2023. november 9. csütörtök

nov. 9
10:41
Szürreális: Mike Tyson egy lengyel faluban vásárolt cuki galambokat magának (Mandiner)
A látogatás ténye sem szokványosan szivárgott ki.
nov. 9
10:45
Megoldást találtak a fűtés közbeni károsanyag-kibocsátásra (Alternatív Energia)
Szinte minden típusú tüzelőberendezésnél egyszerűen használható, a károsanyag-kibocsátást csökkentő, a fűtési hatékonyságot javító megoldást fejlesztenek ki a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatói - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága kedden az MTI-t.
nov. 9
10:45
Másodszor is érvénytelenítették Romániában a hidrogénvonatok vásárlására kiírt tendert (Tiszta Jövő)
Érvénytelenítették a hidrogénvonatok vásárlására kiírt második tendert is - számolt be az economedia.ro a vasúti reformért felelős hatóság (ARF) keddi közleménye alapján.
nov. 9
10:45
Az USA új nukleáris "gravitációs bombát" épít (Rakéta)
Az új bomba egy régebbi bombát váltana le, így nem emelné a nukleáris arzenál számát. Az Amerikai Tudósok Szövetsége szerint ennek ellenére ez egy "furcsa" lépés, ami komoly aggályokat vet fel.
nov. 9
10:45
Izrael elfoglalta a terroristák egyik központi erődjét (Demokrata)
Maratoni, tíz órás csata után sikerült elfoglalni az erődítményt.
nov. 9
10:45
A kormány tagad és hazudik (Mandiner)
A körülöttük kialakult titkolózás célja, hogy a választópolgár minél kevesebbet tudjon.
nov. 9
10:45
A magyar EU-biztos reméli, hogy Orbánék megerősítik az ukrán csatlakozási tárgyalások kezdését (Telex)
Az Európai Bizottság az ukrán uniós csatlakozási tárgyalások megkezdését javasolta, Gál Kinga fideszes EP-képviselő szerint az ország még nem áll készen erre.
nov. 9
10:45
Hatékonyabb, zöldebb, közösségileg fenntartható, itthon még sincs belőle egy sem (Telex)
Sok rossz képzetünk tapad a távhőhöz, pedig Európa-szerte akadnak jó példák megújuló energiával működő, közösségi tulajdonú távhőrendszerekre, amelyekkel sokat lehet spórolni.
nov. 9
10:45
15 milliót keresett OnlyFansen, a NAV lecsapott rá (Telex)
A magyar adózó nem tüntette fel a bevallásában a képek feltöltéséből származó bevételét
nov. 9
10:45
Horvátországban még mindig kevesen vásárolnak elektromos autót (Öko-drive)
Horvátországban az első tíz hónapban 49 855 új személygépkocsit adtak el, 28,9 százalékkal többet, mint egy évvel korábban - közölte a horvát belügyminisztérium a Promocija Plus intézet adataira hivatkozva hétfőn.
nov. 9
10:47
Nem fogják megváltoztatni a prémium állampapírok visszaváltási feltételeit – ígéri az ÁKK vezetője (Telex)
Nagyon sokan 2025-ben kivennék a pénzüket az állampapírokból, az ÁKK szerint ezt a mai árfolyamon megtehetik majd.
nov. 9
10:48
Budapestet szétkapta a szél: megdőlt a rekord, embertelen lökést mértek (Blikk)
Megdőlt a fővárosi szélrekord szerdán: a János-hegyen óránkénti 79,6 kilométeres széllökést mértek – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat a honlapján csütörtökön.
