Fernando Alonso meg tudja érteni, miért nem akar Max Verstappen még 40 évesen is a Forma-1-ben versenyezni. A holland pilóta már évek óta mondogatja, hogy a negyedik x-en túl már nem feltétlenül akar a száguldó cirkusz tagja lenni. Jelenlegi szerződése 2028 végén jár le, ám a hosszabbításba már nem biztos, hogy belemegy a versenyző. A
Tovább fűtötte szerda este a tőzsdei ralit a Fed azzal, hogy várakozásaik szerint mintegy 75 bázispontos kamatcsökkentést hajthatnak végre a jövő év végéig. Ezt követően szerdán új történelmi csúcson zárt a Dow Jones, de a kedvező hangulat átragadt a nemzetközi piacokra is, ugyanis az európai tőzsdék is határozott emelkedésben vannak. A BUX ma re
Magyarország 10 millió euróért (átzámtva mintegy 3,7 milliárd forint) vásárolná meg az osztrák Strabagnak a GYSEV Zrt.-ben lévő, mindössze 6,1 százalékos részvénycsomagját - írja a 24.hu osztrák forrásokra hivatkozva.
Egyszerre akár háromfajta – amerikai, francia-orosz és orosz – üzemanyagot is használhatna a paksi atomerőmű, de az üzemeltető választását a termék használatának a biztonságossága és az ára határozza meg.
Sokan úgy tartják, hogy a vállalkozók magányos emberek, kisebbségi magyarként pedig ez hatványozottan igaz lehet. A komáromi Marcinkó Adrián , a Wado alapítója és a Szlovákiai Magyar Vállalkozók Szövetségének elnökségi tagja azon dolgozik, hogy megdöntse ezt a nézetet, és erős háló vegye körül a felvidéki magyar vállalkozókat.
Ittas járművezetés gyanúja miatt állítottak elő a rendőrök egy férfit 2023. december 13-án este Gyulán, a Dombi Lajos utcából. Személygépkocsit vezetett és a szonda alkoholfogyasztást jelzett nála. Miután további két mérésnek ugyanez lett az eredménye, a rendőrök a férfi ellen büntetőfeljelentést tettek. A Mezőkovácsházi Rendőrkapitányságra 2023. d
A következő években rengeteg hazai vállalkozás életében válik aktuálissá a cég irányításának átadása, amely minden esetben megfelelő előkészítést és tudatos stratégiát igényel. A családi vállalkozások sikeres átörökítése mellett az adott cég akár a családon kívül is tovább élhet; ha időben elkezdenek foglalkozni az átadással, mindenki meg tudja tal
2010 óta a magyar kormányzati politika egyik kiemelt célja, hogy a szülőföldet megtartóvá tegyék a határon túl élő magyarok számára is, hogy a külhoni magyar régiókban a jövő nemzedéknek is legyen lehetősége magyarként boldogulni. A vállalkozók kulcsfontosságú szerepet játszanak ebben, hiszen a Kárpát-medencében jelentős a magyar kézben lévő tőke,
Megjelent a Magyar Közlönyben az egyetemek és a kutatóintézetek, valamint a gazdaság összekapcsoltságának erősítéséhez szükséges egyes törvények, továbbá egyes felnőttképzési és kulturális tárgyú törvények módosítása, amelyet az Országgyűlés kedden fogadott el - tájékoztatta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) szerdán az MTI-t.
Gyergyószentmiklóson született, Kolozsváron tanult, ma már Románia legnagyobb és legmodernebb takarmánygyárát vezeti, pár éve a csirkehúspiacra is belépett az általa vezetett cégcsoport. A közgazdász végzettségű Laczkó Dénes munkája mellett évek óta leendő fiatal vállalkozókat mentorál. Mi a titka az egészséges takarmánynak? Hogyan kerül a nagyüzem
Szilveszterig biztosan a záhonyi határnál maradnak azok a tiltakozó magyar kamionosok, akiket az ukrán fuvarozok alacsony árai a csőd szélére sodortak. A lengyelekhez és a szlovákokhoz hasonlóan december 11-től a magyar fuvarozók is tiltakoznak, azonban a magyar hatóságok nem engedték, hogy teljesen lezárják a határátkelőt.
Egy közbeszerzés dokumentumai alapján a Telex arról ír, hogy a korábbi hírekben megjelentnél jóval kevesebb vakcina érkezhet Magyarországra. Kiderült továbbá az is, mennyi vakcina van jelenleg Magyarországon, és az információk szerint a gyerekeknek szánt vakcinák már idén decemberben elfogynak.
Bajnok egy a Hummeren, fekvő emberek fölött ugráló krosszmotorok és trófeaerdő – avagy évzáró búcsúünnepséget tartott a rekordévet záró Red Bull az angliai gyárában!
Álmokat valósít meg, miközben az ő gyerekkori álma is megvalósul. A szabadkai Selfieteria, Selfie Múzeum kitalálója és megvalósítója, Bálint Ildikó egy kis vajdasági faluból indult, ma pedig öntudatos, családos vállalkozó nőként példát mutat mindenkinek: amin nem tudsz változtatni, fogadd el, a többi viszont csak rajtad múlik.
A vasárnapi Sztárbox döntőt mindenki tátott szájjal nézte, akár a ring mellett állt, akár a Tv előtt ült. Rácz Jenő nem úszta meg következmények nélkül.
Nem véletlen egybeesés, hogy már az idei évben is több világsztárt lencsevégre kaptak ezzel a bevállalós hajszínnel, ugyanis az összes árnyalat közül ez lesz a legdivatosabb. Nem titkolózunk tovább, eláruljuk, hogy a jövő év legtrendibb színe nem más, mint a vörös haj és annak minden árnyalata.
Az előlegfizetést követően, az év utolsó hónapjában a tejágazat szereplőihez uniós és nemzeti forrásból további kifizetések érkeznek, jelezve a kormányzat elkötelezettségét az ágazat irányába.
A jen több mint 1%-kal emelkedett a dollárral szemben, mivel a kereskedők egyre biztosabbak a Federal Reserve 2024-es agresszívabb kamatcsökkentésében, és úgy vélik, a Bank of Japan kilép a negatív kamatlábak időszakából – írja a Bloomberg.
A hívószám +38-cal kezdődik. Ez Ukrajna. A szomszédos ország, ahol két éve harcok dúlnak, és amelyet mintegy 130 ezer magyar mondhat otthonának. Itt áll a beregszászi Kiscsikó, amely nem csupán a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola menzájaként, hanem a helyi magyar közösség fontos találkozóhelyeként is üzemel. Puskás Ildikó nak az orosz-
A vasárnapi Sztárbox döntőt mindenki tátott szájjal nézte, akár a ring mellett állt, akár a Tv előtt ült. Rácz Jenő nem úszta meg következmények nélkül.
A MET Csoport első spanyolországi naperőműve, a ’Puerto Real 3’ projekt megkezdte a kereskedelmi működést. A beruházás 130 hektáron valósult meg, ahol több mint 88 ezer napelemet telepítettek.
Ha azok közé tartozol, aki egy jó fantasyvel, sci-fivel vonul el legszívesebb olvasni karácsonykor, vagy egy horrorral csavarod le a giccsmérőt, ez az ajánló neked szól. Találsz benne kétféle hazai antológiát, a képregényes legenda Alan Moore várva várt kötetét, klasszikus science fictiont és friss fantasyket is. További ajánlóink közt találsz gyer