2023. december 13. szerda

dec. 13
5:48
A csinos nővérke nem akart velem találkozni, megzsaroltam: csontomat töröm vagy együtt töltjük az éjszakát (Promotions)
Telefonon mondtam el neki, hogy nincs választása.
dec. 13
5:48
Ha a mi gyerekünk a bántalmazó – szakértői tippek szülőknek (WMN)
Hogyan reagáljunk szülőként arra, ha a gyerekünk az iskolai (óvodai) közösségében bánt másokat? És ha azt tapasztaljuk, hogy nem mond igazat nekünk erről? Milyen okok állhatnak a bántalmazó viselkedés mögött, és mi segít kezelni az indulatokat? Szakembert kérdeztünk.
dec. 13
5:48
STRT Holding a BÉT Xtend piacán (Mínuszos)
A jelképes csengetéssel elindult a kereskedés a STRT Holding részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) Xtend piacán. A STRT Holding* egy magyarországi holdingtársaság, amely korai fázisú startupokba fektet be. A céget 2022-ben alapította Balogh (Petya) Péter, valamint hat másik befektető. A STRT Holding az idén a harmadik cég, amely tőzsdére lépe
dec. 13
5:48
Sorozatgyártásba került az első személyzet nélküli helikopter (newtechnology.hu)
A maga műfajában világelső R550X közel 550 kilogramm teherrel képes repülni, három órán át, akár 240 km/h-s végsebességgel. A VTOL-t a Rotor Technologies fejlesztette ki, és most azt is bejelentette, hogy sorozatgyártásba küldi. Mint írják, jelenleg ez a legnagyobb személyzet nélküli civil helikopter a piacon. Az amerikai gyártó a korábban megépíte
dec. 13
5:48
A sertéspestist, a madárinfluenzát is vizsgálják itt (Agrárágazat)
Sertéspestis, madárinfluenza, állatbetegségek: magas biztonsági fokozatú labor hazánk egyik legnagyobb állatházában.
dec. 13
5:48
Biológiai talajerő-gazda(g)ság cikksorozat – 13. rész (Mezőhír)
A talajok leromlásának megállítására és visszafordítására számos megoldás ismert.
dec. 13
5:48
Új elektromos homlokrakodó a Mecalactól, fordítható gémmel (GépMax)
A Swing Loader elnevezés, a jobbra-balra forgatható gémszerkezetre utal, 180 fokban teríthető vagy felvehető az anyag.
dec. 13
5:48
A Carton Group lendületes terjeszkedésben (Transpack)
A német Carton Group cégfelvásárlásokkal szilárdítja meg helyzetét ebben a dinamikusan változó piacon.
dec. 13
5:48
Így megy ez Oroszországban: Putyin legnagyobb ellenlábasa eltűnt két börtön között (Helló Magyar)
Ilyen az ellenzéki lét Putyin Oroszországában:
dec. 13
5:54
Maga a földi pokol: a bombák elől próbálnak menekülni a civilik Gázában (naphire.hu)
Az ENSZ szakosított szervezetei szerint a Gázai övezeti civil lakosság "földi poklot" él át, és napról napra reménytelenebb körülmények között próbál menekülni a bombák elől.
dec. 13
5:54
György, Sarolta és Lajos imádnivalóak a videóban, ahol anyukájuknak segítenek (in.hu)
György herceg, Sarolta hercegnő és Lajos herceg elkísérték anyukájukat, Katalin hercegnét, hogy önkéntes munkát végezzenek a helyi bababankban.Videó is készült az eseményről, melyen Katalin és gyermekei a maidenheadi Baby Bankban a karácsonyi pizsamás felhívás részeként ajándékcsomagokat pakoltak. Emellett ruhákból és játékokból álló ajánlótáskákat
dec. 13
5:54
Japán művésszel készített közös kapszulakollekciót Stella McCartney (Roadster)
A cél az volt, hogy a tudatosságot a futurizmussal társítsák és hangsúlyos szerepet kapjon benne a fenntarthatóság is.
dec. 13
5:56
Hét aranyszabály a tökéletes sült hal elkészítéséhez (Roadster)
Ezek betartásával bárki isteni sült halat tud tenni az ünnepi asztalra.
