Több mint 70 ezer forintot terveznek költeni a magyarok karácsonyi ajándékokra egy kutatás szerint, amiből kiderül az is, mit tervezünk leginkább venni a szeretteinknek.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Mint arról májusban beszámoltunk, a Mercedes sindelfingeni gyárában, a Factory 56-ban dördültek el a halálos lövések. Egy vita után gyártás közben agyonlőtte két kollégáját egy targoncavezető. Mindhárman egy külső logisztikai céghez tartoztak, és török származásúak voltak. A feltételezett lövöldözőt őrizetben vették. Factory 36: ahol a gyilkossá
Este hat órakor kezdődik Szófiában a magyar labdarúgó-válogatott utolsó előtti mérkőzése a 2024-as Eb selejtezőiben. A képlet egyszerű: ha egy pontot szerez a csapat a bolgárok ellen, biztosítja a helyét a jövő évi németországi torna 24-es mezőnyében. De mi van, ha nem szerez pontot?
A Pécsi Járási Ügyészség rongálás vétsége miatt indult büntető ügyben az eljárást felfüggesztette és közvetítői eljárásra utalta azzal az elkövetővel szemben, aki gépkocsijával egy kukoricásban autózott, mellyel kárt okozott.
A Lissé Édességgyár minőségmegőrzési időn belüli termékromlás miatt az összes Nyírfacukor márkával jelzett szaloncukrát, illetve ünnepi desszertválogatását visszahívja. A különleges édességekkel a vevők több üzletláncnál is találkozhattak. Az érintett termékeket a vásárlás helyén visszaveszik.
Idén a divat minden terén a 90-es évek trendje uralkodik! Ez a nagy visszatérések időszaka, ezért most bátran hordhatod a régi kedvenceidet. Mutatjuk azt az 5 lábbelit, ami nem hiányozhat a gardróbodból!
Akár idén is bemutatkozhat a GPT-5, amit az előző kiadásnál is vadabb várakozások öveznek, az OpenAI pedig már az általános mesterséges intelligenciával haknizik újabb befektetésekért.
A párt csütörtöki sajtótájékoztatóján a Fideszt és a Momentumot bírálta, amiért az Európai Parlamentben megszavazták az új autókra vonatkozó Euro 7 környezetvédelmi norma felpuhítását.
Már decembertől 15 százalékkal emelkedik a minimálbér és 10 százalékkal a garantált bérminimum - megállapodás született a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) mai ülésén.
Februárban lehet először 10 százalék alatt az alapkamat – jelentette ki ma Virág Barnabás, az MNB alelnöke. Nem vehetjük ezt biztosra, de ha tényleg így lesz, akkor a kormány eddigi jelzései alapján 2024 februárjában kerülhet sor a változó kamatozású kkv-hitelek kamatstopjának a kivezetésére és a legfeljebb 5 éves kamatperiódusú lakossági jelzálogh
A madridi tőzsdén jegyzett Talgóért egy "meg nem nevezett magyar üzleti csoport" jelentkezett be. Mindenki egyetlen cégcsoportot emleget, igaz, más magyar üzleti körről nem is tudni, amely a vasutas piacon van jelen, és képes lehet ekkora bevásárlásra.
Az izraeli katonák az október 7-i terrortámadásban a Gázai övezetbe hurcolt izraeli túszok már Gázában készült fényképeire bukkantak számítógépeken az es-Sifá kórházban - jelentette a katonai szóvivő csütörtökön.
A 2024-ben induló csok plusz iránt leginkább a gyermektelen párok érdeklődnek, akik többsége két gyerek vállalását tervezi – derül ki annak a több mint 16 ezer felhasználónak az adataiból, akik a Bankmonitor kalkulátorával ellenőrizték, hogy jogosultak-e a támogatásra.
Csúnya mínuszokat láthatunk ma délután az olajpiacon, a Brent és a WTI jegyzése is 4 százalék körüli mínuszokban áll, miután az elmúlt hónapok szűkös kínálattal kapcsolatos félelmei helyett egyre inkább a gyenge kereslet kezdi aggasztani a piaci szereplőket.
