2023. december 11. hétfő

dec. 11
9:30
Vegyes nyitás a magyar tőzsdén (Portfolio)
A BUX kisebb pluszban nyitott a hét első napján, a blue chipek vegyes képet mutatnak: emelkedik az OTP és a Mol, mínuszban van a Richter és a Magyar Telekom.
dec. 11
9:30
Izmosan indította a reggelt a forint, most ennyiért válthatunk eurót (ATV)
Erősödött a forint hétfő reggelre a péntek esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.
dec. 11
9:30
Bővítette telephelyét a szélvédőmosót gyártó cég (autopro)
A Favorit-Lubricants Kft. új csarnokkal növeli termelőkapacitását.
dec. 11
9:30
"Nyerjen a jobbik" – Szőke Alex és Lévai Tamás szeme előtt is a párizsi olimpia lebeg (m4sport.hu)
A kötöttfogásúak 97 kilogrammos kategóriája egyike azon kevés súlycsoportnak Magyarországon, melyben többen is eséllyel pályáznak a válogatottságra, és a súly mindkét kiemelkedő tudású versenyzője, Szőke Alex, valamint az év elején súlycsoportot váltó Lévai Tamás szeme előtt is a jövő évi párizsi olimpia lebeg.
dec. 11
9:30
Az orosz–ukrán háború 656. napja – Washingtonba látogat Zelenszkij (vg.hu)
A Fehér Ház szerint hamarosan elfogyhat az Ukrajnának szánt támogatás.
dec. 11
9:30
Kétmilliós áron kelt el az Arany Biblia (Könyves Magazin)
Szenczi Molnár Albert zsoltároskönyvéért másfél milliót fizetett a győztes licitáló, Petőfi egyetlen regényéért pedig 700 ezer forintot adtak az antikvarium.hu vasárnap zárult online aukcióján.
dec. 11
9:30
Netflix: Ez a thriller most az 1. számú film a magyarok körében, az írója elmagyarázta a befejezést (Mafab)
.
dec. 11
9:30
Megérkezett Katalin hercegné és Vilmos herceg karácsonyi portréja, még sosem volt ennyire különleges (Magyar Hírlap)
A rajongók valósággal imádják.
dec. 11
9:30
Kijevben orosz rakéták darabjai hullottak az égből, többen megsérültek (Mandiner)
A délnyugati Holoszijivszkij negyedben tűz is keletkezett egy háztetőre hulló rakétadarabtól.
dec. 11
9:30
Ingyenes töltőn kétszer annyit töltenek a villanyautósok (Villanyautósok)
Időben is, nem csak felhasznált energiát tekintve.
dec. 11
9:30
Kubatov szeptemberben beletörölte a lábát Bognár Györgybe, az edző most válaszolt (Telex)
Bognár csapata, a Paks 3-2-re verte a Fradit, és vezeti a bajnokságot.
dec. 11
9:32
Szörnyű évet zár az európai hitelpiac, de legalább már látszik, mikor jöhet fellendülés (Portfolio)
Az európai jelzáloghitel-piac várhatóan a 2013-2023-ig terjedő időszak leglassabb növekedését fogja produkálni az alacsonyabb gazdasági bővülés és a magasabb hitelköltségek miatt - írta a Financial Times.
dec. 11
9:32
NAV: két bolgár autósnál több mint ezer doboz adózatlan cigarettát találtak (Magyar Hírlap)
A közlemény szerint az egyik autós az ülések szivacsaiba és az autó oldalkárpitjaiba dugott el különféle márkájú dohánytermékeket: a járművet 700 doboz bolgár cigarettával "tömte ki"..
dec. 11
9:32
Az Amnesty-vezér testvéréhez köthető cégtemetőben végezte Gyurcsányék bizalmasának vállalkozása is (Mandiner)
Egyre nagyobb botrány bontakozik ki a jogvédő szervezet körül, a szálak pedig nem meglepő módon Gyurcsány Ferenc felé vezetnek.
dec. 11
9:33
Számháború a Volánbusz sztrájkjánál (Piac és Profit)
Nem okozott sem káoszt, sem jelentősebb fennakadást a Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet (SZAKSZ) által meghirdetett munkabeszüntetés első napja - közölte a Volánbusz Zrt.
dec. 11
9:33
A nap kérdése: alkalmi munkavállalónak adható-e munkába járáshoz adómentes költségtérítés? (Adózóna)
Alkalmi munkavállaló részére adható-e munkába járás címén adómentes költségtérítés? Csak saját autóval tud eljutni a lakóhelyétől a munkavégzés helyére – kérdezte olvasónk. Lepsényi Mária adószakértő válaszolt az Adózóna oldalán érkezett kérdésre.
