Az ukrán belpolitikai villongások, a kényszersorozásokról szóló képsorok, illetve a háború finanszírozása körüli kérdések elvonták a figyelmet a frontról, ami több helyen megmozdult. Nem is kicsit!
A száz legeredményesebb cég nettó árbevétele 2022-ben együttesen meghaladta az 1882,712 milliárd forintot, ez 18,7 százalékkal több, mint az évben - olvasható a TOP 100 Vas vármegye című, hétfőn Szombathelyen bemutatott kiadványban.
Novemberben az éves infláció 7,3 százalékra mérséklődött az októberi 8,5 százalékról Csehországban - közölte hétfőn a Cseh Statisztikai Hivatal Prágában.
Az éghajlatváltozással járó felmelegedés negatív hatással lehet a születések számára a 21. században Európában – állapítja meg egy magyar tanulmány, amely szerint hónapokkal az extrém meleg – főleg, a párás meleg – napok után csökken a születési ráta. A kutatás nemcsak azért fontos, mert Európa kétszer gyorsabban melegszik, mint a világ többi része
Elindult az Első Yard, a Pénzcenturm podcast sorozatának negyedik évada. Az első epizódban a TÁRKI-alapító és Líra-tulaj Kolosi Tamás karrierútja került a fókuszba. Az adásban szó volt Kolosi tudományos karrierjéről, a TÁRKI alapításának körülményeiről, a Líra csoportról, a Libri MCC által felvásárlásáról, de arról is, hogy miért nem lett politikus
Vezető nyugati hatalmak magas rangú tisztségviselői arról tárgyalnak, hogy "leváltanák" posztjáról Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt - állította hétfői jelentésében az orosz Külső Hírszerző Szolgálat (SZVR) sajtószolgálata.
Harry herceg már hosszú ideje szeretné elérni, hogy magánemberként is megkaphassa azt a testőrséget, amit a királyi család hivatalos tagjaként már megszokott. Bár az ügy végére még nem került pont, az most kiderült, Erzsébet királynő mit gondolt ezzel a kérdéssel kapcsolatban.
Ukrajna elvégezte házi feladatát az európai uniós csatlakozási tárgyalások megkezdéséhez, "minden ellentétes állítás téves" – jelentette ki Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter Brüsszelben hétfőn.
Szenzációs, 4-2-es győzelmet aratott a Girona vasárnap este az FC Barcelona ellen idegenben, s ezzel visszavette a vezetést a La Liga táblázatán. Az idény meglepetéscsapata, amelynek egyébként ügyvezető elnöke Pep Guardiola testvére, a korábbi sikeres játékosügynök, Pere Guardiola, a legerősebb négy európai bajnokságot tekintve a legtöbbször győzöt
Hatalmas megtiszteltetésnek érzi Csézy, hogy személyesen megismerhette Karikó Katalint, aki az általa tervezett estélyiben vette át a Nobel-díjat. A világhírű magyar tudósnő több ruhát is rendelt az énekesnőtől, az egyikben éppen ma a svéd királlyal ebédel.
Eddig csak annyi volt biztos, hogy négy ország nem szavazta meg az Európai Unió Tanácsában múlt héten a magyar RePowerEU-tervet, de Varga Mihály pénzügyminiszter most közölte: Svédország, Dánia és Finnország sem támogatta Magyarország esetében további 4,6 milliárd eurónyi forrás jóváhagyását, amelyből 0,9 milliárd eurót előlegként megkaphat a kormá
A Karinthy-gyűrűs humorista szerint mindenből viccet lehet csinálni, kivéve az egészségünkből. Már több mint két éve, hogy családja kérésére életmódot váltott, a folyamatról a Duna Ridikül című műsorában mesélt, és tippeket is adott a nézőknek.
December 10-től érvényes a MÁV–Volán-csoport új 2023/2024-es menetrendje, amely számos vonalon érinti a vasúti és a helyközi autóbuszos közlekedést, továbbá a HÉV-eket – közölte közlekedési társaság az MTI-vel.
"Ukrajna elvégezte házi feladatát az európai uniós csatlakozási tárgyalások megkezdéséhez, minden ellentétes állítás téves" – mondta az ukrán külügyminiszter.
"Amennyiben nem kerül sor intézkedésekre, várhatóan drasztikusan megnő annak a valószínűsége, hogy a műholdak ütközés következtében súlyos károkat szenvednek vagy megsemmisülnek" – olvasható az Európai Tanács közleményében.
Természetes alapanyagkból készült, egyedi karácsonyi díszekből összeállított kiállítás nyílt a nagyváradi püspöki palotában – immár második alkalommal. A Bihari Kézművesek
A kereskedési idő felénél minimális emelkedésben van a BUX, a blue chipek azonban vegyesen teljesítenek: emelkedik az OTP és a Mol, mínuszban van a Richter és a Magyar Telekom.
A Start Garancia Zrt. kezességvállalási állománya 2023. december elejére elérte a 300 milliárd forintot, ami közel 50 százalékos növekedés az elmúlt év végéhez képest.
A konyhai munkák egyik legfrusztrálóbb része a sütőajtó tisztítása, de van egy egyszerű módszer, amivel a legmakacsabb zsírfoltokat is el tudjuk távolítani.