Zinner Kármen indokolatlanul sokáig húzódó drámája három évvel ezelőtt kezdődött. Az évek alatt számtalan orvosnál járt, és mind félrediagnosztizálta a nőt. Csak most, egy hónapja operálták meg a tényleges betegségének gyógyításának reményében: de ezért is Bécsig kellett mennie.
Hatalmas az öröm, hiszen megszületett Kourtney Kardashian Barker és Travis Barker első közös gyermeke. A kisfiú egyúttal a reality sztár és üzletasszony negyedik gyermeke.
Az este talán legjobban várt mérkőzése Istenes Bence és ifj. Schobert Norbi között zajlott. A fiatal srác és a műsorvezető kőkemény bunyóban mérte össze az erejét a szorítóban.
A Szakáll Péter illúziói a létezésünk legmélyére visz minket, addig a pontig, ahol hazudni kezdtünk önmagunknak. Ahhoz, hogy gyógyulni tudjunk, vissza kell térnünk a valósághoz, és ezáltal bizony a fájdalomhoz is.
Milyen történeti és politikai előzményei vannak a nyugati baloldali értelmiség Hamasz-pártiságának? Mi okozza a nemzetközi baloldal agresszív Izrael-ellenességét? Ezeket a kérdéseket járta körül a Mandiner két állandó szerzője, Megadja Gábor és Sebes Gábor publicisták, valamint Balázs Gábor, az Orzse rektorhelyettese a Kontextus podcastban.
Katalin hercegné nem csak szépségével és kifinomult stílusával nyűgözi le a királyi család rajongóit: a leendő királyné kedvessége és szerénysége határtalan, és ezt számtalanszor bizonyította már királyi látogatásai során.
Pszichológia szakos egyetemi hallgatóként Balogh Szimóna tisztában van azzal, hogy az önmagunk megismeréséhez mennyire sok különböző módszer létezik. Az Ázsia Expressz egykori versenyzője a kreativitást választotta, festeni kezdett.
Sofía Vergara igazi kolumbiai istennő. Az ötvenegy éves színésznő mindig is fantasztikusan érezte magát a bőrében, és imádjuk, ahogy a követőit is rendszeresen arra inspirálja, hogy merjenek felszabadultan létezni a saját testükben.
Egy újabb hét tele új kihívásokkal. Hogyan nézz ezekkel szembe? Mire érdemes figyelned ezen a héten? Mik azok a dolgok, amiken dolgoznod kell, akár önmagadban is? A heti horoszkópodban igyekszünk minden kérdésedre gyors választ adni, hogy kellő felkészültséggel és önbizalommal vágj neki a hétnek.
A Facebookot lehet szeretni vagy nem szeretni, az biztos, hogy a kommunikáció egyik alapvető forrásává vált, ami sok esetben jó hír, de előfordulnak olyan helyzetek, amikor az ember arra jön rá, hogy a szülei vagy legközelebbi ismerősei nem tudják használni.
Egy új parfüm születése mindig fontos esemény, hiszen az illatok az egyik legmélyrehatóbb érzékszervünket hozzák működésbe. A több mint tizenöt éves parfümőri tapasztalattal rendelkező Quentin Bisch mesélt nekünk arról, milyen inspirációk vezérelték az új JEAN PAUL GAULTIER Divine megalkotásánál.
A Jimmy Choo luxus divatkiegészítő márka és a francia divatház, a Jean Paul Gaultier bemutatta egyedülálló kollaborációját. Két olyan divatház fogott össze, amelyek párhuzamos öröksége többrétű kulturális örökséget ölel fel.
Örömteli pillanatot osztott meg közösségi oldalán a Sztárban sztár leszek! műsorvezetője: négy éve már, hogy Till Attila családja egy kutyussal bővült.
Kylie Jenner mindössze 21 évesen vált a világ legfiatalabb self-made milliárdosává, akinek jelenleg 26 évesen 700 millió dollárra, azaz körülbelül 247 milliárd forintra becsülik a nettó vagyonát. A fiatal üzletasszony nemrég a divatvilágban bővítette elsöprő sikerrel a portfólióját.