dec. 13
5:57
Kamatozó, hozamot termelő kriptovaluták? Hogyan lehetséges? (Privátbankár)
A kriptovaluták sokfélék lehetnek, az egyik trend szerint népszerűek, amelyek kamatszerű jövedelmet, hozamot biztosítanak a tulajdonosaiknak. A rossz történelmi példák nyomán azonban nem árt tudni, hogy honnét is ered ez a hozam, és fenntartható-e. Ha nem, az újabb összeomláshoz vezethet.
dec. 13
5:57
Újra megnyíltak a budapesti Covid-oltópontok – itt vannak a helyszínek és a vakcinák (Infostart)
A koronavírusos betegek egyre növekvő száma miatt ismét oltópontok nyílnak, Budapesten egyelőre három helyen. Az EESZT-ben lehet időpontot foglalni akár az elsőt, akár a harmadikat-negyediket szeretnénk beadatni.
dec. 13
5:58
Húsz évig épült ez az új vasútvonal, amely viaduktokon és alagutakon száguld keresztül (Roadster)
Ott található Európa leghosszabb nagysebességű vasúthálózata.
dec. 13
6:00
A hazai cégek közel harmada létszámbővítéssel kezdheti a jövő évet (Demokrata)
Az első negyedévben a hazai munkáltatók 31 százaléka bővíteni tervezi jelenlegi munkaerőkeretét.
dec. 13
6:00
Magyarország akkor vonná vissza az ukrajnai támogatás vétóját, ha az EU kifizeti a befagyasztott uniós pénzeket (Telex)
Orbán Balázs szerint Ukrajna uniós tagsága továbbra is vörös vonal.
dec. 13
6:06
Kórházi fertőzések: még aggasztóbb a helyzet a magyar kórházakban is egy új kutatás szerint (Menedzsment Fórum)
A hipós fertőtlenítés az egyik leginkább bevett formája a kórházi fertőzéseket okozó baktériumoktól való megszabadulásnak, ezért nagyon nagy baj, amire most egy kutatás rávilágított.
dec. 13
6:06
A piacok szerint a Fed már győzött: most a jegybankon a sor, hogy bebizonyítsa az ellenkezőjét (Portfolio)
Rég volt ekkora optimizmus az amerikai kamatok és a gazdaság kilátásaival kapcsolatban, a piac meg van róla győződve, hogy a Fed jelentős reálgazdasági károk nélkül győzelmet arat az infláció felett. A piaci szárnyalással járó optimizmusnak épp maga a jegybankelnök ágyazott meg novemberi kijelentéseivel, így kifejezetten érdekes helyzet, hogy mai f
dec. 13
6:06
Döntött a Pantone: ez lesz a 2024-es év színe (Femcafe)
A Pantone is döntésre jutott: egy igazán lágy és melegséget sugárzó árnyalat lett 2024 színe.
dec. 13
6:06
Andretti pórul jár, mert legalább egy csapat úgyis megfúrja a tervét (Racingline)
Ezt a Minardi korábbi csapatfőnöke, Paul Stoddart állítja, aki szerint úgysem kapja meg az egyhangú támogatást az Andretti belépési szándéka.
dec. 13
6:08
Ez a filléres konyhai összetevő gyönyörű hajkoronát eredményez: a korpás fejbőrre is jó (Femcafe)
Az almaecet hajápoló tulajdonságai nemcsak hatékonyak, hanem költséghatékonyak is, így érdemes kipróbálni ezt a praktikát!
dec. 13
6:12
Új módszerrel pusztítják az izraeliek a Hamász alagútjait (Infostart)
Sok bírálat érte az izraeli hadsereget (IDF), amiért mindent elsöprő bombatámadásokkal akarta megsemmisíteni a Hamász földalatti bunkerrendszerét.
