2023. november 10. péntek

nov. 10
7:54
Zsidó felekezeti iskolákra lőttek Kanadában (Mandiner)
A héten ez már a sokadik antiszemita támadás az országban.
nov. 10
7:54
Akár 1 nap alatt enyhítheti a depressziót ez a szer (in.hu)
Már egy nappal az injekció beadása után képes csökkenteni a poszttraumás stressz zavar és a depresszió tüneteit. A ketamint néha abuzív módon (uralkodó normáktól eltérően) használják, de egyre inkább nő az alkalmazása a mentális egészségi állapotok kezelésében is.C. Michael White, a University of Connecticut szakgyógyszerész szakának professzora és
nov. 10
8:00
Most bánhatja igazán, aki péntekig halogatta az euróváltást (Menedzsment Fórum)
Péntek reggel majdnem két egységgel állt gyengébben a forint az euróval szemben, de még így is a 380-as szint alatt maradt.
nov. 10
8:00
Ma érkezik az emelt nyugdíj és az infláció miatti különbözet (Növekedés)
.
nov. 10
8:00
Fontos bejelentést tett a Pentagon – ez nagyon fájdalmasan érinti majd Zelenszkijéket (Mandiner)
A jövőben csökkennek majd az Ukrajnának szánt támogatások.
nov. 10
8:00
Itt a nyugdíjemelés, de nem mindenki kap. Miért? (Forbes)
Bizonyos időskorúak hiába számítanak nyugdíjkorrekcióra, a jogszabály miatt nem fognak emelést kapni.
nov. 10
8:00
Brutál nagyot gyengült a forint: nézze, mennyi az euró (naphire.hu)
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben péntek reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
nov. 10
8:03
Tűzszünet nincs, az izraeli hadsereg beleegyezett a napi négy órás humanitárius szünetekbe (HírTV)
Folytatta az előrenyomulást az izraeli hadsereg Gázában, és akciókat hajtottak végre Ciszjordániában is. Jeruzsálem úgy döntött, hogy segélyszállítmányokat enged be a blokád alatt tartott övezetbe.
nov. 10
8:06
Időjárás: máris jön az első fagy, pontosan ezen a napon (Blikk)
Nagy fordulat jön az időjárásban!
nov. 10
8:06
Drámai kijelentést tett Orbán Viktor: Nem akarok “gázai minigettót" (ATV)
A migráció és a terrorizmus kéz a kézben jár. “Ha egyszer beengedjük őket, nincs pardon, nem lehet őket kitenni". Ő hajlíthatatlan, nem akar “gázai minigetettót" Magyarországon - jelentette ki Orbán Viktor a Kossuth Rádióban a migrációról. A miniszterelnök azt mondta: az új idegenrendészeti törvényt még ebben az évben elfogadja a parlament.
nov. 10
8:06
A gázai konfliktusról szóló kamu képek akár az Adobe-nál is beszerezhetők (Bitport)
Az Adobe Stock is árul MI-vel generált képeket a háborúról, amelyeket az online kiadványok anélkül vesznek át, hogy jelölnék azok mesterséges eredetét.
nov. 10
8:12
Orbán Viktor: Magyarország toleranciaajánlatát rendszeresen elutasítják (Infostart)
Péntek reggel hosszabb interjút adott a Kossuth rádiónak a miniszterelnök. Nem akar "mini Gázákat" látni Budapest kerületeiben - mondta. Szerinte az a vezetés, ami Brüsszelben van, egy globalista elit megbízását teljesíti.
nov. 10
8:12
Itt vannak az újabb magas gázszámlák, most a diktálós fogyasztók kaptak a vártnál nagyobb csekket az MVM-től (Adózóna)
Az MVM ismét úgy számlázott, ami egy átlag fogyasztó számára követhetetlen – írja a hvg.hu csütörtök esti cikkében.
