2023. november 11. szombat

nov. 11
0:44
Videóval: Az Európai Szocialisták Pártja elnökségi tagjává választották Dobrev Klárát (Nyugati Fény)
Nagy elismerésben részesült a DK EP-listavezetője.
nov. 11
0:48
MÁV: jövő pénteken zárul a győri fővonal felújításának második üteme (Adózóna)
A Budapest-Tatabánya-Győr-Hegyeshalom vonalon a decemberig tartó felújítás legnehezebb, második üteme november 17-ig tart, addig szünetel a vonatközlekedés Tatabánya, illetve Szárliget és Biatorbágy, éjszakánként pedig Tatabánya és Budaörs között; kizárólag pótlóbuszok szállítják az utasokat – közölte a MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatósága pénteken
nov. 11
0:48
Engelmayer Ákos etnográfus vehette át az idei Felczak-díjat (Magyar Hírlap)
A polonista, aki a Kádár-rendszer elől Lengyelországban menekült.
nov. 11
0:48
Ma még elháríthatóak a veszélyek, ma még kezelhetőek a válságok (Mandiner)
A kérdés, hogy mit tehetnek mindebben az európai konzervatívok és reformerek?
nov. 11
1:15
Ágazati szülői értekezletek – a Csongrád-Csanádi Kereskedelmi és Iparkamara pályaorientációs tevékenysége (Szakmát Szerzek)
Különleges pályaorientációs programok érhetők el a Csongrád-Csanádi Kereskedelmi és Iparkamara (Cskik) szervezésében. Már korábban is írtunk arról cikket, hogy újfajta megközelítéssel, úgynevezett ágazati szülői értekezlettel népszerűsíti a szakmaválasztást a CSKIK. A kamara nagy jelentőséget tulajdonít az általános iskolás tanulók és szüleik infor
nov. 11
1:18
Mutatunk 2 Bitcoin alternatívát, ami berobbanhat 2024-ben (ProfitLine)
Fantasztikus időszakot tudhat maga mögött a Bitcoin, hiszen egyetlen év alatt a legnépszerűbb kripto értéke a duplájára tudott emelkedni. Míg 2023 januárjában a BTC 16,000 dollár magasságában volt elérhető, mostanra megközelíti az értéke a 37,000 dollárt is.
nov. 11
2:12
Muskátli teleltetése egyszerűen: ha ezekre figyelsz, biztosan sikerül (Édenkert)
A muskátlit többféleképpen lehet teleltetni: jó hely lehet egy fűtetlen veranda, egy nem fűtött szoba vagy a pince. Mutatjuk, hogy teleltetőhelytől függően mire kell figyelni.
nov. 11
2:12
Black Friday átverések - vigyázz velük, mert tényleg fekete péntek lesz, ha megszívatnak (ProfitLine)
Okosan célszerű belevágni a Black Friday-őrületbe, és nem azonnal elcsábulni a varázslatos áraktól. Tutira vehetjük, hogy a leggyakoribb átverésekre 2023-ban is lesz példa. Mutatjuk mire figyelj!
nov. 11
2:21
Libaevés, újborivás, lampionos felvonulás: Márton-nap (Szakmát Szerzek)
Lassan már közel két évezredre nyúlik vissza Szent Márton története, akinek a nevéhez köthető a Márton-nap. Pontosan nem tudni, melyik évben, de 316-317 körül született a mai Szombathely városában. Mi a Márton-nap pontos története? A fiatal Márton a római légió katonájaként szolgált. A legenda szerint Franciaországban portyázott társaival, amikor d
nov. 11
2:42
Már nagyon viszket a tenyere Tenyának: "Hazudik az a férfi, aki azt mondja, soha nem akart megütni senkit" (Blikk)
A Sztárbox következő adása is izgalmasnak ígérkezik, hiszen Pintér Tibor és Dobrády Ákos küzdenek meg egymással. Mindketten keményen készülnek a meccsre, és mindketten azt vallják, érdemes kilépni a komfortzónából az új élményekért.
nov. 11
2:54
Kabát Peti nem futamodott meg, egy héttel később száll ringbe Rácz Jenő ellen (Blikk)
Meggyógyult Kabát Peti ujja, így ringbe szállhat Rácz Jenő ellen.
