A négy sztriptíztáncosból álló csapat unalmas házakat alakít át csillogó Las Vegas-i otthonokká. Új műsor a HGTV kínálatában minden szerda este új epizódokkal. Éjszakánként sztriptíztáncosok, nappal pedig szakképzett mesteremberek. Ben Cleary, Dan Paterson, Liam Black és Malik Willis-Martin a neves belsőépítész Kelly Stone segítségével azon dolgozn
Idén január 1-jétől két fontosabb változás is volt a Munka törvénykönyvében a szabadságok terén: tíz napra emelték a gyermekük születése után az apáknak járó szabadságot (“apaszabadság”) és bevezették a szülői szabadságot. Arról kérdeztünk meg három, a legnagyobb munkaadók közé tartozó céget (Magyar Telekom, Spar, Volánbusz), mennyire élnek munkavá
Szeptemberben az ipari termelés volumene (az előzetes, szezonálisan igazított adatok szerint) 1,2%-kal haladta meg az előző havit. Éves összevetésben még így is 5,8%-os a visszaesés, ám ez inkább a tavalyi kiugró bázisadatnak köszönhető.
A Demográfiai Kerekasztal célkitűzése, hogy Magyarország csökkenő népességű országból növekvő népességű országgá váljon - jelentette ki Novák Katalin az általa életre hívott testület alakuló ülésén a Sándor-palotában.
Október elsejével 17,6 százalékkal korrigálták a magyar útdíjakat. December elsejétől a német állam 83 százalékos útdíjkorrekcióra készül és Magyarországon is további 30-40 százalékos emelés várható januártól. Ez a három intézkedés megközelítőleg 10-15 százalékos fuvardíjemelést von majd maga után. Az elkerülhetetlen áremelkedések tovább fűtik majd
A hivatalos inflációs adat szerint a fogyasztói árak szeptemberben 12,2 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest. Ehhez képest, a GKI ezer háztartás körében végzett reprezentatív felmérése szerint a lakosság 32,8 százalékos áremelkedést érzékelt. Igaz, ez utóbbi adat nem tényeken (például ár felírás, kérdőív stb.), hanem érzékel
Világhírű embereket hoz Trunk Tamás a szombaton és vasárnap megrendezendő Sneakerness Budapestre a Millenáris Park 6 ezer négyzetméteres csarnokába. Érkezik például a világ leghíresebb sneaker designere, Jeff Staple és minden idők egyik legbefolyásosabb tervezője és kreatívja, a japán Hiroshi Fujiwara is.
“Ha bútort keres, RS!” - ez a szlogen már 31 éve ismerősen csenghet, hiszen a Superbrands, Magyar Brands -és Családbarát munkahely-díjas magyar bútorcég nagyáruházaival stabil szereplője a hazai piacnak, ráadásul az egyetlen hazai tulajdonú vállalat az élvonalban. Az üzleti sikert nemcsak a számok tükrözik, hanem az országszerte zajló fokozatos ter
A vártnál nagyobb mértékben csökkent a német ipari termelés szeptemberben – derült ki a kedden a Destatis által közzétett adatokból. Magyarországnak nagyon rossz hír, hogy a beérkező megrendelések is visszaestek az utóbbi időben, de még nem bukott felszínre a probléma.
Az olasz háztartási gép márka őszi kampányában az ismert gasztroguru nemcsak süt-főz, de mos és mosogat is.“Olasz stílus az otthonodban” - hirdeti a Candy háztartási gépeinek október közepétől november végéig látható új reklámkampánya, amelyben ismét a márka hazai nagykövete, Gianni Annoni a főszereplő. A hamisítatlan olasz életérzés jegyében a rek
Kedd reggel továbbra is 380 alatt jár a forint az euróval szemben, vagyis változatlanul a lélektani szinttel birkózik. A következő időszakban itthon a pénteki inflációs adat lehet meghatározó, de érdemes lesz kiemelten figyelni a nemzetközi hangulat alakulását is.
A mostani perben egy kedvezőtlen ítélet megfoszthatja az ingatlancézár volt elnököt néhány legismertebb ingatlana feletti ellenőrzésétől. A bíró már döntött a csalás tényéről, most annak következményei jelentik a tárgyalás tétjét.
A világ egyik legnagyobb és legrangosabb dizájnszakmai elismerését jelentő Red Dot díjat kapott a magyar táplálékkiegészítő márka, a Nutriversum megújult csomagolása. Az 53 féle vitaminból álló termékcsaládnak 35 ország élelmiszeripari jogi követelményeinek figyelembevételével kellett megálmodnia az egymástól megkülönböztethető, mégis egységes csom
A magyar baloldali szavazóknak is csak kevesebb mint fele bízik Joe Bidenben, a jelenlegi demokrata amerikai elnökben – írja a Magyar Nemzet a Real-PR 93 friss közvélemény-kutatása alapján.