A népszerű Sztárban sztár leszek! című showműsort sokan a ruhák miatt is kedvelik. A zsűriben Köllő Babett, Majka, Pápai Joci, Tóth Gabi ülnek, és a stylistjaik, a színfalak mögött dolgozó sminkesek, fodrászok, divattervezők mindent elkövetnek, hogy a sztárok a legjobb formájukat hozzák. És persze ha lehet, beszéljenek is róluk.
Nem akarom, akarom, most van kedvem, most nincs, evés közben jön meg az étvágy, most fáj a fejem, ne most, most jön meg, nemrég jött meg, egy hét múlva jön meg, tegnap csináltuk, de hiszen csak tegnap csináltuk - a végtelenségig sorolhatóak érvek és ellenérvek, narratívák a libidó fogalmával kapcsolatban. Utánajártunk a nagy libidó-titoknak.
A Sztárban sztár leszek! hatodik élő adása ismét fergeteges hangulatban telt: izgalmasabbnál izgalmasabb átalakulásoknak lehettünk tanúi, amelyeket időközönként a zsűritagok drámás, de annál szórakoztatóbb civakodása szakított meg.
A mesterséges intelligenciára épülő Launchpad XYZ hamarosan elérhetővé válhat több kriptotőzsdén is. Az egyre növekvő Fomo hatására a kis- és nagybefektetők egyre gyorsabb ütemben vásárolnak a natív ERC-20 LPX tokenekből.
Elkészült a 2024. évi pályázati menetrend, jövő év elején indulnak az új agrár- és vidékfejlesztési pályázatok. Csaknem 2900 milliárd forintnyi forrás áll a gazdálkodók rendelkezésére – jelentette be Nagy István agrárminiszter a Facebook-oldalán. 2300 milliárd forinttal egészíti ki a kormány az uniós támogatást Nagy István videó nyilatkozatában eml
Korábban az Inforádió Aréna című műsorának a vendégeként köszöntötték Dr. Farkas Andrást, aki Nyugdíjguru néven ismert a közösségi médiában, és az állami nyugdíjrendszerekre vonatkozó érdekes információkkal szolgált. A szakértő az interjú során elmesélte a svéd és a magyar nyugdíjrendszer közötti különbségeket, és bemutatta, hogyan működik a felosz
Tudod-e, hogy miért jött létre a segédápoló szakma? Mi kell ahhoz, hogy valaki segédápoló legyen? Többek között ezekre a kérdésekre is választ találhatsz az itt olvasható interjúban. A témában interjúmat Szigetvári Cecíliával készítettem, aki gyógypedagógusi tanulmányai mellett segédápolóként dolgozik egy gyerekosztályon. Hogyan lettél segédápoló?
A Mérleg ne higgye el a pletykát, a Nyilas eddigi kemény munkája kifizetődik! Karrier horoszkóp: 2023.11.06. Kos Elgondolkodhatsz azon, hogy miért van mindenkinek ilyen savanyú az arca. Nézd meg a
Kevesen tudják, hogy már hosszú évek óta, egész pontosan 2014. január 1-től az adójogszabályok egy olyan lehetőséget kínálnak számunkra, hogy az adóév során befizetett adónkról (személyi jövedelemadó, Szja, mely 15%-os jelenleg) úgy rendelkezzünk, hogy az lényegében a saját zsebünkbe vándoroljon vissza! Nézzük, hogyan lehetséges mindez!
Fogyatékossággal élők által készített hatvan filmet láthat a közönség a holnap kezdődő 9. Magyar Speciális Filmfesztivál keretében. A háromnapos rendezvény több szakmai és kulturális programnak ad helyet. Bemutatókkal, kiállítással, kerekasztal beszélgetéssel és koncerttel várják az érdeklődőket Budapesten, Egerben, Szolnokon és Szombathelyen. 2023
Az Adaptive Hussars 23 többnemzeti gyakorlat keretében katonai konvoj halad át a következő napokban többek között a Hódmezővásárhely-Újmajor, a Szentes-Tiszaroff és a Tata-Gánt-Székesfehérvár-Veszprém-Újmajor útvonalon - közölték a honvedelem.hu honlapon vasárnap.