnak.
Egyik munkavállalónk felmondott azzal, hogy ledolgozza a felmondási idejét, a 30 napot. Megteheti-e a munkáltató, hogy mivel nem tart igényt a hátralévő 30 napra a munkavállaló munkájára, de nem is fizeti ki a felmondási idejét, a 30 napra járó munkabért? – kérdezte olvasónk. Dr. Kéri Ádám ügyvéd, compliance szakértő válaszolt a kérdésre.
Rekordütemben adják el a kínai bankok nem teljesítő hiteleiket (NPL) a fogyasztói késedelmek növekedése és a hitelportfólió megtisztítására vonatkozó szabályozói elvárások miatt - írja a Reuters. Az értékesítés legnépszerűbb formája Kínában az eszközfedezetű értékpapír, az ABS.