nov. 11
3:12
Ha 1954-1984 között születtél, akkor komoly veszélyben vagy! (ProfitLine)
Cikkünk egy olyan veszélyforrásra szeretné felhívni a Kedves Olvasóink figyelmét, mely kizárólag a férfiakra leselkedik. De mivel tudjuk, hogy a legtöbb férfi mellett ott van egy szerető hölgy, aki aggódik párjáért így a hölgyekhez is szólunk: vigyázzanak párjukra, mert a prosztata rák előfordulása nagyon megsokasodott az elmúlt években! Ami legije
nov. 11
3:21
Műveltségi kvíz: Ismered a művészettörténeti korszakokat? (Szakmát Szerzek)
A művészettörténet a társadalomtudomány egyik ága: az építészet, valamint a képző- és iparművészet fejlődésével és történetével foglalkozik. A különböző korszakokra különböző művészeti stílusok jellemzők, a kvíz kérdéseit ezekből állítottunk össze nektek. A kvízt a Start gombbal indíthatod. Ha végeztél, kattints a Befejezés gombra! A legnagyobb műv
nov. 11
3:36
A csirketollak tisztább energiát termelhetnek (Magyar Mezőgazdaság)
A kutatók a keratint félig áteresztő membránná alakították át, amelyet üzemanyagcellákban használnak.
nov. 11
3:42
Ágyi poloska invázió okozta az idős házaspár vesztét, brutális ami velük történt (Promotions)
A házaspárnak esélye sem volt túlélni a mérgezést, amit az ágyi poloskák irtása okozott.
nov. 11
3:48
Egyre nagyobb Szaúd-Arábia részesedése az Aston Martinban (Igényesférfi.hu)
A szaúd-arábiai befektetési alap ismét növelte részesedését az Aston Martinban. Ezzel ugyan még nem számít a brit luxusautó-gyártó vezető részvényesének, de a Geely elnökét, Shufu Li-t már megelőzte.
nov. 11
4:12
Önkéntes pénztári tag vagy? Akkor most örülhetsz! (ProfitLine)
Tovább nőttek az önkéntes pénztári hozamok az idei harmadik negyedévben, emelkedtek az önkéntes nyugdíjpénztárakban kezelt tagi megtakarítások, az egészség- és nyugdíjkasszák összesített taglétszáma pedig 2,06 millió fő fölé nőtt - közölte az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (Öposz) pénteken az MTI-vel.
nov. 11
4:15
Csak pár órányira van tőlünk Ausztria zöld szíve, ahol elég izgalmas lesz a tél (Roadster)
Az idei kínálat a síeléstől kezdve a termálfürdőzésen és az adventi vásárokon át egészen a különleges gasztroélményekig terjed. És még Robbie Williams is látható.
nov. 11
4:18
Jogerős ítéletet hozott a bíróság az újfehértói vadászbaleset ügyében (Magyar Hírlap)
A férfi a vadászat során a vádlott egy őzbakot próbált meg elejteni, ám vétlen lövést adott le, aminek következtében egy ember életét veszítette.
nov. 11
4:18
Napi horoszkóp - november 11: Rátalálhat a szerelem az egyik csillagjegyre, de a Kos szörnyű hírt kaphat (Promotions)
A hétvége sok csillagjegy számára pihentetően fog telni, de nem lehet mindenki nyugodt. Íme a szombati horoszkóp.
nov. 11
4:18
A birka, akit végre kiszabadítottak szorult helyzetéből (Magyar Mezőgazdaság)
Egy birka két évvel ezelőtt rekedt a meredek sziklák és a tenger közötti megközelíthetetlen kavicsos parton Skócia északi részén, most kimentették Fionát, Nagy-Britannia legmagányosabb birkáját.
nov. 11
4:30
Számtalan módon hasznosítja az autóipar az MI-t (autopro)
A technológia használatára a BMW, a Mercedes és a Toyota is számos példával szolgál.
nov. 11
4:42
Pearl, a világ legkisebb kutyája a zsebünkben is elfér (Hamu és Gyémánt)
Amikor megszületett, a pici Pearl kevesebb mint 30 dekát nyomott. Mostmár 2 éves kutyaként 9 centiméter magas és közel 13 centiméter hosszú, körülbelül akkora, mint egy bankjegy – állítja a Guinness World Records. Pearl nemrégen hivatalosan is megkapta a világ legapróbb kutyája címet. A korábbi csúcstartó csivava és közte egyébként különös
nov. 11
4:45
Napelemes rendszerekre pályázható 3 millió forint támogatás (Öko-drive)
75 milliárd forintos kerettel napelemes pályázat indul januárban.
