2023. december 15. péntek

dec. 15
9:18
Gázáról írt esszéje miatt kritizálják Masha Gessen Hannah Arendt-díját (Könyves Magazin)
Az orosz-amerikai publicista írásában a német emlékezetpolitikát bírálta, Gázát pedig a nácik által létrehozott európai zsidó gettókhoz hasonlította. A díj alapításában részt vevő Heinrich Böll Alapítvány és a brémai szenátus szerint ez elfogadhatatlan, a Hannah Arendt Egyesület viszont nem vonja vissza a díjat.
dec. 15
9:18
Elkészítette 2023 legnagyobb filmjét, jövőre ő lesz a Cannes-i Filmfesztivál zsűrijének elnöke (Mafab)
Greta Gerwig kétségtelenül rekordot döntött az idei évben megjelent a Barbie-val.
dec. 15
9:18
A harcmezők királyát kapta meg a Magyar Honvédség (Magyar Nemzet)
A Leopard 2A7HU harckocsi belső kialakítása és fegyverzete a magyar megrendelő igényei szerint lett kialakítva, a benne ülőket pedig rétegzett, kazamatás jellegű páncélzat védi.
dec. 15
9:18
Több helyszínen is házkutatást tartott a NAV a 24.hu tulajdonosának félmilliárdos adócsalási botránya miatt (Mandiner)
A vád szerint a Varga Zoltán által létrehozott cég részvényeladásai során kárt okozhattak az Európai Unió költségvetésének.
dec. 15
9:18
Megkezdődött a mezőgazdasági biztosítási díjtámogatások kifizetése (Magyar Mezőgazdaság)
Idén decemberben több, mint 23 ezer gazdálkodói kérelemhez kapcsolódóan csaknem 14 milliárd forint biztosítási díjtámogatást hagytak jóvá azon gazdálkodók számára, akik kockázatkezelési eszköztárukat mezőgazdasági biztosításokkal egészítik ki.
dec. 15
9:18
Törvényes iparággá válhat Oroszországban a kriptovaluta bányászat (BitcoinBázis)
Az oroszországi kriptobányászok jövőre speciális jogszabályban részesülhetnek.  Ez lehetővé tenné, hogy a kibányászott kriptovalutákat hagyományos exporttermékként tartsák számon (pont úgy,
dec. 15
9:18
Házkutatást tartott a NAV a 24.hu tulajdonosának ügyében (Telex)
Okiratokat és elektronikus adatokat foglaltak le.
dec. 15
9:18
Orbán Balázs: Magyarország nem akarta vállalni a felelősséget az elhibázott döntésért, ezért sétált ki Orbán a vétó helyett (Telex)
Hozzátette, hogy a következő években a tárgyalási eljárás során legalább 70 alkalommal kell egyhangú döntéshozatal útján támogatni Ukrajna európai uniós csatlakozását.
dec. 15
9:18
Kínos: Meghan és Harry Netflixes sorozata kisebb nézettségű, mint a Peppa malac (Sassy)
Kiadták a hivatalos nézettségi adatokat, a hercegi pár műsora nem teljesített valami jól.
dec. 15
9:20
Orosz oligarchát segített, börtönbüntetést kapott a volt FBI-tiszt (Magyar Nemzet)
Charles McGonigal dollármilliókat remélt az Oleg Gyeripaszkával folytatott üzleteiből.
dec. 15
9:20
Orbán mindenkit kiosztott: az EU rosszul döntött, a szuverenitásvédelmi törvény kritikusai zsoldos lázadók (Telex)
Ukrajnát illetően rossz döntést hozott az EU, Magyarország nem hajlandó viselni ennek anyagi következményeit – mondta Orbán szokásos pénteki interjújában, ahol új nevet kapott a szuverenitásvédelmi törvény kritikája is.
dec. 15
9:21
Orbán Viktor: Akiket külföldről finanszíroznak, azok most tiltakoznak (hirado.hu)
A kormányfő kiemelte: azok szólalnak meg, akik eddig ezt a pénzt kapták, azok tiltakoznak, akik ebből élnek, ez a zsoldosok tiltakozása.