nov. 9
10:51
Celeb akadt fenn a NAV hálójában (Piac és Profit)
Úgynevezett felnőtt tartalmú képek és videók internetes feltöltéséből mintegy 15 millió forint bevételt szerzett az az adózó, akinél a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) jogkövetési vizsgálatot végzett. A bevételét elmulasztotta feltüntetni bevallásaiban, azonban a jogkövetési vizsgálat hatására önellenőrzést nyújtott be, és mintegy hárommillió forin
nov. 9
10:51
Új háború valóságát teremti meg a Hezbollah (HírTV)
A libanoni határ közeléből tízezreket evakuáltak, szakértők attól tartanak, Irán támogatásával a Hezbollah rendezhet újabb mészárlást Izraelben.
nov. 9
10:51
Akkora az orvoshiány a Szent Imre kórházban, hogy már ügyeleti időben sem volt szülész-nőgyógyász az osztályon (SzMo)
A kórházban válságtanácskozást kellett összehívni a szakorvoshiány miatt. Felmerült olyan megoldás is, hogy a jelenleginél kevesebb ügyeletet lásson el az intézmény.
nov. 9
10:51
Kéthavi csúcson a szójabab a hatalmas kínai vásárlás miatt (Agrofórum)
Szerdán újra a vevők voltak a főszereplők a terménypiaci kereskedésben. Chicagóban a búza 3,4 százalékkal, a kukorica 1,6 százalékkal, a szójabab pedig 0,3 százalékkal drágult, a repce 0,3 százalékos értékcsökkenése kivételt jelentett. Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is pluszba
nov. 9
10:51
Magyarul is csak három betű, ezt ismételgeti a népszerű színész és milliókat keresett már vele (Promotions)
A színész majdnem 50 millió forintot keresett volna ezzel az egyetlenegy szóval, ha ez alapján fizetnék.
nov. 9
10:51
Nehéz helyzetbe juttatta az importnyomás a magyar fejeskáposzta-termelőket (Demokrata)
A NAK és a FruitVeB körképe komoly problémára világít rá.
nov. 9
10:51
Sajtóértesülés: a magyar nyelvet védené, az oroszra magasról tesz Ukrajnában az Európai Bizottság (Mandiner)
Az Európai Bizottság erősítené a magyar, a román és a bolgár kisebbségek jogait Ukrajnában, azzal viszont egyáltalán nem foglalkozik, hogy mi lesz az orosz nyelvvel.
nov. 9
10:51
Tarlós: Lázár János a bibliai személyiségek szimbolikus sorában néha nem a pontos helyre sorolja magát (Telex)
Nem lepné meg, ha Pokorni Zoltánt indítaná főpolgármester-jelöltnek a Fidesz, az ellenzéknek meg Karácsony helyett Tóth Józsefet javasolná.
nov. 9
10:53
Lefotózták a Magyar Honvédség legmodernebb drónját – mutatjuk! (Mandiner)
A Skylark 3 típusú pilóta nélküli harcászati megfigyelő és felderítő repülőeszközt Pápán sikerült lencsevégre kapni.
nov. 9
10:54
Javította a Vajda-Papír adósbesorolásának kilátását a Scope Ratings (Infostart)
Megerősítette a Vajda-Papír "B" kibocsátói hitelkockázati besorolását a Scope Ratings GMbH, és negatívról stabilra javította a besorolás kilátását - közölte a higiéniai papírtermékeket gyártó cég.
nov. 9
10:54
34 éve dőlt le a berlini fal (Blikk)
Miután a kormány bejelentette, hogy a kelet-berliniek szabadon utazhatnak Nyugat-Berlinbe, hatalmas tömeg kelt át a határon minimális vagy nulla ellenőrzés után. A fal mentén 302 őrtorony állt, és hat ellenőrző ponton lehetett átkelni rajta, amelyek közül a legismertebb a Checkpoint Charlie.
nov. 9
10:57
Ismét növelte részesedését a szaúdi állami alap az Aston Martinban (Portfolio)
A szaúd-arábiai állami befektetési alap (PIF) 2,6 százalékkal 20,5 százalékra növelte részesedését az Aston Martinban, ezzel megelőzve a Geely elnökének, Shufu Li-nek a 17 százalékos részesedését - írja az Autonews.