nov. 11
4:48
Rózsaszínűvé vált egy tó – hogyan lehetséges ez? (Agroinform)
A jelenséget halobaktériumok okozzák.
nov. 11
4:48
Házasodna a gazda: Gergő gazda Anitával, József gazda pedig Böbével szakított (Márkamonitor)
Kevin gazda és Zsuzsi vacsorája nem is alakulhatott volna jobban – a romantikus zongoraszóló után csók koronázta meg a randijukat. Mindeközben Gergő gazda nehéz szívvel, de hazaküldte Anitát. De József gazda sem volt könnyebb helyzetben, ugyanis zokogva omlott össze, mikor szakított Böbével. Anna gazda pedig Viktorral ment randira, akivel már az el
nov. 11
4:48
Stroke-ot kapott Steve Wozniak, az Apple társalapítója (Igényesférfi.hu)
Steve Jobs egykori munkatársát Mexikóvárosban szállították kórházba, miután aggasztó tüneteket észlelt magán. A 73 éves Wozniak a World Business Forumon szólalt volna fel.
nov. 11
4:48
Miként kezeljem az elszürkült és megrágott levelű leandert? (Agrofórum)
Az idén ajándékba kapott leandertő levelei nagyon furcsák, szürkés színűek, és valami rágja is. Mit tudok vele tenni, ha meg akarom menteni? Hogyan kezeljem?
nov. 11
4:48
Eladó Budapest leghíresebb lakása amit mindennap láttál a tévében, több mint száz millió forintért juthatsz hozzá az otthonhoz amit esténként néztél és… (Promotions)
Ezt most teljesen megéri megvenni.
nov. 11
4:48
Német villamosipari és digitális ágazat: fekete szeptember (Mínuszos)
Szeptemberben már a harmadik egymást követő hónapban csökkentek a német villamosipari és digitális ágazat megrendelései, az értékesítési árbevétel pedig az idén az első alkalommal csökkent éves összevetésben. Az ágazat szakmai képviseleti szervezete, a ZVEI jelentése szerint a német elektromos és digitális ipar megrendelései 2023 szeptemberében 5,3
nov. 11
4:48
Egy év alatt húsz százalékkal nőtt az egy főre jutó nyugdíjpénztári átlagvagyon (KKV Magazin)
Az idei harmadik negyedévben folytatódott a hozamok növekedése és ezzel párhuzamosan az önkéntes nyugdíjpénztárakban kezelt tagi megtakarítások emelkedése, az egészség- és nyugdíjkasszák összesített taglétszáma pedig 2,06 millió fő fölé nőtt. Az Öposz várakozásai szerint az év egészét tekintve a nyugdíjpénztárakba beérkező új megtakarítások meghala
nov. 11
4:48
MACH-TECH, IPAR Napjai, Automotive Hungary szakkiállítások a Hungexpo-N! (newtechnology.hu)
2024-ben ismét a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ ad otthont a régió legnagyobb ipari rendezvényeinek. Május 7-10. között kerül megrendezésre a MACH-TECH Nemzetközi gépgyártás-technológiai és hegesztéstechnikai szakkiállítás, az IPAR Napjai Nemzetközi ipari szakkiállítás és az Automotive Hungary Nemzetközi járműipari beszállítói
nov. 11
5:00
Tíz csodálatos piros állat (Háziállat)
A piros színű állatok ritkán húzódnak vissza – csodás bíborvörös, skarlátvörös és élénkpiros árnyalatai miatt felfigyelnek rájuk és gyakran arra figyelmeztet másokat, hogy őrizzék meg a távolságot. Ez a tíz piros állat tényleg megragadja a figyelmünket és a szépségüknek köszönhetően az emberek nehezen tudják megállni, hogy ne menjenek közel hozzáju
nov. 11
5:06
Kiszivárgott az első kép a Nascar elektromos autójáról (Racingline)
A Nascar évértékelő sajtótájékozatóján az operatív igazgatói posztot betöltő Steve O’Donnell bejelentette, hogy elkészült a...
nov. 11
5:09
Borzalmas tragédia történt, Matthew Perry után újabb sztár hunyt el szörnyen fiatalon (naphire.hu)
Az énekes-színész mindössze 35 éves volt.