dec. 15
9:24
Az amerikaiak háromnegyede szerint "nem jó ez így" (Infostart)
Az amerikaiak háromnegyede (75 százalék) szerint rossz irányba mennek a dolgok az Egyesült Államokban - derül ki az AP hírügynökség és a NORC társadalomkutató közhangulatot feltérképező utolsó idei felméréséből.
dec. 15
9:24
Na végre: elindulhat felfelé a használt Rolexek ára (Portfolio)
A használt luxusórák ára az amerikai jegybank kamatemelései miatt kétéves mélypontra esett, viszont a kamatcsökkentés belengetésével ismét emelkedésnek indulhatnak az árak - közölte a Bloomberg.
dec. 15
9:24
Orosz dróntalálat érte Romániát: Bukarest bekérette az orosz nagykövetet (Pénzcentrum)
Ismét román területen csapódott be egy orosz drón, az eset miatt Románia bekérette Oroszország ottani nagykövetét. A NATO hivatalosan közölte, nincs arra utaló jel, hogy Oroszország szándékosan támadná a szövetségeseket.
dec. 15
9:24
Hideg időben gyakoribb a szívinfarktus, ezekre a jelekre figyeljen (WebBeteg)
Az alacsony hőmérséklet a szívproblémákkal küzdő páciensek számára különösen veszélyes, ugyanis a beteg szív számára a hideghez való alkalmazkodás nagyfokú megterhelést jelent. Sajnos ebben az időszakban megnövekszik a hirtelen szívhalál esélye, illetve megnő a szívinfarktusok száma is.
dec. 15
9:24
Megszűnik a készpénzes földvásárlás lehetősége (Agroinform)
Jövőre már csak banki átutalással vagy ügyvédi letétbe helyezéssel lehet megfizetni a vételárat.
dec. 15
9:24
Orosz oligarchának dolgozott az FBI-ügynök, most rács mögé került (vg.hu)
Több mint négy évre rácsok mögé kerül az FBI egy volt magas rangú képviselője.
dec. 15
9:24
Szarvasmarha-szépségverseny indult – nevezés január 6-ig! (Agrofórum)
Szarvasmarha-szépségversenyt hirdetett Magyarország piacvezető takarmánygyártó cégcsoportja, az Ubm. A versenyre 2024. január 6-ig bármely hazai állattartó nevezhet maximum két, saját nevelésű szarvasmarhájával.
dec. 15
9:24
Az RTL-en röhögnek a TV2-nél, hihetetlen, hogy erre se voltak képesek (Promotions)
Az RTL még egy normális műsorkínálatot sem tudott összerakni az ünnepi időszakra.
dec. 15
9:24
Sportos kollekcióval rukkolt elő az IKEA (MMonline)
Az IKEA bemutatta az otthoni testmozgáshoz készült, limitált DAJLIEN kollekciót, amely tizenkilenc sokoldalúan felhasználható terméket tartalmaz. A termékcsalád támogatja az embereket abban, hogy a mindennapjaik részévé tegyék a sportolást, és egészséges szokásokat alakítsanak ki. A DAJLIEN kollekció 2024 januárjától lesz kapható az IKEA áruházakba
dec. 15
9:24
Katalin és Vilmos titkos románca és egy átlátszó ruha a Korona záróévadjában (Magyar Hírlap)
A Netflix sikersorozatának záró évadja felidézte a legendás divatbemutatót.
dec. 15
9:24
Az ukránok egyre nagyobb része engedne át területeket az oroszoknak (Demokrata)
A kétéves évfordulóhoz közelít a háború, és úgy tűnik, a harcokba az ukrán lakosság is kezd belefáradni.
dec. 15
9:24
Az ellenzék nem is próbálja cáfolni Szaniszló Sándor DK-s polgármester hajmeresztő kijelentését (Mandiner)
Elérte az ellenzék prominenseit az Amnesty-vezér testvérének számlagyárbotránya.
dec. 15
9:24
Jól keresnek az amerikai publicisták, ha dicsérik az Orbán-kormányt (Media1)
Az Átlátszó birtokába jutott dokumentumok alapján Rod Dreher és társai nem teljesen érdek nélkül lelkesednek a tengerentúli konzervatív sajtóban.