nov. 10
8:12
Diákoknak szól a mesterséges intelligenciát vizsgáló rendezvény (ProfitLine)
Különböző megközelítésekből vizsgálják az előadók a mesterséges intelligencia kapcsán felmerülő kérdéseket a Magyar Tudomány Ünnepe és a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Középiskolai Alumni Programjának közös, pénteki rendezvényén Budapesten, a Humán Tudományok Kutatóházában.
nov. 10
8:12
Orbán Viktor: Ukrajna EU-s csatlakozása nem üzlet tárgya, Brüsszel tartozik Magyarországnak (Portfolio)
A Kossuth Rádió reggeli műsorában ad interjút Orbán Viktor, a miniszterelnök fontosabb kijelentéseiről percről percre tudósítunk ebben a cikkünkben.
nov. 10
8:12
Nyugdíjemelés 2023 november: ma érkeznek az emelt összegek, itt vannak a pontos számok (Pénzcentrum)
A mai napon folyósítja a Magyar Államkincstár a megemelt nyugdíjakat és a nyugdíjkombenzációt. Magyarországon közel kétmillió öregségi nyugdíjas, illetve további félmillió fő más jogcímen részesül olyan ellátásban, járadékban, melynek emelésére volt szükség novemberben. A nyugdíjak utalása, illetve kézbesítése most is a meghatározott rend szerint t
nov. 10
8:12
Fontos vállalást jelentett be 2024-re Orbán Viktor: rengeteg családot érint (Pénzcentrum)
Nem akarunk mini-Gázákat, terrorista akciókat Magyarországon - mondta el Orbán Viktor a Kossuth Rádióban. Beszélt az új idegenrendészeti törvényről is. Azt is hangsúlyozta, hogy az orosz-ukrán háború tönkreteszi Európát. A minimálbér-emeléssel kapcsolatos kérdésre azt válaszolta, hogy nehéz másfél hónap következik a magyar politikában, mivel ahhoz,
nov. 10
8:12
Így segít a tojás, ha fogyni szeretnél (Glamour)
Ha nem követsz semmilyen speciális étrendet, viszont fogyni szeretnél, akkor az egyik legfontosabb szabály, hogy az étrended nagy részét valóban tápláló élelmiszerek tegyék ki. A tojás egy viszonylag alacsony kalóriatartalmú étel, tápanyagdús, kitűnő fehérjeforrás, és vitaminokban is gazdag, vagyis akkor is nagyszerű opció, ha szeretnél megválni né
nov. 10
8:12
Kimaxolta a Mini az új John Cooper Works Countryman modellt (Autószektor)
A MINI John Cooper Works modellek mindig is egyet jelentettek a lélegzetelállító menetteljesítménnyel, így a 2.0 liter hengerűrtartalmú, négyhengeres benzinmotorral dolgozó, új MINI John Cooper Works Countryman is a génjeiben hordozza mindezt. A sokoldalú kalandor új generációja érezhetően tovább nőtt és minden korábbinál több helyet, illetve nagyo
nov. 10
8:18
Ismét Fradi-meccsen volt Gáspár Győző: a stadion nevét viszont még nem sikerült megtanulnia (Blikk)
Csütörtökön a Ferencváros 1-1-es döntetlent ért el a Groupama Arénában a belga Genk csapata ellen a labdarúgó Konferencia Liga csoportmérkőzéseinek negyedik fordulójában. A helyszínen tekintette meg a meccset Gáspár Győző is, aki – az eredménytől – függetlenül boldogon posztolt a közösségi felületére a meccs után.
nov. 10
8:18
Új CEO irányítja a Tinder legnagyobb riválisát (Igényesférfi.hu)
Egykor maga is a Tindernél dolgozott, de a cégnél tapasztalt visszaélések hatására, inkább távozott, és saját társkereső appot indított: így hozta létre Whitney Wolfe Herd a Bumble-t, a társkeresőt, amely a nők biztonságát helyezi előtérbe.