A Black Friday csábító kedvezményeinek forgatagában még a legtapasztaltabb és legtudatosabb vásárlókkal is könnyen előfordulhat, hogy szükségtelen termékeket vásárolnak meg. A digitális technológiák és a mesterséges intelligencia azonban már erre is kínál megoldást! Ha veled is megesett már, hogy utólag azon tűnődtél, hogy tulajdonképpen miért is v
Az al-Sifa kórházat egy napos ostrom után foglalták el az izraeli erők. Az Egészségügyi Világszervezet tisztviselője szerint az ENSZ jelenleg is a kórház kiürítésének lehetőségeit keresi. A biztonsági és logisztikai korlátok azonban korlátozzák az evakuálás lebonyolítását.
Finnország lezárja négy átkelőjét az orosz határon, hogy elejét vegye az orosz területről Finnországba érkező menedékkérők áradatának – jelentette be Petteri Orpo finn miniszterelnök csütörtökön.
November 17. és 19. között 154 Tesco áruházban gyűjtik a Magyar Élelmiszerbank Egyesület önkéntesei a vásárlók által felajánlott tartós élelmiszert, melyek az üzletek környékén élő nehézsorsú emberekhez jutnak majd el. Az áruházlánc az Élelmiszerbank partnereként ezúttal már 14. alkalommal csatlakozott a hosszú évek óta rendszeresen megrendezett jó
Egy vállalkozás hatékony működéséhez szükség van a vállalat szerződéseire és egyéb pénzügyi kötelezettségeire vonatkozó garanciákra. A Magyarországon még kevésbé ismert kezesi biztosítás, azaz bond előnye, hogy használatával jelentős tőke szabadul fel, nem csökken a hitelfelvételi kapacitás és jóval költséghatékonyabb is a bankgaranciákhoz képest.
Lassan kezdetét veheti az ünnepi készülődés, az infláció és a jelenlegi gazdasági helyzet miatt a karácsonyi időszak idén azonban különösen sok kiadással járhat. Nem kivétel a drágulás alól a karácsonyfák ára sem, a kereskedők tapasztalatai szerint a piacon általános áremelkedés figyelhető meg 2023-ban. Idén a Nordmann fenyőfák méterára 9-10 ezer f
A korhatár-besorolás és a közzététel időpontja is jogsértőnek bizonyult a TV2 több műsorában és a Tények.hu lekérhető médiaszolgáltatás felületén is több ízben közzétett tartalom esetében. A Médiatanács ezenkívül a Hír TV és egy helyi rádió heti adásmenetében is hiányosságokat tárt föl. Állampolgári bejelentés nyomán indított hatósági eljárást a Mé
Budapest, 2023., november 13., hétfő (MTI) - Pénteken nyit az Advent Bazilika elnevezésű karácsonyi vásár, amelyen megújult ünnepi fénydekoráció, multimédia-kiállítás, zenei produkciók, 12 méteres karácsonyfa, fényfestés, jégpálya, kézműves és gasztronómiai kiállítók várják az érdeklődőket Budapesten, a Szent István Bazilika előtti téren - tájé
A német kormány még 2021-ben 60 milliárd eurót fordított a Covid kapcsán gazdaságvédelmi intézkedésekre, melyeket a rendkívüli helyzet miatt költségvetésen kívüli tételnek minősített, ezzel megkerülve az adósságszabályokat.
Speciális diétára szorult volna a barátnőjét brutálisan meggyilkoló olasz férfi, amit azonban nem tudtak biztosítani neki, ezért háziőrizetben töltheti le a hátralevő éveket.
Az izraeli katonák az október 7-i terrortámadásban a Gázai övezetbe hurcolt izraeli túszok már Gázában készült fényképeire bukkantak számítógépeken az es-Sifá kórházban - jelentette a katonai szóvivő csütörtökön.
Emlékszel még, gyermekként milyen érzés volt várni a karácsonyt? Ez a várakozással és reménnyel teli hozzáállás segíthet abban, hogy a felnőtt életed problémáit is jól kezeld, ráadásul, ha nem hagyod kiveszni a játékosságot a mindennapjaidból, a boldogságot is sokkal intenzívebben éled majd meg. De hogyan őrizheted meg a mindennapi problémák mellet