2023. november 9. csütörtök

nov. 9
19:39
A dolgozók érezzék, hogy munkájukkal gazdagabbá teszik környezetüket! (Demokrata)
Ha munka van, minden van – mondta a kormánybiztos a BeneFit Prize díjak átadásán Budapesten.
nov. 9
19:45
"Fóliagyanús" fotó díszíti a termet, ahol Novák Katalin tárgyalt (ATV)
Ölelkező férfiak, félpucér nő és további ledér képek lógnak az intézet falán.
nov. 9
19:45
Kiadták a figyelmeztetést: Esővel, záporokkal, zivatarokkal tör be az országba a hidegfront (Nyugati Fény)
Leszakad az ég.
nov. 9
19:45
Gyula Tv Híradó 2023. 11. 09. (Gyulatelevízió)
Témák: – Megfelelő sómennyiséggel készül a télre a Gyulai Közüzemi Kft. Amennyiben szükséges, akkor ügyeletet rendelnek el, hogy a szakemberek a lehető leggyorsabban reagáljanak a zord időjárásra. – Jelentős előnyökkel járhat az az elismerés, melyet Görgényi Ernő polgármester vett át Bükfürdőn. A gyógyhely minősítés fontos elismerés a gyulai turisz
nov. 9
19:51
Közeleg a dátum: a hétvégére nagy segítség jön az időseknek (Promotions)
Holnap kapják meg a nyugdíjasok az emelt nyugdíjat, de csúszás is lehet
nov. 9
19:51
Gázai egészségügy-minisztérium: már csaknem 11 ezren haltak meg (Demokrata)
A halottak között több mint négyezer gyermek és csaknem háromezer nő van.
nov. 9
19:51
A Nasa küldetése bedöntheti az arany piacát? (BitcoinBázis)
A statisztikai előrejelzések szerint az utolsó bitcoin érmét várhatóan 2140-ben, azaz több mint egy évszázad múlva bányásszák ki. A becslések
nov. 9
19:54
Magyarország: Ukrajna legfeljebb kiváltságos partner legyen az EU-ban (Menedzsment Fórum)
Az orosz csapatok intenzív támadásokba lendültek, Németország pedig hosszú idő után új védelmi stratégiát kidolgozva kijelentette, hogy az európai védelem gerincévé akarja hadseregét fejleszteni. Háborús összefoglaló este.
nov. 9
19:57
Novák Katalin szerint nem állja meg a helyét az az érv, hogy valaki a klímaváltozás miatt nem akar gyermeket vállalni (Femcafe)
Amit Magyarországon az egyik legfontosabb alapelvnek tartunk, az a családok valódi választási szabadsága, mert nincsenek teljesen azonos családok, ahol ugyanazok a döntések egyformán érvényesek lehetnek - mondta Novák Katalin köztársasági elnök Brüsszelben szerda este.
nov. 9
19:57
Orbán Ráhel: Édesapámnak a mai napig nincs okostelefonja (SzMo)
A mesterséges intelligencia lehetőségeiről és veszélyeiről tartott előadást a miniszterelnök lánya. Elárulta azt is, gyerekeiknek mennyire engedik a digitális technika használatát.
nov. 9
19:59
Soha ne teregesd a ruhákat ebbe a helyiségbe: komoly bajod is lehet tőle, még az egészséged is rámehet! (Femcafe)
Gondoltad volna, hogy egyáltalán nem mindegy az, hol szárítod a lakásban a nedves ruhákat? Nos, most a szakértők mindenkit arra figyelmeztetnek, hogy az egyik helyiségben igen kockázatosnak bizonyulhat a teregetés egészségünk szempontjából.
nov. 9
20:00
Szomorú statisztika: már ennyien haltak meg a gázai légitámadásokban (Privátbankár)
Eddig 10 812-en haltak meg a Gázai övezet elleni légitámadásokban október 7-e óta - közölte csütörtökön az övezetet irányító Hamász iszlamista palesztin szervezet egészségügy-minisztériuma.