nov. 10
8:18
A Kompánia Alapítványt és a hátrányos helyzetű fiatalokat támogatja idén a JOY Tündér (Márkamonitor)
Tizenötödik születésnapját ünnepli a Joy-napok. 2015 óta Csr akció is kíséri a Joy-napokat, a Joy Tündér évről évre jótékonysági szervezeteket és társadalmilag hasznos kezdeményezéseket támogat a lapkiadásból származó bevételekből.   Idén a Joy Tündér a Kompánia Alapítvány munkáját segíti. A Joy Magazin kiadója, a Marquard Group Hungary minden e
nov. 10
8:18
Kellemetlen felvétel készült Lékai-Kiss Ramónáról, nevetség tárgya lett a műsorvezető (Promotions)
Lékai-Kiss Ramónán nevet a fél ország a felkerült videó miatt.
nov. 10
8:18
Montrealban zsidó felekezeti iskolákat értek lövések (Demokrata)
Két montreali zsidó iskola ajtaján találtak golyó ütötte lyukakat csütörtök reggel.
nov. 10
8:18
Rendkívül nehéz helyzetbe hozták az ukránok az oroszokat a Dnyepernél (Mandiner)
Egyre hatékonyabbnak tűnik Kijev stratégiája a térségben.
nov. 10
8:18
Óriási botrány készül kitörni Varga Mihályék körül: Lehullt a lepel Pénzügyminisztérium kínos ügyeiről (Nyugati Fény)
Engedély nélkül építették be a köztereket.
nov. 10
8:18
Ultrakönnyű felépítménnyel takarékoskodik az akkuval a Credobus újdonsága (Villanyautósok)
Az Electronell modellek 1,5 - 3 tonnával könnyebbek lesznek versenytársaiknál.
nov. 10
8:18
Engedély nélkül lesz több mint 400 négyzetméterrel nagyobb az új Pénzügyminisztérium a Várban (Telex)
Önkormányzati ingatlanok kárára nőtt meg a Pénzügyminisztériumnak készülő, évről évre dráguló épület beruházása.
nov. 10
8:18
Felfoghatatlan: meghalt a világhírű űrhajós (naphire.hu)
Elhunyt 95 éves korában Frank Borman amerikai űrhajós, a Holdat elsőként legénységgel megkerülő Apollo-8 űrmisszió parancsnoka - jelentette be csütörtökön az amerikai űrhivatal (NASA).
nov. 10
8:24
Itt az újabb akciós őrület - érdemes észnél lenni! (Menedzsment Fórum)
A Money.hu összegyűjtötte, mire kell figyelni a már nemcsak november utolsó péntekjén, hanem egész hónapban immár évek óta amerikai mintára zajló vásárlási őrületben.
nov. 10
8:24
Elcsattant az első csók Gergő gazdánál: nem is akármilyen körülmények között (Blikk)
Romantikus pillanat.
nov. 10
8:24
Perlekedés indul a Békás-szorosért - újra (Infostart)
A román legfelsőbb bírósághoz fordul a Békás-szoros közigazgatási hovatartozása ügyében a Hargita megyei önkormányzat, a moldvai Neamt megyével évek óta folytatott határper újratárgyalását kérve - jelentette be csütörtökön sajtótájékoztatón Borboly Csaba megyei tanácselnök.
nov. 10
8:24
Kiosztották az Év Széchenyi Vállalkozása 2023 díjakat (HR Portál)
A 2015-ben indított elismerés fődíját az Orha Művek Zrt., valamint a AWM Holding Zrt. nyerte.
nov. 10
8:24
Szlovéniánál is nagyobb a világ legkiterjedtebb fenntartható mezőgazdasági vállalkozása (Agrofórum)
Szaúd-Arábia nagyszabású fenntartható mezőgazdasági vállalkozást hozott létre Wadi Bin Hashbalban, Asir régióban.
nov. 10
8:24
Csaknem tízezren érkeztek Ukrajnából csütörtökön (Demokrata)
A beléptetettek közül a rendőrség 46 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást.
nov. 10
8:24
48 perc: nem reálisak az Ukrajna által felvázolt katonai célok (Demokrata)
"Európa olyan, mint az utolsó japán katona, aki még harcol a bokorban."