dec. 13
6:12
Nagyvállalatokat is segített a budapesti kamara tanácsadása megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásában (ProfitLine)
Már nemcsak az adókedvezmény, hanem az értékteremtés is motiválja a magyar vállalkozásokat, ha a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásáról van szó – derült ki a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (Bkik) által rendezett konferencián. A kamara immár két éve nyújt tanácsadó szolgáltatást a rehabilitációs foglalkoztatással kapcsolatban a budap
dec. 13
6:12
Boldogkői Zsolt: Egyre több a covidos itthon, járvány lehet a téli hónapokban (SzMo)
Valószínűleg az Eris nevű alvariáns terjed, ami az influenzához hasonló tüneteket okoz. A szakember azt javasolja, akinek nem súlyos az állapota, zárkózzon el a családtól, barátoktól, és ne menjen dolgozni sem.
dec. 13
6:12
Olyan állat született egy floridai állatkertben, amiből összesen nyolc él a Földön (Rakéta)
.
dec. 13
6:12
Európa érdekei (Magyar Hírlap)
Lehetne-e olyan európai politika, és olyan konstrukció, amely megfelelne hazánknak, és egyben megfelelne a többi országnak is?.
dec. 13
6:12
Megnyílnak a Political Capital titkos aktái (Mandiner)
Somogyi Zoltánék mintegy húszezer oldalnyi dokumentumot állítottak elő a Nemzetbiztonsági Hivatalnak dolgozva.
dec. 13
6:12
Bistro, Tigris, Neo, Expressz – így reformálná meg a budapesti kínaik felhozatalát a 101 (Forbes)
Mókás majmok, szocreál tigrisek – szeptemberben új tésztázóval bővült a 101Bistro felhozatala. Közel sem ez a vége: Lu Boenék idén még egy dobást hoznak, jövőre pedig egy egészen új koncepcióban találkozhatunk az egyik kedvenc ázsiai éttermünkkel.
dec. 13
6:12
Mindenki rohanjon tankolni, bezuhant az üzemanyag ára (AC News)
Jól jön az autósoknak a karácsony előtti meglepetés: a benzin ára literenként 9, a gázolajé pedig 5 forinttal csökken.
dec. 13
6:12
Bicikliseket ment a Volkswagen új fejlesztése (Villanyautósok)
Hagy időt, hogy felfogjuk mi történik.
dec. 13
6:12
Összetörtek a rajongók, meghalt a népszerű énekesnő (naphire.hu)
Az énekesnő még csak 36 éves volt, de évek óta súlyos alkoholproblémákkal küzdött.
dec. 13
6:14
Navalnij a saját tárgyalásán sem volt ott, nem tudni, hol lehet (Magyar Hírlap)
A bírónak sem tudták megmondani, hol lehet Alekszej Navalnij és miért nem jelent meg a tárgyalásán.
dec. 13
6:14
Muszlim diákok hekkelik az oktatást Issou-ban, miniszter érkezik, a háttérben paidagógoszok dús fürtje hűs táppénzre tart (Mandiner)
Nem tartják meg óráikat a tanárok. Hogy miért? Mert egész egyszerűen féltik az életüket. Francesca Rivafinoli szemlecikke.
dec. 13
6:15
Uniós szakszervezetek vonultak fel: elbocsátásoktól tartanak (HR Portál)
Közlekedési fennakadásokat okozott a rendőrség és a belga sajtó szerint az európai szakszervezetek felvonulással egybekötött megmozdulása Brüsszelben kedden, a résztvevők egyes európai uniós költségvetési szabályok szerintük megszorításokat eredményező reformja ellen tiltakoztak.
dec. 13
6:16
Danilov bejelentette az új változásokat Ukrajnában (Magyar Hírlap)
A folyamat még kidolgozás alatt áll.
dec. 13
6:18
Ők a királynők, akik megváltoztatták a világot (Márkamonitor)
Bár sokáig csak háttérszereplőknek tartották őket a férfiak uralta világban, néhány királynő óriási hatalomra tett szert a történelemben. Egy dokumentumsorozat, a Királynők, akik megváltoztatták a világot hat ilyen uralkodónőt helyez új megvilágításba: feltárja, mi hajtotta őket, hogyan erősítették meg a hatalmukat és közben persze azt a kort is be
dec. 13
6:18
Tóth Andi csípőcsontja szinte szétszakítja a bugyiját, őrületes pózban csábít az énekesnő (Promotions)
Megosztja az internetet, de szerintünk gyönyörű: mindene kivillant az énekesnőnek és őrjítő.