nov. 9
20:03
Most érkezett a remek hír, nézzék, mi történt ma este a forinttal (ATV)
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
nov. 9
20:03
Navracsics: 2027-ig bármikor jöhetnek a pénzek (444.hu)
Az uniós pénzek megszerzéséért is felelős miniszter szerint Johannes Hahn uniós pénzügyi biztos démonokkal viaskodik.
nov. 9
20:03
Árnyékkormány: Elszabadult a költségvetési hiány, de Orbán továbbra is alacsony adókkal segíti a milliárdosokat (Nyugati Fény)
Az árnyékkormány szociáldemokrata fordulatra készül a kormányváltás után.
nov. 9
20:03
Podcast - Az üzemanyagpiac helyzetéről (Autószektor)
A böngésződ nem támogatja a hanglejátszást. Kérjük, próbáld másik böngészővel.   A HangZóna korábbi adásait itt találja, a legújabbal pedig jövő héten csütörtökön várunk minden kedves hallgatónkat! Kérdéseket, észrevételt, témajavaslatot a hangzona@autoszektor.hu email címre várjuk. További autós tartalmakért kövesse
nov. 9
20:09
Árverésre bocsájtja egyik ingatlanát a Rába Nyrt. (Adózóna)
A Rába Járműipari Holding Nyrt. csütörtöki rendkívüli közgyűlése jóváhagyta, hogy a járműgyártó vállalat árverés útján értékesítse a győri Városrétként ismert területe egy részét – közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
nov. 9
20:09
Erősödött a forint (ProfitLine)
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
nov. 9
20:09
Hatalmas adósságba verte magát a világ egyik legnépesebb országa – Nagyobb a gond, mint sejteni lehetett (Portfolio)
Hatalmas adósságot halmozott fel Pakisztán Kínával szemben, jóval nagyobbat, mint az eddig ismert volt. A visszafizetés ráadásul egyre nagyobb terhet ró az ország költségvetésére, ami a közelgő választásokra is rányomja a bélyegét - írta meg a Nikkei Asia.
nov. 9
20:11
Átalakuló irodai igényekre figyelmeztet a Graphisoft Park (Portfolio)
Újabb erős negyedéves számokat hozott a Graphisoft Park, a bevétel, az EBITDA és az üzemi eredmény is rekordszintre került, ráadásul az év végi tervszámait is felemelte a menedzsment. Figyelmeztettek azonban, hogy a bérlői igények változását érzékelik, ami miatt jövőre csökkenhet a kihasználtság. Ez utóbbi az egyik oka, hogy a társaság a bevétel ki
nov. 9
20:15
Brutális merényletet követtek el az EP volt alelnöke ellen, súlyos sérülésekkel szállították kórházba (ATV)
A nyílt utcán rálőttek Alejo Vidal-Quadrasra, az Európai Parlament volt alelnökére, a spanyol konzervatív Néppárt (PP) egykori katalóniai elnökére Madridban csütörtökön.
nov. 9
20:15
Minimálbér: távolabb kerültünk a megállapodástól, amit Hollik István egyszer már tényként jelentett be (444.hu)
A munkaadók kisebb és későbbi béremelést szeretnének, Nagy Márton a kormány nevében a szakszervezeti javaslat mellé állt.
nov. 9
20:15
Diana hercegnéről kiderült valami, ami bizonyítja, mennyire különleges ember volt (Glamour)
Barbra Streisand színésznő, énekesnő napokban megjelent emlékiratában olyan titkos részletet árult el Diana hercegnéről, amitől csak még inkább bizonyosságot nyert, hogy az uralkodónő tényleg egy csodálatos ember volt.
nov. 9
20:15
Nagyon jó eredményt ért el a Graphisoft (Növekedés)
A Graphisoft Park SE 2023. első három negyedévi 5,57 millió euró pro forma nettó eredménye jelentősen, 1,3 millió euróval, azaz mintegy 29 százalékkal meghaladja az előző év hasonló időszakának eredményét - közölte a társaság.
nov. 9
20:21
Szijjártó Péter: Guatemalával kiállunk az illegális migrációval szemben (Demokrata)
Videó! Mindkét ország kitart azon szuverén joga mellett, hogy maga döntse el, kivel akar együtt élni vagy épp kivel nem – mondta Szijjártó Péter.