nov. 9
10:57
Újabb érezhető árcsökkenés a hazai kutakon (Transpack)
Pénteken ismét mindkét üzemagyag ára csökken, amelyben szerepe van a globális kereslet-visszaesésnek, az élen Kínával.
nov. 9
10:57
Ezt nem fogják reklámozni Orbánék: Sokkoló adatok érkeztek a magyarok helyzetéről (Nyugati Fény)
Elkeserítő a helyzet.
nov. 9
10:57
Összeesett az Apple alapítója a World Business Forumon (Forbes)
Steve Wozniakot kórházba kellett szállítani. A 73 éves Apple-társalapító néhány perccel a tervezett előadása előtt ájult el.
nov. 9
10:57
Ukrán uborkaárak (Magyar Mezőgazdaság)
Szakértők szerint az ukrán uborkapiaci helyzet oda vezethet, hogy az importőrök Törökországból fogják olcsóbban beszerezni ezt a terméket.
nov. 9
10:57
Durván beszólt az 50 feletti magyar nőknek és férfiaknak az exmodell egy tévéműsorban (Sassy)
Balassa Gábor szerint 50 felett ritkaság a szép nő és a férfiaknál is ez a helyzet. Szerinte ebben a korban elhízni a legkönnyebb.
nov. 9
11:03
Még növekszik a magyar lízingpiac, de gyülekeznek felette a viharfelhők (Portfolio)
2023 harmadik negyedévében is folytatódott a hazai piac bővülése a Magyar Lízingszövetség legfrissebb jelentése szerint, bár ennek motorját elsősorban a növekedő árak jelentették. A kihelyezések nagysága idén elérte már a 634,6 milliárd forintot, ami összességében 6,4% -os emelkedés az előző év azonos időszakához képest. A teljes portfólió értéke 8
nov. 9
11:03
Milyen sorrendben haladnak át az autók a kereszteződésben? Egyszerűnek tűnik, az emberek 90%-a mégis elvérzik ezen a KRESZ-teszten (Femcafe)
Neked sikerül megfejtened?
nov. 9
11:03
Bajban vannak a hazai fejeskáposzta-termelők (Magyar Hírlap)
Az áruházláncok és a savanyítók is előnyben részesítik az olcsóbb lengyel káposztát.
nov. 9
11:03
Nagy Márton: A béremelkedés segíthet újraindítani a gazdasági növekedést (Demokrata)
A kormány célja, hogy 2024-ben újra növekedési pályára állítsa a gazdaságot.
nov. 9
11:03
Elindult az ősz szuperzöldségének szezonja (Növekedés)
Bár a legtöbb káposztaféle egész évben megtalálható a boltok kínálatában, az igazi szezonjuk ősszel, a hidegebb idő beköszöntével kezdődik meg. Sajnos az erősödő importnyomás miatt nehéz helyzetben vannak a hazai fejeskáposzta-termelők, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet, a FruitVeB szerint piacszervez
nov. 9
11:03
Budapesten árulják Bosco Szent János megszaporított mogyoróját (Mandiner)
Különlegesség kerül kalapács alá Budapesten, Bosco Szent János olasz katolikus pap "megszaporított" mogyorója.
nov. 9
11:03
Szoboszlai: Bár nem vagyok izompacsirta gyerek, azért meg tudom állni a helyem (Telex)
A középpályás a lövést tartja az egyik legnagyobb erősségének, a Liverpoolnál nem nagyon engedik neki a pluszedzéseket, pályán kívül viszont fontos neki a stílus és az is, hogy milyen a haja.
nov. 9
11:05
Gyermekvámpírra bukkantak egy lengyel temetőben (Magyar Hírlap)
Arccal lefelé, lakattal a száján volt eltemetve.
nov. 9
11:05
Halálra késelte munkatársát az üzbég férfi, mert eltűnt a szalámija (Mandiner)
Azzal vádolta meg, hogy ellopott tőle egy rúd szalámit. Nem sokkal később gyomortájékon és felkarján is megvágta.