dec. 11
9:34
Rájöttek az akadémikusok: nem úgy kell nyugdíjra gyűjteni, ahogy eddig hittük (Portfolio)
Egy akadémikusokból álló csoport rájött: téves volt az eddig hangoztatott nézet, miszerint a kötvényekből és részvényekből álló, diverzifikált portfólió a legjobb módja a jövőre való megtakarításnak. Ehelyett jobban járunk, ha mindent részvényekbe teszünk – írja a Bloomberg.
dec. 11
9:36
Kiderült, hogyan lett dúsgazdag ember az Orbán-kormány minisztere (Menedzsment Fórum)
A magyar kormány honvédelmi minisztere egyben a 100 leggazdagabb magyar üzletember egyike, aki diszkréten hallgat vagyonszerzéséről, amelyhez mindössze három évre volt szüksége.
dec. 11
9:36
Alapjogokért Központ: a magyarok több mint kétharmada elutasítja a külföldi kampányfinanszírozást (Magyar Hírlap)
Ezer felnőtt telefonos megkérdezése alapján kiderült, hogy közel 4 milliárd forintnak megfelelő külföldi támogatás "talált gazdára" a 2022-es országgyűlési választás előtt, alatt és után a magyarországi baloldalhoz köthető szervezeteknél.
dec. 11
9:36
Fehér Ház: egymilliárd dollárunk maradt, hogy feltöltsük az Ukrajna miatt kimerült fegyverkészleteinket (Mandiner)
A kérdés a szóvivő szerint az, hogy az Egyesült Államok biztonságát kockáztatják-e, vagy továbbra is ott állnak Ukrajna mögött.
dec. 11
9:36
Újabb tanker került bajba a globális “árnyékflottából” (BitcoinBázis)
Nem igazán érte el a globális mainstream média ingerküszöbét a hír, amely szerint egy több mint egymillió hordó venezuelai olajat
dec. 11
9:36
Lévai Tamás: Azt szeretnénk, hogy ebből sporttörténelmi siker legyen (Sportal)
A kötöttfogásúak 97 kilogrammos kategóriája egyike azon kevés súlycsoportnak Magyarországon, melyben többen is eséllyel pályáznak a válogatottságra, és a súly mindkét kiemelkedő tudású versenyzője, Szőke Alex, valamint az év elején súlycsoportot váltó Lévai Tamás szeme előtt is a jövő évi párizsi olimpia lebeg.
dec. 11
9:36
Tucker Carlson saját streamingszolgáltatást indít (Telex)
A többször is hazugságon kapott műsorvezető azt állítja, hogy nézői, ahogy eddig, úgy az új oldalon is a tényekkel alátámasztott igazságot kapják majd.
dec. 11
9:38
Kispesti tragédia: ketten meghaltak egy lakástűzben hétfő reggel (Mandiner)
A körülmények tisztázására a katasztrófavédelem tűzvizsgálati eljárást indít.
dec. 11
9:42
Erdélyi Mónika New York- i kalandja folytatódik (Metropol)
Erdélyi Mónika egy fantaszikus felvonuláson járt lányával.
dec. 11
9:42
Erősödéssel nyitott ma reggel a forint (ProfitLine)
Erősödött a forint hétfő reggelre a péntek esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.
dec. 11
9:42
Ide jutottunk: már Romániában is jobban érzik magukat az emberek, mint Magyarországon (Pénzcentrum)
A legfrissebb EU-s statisztikák szerint Ausztria a legboldogabb ország a 27-ből, Magyarország viszont hátul kullog számolt be erről az Independent.
dec. 11
9:42
Vegyes mozgások a tőzsdéken (Portfolio)
Felemás hangulatban telt ma reggel a kereskedés Ázsiában, ezt következően Európában is vegyes hangulatban indul a hét, míg Amerikában nem várható nagyobb elmozdulás. Gazdasági események szempontjából nem számíthatunk nagyobb izgalmakra, így elsősorban hangulat vezérelt kereskedésre számíthatunk a mai nap során.
dec. 11
9:42
Zelenszkij: Szókimondó beszélgetésünk volt Orbánnal (444.hu)
Az ukrán elnök így foglalta össze argentínai ad hoc találkozóját a magyar miniszterelnökkel.
dec. 11
9:42
Hatalmas bejelentést tett Vadon Jani: távozik Balázséktól (BorsOnline)
Élő adásban jelentette be Vadon Jani, hogy nem folytatja tovább.
dec. 11
9:42
Kiderült, miért akarja Amerika az orosz–ukrán háború folytatását (Magyar Hírlap)
Csúnyán elszólta magát az amerikai külügyminiszter.
dec. 11
9:42
Váratlan bejelentés: távozik a híres rádiós Balázséktól (Mandiner)
Nagyon szomorúak vagyunk, de a legjobbakat kívánjuk neki, és reméljük, hogy megtalálja a számításait – írják a műsor Facebook-oldalán.
dec. 11
9:44
Miért is ment Alex Soros Ukrajnába? (Mandiner)
A valóságban jó eséllyel eligazítást tartott Ukrajna valódi főnöke, akinek az ukrán politikára döntő érdekeltsége és befolyása van.