nov. 9
20:21
JVSZ: Companies for the Future Award (Üzletem)
Még egy hét áll rendelkezésre a pályázati anyagok leadására.
nov. 9
20:21
Nem akárhogyan született meg a világ legújabb szigete (Roadster)
Varázslatos vidéken bukkant elő az óceánból az új jövevény.
nov. 9
20:27
Bemondta az UNRWA: párját ritkító pusztítás zajlik Gázában, azonnal meg kell nyitni a pénzcsapokat (Portfolio)
Az ENSZ palesztin menekülteket segítő szervezetének (UNRWA) csütörtöki felhívása szerint 481 millió dollár (170 milliárd forint) segélyre van szükség a Gázai övezetben történt "párját ritkító" pusztítás nyomán és a megszállt Ciszjordánia növekvő humanitárius szükségleteinek kielégítésére – számolt be az MTI.
nov. 9
20:33
Szívszorító felvételeket közölt egy túszul ejtett izraeli asszonyról és egy kisfiúról az Iszlám Dzsihád (ATV)
Két izraeli túszról osztottak meg videókat a fegyveresek.
nov. 9
20:33
James Hinchcliffe halhatatlan lett, majd bejelentette vadiúj versenyprogramját (USAracing)
Nem akármilyen időszakot él meg James Hinchcliffe. Néhány nappal ezelőtt került bejelentésre, hogy a 36...
nov. 9
20:33
Gyomorforgató videó: kukacok másztak a csokin egy tatabányai szupermarketben (SzMo)
Az érintett áruház azonnal eltávolította a termékeket, fertőtlenítést végeztek, és más üzleteiket is értesítették az esetről.
nov. 9
20:33
Kasza Tibi műsorában teljesen kilátszott Ördög Nóra bugyija, műsorvezető figyelmeztette rá (Promotions)
Ördög Nóra hatalmasat villantott, Kasza Tibi szúrta ki
nov. 9
20:33
James Hinchcliffe halhatatlan lett, majd bejelentette vadiúj versenyprogramját (Racing)
Nem akármilyen időszakot él meg James Hinchcliffe. Néhány nappal ezelőtt került bejelentésre, hogy a 36...
nov. 9
20:33
Gluténmentes élet: „Ijesztő ezzel először szembesülni” (Magyar Mezőgazdaság)
„Az emberben nem is tudatosul azonnal, mennyi mindenben van glutén” – mondta Szabolcs Péter, az idei Omék nagydíjas cirokcipójának egyik fejlesztője.
nov. 9
20:39
Ria-Ria-Blokkláncia!!! (Kripto Akadémia)
Amikor az első atombomba fejlesztése közben két világhírű tudós, az olasz Enrico Fermi és a magyar Szilárd Leo arról beszélgetett, hogy vajon miért nem láttunk még földönkívülieket, Fermi azzal érvelt, hogy a földönkívüliek bizonyára kivételes képességekkel rendelkeznek, úgyhogy biztosan körbeutazták már a galaxist, érthetetlen, hogy pont egy olyan
nov. 9
20:39
Erősödéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék (ProfitLine)
Pluszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.
nov. 9
20:39
Jön az emelt adó több ezer magyarországi cégnek, de kedvezményekről is döntött a kormány (Portfolio)
Jövő januártól már a 9 százalék helyett 15 százalékos effektív társaságiadó-szinttel számolhat több ezer Magyarországon működő. A minimumadó szabályainak részeként derogációs lehetőségek, valamint levonható adók is lesznek – derült ki Varga Mihály pénzügyminiszter csütörtöki Facebook-bejegyzéséből.
nov. 9
20:45
Kimondta Nagy Márton: recesszióban maradhat idén a magyar gazdaság (Portfolio)
Az idén nulla és mínusz 1 százalék között alakulhat a magyar gazdaság éves teljesítménye - jelentette ki Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter egy konferencián.
nov. 9
20:45
Egy tanár szerint az igazgató megfenyegette a tantestületet abban az iskolában, amely Krétába írt hamis adatok miatt került a hírekbe (444.hu)
Gulyás Gergely azt mondta, a szabálytalanságot észlelő pedagógus forduljon az igazgatójához.