nov. 10
8:24
Tizenkétéves csúcson a cukor ára (Agrárágazat)
2011 óta nem látott olyat a mezőgazdasági cukortermelés, mint ami most történik: a csökkenő termés fűti az áremelkedést.
nov. 10
8:24
Robotika újratöltve (Transpack)
A LimX Dynamics, általános célú, lábakon járó robotokat gyártó cég bemutatta első kerekes négylábú robotját, a W1-et.
nov. 10
8:24
Összezavarta a növényeket a meleg ősz (Mezőhír)
A növényeknek már készülniük kell a nyugalmi állapotra, ami egyre rövidebb és instabilabb.
nov. 10
8:24
A Continental új méretekkel bővíti mezőgazdasági gumiabroncs-kínálatát (GépMax)
A TractorMaster bevezetése 600/70R34 méretben az első gumiabroncsoknál és 620/70R42 méretben a hátsó gumiabroncsoknál.
nov. 10
8:24
Bertelli ismét Rally1-es autóval fog versenyezni (Racing)
Lorenzo Bertelli az idei svéd WRC futam és a Rally Legend után ismét Rally1-es autóval áll rajthoz, ezúttal az olasz Rally del Brunello versenyen.
nov. 10
8:24
Visszaélésekre figyelmeztetik a holland gazdákat (Magyar Mezőgazdaság)
A kilenc észak-hollandiai tartomány gazdálkodóit és kertészeit tömörítő egyesület, az LTO Noord felhívta a figyelmet a térségben zajló bűncselekményekre.
nov. 10
8:24
2023. november 10. – Információk, hírek vállalkozóknak (Üzletem)
Az Üzletem.hu összefoglalója.
nov. 10
8:24
Korlátlan hívással és adatkerettel érkezik a Vodafone új feltöltőkártyás ajánlata (Digital Hungary)
Előfizetési kötelezettség nélkül, 30 napon keresztül biztosít korlátlan adatforgalmat és telefonálást a Vodafone Magyarország új, novembertől elérhető feltöltőkártyás kiegészítő szolgáltatása.
nov. 10
8:26
Munkaviszony megszüntetése közös megegyezéssel: erre figyelj (HR Portál)
A munkaviszony megszüntetésének több módja van, közülük az egyik leggyakrabban alkalmazott a közös megegyezés. Bár ez a forma rugalmasságot kínál a felek számára, fontos tudni a jogszerűség és az érvényesség kritériumait. Dr. Udvari Jesszika, a budlegal Ügyvédi Társulás ügyvédje, munkajogi szakértő a közös megegyezés szabályaival és buktatóival ism
nov. 10
8:30
Nagyobb nyereségre számíthat a Nissan (autopro)
Javította profitvárakozását a japán gyártó.
nov. 10
8:30
A nemzetközi liberális fősodor igyekszik uralni a globális politikát (Magyar Hírlap)
Az országok és társadalmak képviselői a nép által választott kormányok, nem az NGO-k, figyelmeztetett Szijjártó Péter.
nov. 10
8:30
A Szaturnusz egyik holdján minden feltétel adott az élethez, állítják a kutatók (Hamu és Gyémánt)
A Szaturnusz egyik holdjáról, az Enceladusról újabb tanulmány jelent meg nemrégiben, amely az élet megjelenésének lehetőségét is vizsgálja. A Santa Fe-i kutatóintézet hipotézisei és felfedezései előbbre lendíthetik az asztrobiológiai kutatásokat, amelyek egyszerű életformák után kutatnak a Földön kívüli környezetekben. Fotó: ShutterstockAz
nov. 10
8:30
Nem bírta végighallgatni Orosz Bernadett a bántalmazóját képviselő ügyvéd védőbeszédét (Telex)
Az ügyvéd szerint csak egy különleges szakértelemmel bíró ember tudja megítélni, mi volt a bántalmazás következménye.
nov. 10
8:32
Halálos kimenetelű lakástűz volt Miskolcon (Magyar Hírlap)
Többen füstmérgezést szenvedtek.

Keresés