Jari-Matti Latvala, a Toyota Gazoo Racing csapatfőnöke egy fantasztikus Celica tulajdonosa lett, a jármű 31 éves és Carlos Sainz második vb címének alkalmából készül.
Komoly importnyomás helyeződik a hazai élelmiszeripari feldolgozókra. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara adatai szerint míg az elmúlt néhány évben folyamatosan erősödött a magyar élelmiszerek szerepe a kereskedelemben, ám a piaci jelzések szerint ebben az évben ismét csökken a hazai termékek aránya a polcokon. A hazai termékek választása ugyanakkor ne
Az MNB átfogó vizsgálata nyomán összesen 68 millió forint bírságot szabott ki a CIB Bankcsoporttal szemben, a CIB Bank esetében egyebek közt a vállalatirányítás, a hitelkockázat, a tőkemegfelelés és értékvesztésképzés, az IT-biztonság és az adatszolgáltatás terén feltárt hiányosságok miatt. A banknál feltárt problémák nem veszélyeztetik annak megbí
Szoboszlai Dominikkal reklámozza az Európai Labdarúgó-szövetség (Uefa) az Európa-bajnoki selejtezők soron következő fordulóját. Az Uefa egyelőre továbbra sem vesz tudomást a hírekben szereplő új helyszínről, hivatalosan még mindig Plovdiv a rendező város, másrészt mintha az Uefa is azt sugallná, hogy a magyar válogatott már kijutott az Eb-re.
Sokan még most sem tértek magukhoz a vasárnapi harmadik Sztárbox elődöntő után, hiszen a várva várt Curtis vs. Szegedi Fecsó bokszmérkőzés minden eddiginél sokkolóbb volt.
Több, mint száz világhírű mellékszereplő jelent meg a Jóbarátok című sorozatban. Mi 10 karaktert választottunk ki ehhez a kvízjátékhoz. Felismered őket?
A Cottbus-i Filmfesztiválon a FIPRESCI díját, míg az Arras-i Filmfesztiválon a Kritikusok díját nyerte a hétvégén Tudor Giurgiu rendező, magyar koprodukcióban készült Libertate '89 – Nagyszeben című történelmi drámája. A franciaországi Arras-ban Moldovai Katalin bemutatkozó mozifilmje, az Elfogy a levegő kapta a közönségdíjat, míg a film főszereplő
Szinte ingyen, mindössze 150 forintért utazhatunk pénteken egész nap Budapesten. Budapesti Közlekedési Központ (BKK) napijegye 24 órán át korlátlan átszállásra lesz érvényes.
Jó hír érkezett, a magyar gazdaság visszatért a növekedési pályára - hangsúlyozta Varga Mihály pénzügyminiszter kedden a Facebook-oldalán közzétett videóüzenetében.
Mindenkinek azt javaslom, hogy olvasson több Portfoliót. Biztos kevésbé vagyunk szórakoztatók, mint a TikTok, de vannak értelmes gondolatok és információk, amelyek segítenek ezekben a bizonytalan időkben – mondja Bán Zoltán, a gazdasági portált működtető Net Média Zrt. vezérigazgatója, a Marketing&Media magazin idei Top 50-es listájának első helyez
A statisztikák szerint egyértelmű összefüggés van egy gazdaság teljesítménye és az oktatásra fordított összegek között. A friss számok szerint hosszútávon sincs sok esélye a magyar gazdaságnak felzárkóznia Nyugathoz.
A jövő évtől elérhetővé teszi az Opus a stratégiáját a befektetők számára a tervek szerint – mondta el a társaság vezérigazgatója, Léflai Koppány az Index-nek adott interjúban. A cégcsoport vezetője szerint a részvényárfolyam idei szárnyalása annak köszönhető, hogy visszatért a befektetői bizalom, és nem kérdés, hogy az Opus blue chip, mind a piaci
Határozatlan időre befejezte a termelést Magyarország egyetlen műtrágyagyártó vállalata, a Nitrogénművek – mondta az Agrárszektornak Bige László, a társaság elnök-vezérigazgatója, írja a 24.hu.
Informatikai probléma van a határátkelőhelyeken országszerte - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata kedden délelőtt a police.hu oldalon.
November 20-án megnyitja kapuit az Éden Hotel: Kyra, Miri, Csenge, Szani és Émi pedig már alig várják, hogy elkezdődhessen számukra a taktikázás, a szövetkezés és a bizalmi játszma az Rtl+-on és az Rtl-en. A streaming platform előfizetői ugyanis reklámok nélkül követhetik a stratégiai reality izgalmait, méghozzá előbb, mint a tv-ben! Lássuk, hogy
Magyarország is élni kíván a "szuperkedvezményes" áfamérték jogszabályba történő integrálásával, és egy új áfakulcsot, a nulla százalékos áfamértéket vezeti be 2024. január 1-től a napilapokra.
Az Európai Unió Tanácsa új szabályokat fogadott el, amelyek lehetővé teszik majd a schengeni térségbe utazni szándékozók számára, hogy online nyújtsák be a vízumkérelmet.
Megállapodás született a létfontosságú nyersanyagok behozatalának korlátozásáról, ez is része a harmadik országoktól – különösen Kínától – való függőség mérséklésének.
A lakhatási szegénység kockázata az olyan kiszolgáltatott helyzetben lévőket érinti, mint a kölcsönző cégek által foglalkoztatott külföldi vendégmunkások és azok a hazai munkavállalók, akik a jobb munkalehetőség miatt elköltöznek az ország másik szegletébe. Czirfusz Márton, a Periféria Közpolitikai és Kutatóközpont munkatársa a Népszavának adott in
Jó hír érkezett, a magyar gazdaság visszatért a növekedési pályára - hangsúlyozta Varga Mihály pénzügyminiszter kedden a Facebook-oldalán közzétett videóüzenetében.
A kampány ideje alatt, november 13. és december 24. között az áruházlánc vásárlói a hagyományos és önkiszolgáló kasszáknál található 250 forintos adománykuponok vásárlásával tudják támogatni a Segélyszervezet munkáját.
Immáron negyedik alkalommal ítélték oda az „Év innovátora” címet, az infokommunikációs szakma egyik legtekintélyesebb hazai elismerését. A HTE Fekete László-díj idei nyertese Kántor András Ferenc, aki a magyar bankszektor kiemelkedő fejlesztőjeként több olyan projektet vitt végbe, amelyek hatalmas áttörést jelentenek a bankkártyás fizetések világáb
A harmadik negyedévben 0,4 százalékkal csökkent a hazai GDP az előző év azonos időszakához képest, míg szezonálisan és munkanaphatással megtisztítva a csökkenés 0,3 százalék volt. Az előző negyedévhez képest 0,9 százalékkal nőtt a gazdaság teljesítménye, így a négy negyedéve tartó visszaesés után korrigálta a technika recessziós trendet a hazai gaz