Vélhetően rövid időn belül felfüggesztik Magyarország és Oroszország kettős adóztatás elkerüléséről szóló megállapodását, amit az Egyesült Államok már tavaly nyáron megtett, hogy ezzel próbáljon nyomást gyakorolni a magyar kormányra a globális minimumadó ügyében.
Világszerte nagy várakozás előzi meg a libanoni Hezbollah vezérének pénteki beszédét. Hasszán Naszrallah most először szólal meg a Hamász október 7-ei terrorpogromja óta.
Szerző: Bánffi Tibor MI JELLEMZI AZ "AUTOMOBIL 1934" KÖNTÖSÉT? Írta: Doros Ferenc A Berlini Autószalon alkalmából kérdést intéztek André Citroënhez: - Milyen szenzációkat rejteget az autósok részére az új esztendő? - Belülről nincsen már semmi új a Nap alatt - hangzott a nagy André válasza - kívülről pedig az automobil formája még mindig a megalkot
Hosszú távon gondolkodnak, miközben a Munch négyfős alapítói csapatának egyik fő feladata, hogy megfékezze a fejükben zúgó ötletvihart. A fókuszálás kulcsfontosságáról és a napokban induló Munch Marketről is beszéltek a novemberi magazin Kilövésén. Új befektetőik nem egy regionális sztorit látnak bennük, cél a tengerentúli piacok bevétele is.
Elmagyarázzuk, hogy mit jelent eredetileg a szuverenitás, amit a Fidesz most nagyon meg akar védeni, és aminek ürügyén "a külföldről finanszírozott újságírókra, álcivilekre és dollárpolitikusokra" akar rászállni.
Hiába a lassuló inflációról érkező adatok, hatalmas meglepetésre szeptemberben visszaesett a lakossági hitelkereslet az augusztushoz képest. A BiztosDöntés.hu gyorselemzése szerint ugyanakkor a következő hetekben bizonyosan tovább csökkenhet a jelzáloghitel kamatplafon mértéke.
A szerdai Fed-ülésnek a szokott várakozásokkal futott neki a tőkepiac, a kamatemelési ciklus végére utaló jeleket kerestek. Egyszer természetesen vége lesz és kamatcsökkentések is lesznek majd. Egyáltalán nem mindegy azonban, hogy milyen stádiumban jön majd el az úgynevezett Fed-pivot. Volt már olyan a 2000-es évek tőzsdetörténelmében, hogy ez gara
Műanyag nyílászárók gyártásával és forgalmazásával foglalkozó budapesti és baranyai cégek által elkövetett, 650 millió forintos áfacsalás miatt indult nyomozást zárt le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), a bűnszervezet 15 tagjával szemben javasolnak vádemelést - közölte a NAV Dél-Dunántúli Bűnügyi Igazgatósága.
Katalin hercegné egy igazi anyatigris, aki György herceg, Sarolta hercegnő és Lajos herceg nélkül is egy szempillantás alatt anyuka üzemmódba kapcsol, ha szükség van rá.
Németország legnagyobb szakszervezete követeli az energiaigényes iparágak állami támogatását. A kormányon belül azonban nagy a civakodás. Jár-e, ami nem járhatna?
Magyarországon elsőként mesterséges intelligencia (MI) támogatásával fejlesztett sütőipari termékekkel jelennek meg a piacon a Hajdúsági Sütödék-csoport leánycégei - jelentette be a cég vezérigazgatója csütörtökön Debrecenben sajtótájékoztatón.
Lezárják az Andrássy utat a Bajcsy-Zsilinszky út és a Nagymező utca között szombaton 6.00 és 17.30 óra között, mert a Magyar Állami Operaház előtt filmet forgatnak.
A most 5 éves mozgássérült és értelmileg akadályozott Luca anyukája Barbara azzal a céllal indította el Lucababa elnevezésű blogját, hogy erőt és iránymutatást adjon olyan szülőknek, akik hozzá hasonlóan halmozottan sérült gyermeket nevelnek. Barbara írásaiban olyan gyakorlatias témákkal foglalkozik, amelyek a sorstárs szülőket éppúgy kihívások elé
A statisztikák szerint egyre több német állampolgár él hazánkban. De mi vonzza őket ide? A nyugdíjas Angela és Holm a Deutsche Welle stábjának azt mondták, azért is döntöttek hazánk mellett, mert szimpatikusabb nekik a magyar kormány bevándorláspolitikája.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa eljárást indít a Rádió 1 szolgáltatója ellen, a csatorna szeptember 19-én sugárzott „Balázsék” című reggeli műsorában elhangzottak miatt. A testület egy kisvárdai és egy mezőtúri rádió ellen is eljárást indít.
A száraz november kampány célja, hogy az emberek megtanuljanak nemet mondani az alkoholra legalább egy hónapig, és ez a szokás népi hagyománnyá váljon. Hogy ezt mennyire lehet elérni Magyarországon, jó kérdés. A pozitív élettani hatásai mellett ugyanakkor vannak veszélyei is a direkt alkoholmegvonásnak, dr. Zacher Gábor orvos is erről beszélt a nap
Hónapok, sőt hetek alatt meghatározó játékos lett a világ legerősebb bajnokságában. Tévedtek, akik azt gondolták, nem tudja megugrani a Bundesliga és a Premier League közötti különbséget - olvasható az elemzésben.
Hiába ért véget a nyári uborkaszezon, és kezdett el mozgolódni a CSOK átalakítása miatt a hazai lakáspiac, szeptemberben még kevesebb hitelt vett fel a magyar lakosság, mint augusztusban. Az MNB friss adatai szerint csökkentek a forinthitelkamatok, ennek ellenére a vállalati hitelpiac is pangott, miközben a betétekből való tőkekiáramlás mintha megá