nov. 11
5:12
4+1 gyakori tévhit a kgfb-ről (ProfitLine)
Magyarországon folyamatosan nő a forgalomba helyezett járművek száma, ami elsősorban a személyautók bővülésének köszönhető. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataiból kiderül, hogy 2016-hoz képest 2022-ben közel 25 százalékkal több autó közlekedett az utakon, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) legfrissebb adatai szerint pedig közel hatmillió élő köte
nov. 11
5:12
Ének az esőben - erre készüljon, ami az időjárást illeti (Infostart)
Előbb eső, majd ismét eső, végül eső - ez vár ránk a következő 5 napban.
nov. 11
5:12
"Amiről nem tudok, az nem fáj" – ezért választjuk inkább a tudatlanságot (Magyar Hírlap)
Ha az emberek eldönthetnék, hogy szeretnék-e megismerni a tetteik következményét, akkor negyven százalékuk nemmel felel.
nov. 11
5:15
Napelemes energiatároló pályázat indul januárban (Öko-drive)
Magyarország 62 milliárd forintos pályázatot indít ipari áramtárolókra januártól.
nov. 11
5:15
Kiderült, melyik ország lett Európa legvágyottabb úti célja 2023-ban (Roadster)
Dicsérik lenyűgöző szigeteit, tengerparti látnivalóit, természeti kincseit, élénk kulturális életét, gazdag történelmét és ízletes konyháját is.
nov. 11
5:18
Időjárás: Viharos széllel érkezik a fagyos levegő (Agroinform)
Néhol -4 fok is lehet.
nov. 11
5:18
Újabb piacról vonul ki az N26 (FinTechRadar)
A német digitális bank, az N26 bejelentette, hogy kivonul a brazil piacról. Teszi mindezt úgy, hogy korábban már az amerikai és brit piacokról is kivonta szolgáltatásait.
nov. 11
5:18
Az európai uniós és Nato források 25 százalékát digitalizációra kellene fordítani (Márkamonitor)
A vállalkozások jelentési, adminisztrációs kötelezettségeinek felére csökkentésére, big data, mesterséges intelligencia használatuk 75 százalékra növelésére, a lakosság digitális készségeinek fejlesztésére, és az elérhető uniós és Nato források 25 százalékának digitalizációra fordítására lenne többek között szükség a Digitaleurope szerint ahhoz, ho
nov. 11
5:18
Jared Leto az első ember, aki megmászta az Empire State Building csúcsát (Igényesférfi.hu)
Jared Leto a látványos és egyedülálló performansszal promotálta zenekara, a Thirty Seconds To Mars közelgő világkörüli turnéját. A híresség kisebb sérüléseket is szerzett a mászás során, de egyáltalán nem bánta meg, hogy vállalta a kockázatos kihívást.
nov. 11
5:18
Rendkívüli dolgot találtak a kínai agyaghadsereg mellett, felfoghatatlan konstrukció, amely mélyen a kínai hagyományban ered (Promotions)
Nem mindennapi járművet találtak a kínai agyaghadsereg szomszédságában.
nov. 11
5:24
Itt a lista, ide utaznak legszívesebben a magyarok (Magyar Hírlap)
Repülőjegy-foglalási adatok alapján feltérképezték a magyarok őszi-téli utazási szokásait.
nov. 11
5:30
Már enni is alig tud, de még hatalmasabb ajkakra vágyik az internet legújabb Barbie-ja (ATV)
A spanyol nőnek már mintegy harminc mililiternyi hatóanyag duzzasztja a száját - miközben egy átlagos feltöltés során két mililiternyit használnak.
nov. 11
5:30
Miért fontos a cégek számára a rendszergazdák munkája? (newtechnology.hu)
Kik a rendszergazdák? Miért fontos a munkájuk a cégek számára? Hogyan alapozható meg segítségükkel a stabil céges háttér? Mi a szerepük ebben? Mai írásunkban az ezeket a témákat vesszük górcső alá. Vágjunk is bele:
nov. 11
5:42
Vihar idején ezért tilos zuhanyozni (Magyar Hírlap)
Sokan nem is gondolnák, mekkora veszélynek teszik ki magukat, ha dörgés-villámlás idején állnak a zuhany alá.
nov. 11
5:42
Lázadnak Zelenszkij ellen az ukrán katonák, belebukhat az elnök (AC News)
Nagy bajban van az ukrán elnök, a katonái már nem hajtják végre a parancsait, puccs vethet véget a hatalmának.

Keresés