A tudomány fejlődésének köszönhetően új arcot kapott a királyi házaspár, Béla és felesége. Szabados György úgy véli, Béla csontjai a magyar archeogenetikai kutatás arkhimédészi pontját képezik.
2022-ben Raj Chetty, indiai-amerikai közgazdász, a Harvard közgazdasági professzora nyerte el a Rajk Szakkollégium Neumann-díját. Chetty kutatási fókuszában az egyenlőtlenségek állnak, de sok más oktatás- és munkagazdaságtani kérdéssel is foglalkozik. A kutató idén tavasszal Budapestre látogatott, ahol a díjátadó előadást követően egy blokkszeminár
Idén a hódmezővásárhelyi talajszelvény kapta a Magyarország talaja címet a Magyar Talajtani Társaság által szervezett közönségszavazás alapján - jelentette be a minisztérium szerdai közleménye szerint Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára az Év talaja 2023 címmel kedden tartott szakmai k
A Ford Motor jövőre nagyjából a felére csökkenti a teljesen elektromos F-150 Lightning pickup tervezett gyártását, ami különösen érdekes lépés annak fényében, hogy az autógyártó 2023-ban jelentősen megnövelte az üzem kapacitását az elektromos jármű gyártásának céljával.
Pest Vármegye Közgyűlése minden évben megjutalmazza, és egyben elismeri azok munkáját, akik egész évben a közművelődés, a tudomány, a kultúra, az építészet, a környezetvédelem, valamint a közbiztonság és a társadalmi összetartozás érdekében tettek erőfeszítéseket.
Csézy, azaz Csézi Erzsébet énekesnő a közösségi oldalán számolt be arról, micsoda megtiszteltetés volt számára, hogy Karikó Katalin az általa tervezett ruhát viselte a Nobel-díj átvételekor Stockholmban.
Mary Pickford és Douglas Fairbanks Hollywood első sztárpárjának számított, ám a színész fejét elcsavarta a meseszép, 21 évvel fiatalabb Sylvia Ashley, akiért Douglas végül otthagyta csodálatos nejét.
Jamie Lee Curtis, a Halloween című kulthorror főszereplője még karrierje delelőjén, a nyolcvanas években döntött a plasztikai beavatkozások mellett. Azóta belátta: élete legnagyobb hibáját követte el.
A karácsonyis diákok közül a hetedikesek már megkapták, a tizedikesek pedig a napokban vehetik át a tanulásukat segítő hordozható számítógépeket. A gyulai intézmény szinte valamennyi tanulója megigényelte az eszközt az év végéig, országosan kiosztásra kerülő 140 ezer darabból. A téli szünet kezdetéig valamennyi hetedikes és tizedikes karácsonyis
Orbán Viktor miniszterelnök az Ukrajnáról szóló “határozati javaslat parlamenti vitájában fejti ki álláspontját az ukrán EU-csatlakozási tárgyalások megkezdése ügyében" – közölte Havasi Bertalan sajtófőnök
Számos kétharmados törvényt fogadhat el keddi ülésén az Országgyűlés. Döntés lesz egyebek mellett a nemzeti szuverenitás védelmével összefüggő alaptörvény-módosításról, a fővárosi választási rendszer átalakításáról és az idegenrendészeti szabályok szigorításáról.
A horvát kézilabda nagy tragédiája a hétfő esti meccs. A női válogatott hatgólos vezetés után kapott ki Magyarországtól a vébén úgy, hogy csak egyetlen egyszer voltak hátrányban.
A főpolgármester kezdeményezi, hogy Antall Józsefnek, a rendszerváltás utáni szabad Magyarország első miniszterelnökének a nevét viselje a Liszt Ferenc repülőtérre vezető út.