dec. 13
6:18
Poroltóval esett a hanukagyertyáknak a szélsőjobbos lengyel képviselő (Magyar Hírlap)
A szélsőjobbos képviselő a menóra mellett egy nőt is lefújt a Szejmben.
dec. 13
6:18
Új háborús front nyílt a Vörös-tengeren: cirkáló rakétákat is bevetettek (Növekedés)
Újabb cirkálórakétát indíthattak útnak a jemeni lázadók, az Irán által támogatott hutik. A rakéta a Könnyek Kapuja (Bab el-Mandeb) szorosnál, a Vörös tenger délkeleti bejáratát északnyugat felé elhagyó, attól körülbelül 120 kilométerre a Vörös tengeren navigáló Strinda norvég olajszállítóba csapódott.
dec. 13
6:18
Nü-su: egy nyelv, amit csak nők ismertek és használtak (egy.hu)
Hunan tartományban, Kína hegyekkel körülvett, a világ többi részétől elzárt falvaiban alakult ki a nü-su nyelv, amelynek szó szerinti jelentése: a nők írása". Ez az egyetlen olyan nyelv a világon, amelyet kizárólag nők ismertek és használtak a történelem során. Miért volt szükségük saját nyelvre? Mert ezen keresztül sokkal könnyebben kifejezhették
dec. 13
6:18
Ajándék lónak (is) Nézd MEG a fogát! (Magyar Mezőgazdaság)
Hiába hangos attól a sajtó elsősorban karácsony és húsvét környékén, hogy NE ajándékozzunk élő állatot szeretteinknek, barátainknak és ismerőseinknek, mégis minden évben számos házikedvenc cserél gazdát ajándékozás útján.
dec. 13
6:24
Elképesztő gyönyör vár ránk csütörtök éjjel (Infostart)
Ehhez mindössze annyi kellene, hogy lássuk az eget, óránként 120 hullócsillagot kínál a Geminidák meteorraj
dec. 13
6:24
Ukrajna uniós csatlakozásáról tárgyal a parlament (Magyar Hírlap)
A képviselők várhatóan megállapítják, hogy nem teljesültek az csatlakozás feltételei.
dec. 13
6:24
Döbbenetes, 2000%-os hozamok a láthatáron, ideje bevásárolni? (BitcoinBázis)
A Solana hálózatát használó Bonk (BONK) mém token az előző napok során fantasztikus növekedést tudott elérni. Ennek hatására a népszerű
dec. 13
6:24
Tanak elégedett az első Hyundai teszt után (Racingline)
Ott Tanak a dél-franciaországi Fontjoncouse-ban tesztelt a Hyundai i20-szal és az első tapasztalatai pozitívak az autóval kapcsolatban.
dec. 13
6:27
Adócsomag: ezek a változások az adóigazgatási rendtartásban és a végrehajtási törvényben (Adózóna)
A Magyar Közlöny 2023. november 30-án megjelent 171. számában kihirdették "Az egyes adótörvények módosításáról" szóló 2023. évi LXXXIII. törvényt, amely többek között módosította az adóigazgatási rendtartásról szóló és a végrehajtási törvényt is.
dec. 13
6:30
Karsai Dániel ügye felkavarta az országot: Kinek van joga a kegyes halálhoz, milyen visszaélések történhetnek? (ATV)
Karsai Dániel drámai betegsége kapcsán országos érdeklődést kapott az eutanázia kérdése. Az alkotmányjogász szerint az életvégi döntések meghozatalának teljes tilalma sérti az alapvető emberi jogokat. Egy friss kutatás szerint Magyarországon az emberek 79 százaléka eutanáziapárti. Mit érdemes tudni a "kegyes halálról", mely országokban legális és m
dec. 13
6:30
Elfogadta az Ensz a gázai humanitárius tűzszünetről szóló határozatot (444.hu)
Az Egyesült Államok és Izrael ellene szavazott.

Keresés