nov. 9
20:45
Ezeket a dolgokat mindenki elfelejti takarítani, pedig rendszeresen kellene (Femcafe)
Egy rendezetlen szobába lépve azonnal kiszúrható, mi szorulna igazán tisztításra. Persze a jelentéktelen apróságok felett könnyen átsuhanhat a tekintetünk, akad viszont néhány kevésbé jelentéktelen tárgy és hely a szobában, amelyeknek a takarításáról valahogy mégis szinte mind megfeledkezünk.
nov. 9
20:45
Nem titok többé: ilyen volt valójában Whitney Houston és Kevin Costner kapcsolata a kulisszák mögött (Femcafe)
A kilencvenes évek egyik legmeghatározóbb szerelmi története volt a Több mint testőr című film, melyben Whitney Houston és Kevin Costner játszották a főszerepet. A két sztár között csak úgy izzott a levegő a vásznon, így nem csoda, hogy rögtön terjedni kezdett a pletyka, miszerint a kulisszák mögött is közelebbi viszonyba kerültek…
nov. 9
20:51
Váratlan pofonba szaladtak bele Szoboszlaiék (ATV)
Az esélyesebb Liverpool kellemetlen vereséget szenvedett az Európa Ligában francia ellenfelétől.
nov. 9
20:57
Vezetett, de végül 1-1-et játszott a Ferencváros az Európa-konferencialigában (444.hu)
A továbbjutás kérdése még teljesen nyitott.
nov. 9
20:57
Simán kikerülik a szankciókat az orosz oligarchák, új országokba költöznek (Növekedés)
Az ukrajnai háború előtti években főként a Francia Riviéra, a Maldív-szigetek és a Seychelle-szigetek tartoztak az orosz oligarchák kedvenc célállomásai közé. Azonban az orosz elithez köthető magángépek manapság Kína és a volt szovjet államok, kifejezetten Kirgizisztán, Kazahsztán és Fehéroroszország, felé veszik az irányt.
nov. 9
20:57
Ha ebbe a generációba tartozol, ügyes vagy a karácsonyi spórolásban (in.hu)
Úgy tűnik, a fiatalabbak tudatosak és profik a karácsonyi költekezésben.A könyvvizsgálati, adózási és tanácsadási szolgáltatásokat nyújtó RSM UK 1000 fogyasztó bevonásával készült tanulmánya kimutatta, hogy az Y generáció 55 százaléka és a Z generáció 52 százaléka tervezi korábban elkezdeni a karácsonyi ajándékok megvásárlását. Ennek oka az, hogy h
nov. 9
21:03
Túl meleg volt az ősz, részben ezért kaptak sokan a vártnál jóval magasabb gázszámlát (444.hu)
Az MVM megmagyarázta.
nov. 9
21:03
Ezúttal sem bírt egymással a Ferencváros és a Genk (HírTV)
A Ferencváros 1-1-es döntetlent játszott itthon a belga KRC Genk csapatával a labdarúgó Konferencia-liga csoportküzdelmeinek negyedik fordulójában.
nov. 9
21:09
Ismét a héja-lelkű jegybankárok jutottak szóhoz (ProfitLine)
Nincsenek még teljesen meggyőzve arról a Fed tisztviselői, hogy nem lesz további szükség a jegybank alapkamatának szigorítására.
nov. 9
21:09
Megunta az EU az adókerülést – Nagyot harapnának az almába (Portfolio)
Régóta tart a háború az Apple és az Európai Unió között, a tét 13 milliárd euró. Brüsszel azzal vádolja az amerikai techcéget, hogy ennyit nem fizetett be az EU kasszájába. Az ügyben egyszer már nyert a kaliforniai vállalt, most azonban fordulat következhet – közölte a Bloomberg.
nov. 9
21:09
Mi történik Izlandon? Lezárták az ország legnépszerűbb turistalátványosságát (ATV)
Földrengések sorozata rázta meg Izlandot az elmúlt hetekben, ezek pedig szakértők szerint vulkánkitörést is előidézhetnek, emiatt egy hétre lezárták a Kék Lagúna nevű turistalátványosságot a látogatók elől - közölték a hely üzemeltetői szerdán.

Keresés