A nagycsaládosok állami támogatásával vásárolt autó garanciája már lejárt, a márkaképviselet pedig nemet mondott a méltányossági kérelemre, így a javítás több mint egymillió forint lesz. Egy másik olvasónk a Telex cikkéből tudta meg, hogy motorhiba fenyegeti az autóját. Akinek még garanciális az autója, jobban teszi, ha legalább ezt az ellenőrzést
Sikeresen zajlik a pomázi parkerdő kialakítása. A csapadékos időjárásnak köszönhetően jól fejlődik az idén elültetett 60 ezer facsemete mondta az Inforádiónak a Pilisi Parkerdő Zrt. szóvivője.
Szinetár Dóra színésznő gyerekként is imádta a meséket, de nincs ez másképp manapság sem. Tucatnyi mese most a színésznő hangján keresztül elevenedik meg. (Nyitókép: Szinetár Dóra Official Fanclub, fotográfus: Forgács Bea)
Az újonnan épült, az ibis márkával közös dual-branded szálloda a Libertyben, a Wing többfunkciós projektjében kap helyet. Az ibis & Tribe Budapest Stadium 332 szállodai szobát (a két márka között egyenlő arányban megosztva), különböző F&B szolgáltatásokat, illetve konferencia- és fitneszlétesítményekkel felszerelt komplexumot kínál. Az Accor és a
Közeleg a szeretet ünnepe, és az e-kereskedelem elterjedésének köszönhetően évről évre egyre többen döntenek úgy, hogy a bolti sorban állás helyett, a fotel nyugalmából az internetről rendelnek ajándékot karácsonyra. Nincs is annál kellemetlenebb, mint mikor a gondosan megtervezett és kiválasztott ajándékok nem érkeznek meg időben. Célszerű tehát i
A Gloster Infokommunikációs Nyrt. (Gloster) globális csontvelő donor és őssejt nyilvántartó rendszert fejleszt a Német Vöröskeresztnek 250 ezer euróért (mintegy 95 millió forint). A közlemény szerint a Gloster leányvállalatai a Gloster-Minero IT Kft. és az FF Next Technologies Kft. szakemberei a megállapodás keretében egy speciális, a szigorú német
Potyó Imre természetfotós képei nem csupán megörökítik az élővilág szépségét, hanem történeteket is mesélnek. Árad belőlük a természet iránti rajongás. Imrét hallgatva nagyon hamar egyértelművé válik, hogy az ideális pillanat elkapásához rengeteg türelemre, folyamatos szakmai fejlődésre és nem utolsósorban alázatra van szükség. Fotózásról, inspirác
Az izraeli-gázai háború ismét reflektorfénybe helyezte a kriptopénzt. Mivel olyan információk keltek szárnyra, amelyek szerint a kriptót a terrorizmus finanszírozására
Ne hagyjuk, hogy egy betegség tönkretegye az ünnepi időszakot. Az ünnepi utazások és összejövetelek számával egyenes arányosságban megnő általában a légzőszervi megbetegedések, például az influenza és a COVID-esetek száma. Számos lépést tehetünk azonban egészségünk védelme érdekében, és csökkenthetjük a megbetegedés esélyét, ezeket gyűjtöttük össze
Ha gasztroajándékot vagy szakácskönyvet keresel karácsonyra a szeretteid számára, akkor természetesen először az SK shopban nézz szét, ahol a szuper SK-s cuccok mellett az új szakácskönyveinket is megrendelheted. De ha ezek már megvannak, akkor ajánlunk még többet! Ebben a cikkben összegyűjtöttük neked 2023 legjobb gasztrokönyveit.
Leslie Ash angol színésznő még csak 63 éves, de már számtalan szépészeti beavatkozáson is átesett, így nem csoda, hogy jelenlegi külseje összehasonlíthatatlan fiatalkori szépségével és bájával.
100*5 – 75*2 – 10 = 340. Matematikai számítások mellékelésével rossz eséllyel lehet eladni Forma-1-es tartalmakat, ám kivételt képezhet, ha maguk a Ferrari versenyzői végzik a kalkulációkat - majd pedig jót nevetnek saját magukon!
A központifűtés- és gázhálózatrendszer-szerelő szakember az épületek megfelelő fűtéstechnikai és melegvíz-ellátási rendszereit építi ki, telepíti és karbantartja, szükség esetén elhárítja a hibákat. Munkája során fűtési rendszereket, akár komplett gázhálózatot és égéstermék elvezető berendezést építi ki, illetve végrehajtja a hozzájuk kapcsolódó id
A víz- és csatornarendszer-szerelő feladata a vizes-technológiai csőhálózatok és rendszerek kiépítése, próbaüzemeltetése, esetleges javítása és karbantartása. Egyaránt foglalkozik telekhatáron belüli, egyedi hálózatokkal, valamint központi berendezésekkel és szerelési munkálatokkal is. Feladata többek között a rendszerek felülvizsgálata és a közmű
Nem automatikus, hogy Budapest olimpiát rendezzen, de növeli az esélyeket az elmúlt bő egy évtized fejlesztéssorozata és eseménydömpingje – mondta az InfoRádióban Deutsch Tamás, a MOB alelnöke, a Sportegyesületek Országos Szövetségének elnöke. Arról is beszélt, hogy miért várja bizakodóan a párizsi olimpiát.
Év végén zárul a 2015. végén indított "Út a munkaerőpiacra" program Zala vármegyében, amelynek köszönhetően közel 9 ezer ember jutott vissza az elsődleges munkaerőpiacra - tájékoztatta az MTI-t pénteken a Zala vármegyei kormányhivatal.
Tegnap este kihúzták az Eurojackpot 50. heti, pénteki nyerőszámait. A főnyereményt nem vitték el, bár rengeteg játékosnak így is igen szerencsés napja volt.