Néhány napja már mi is beszámoltunk róla, hogy sajtóhírek szerint a rugalmas irodabérlésben és virtuális munkaterek biztosításában utazó WeWork csődeljárásra készülhet. A bejelentés végül tegnap este érkezett meg, amikoris a vállalat 11. fejezet szerinti csődvédelmet kért az Egyesült Államokban és Kanadában egyaránt. A cég a csődbejelentés szerint
A brit média nem bánt kesztyűs kézzel Toto Wolffal és a Mercedesszel a brazíliai fiaskó után. A csillagosok még saját magukat is meglepték a vasárnapi teljesítményükkel. A csapat két versenyzője nem előre lépdelt, hanem folyamatosan visszaestek, miközben próbáltak küzdeni egymással és az elemekkel. Végül George Russell kiállt a 11. helyről a versen
A torokgyulladás rendkívül gyakori betegség minden életkorban. Tünetei igen jellegzetesek, a legtöbb esetben fertőzés okozza a torok gyulladását. Az életminőséget, a munkaképességet jelentős mértékben befolyásolja a betegség.
A gyártási kapacitás bővítését szolgáló, több mint kétszázmillió forintos technológiai fejlesztést valósított meg a pécsi Riner-Metal Bádogosipari Kft. - közölte a társaság az MTI-vel.
Károly király meghívta Sussex hercegét egy rendkívül fontos családi eseményre, mely ragyogó alkalmat teremthetett volna számukra a békekötésre. Harry reakciója még tősgyökeres rajongóit is felháborította.
Most, hogy a környezet védelme a kozmetikai iparban is kezd fontosabbá válni, egyre több készítmény esetében érdemes megfontolni a csomagolásmentes megoldást. A Lush egyik társalapítója mesélt a szilárd samponok feltalálásának történetéről és a termékelőnyökről.
Októberben 3687 új autót értékesítettek, 21,1 százalékkal többet, mint tavaly októberben. Az adatok szerint a Volkswagen márka a piacvezető 11,66 százalékos részesedésével, ebből 5815-öt adtak el az első tíz hónapban. Ezt követi a Skoda 11,26 és a Renault 10,88 százalékkal. Az előbbi márkából 5612-t, utóbbiból 5426-ot értékesítettek. Háromezer dara
2023 novemberében érkezik Magyarország legújabb férfimagazinjának első exkluzív díjátadó gálája. Az InStyleMen of the Year olyan embereket ismer el, akik személyes történetükkel, tehetségükkel, kitartásukkal maradandót és értékeset alkottak. A nyolc kategóriában díjazzák többek között a self-made férfiakat, az ikonokat, az álomépítőket és a női múz
Újra lehet pályázni a Stipendium Peregrinum ösztöndíjprogram A komponensére, amely a világ legrangosabb külföldi egyetemeire felvételizni kívánó fiatalokat segíti pénzbeli támogatással - tájékoztatott honlapján megjelent közleményében a Sándor-palota.
Felemás hangulatban telt ma reggel a kereskedés az ázsiai tőzsdéken, ezt követően Európában iránykereséssel indul a nap, Amerikában pedig az elmúlt napok menetelése után kisebb negatív irányú korrekcióra van kilátás. A hazai piacokra is érdemes lesz figyelni, hiszen a héten érkezik a Mol, a Richter, az OTP, és a Magyar Telekom gyorsjelentése is.
Az európai bankoknak egyesülniük kell, hogy felvehessék a versenyt az Egyesült Államokkal és Kínával, de bankunió nélkül a határokon átnyúló fúziók nem megvalósíthatóak - mondja az Intesa Sanpaolo vezérigazgatója.
Kész az új kompromisszumos tervezet a költségvetési szabályokat meghatározó stabilitási és növekedési paktum (SGP) reformjáról. Az új, tagállami büdzséknél az eladósodást és a kiköltekezést leszorító javaslatot kedden mutatja be az EU soros spanyol elnöksége, de várhatóan még sok tagállam megvétózhatja a tervezetet. Magyarország ezúttal kilóg a sor
Két Zlin-242 típusú kiképző repülőgép, öt H145M többcélú katonai helikopter, illetve egy AS350-es helikopter települt át Pápára a szolnoki helikopterdandártól a hadgyakorlat előkészítő fázisában, hétfőn.
2023 szeptemberében az ipari termelés volumene 7,3 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Munkanaphatástól megtisztítva a termelés 5,8 százalékkal csökkent. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 2023 augusztusához mérten 1,2 százalékkal nőtt.