dec. 15
9:24
Téli túlélési tippek egy Svédországban élő magyar anyukától (Sassy)
Gyapjú alsó, szombati gumicukor és pop-punk is található a listán!
dec. 15
9:24
Gyémántkeménységű nem-gyémántot fejlesztettek (Gyártástrend)
A szuperkemény C3N4 simán behorpasztja a vasüllőt is.
dec. 15
9:26
Ezt érdemes tudni az okosjátékokról (MMonline)
Azon gondolkodsz, hogy fiatal ismerősödnek egy internetre csatlakozó “okosjátékot” (“smart toy”) ajándékozz karácsonyra? A Sophos szerint érdemes alaposan átgondolnod azokat a rejtett, komoly biztonsági kockázatokat, amelyeket esetleg átadsz vele. A kiskereskedők polcai minden karácsonykor megtelnek a nagyobb, komplexebb, valamint drágább “okos” és
dec. 15
9:28
Tartalékolnak a magyar háztartások (MMonline)
Az idei harmadik negyedévben 3,4 millió forintra nőtt a megkérdezettek háztartásainak átlagos megtakarítása a K&H kutatása szerint, ami az előző év azonos időszakának átlagához viszonyítva közel 11 százalékos emelkedést jelent. Ez mérsékeltebb növekedés, mint a korábbi években látott 19 és 24 százalék, ami részben az idei bizonytalanabb gazdasági k
dec. 15
9:30
Nagy változást hoz január 1-je (Menedzsment Fórum)
Magyarországon is megkezdődik a biohulladékok elkülönített gyűjtése.
dec. 15
9:30
Egy SUV örökli az Alfa Romeo ikonikus modellnevét (autopro)
Újrahasznosítja egy korábbi sikeres modelljének nevét egy SUV-on az olasz gyártó.
dec. 15
9:30
Az izraeli védelmi miniszter szerint a háború még "több hónapig" fog tartani (444.hu)
Két amerikai tisztviselő szerint azonban Izrael azt mondta a Fehér Háznak, hogy a háború jelenlegi szakaszának két-három héten belül véget kell érnie.
dec. 15
9:30
Örökös eltiltással büntették az Ankaragücü bíróverő elnökét (m4sport.hu)
A klub súlyos pénzbüntetést és öt zárt kapus meccset is kapott.
dec. 15
9:30
Befellegzett a balkáni drogkartellnek: tagjait elfogták, vezetőjét még keresik (vg.hu)
Kilenc helyen akciózott a Készenléti Rendőrség.
dec. 15
9:30
Mutatjuk, hogy nézett ki Kamilla fiatalon, amikor elrabolta Károly szívét (Joy)
Kevesen tudják, de első látásra egymásba szerettek!
dec. 15
9:30
Új év, új szabályok: erre kell figyelnie jövőre az autósoknak! (Mandiner)
Az idén több módosítás mellett született döntés, aminek nem feltétlen örülnek majd a hazai autósok.
dec. 15
9:30
Audi Hungaria ajándékcsomagok rászorulóknak (Autószektor)
"Az Audi Hungariánál az adventi időszakban már hagyomány, hogy összefogunk, és ott segítünk, ahol a szükség ezt úgy kívánja. Munkatársaink segítőkészsége példaértékű és hálás vagyok, hogy idén ismét együtt tesszük szebbé sok embertársunk ünnepét", mondta Németh Kinga, az Audi Hungaria személyügyért és szervezetért felelős igazgatósági tagja. Fotó:
dec. 15
9:30
Magyarországon terjeszkedne a Pizza Hut (MMonline)
Bár a vendéglátóipart megtépázta a világjárvány, a Pizza Hutnak mégis sikerült megerősödve átvészelni ezt az időszakot. Idén megnyílt az lánc első magyar franchise étterme, a cél pedig újabb és újabb egységek nyitása partneri franchise rendszerben.„Az utóbbi években szignifikánsan átalakult a Pizza Hut üzletpolitikája, a járvány miatt a helyben fog
dec. 15
9:30
Újabb fejlemény a bíróverő török elnök ügyében (naphire.hu)
Örökös eltiltást szabott ki a Török Labdarúgó Szövetség Faruk Kocára, az Ankaragücü elnökére, aki a Rizespor elleni, hétfői bajnoki mérkőzés után a pályára berohanva ököllel arcon ütötte a játékvezetőt.