nov. 9
11:06
Heteken belül EP-plenáris vitában kerül asztalra Magyarország ügye (Infostart)
Deli Andor, a Fidesz EP-képviselője részt vett azon az összevont szakbizottsági ülésen, amelyen uniós biztosokat hallgattak meg a Magyarországnak járó uniós források ügyében. Szerinte azért megmondhatatlan, hogy lezárul-e a folyósítást akadályozó eljárás a júniusi EP-választásokig, mert még a biztosok sem látják egységesen a helyzetet, a feszültség
nov. 9
11:09
A lengyelek miatt nehéz helyzetbe kerültek a magyar káposztatermelők (Piac és Profit)
ezért az ágazatban piacszervezésre és nagyobb összefogásra lenne szükség - állapítja meg a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet, a FruitVeB csütörtökön kiadott körképében.
nov. 9
11:09
Vegyes kezdés az európai tőzsdéken (ProfitLine)
Vegyes indexekkel indult a kereskedés csütörtökön a főbb európai értékpapírpiacokon.
nov. 9
11:09
Megdőlt a fővárosi szélrekord (Magyar Hírlap)
A János-hegyen óránkénti 79,6 kilométeres széllökést mértek.
nov. 9
11:09
Enyhén, de csökkentek a fővárosi lakásárak októberben (Demokrata)
Az új lakások átlagos négyzetméterára továbbra is meghaladta az 1,3 millió forintot.
nov. 9
11:09
Hetven az új negyven: ideje komolyan venni az urológiai vizsgálatokat! (Telex)
.
nov. 9
11:09
Brutális, amit az időjárás művelt a fővárosban (naphire.hu)
Megdőlt a fővárosi szélrekord szerdán: a János-hegyen óránkénti 79,6 kilométeres széllökést mértek - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat a honlapján csütörtökön.
nov. 9
11:09
Caramel lesz a Deák Bill Gyula 75-életműkoncert sztárvendége (Digital Hungary)
Örömmel jelentjük be, hogy Caramel lesz Deák Bill Gyula sztárvendége november 18-án a Papp László Budapest Sportarénában. Caramel a magyar zenei élet kiemelkedő alakja. Közel két évtizede uralkodik a hazai könnyűzenei égbolton. Teltházas aréna koncertek, platina- és aranylemezek jelzik pályájának fényét, szerzeményeit 100 milliónál is többen hallga
nov. 9
11:11
Nagy Márton: A bérek növekedése segítheti a gazdasági növekedés helyreállítását (Magyar Hírlap)
A reálbérek alakulásában szeptemberben fordulat állt be.
nov. 9
11:15
Elképesztő, mi folyik a magyar boltok pénztárainál: sokan ezt csinálják a kasszáknál (Pénzcentrum)
A bankkártyás fizetések száma 40 százalékkal, az egy fizetésre eső összeg 10 százalékkal nőtt a K&H ifjúsági számlával rendelkező ügyfelek körében. Árva András, a K&H lakossági szegmens marketing vezetője elmondta: a fiatalok pénzügyi tudatosságát jelzi az is, hogy egyre többen választják az elektronikus megoldásokat, sőt ma már menő mobill
nov. 9
11:15
Így érzi most magát a gyógyíthatatlan beteg Selma Blair: állapotáról vallott a híresség (Joy)
A színésznő a betegség szószólója lett.
nov. 9
11:15
Bruce Willis szívszorító fotóval üzent a rajongóknak (Glamour)
Idén február látott napvilágot a hír: Bruce Willis egy gyógyíthatatlan betegségben, a frontotemporális demenciában szenved. Azóta a világ egy emberként aggódik és szorít érte, de a színész állapota sajnos folyamatosan romlik. Ennek ellenére sosem feledkezik meg rajongóiról, akiknek most egy szívszorító üzenettel fejezte ki háláját.

Keresés