dec. 11
9:45
Belenyomorodhat az EU legnagyobb gazdasága az adósságba (Privátbankár)
A németekre nem lehet számítani annyira mint eddig, mivel az ő gazdaságuk is bajban van. Ezzel a hazai gazdaság is újratervezési pályára kerülhet, ugyanis a németek a legfontosabb beruházóink. Egyelőre nincs komoly vigasz, az Európai Központi Bank is kitart a magas kamatok mellett.
dec. 11
9:45
Nem próbálkoztunk megtartással: Kőszegi Enikő a Rába modernizációjáról (HR Portál)
Két évvel ezelőtt indult el a Rába Csoport modernizációs programja, amelyben fontos szerepet játszik a HR. Kőszegi Enikő 2022 tavaszán lett a győri székhelyű járműipari cég HR igazgatója. Milyen HR-t építenek? Mit tesznek az öregedő korfa ellen? Hol tart a Rába munkaadói márkája Győrben az Audi mellett? Interjú.
dec. 11
9:48
Argentína "sokkolására" készül az ország új elnöke (Infostart)
Argentína számára kikerülhetetlen a gazdasági sokkterápia – erre figyelmeztetett Javier Milei. Az új elnök vasárnap lépett hivatalba és jelezte, hogy a közel 200%-os infláció felé tartó ország gazdaságát csak egy fájdalmas pénzügyi sokkal lehet talpra állítani.
dec. 11
9:48
Nincs tovább: 14 év után távozik a Balázsék népszerű műsorvezetője (Metropol)
A rádiós élő adásban árulta el döntése okát.
dec. 11
9:48
Előkerül a legkényesebb kérdés a klímacsúcson: leáldozott a fosszilis tüzelőanyagoknak? (Portfolio)
Az ENSZ éghajlat-változási csúcstalálkozójának közel 200 országa hétfőn - azaz a mai napon - a legkényesebb kérdéssel fog foglalkozni: a világ olaj- és gázfelhasználásával, a fosszilis tüzelőanyagok fokozatos kivonásának lehetőségével - írja a Reuters.
dec. 11
9:48
Túl sok a 4 százalék parlag? Javaslat érkezett a Kap módosítására (Agroinform)
Az EU tagországok egy csoportja bizonyos szabályozások rugalmas kezelését követeli.
dec. 11
9:48
Hókáosz: havazás és jegesedés miatt 134 útszakaszt, több vonatjáratot felfüggesztettek (hirado.hu)
Az előrejelzések szerint további havazás várható az országban.
dec. 11
9:48
RTL: Már nem kell miniszterelnöki aláírás ahhoz, hogy valaki bónuszt kaphasson az állami cégeknél (444.hu)
A hazai közigazgatásban körülbelül harmincezer ember dolgozik, de a juttatásaikkal kapcsolatos döntések nem nyilvánosak. Az állami cégeknél korábban a home office-hoz is Orbán Viktor aláírása kellett.
dec. 11
9:48
Váratlan bejelentés: Vadon János távozik a Balázsék című műsorból (Ripost)
Élő adásban érkezett a bejelentés.
dec. 11
9:48
Ronaldo, Mbappé, Szoboszlai: az Eb legnagyobb sztárjai közé várják a magyar klasszist (Ripost)
Az Európa-bajnokság legnagyobb ászai között emlegetik.
dec. 11
9:48
Milliárdos csavarta el titokban Katalin fejét: ezzel a férfival kavart össze (Femcafe)
Elsőre nehéz elképzelni Katalinról, hogy Vilmoson kívül más férfi is fel tudja kelteni az érdeklődését, pedig így igaz: a walesi hercegné fejét titkon egy sármos milliárdos csavarta el.
dec. 11
9:48
Jól betankolt benzinkútja bevételéből egy kaposvári férfi (vg.hu)
A férfi több millió forintot tett zsebre a bevételből.
dec. 11
9:48
Dárdai Pál kimondta: Német válogatottat csinálok belőle (BorsOnline)
A Nationalelfbe szánja legjobbját a Hertha magyar edzője.
dec. 11
9:48
Ennyi volt: Vadon Jani távozik a Rádió 1-től (Promotions)
Vadon Jani otthagyja a Rádió 1-et, és Sebestyén Balázsékat is.
dec. 11
9:48
Zelenszkijt Argentínából a Fehér Házba rendelték (Magyar Hírlap)
A Fehér Ház közlése szerint találkozik Joe Bidennel, aki a meghívást küldte.
dec. 11
9:48
Új mérföldkő a Pioneer napraforgó vetőmag értékesítésben (Agrárágazat)
Közkedveltté vált a Pioneer linolsavas P64Le25 napraforgóhibridje a mezőgazdaságban – a nagy előd utóda: a P64Le185-ös!
dec. 11
9:48
Tengerbe zuhant egy amerikai F-16-os vadászgép (Mandiner)
A pilóta katapultált.

Keresés