dec. 15
9:30
Indul a SportTV-n a dartsvébé (Media1)
Az ünnepi időszak egyik leghangulatosabb eseménye január 3-ig tart.
dec. 15
9:32
Ne feledjük, Ukrajna csak Magyarország támogatásával érhet Európába – ehhez pedig van néhány szavunk! (Mandiner)
Kárpátalját, ahogy Ukrajna egészét, a mindennapok szintjén és az államműködés mélységeiben is átszövi a korrupció. Minden és mindenki megvehető. Constantinovits Milán írása.
dec. 15
9:32
Jövőre nagyot nőhet az ingatlanpiac (MMonline)
A pozitív gazdasági előrejelzéseknek és a kormányzati intézkedéseknek köszönhetően újra növekedési pályára léphet az ingatlan- és hitelpiac 2024-ben a Duna House cégcsoport várakozása szerint. Ez az ingatlanpiacon 20-30, a hitelpiacon 30-40 százalékos növekedést is jelenthet a főbb mutatószámokban. A piaci élénkülés az árakra is pozitív irányba fog
dec. 15
9:33
Magyarokat is érintő nagy változás jöhet déli szomszédunknál (Privátbankár)
Előrehozott parlamenti, tartományi és önkormányzati választást tartanak Szerbiában.
dec. 15
9:33
Meghalt Orosz László fizikus, a BME oktatója (Infostart)
A szakember országos ismertségét egy előadótermi kiakadásának köszönheti, de a BME Gyerekegyetem programjának oszlopos tagjaként is maradandót alkotott.
dec. 15
9:34
Ezt keresik a magyarok karácsony előtt a Jófogáson (MMonline)
Leginkább a használt elektronikai eszközök, főleg a konzolok, az okostelefonok, a házimozi rendszerek és a laptopok iránt nőtt meg a kereslet. A Jófogás a közelgő ünnepek előtt megnézte, hogy mire keresnek a magyar internetezők. A Jófogáson csaknem 1,5 millió meglévő hirdetés mellett havi szinten közel 2 millió látogató fordul meg, így Magyarország
dec. 15
9:36
Unearthing Crypto Gems, Bonk, Pepe, and Meme Moguls (ProfitLine)
Bonk and Pepe are two of the top trending memecoins in 2023. Both projects have seen significant gains since their release, attracting thousands of investors and building their communities in the process.
dec. 15
9:36
Történelmi csúcson indítja a napot a magyar tőzsde (Portfolio)
Az amerikai jegybank kamatvágásokkal kapcsolatos előrejelzése széleskörül emelkedés váltott ki a részvénypiacokon az elmúlt napokban, bár ennek hatása tegnap az USA-ban már elkezdett elfogyni, részben az indexek túlvettsége miatt, viszont a Dow így is történelmi csúcson zárt. Ezt követően Ázsiában folytatódott az emelkedés annak ellenére, hogy a Kí
dec. 15
9:36
Menekül a dollárbaloldal (Demokrata)
A botránynak folyamatosan, napi szinten bomlanak ki olyan új szálai, amelyek a baloldali politika világába vezetnek.
dec. 15
9:36
Gyengült a dollár, erősödött a forint – de mi történt? (Mandiner)
Az EU-forrásokkal kapcsolatos jó hír erősítette a forint árfolyamát. Közben szerdán este az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed is ülésezett. A Makronóm Intézet elemzőjének friss értékelése szerint szinte biztosra vehetjük, hogy lezárult a kamatemelési ciklus az USA-ban.
dec. 15
9:36
Történetének leggyengébb évét zárhatja ez a hitelkonstrukció (Forbes)
2023 első tíz hónapjában mindössze 197,2 milliárd forint értékben kötöttek új szerződéseket az arra jogosult házaspárok, ami igen jelentős, 44,3 százalékos visszaesés.

Keresés