Egyetlenegy jelentkezés érkezett a Petőfi Irodalmi Múzeum vezetői posztjára kiírt pályázatra, így az egyedüli pályázónak – Demeter Szilárdnak – nem akadt ellenfele.
Sikerült elérni a kitűzött célokat, ezért lesz új lendület, európai mértékkel is számottevő növekedés, több jövedelem és magasabb minimálbér - közölte Orbán Viktor, a Fidesz újraválasztott elnöke szombaton Budapesten, a párt 30., tisztújító kongresszusán.
Szoboszlai Dominik egy interjúban beszélt a bolgárok elleni selejtezőről, a magyar válogatott esélyeiről a jövő évi Európa-bajnokságon, valamint azt is megemlítette, nem szeretné, hogy sztárként kezeljék.
A hűvös idő közeledtével egyre többször találkozunk a száraz kezek okozta kellemetlen érzéssel, pirosodással és akár a viszketéssel is. Bevalljuk, nem jobb a nyári izzadás sem, de apró fortélyokkal ez is könnyedén kezelhető! Nézzük meg azokat a kézápolással kapcsolatos praktikákat és termékeket, amik segítségedre lehetnek a kiszáradás megelőzésében
A KSH adatai szerint az elmúlt egy évben 110 ezerről 103 ezerre csökkent a boltok száma. Főként a kisboltok sínylették meg az inflációt és a gazdasági válságot.
Az életet olykor meglehetősen megnehezítő perfekcionizmus kialakulását sokféle környezeti tényező befolyásolhatja, és bárkit érinthet: a hideg, bántalmazó családból származó embert éppúgy, mint azt, akit nagyon szerettek. Kell egyáltalán harcolni ellene?
Hogy néz ki? Sárga színe messziről kiemeli, a hátsó diffúzor utánzat és a dupla, vaskos (ám sajnos hangtalan) kipufogók, a kis tetőszpojler, valamint a karbonszerű toldatok jelzik, hogy nem hétköznapi Swifttel van dolgunk. Hossza 3,89 méter, szélessége 1,735 méter, magassága 1,495 méter, tengelyek közötti távolsága 2,45 méter. Csomagtartója 265 li
A vállalat a szeptember végével záródott negyedévben 10,41 milliárd jüan (1,42 milliárd dollár) nyereségre tett szert, ami 82,2 százalék növekedés a tavalyi azonos időszakhoz képest. Ugyancsak éves összevetésben a bevétel 38,5 százalékkal, 162,2 milliárd jüanra nőtt. Az adózott eredmény és a bevétel egyaránt rekordnagyságú volt. A BYD éves összevet
Az amerikai Adam Johnson halálos nyaksérülése világított rá, hogy sürgősen változtatni kellene a sportág felnőttjátékosokra vonatkozó szabályain. Kolbenheyer Zsuzsanna elnökségi tag nyakvédő-párti.
A WRC mindhárom gyártójának versenyzői szenvedtek a Japán Rallyn péntek délelőtt, amikor az özönvízben bepárásodott szélvédője. A "vakon" vezetésről a Red Bull tett közzé videót.
Az Európai Tanács elnöksége és az Európai Parlament tárgyalói ideiglenes megállapodásra jutottak egy uniós jogszabályjavaslatról, amelynek köszönhetően javulna a környezeti bűncselekmények nyomozása és büntetőeljárás alá vonása.
Vastag felhőtakaró érkezik nyugatról, ami vasárnap kelet felé halad át az országon. A felhőből elszórta, eső, zápor, északkeleten havas eső is előfordulhat, de van, ahol ónos eső is eshet - jelentette az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Az újraválasztott Orbán Viktor a Fidesz-kongresszuson azt mondta, tavaly óriási győzelmet arattak a választáson, bár az ellenfeleik összegyűjtöttek mindenkit, a külföldiek pedig kilóra akarták megvenni a baloldali ellenzéket, az országot. Az Európai Unióval kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy azt nem elhagyni kell, hanem megváltoztatni. A kormányát
Szlovénia híres gyönyörű tájairól, tavairól és festőien szép hegyvidékeiről. Tökéletes utazási célpont az év 12 hónapjában mind a kalandra vágyó természetbarátoknak, mind a pihenést keresőknek. Írásunkban bemutatunk néhány érdekes tényt Szlovéniáról, amit nem mindenki ismer.
Egy amerikai kutatócsoport a kísérletében arra jutott, hogy az erős szél által hordott homok ki tud dörzsölni heverő macska- vagy oroszlánformát kőtömbökből. Szerintük a 20 méter magas, 73 méter hosszú mitikus egyiptomi szobor is így alakult ki.
Az RTL-re vadiúj műsor érkezik a Házasodna a gazda után. Hiába startolt el október 30-án a Házasodna a gazda új, azaz hatodik évada, felpörögtek az események, és mindössze 3 hét után véget ért a műsor. A nyolc párkereső gazdából voltak, akik párra leltek és voltak, akiknek nem jöttek be a számításaik, így csalódottan kellett távozniuk a társkeresőb
Mint azt az atv.hu is megírta, súlyos vonatkatasztrófa történt szerda hajnalban a sápi vasútállomáson: egy tehervonat és egy személyvonat frontálisan ütközött, miután a tehervonat vezetője tisztázatlan okból nem vette figyelembe a Sáp állomásra behaladásra tiltó jelzést.
És ez hosszú menet lesz még, 2025 után is folytatni tervezi - üzente nem létező kihívóinak a Fidesz kongresszusán a régi-új elnök, akit ezúttal is kérdés nélkül választottak újra.
A miniszterelnök háborús hasonlatokkal teli beszédét Brüsszel-ellenes kirohanások tarkították, de egyelőre nem hirdette meg az Európai Unióból való kilépést. Szerinte "az uniót nem elhagyni kell, hanem megváltoztatni, és ez csak akkor lehetséges, ha Brüsszelben radikális változások lesznek."
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Telt ház előtt, számos kulcsjátékosa nélkül lép pályára az Eb-selejtezősorozat utolsó mérkőzésén a magyar válogatott, amely már biztosan ott lesz az Európa-bajnokságon. A mérkőzésnek azonban mégis komoly tétje lesz.
Örményország és Azerbajdzsán meg tudott egyezni békeszerződésük alapelveiben - jelentette be örmény miniszterelnök az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) Parlamenti Közgyűlése őszi ülésszakának nyitóünnepségén szombaton Jerevánban.