A nagycsaládok élete nem mindig egyszerű, de az esetleges nehézségeket bőven ellensúlyozza az a szeretet, ami a gyerekekből árad a szülők felé. Csatlos Tünde három család történetén keresztül mutatta be az örömteli mindennapokat és a csapatmunka fontosságát. Cikke, amely a Nőileg hasábjain jelent meg, a Média a Családért-díj külhoni jelöltje lett.
1918. december 1-jén tartották meg a gyulafehérvári nagygyűlést, ahol kimondták Erdély és az akkori Román Királyság egyesülését. Felidéztük, hogyan történt.
Egy magas rangú paraguayi kormánytisztviselőt elbocsátottak a héten, miután együttműködési megállapodást írt alá egy olyan országgal, amelyről azóta számára is kiderült, hogy nem létezik.
Férjével 58 éve házasodott össze, Székről csak a gyerekek tanulmányai miatt költözött Kolozsvárra több évtizeddel ezelőtt. Identitását viszont nem vesztette el, máig népviseletben jár, megtartotta régi szokásait is. Fülöp Klára élettörténetét Bereczki Szilvia jegyezte le, akinek cikke, amely a Maszol.ro felületén jelent meg, a Média a Családért-díj
A szülők alkoholizmusa nyomot hagy a gyerekeken, sokukat több évtizeddel később is kínozza annak traumája. Ezzel küzdött meg Kovács András Péter is, aki édesapja függőségét hordozta szálkaként a bőre alatt. A Karinthy-gyűrűs humoristával Ferenczi-Bónis Orsolya beszélgetett, interjúja , ami a Magyar Krónika online felületén jelent meg, a Média a Csa
Megjelent az egyes adótörvények módosításáról, a globális minimumadóról, valamint többek között a CSOK Plusz hitelprogramról szóló törvény a Magyar Közlöny 2023. évi 171. számában.
Péntek reggeli rádióinterjújában volt egy kis gyurcsányozás is, "a privatizáció sötét korszakainak" említése, majd beszélt a nyugati, brüsszeli és washingtoni pénzekről és arról, szerinte miért nem kell tárgyalni Ukrajna EU-csatlakozásáról.
Az Eurostat adatai alapján Románia nem előzte meg Magyarországot a 2022-es vásárlóerő-paritáson számolt gazdasági növekedés (GDP) alapján a Nézőpont Intézet számításai szerint, amelyről pénteken tájékoztatta az MTI-t.
Száz éve, 1923. december 1-jén született Szusza Ferenc labdarúgó, edző, aki világcsúcsot jelentő 462 élvonalbeli találkozón lépett pályára ugyanazon klub, az Újpest színeiben, 2003 óta az ő nevét viseli a klub Megyeri úti stadionja. Az MTVA Sajtóarchívumának portréja:
A családi crossover Haval Veyron néven kerül majd forgalomba Kínában, ám köszönőviszonyban sem lesz a Bugatti Veyronnal, a franciák legendás sportkocsijával.
Mától lehet megvásárolni a 2024-es éves országos és éves vármegyei autópálya-matricákat, amelyek január 1-től érvényesek. Ez a két kategória egyre kelendőbb az autósok körében, az egész évet tekintve is egyre több fogy belőlük: idén már jóval több mint 2,5 millió darab, miközben 2020-ban alig 500 ezret vettek. Ezek többségét az éves matricák január
Az örökbefogadás témáját sokféleképpen fel lehet dolgozni, az egyik legnehezebb az, ami a kérdést a roma gyerekek irányából közelíti. Mert míg rengetegen várnak arra, hogy a családjuk ily módon bővülhessen, addig ilyen származású gyereket sokan eleve nem akarnak magukhoz venni. A Fókusz csapata olyan szülőket mutatott be, akik ezt megtették, döntés
Ha vannak is Föld típusú bolygók a Naprendszeren kívül, az élet- és a talajfunkciók megteremtésére rajtuk még sokat kell várni, jó ideig a Föld marad az otthonunk. Vagyis mindent meg kell tennünk a talaj védelme érdekében.
Gesztenyeszezon idején (azaz MOST) szinte kötelező kipróbálni ezt a tökéletes, belül szaftos, nagyon-nagyon csokis, gesztenyével gazdagított brownie-t!
Csák János kulturális és innovációs miniszter egy hosszabb interjúban elmondta, L. Simon Lászlónak nem tudna semmilyen szerepkört felajánlani, ami után két kézzel kapkodna, továbbá a kulturális szabályozásról és a Csok Plusszal kapcsolatos célokról is beszélt.
Orbán Viktor ma reggel részletesen kifejtette a kormány álláspontját Ukrajna támogatásáról és EU-s tagfelvételi tárgyalásainak megkezdéséről: szerinte elő kellene készíteni az Oroszországgal háborúban álló szomszédunk csatlakozását, és komrányközi megállapodással létrehozott pénzügyi alapon keresztül kellene támogatni. A kormányfő a Kossuth Rádió m
“Magyarország nem vétózik, olyan, hogy vétó, nincs" - jelentette ki Orbán Viktor a Kossuth Rádióban, jelezve, hogy a decemberi EU-csúcson ő sem Ukrajna EU-csatlakozási tárgyalásainak megkezdését, sem Ukrajna 50 milliárdos támogatását nem fogja támogatni az Uniós költségvetéséből. Ezt ne is tűzzék az EU-csúcson napirendre, és akkor meg sem lehet aka
Kevesen ismerik és még kevesebben vásárolják meg a gránátalmát nyersen. Mert bár préselve isteni színe és íze van, senki sem akar bajlódni ennek a furcsa gyümölcsnek a kicsit sem szokványos héjával és magjaival. Pedig, ha tudnák, mi mindent tud ez a gyümölcs, másként néznének rá!
Egy friss bejelentés szerint a csődbement kriptohitelező, a Celsius további kifizetéseket kezdeményezett egyes jogosult letétkezelő felhasználók számára. Fontos azonban megjegyezni,
A BitcoinBázis webshopjában folyamatosan listázzuk az újabbnál újabb menő termékeket. A legújabb szerzeményed most az egyik legjobbnak kikiáltott, már már
Szlávik János infektológust, akárcsak három - illetve már majdnem négy éve - ismét a rádió 1 reggeli műsorában kérdezték a Kínából érkező gyanús hírekről. A doktor, ahogy a koronavírus járvány elején, úgy most is azt mondta, nincs miért aggódni: akkoriban Kína még nem igazán szolgáltatott adatokat az egészségügyi helyzetről, mára azonban már szoros
A C- és a D-vitamin is erősíti az immunrendszerünket, mégsem keresettek széles körben idehaza, és sokan azzal sincsenek tisztában, hogy mit és mikor érdemes szedni.
Nadia Calviño, Spanyolország pénzügyminisztere lett a legesélyesebb az Európai Beruházási Bank (EBB) élére. Vincent Van Peteghem, a kiválasztási folyamat élén álló belga pénzügyminiszter a hírek szerint támogatja Calviñót a pozícióra, és ezt levélben fogja közölni uniós kollégáival – a Politico ügyre rálátó forrásai szerint.
Orbán Viktor reggel a Kossuth rádióban a fizetésemelésekről, illetve Ukrajna uniós csatlakozásáról beszélt.A miniszterelnök elmondta, hogy akár 15 százalékos béremelés is jöhet jövőre.