A Gazdasági Versenyhivatal a vásárlói tudatosságot erősítő kampánnyal, tájékoztató videókkal segíti a fogyasztókat abban, hogyan ne dőljenek be a szezonális akcióknak.
Charles Leclerc-en úrrá lett az elkeseredettség a Brazil Nagydíjon elszenvedett kiesése után, a legdrámaibb pillanatokat egy néző örökítette meg. Miután már a Brazil Nagydíj felvezető körében összetörte a Ferrariját, Charles Leclerc érhető módon rendkívül frusztráltan hagyta el Interlagost. A monacói pilóta rögtön a becsapódás után az elképesztő ba
A távirati iroda szerint a közlemény sértette a közmédia jó hírét. Ungár Péter szerint a köztévében korlátozások és következmények nélkül mutogatják a Pride-okat.
Megmarad az 500 pontos felvételi rendszer, de az egyetemek nagyobb mozgásteret kapnak abban, hogy mely tantárgyakat fogadják el és milyen pluszteljesítményért adnak többletpontot.
A vád szerint Völner Pál két minisztert, Palkovics Lászlót és Süli Jánost is megpróbálta behálózni ahhoz, hogy segítsék Schadl vízüzemű motorját pályázathoz jutni. A találmány valódi feltatálója szerint felmerült, hogy ők azt akár a magyar államnak is eladnák.
Az energiaárak mélybe szakadása nyomán minden eddiginél nagyobb mértékben, éves alapon 12,4%-kal, zuhantak a termelői árak az eurózónában idén szeptemberben – közölte az Eurostat. Augusztusban 11,5%-os volt az esés mértéke, a szeptemberi értékre 12,5%-os zuhanást vetített előre a piaci konszenzus.
Új logisztikai központot épít Makláron a Borch - közölte a személy- és tehergépjárművek kormányműveit gyártó Robert Bosch Automotive Steering Kft. maklári üzemének ügyvezető igazgatója, Michael Zink a társaság fennállásának 20. évfordulója alkalmából kedden tartott, bemutatóval egybekötött sajtóbejáráson.
Észak-Izraelben utakat zártak le s hatóságok és felszólították az embereket, hogy maradjanak óvóhelyek közelében a Libanon felől érkező rakéták miatt - jelentette a helyi média kedden.
Digitális kompetenciafejlesztő programsorozatot indít az MBH Bank általános- és középiskolás gyerekek számára – jelentette be a bank elnök-vezérigazgatója, Barna Zsolt a hitelintézet frissen felújított balassagyarmati fiókjának megnyitóján.
A legtöbb kritikus hang nem L. Simon László mellett, hanem az ellen szólalt fel, hogy Dúró Dóra alakítsa a kulturális kánont. Ez valóban A szolgálólány meséjének világát felidéző, rémisztő forgatókönyv – írja Hermann Veronika médiakutató, az ELTE Média es Kommunikáció Tanszék oktatója a Telexnek véleménycikkében.
A Sajó áradása miatt lezárták a Sajókaza-Aggtelek-Szin összekötő utat Sajókaza és Sajóivánka között Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében - közölte honlapján kedden az Útinform.
Közel kétmillióan voltak a szegénység küszöbén Magyarországon 2022-ben a Központi Statisztikai Hivatal által közzétett Háztartások életszínvonala című kiadvány szerint.
A parlament hétfőn felhatalmazást adott a kormánynak a veszélyhelyzeti jogalkotás folytatására 2024 májusig, viszont az Alkotmánybíróság kedden tárgyalja először azt az ellenzéki indítványt, amely szerint egy januárban hozott kormányrendelet a háborús veszélyhelyzethez nem kapcsolódó kérdésben korlátoz alapjogokat.
Az izraeli hadsereg elfoglalta a Hamász újabb erődítményét a Gázai övezetet uraló iszlamista terrorszervezet elleni háború harminckettedik napján - jelentette az izraeli hadsereg szóvivője.
Angelina Jolie annak idején mindent bevetett, hogy magába bolondítsa színészkollégáját, Brad Pittet, aki végül miatta hagyta el a feleségét, Jennifer Anistont.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) ezentúl negyedévente közzéteszi honlapjának statisztikai aloldalán a fenntartható pénz- és tőkepiac több mutatószámának alakulására vonatkozó információkat, az elmúlt három év során kiépült zöld adatvagyonára alapozva - közölte az MTI-vel a jegybank szombaton.
Az olasz, török, horvát és amerikai részvétellel zajló, rendkívül összetett, az ország jelentős területére kiterjedő, a honvédség többségét és az államigazgatás jelentős részét megmozgató hadgyakorlat a védelmi képességeket teszteli és fejleszti - tudatta Szalay-Bobrovniczky Kristóf.
Októberben a Portfolio is beszámolt róla, hogy csődbe kerülhet Balmazújváros, amennyiben tovább késik a város működéshez szükséges két rendelet elfogadása. Az ATV értesülései szerint pedig azóta csak tovább súlyosbodott a helyzet, olyannyira, hogy már egy komplett kiszolgáló osztály felmondott a polgármesteri hivatalban, miután nem tudják fizetni a
Észak-Izraelben utakat zártak le és hatóságok és felszólították az embereket, hogy maradjanak óvóhelyek közelében a Libanon felől érkező rakéták miatt - jelentette a helyi média kedden.
November 20-án ismét szélesre tárja kapuit Zsolti gazda farmja a Tv2-n. A Farm Vip legújabb évadában – ami a korábbi évadoknál is hosszabb lesz majd – Demcsák Zsuzsa műsorvezető társaként igyekszik munkára bírni a celebeket, akik még nem tudják, mire is vállalkoztak valójában. Az, hogy a modern kor vívmányait maguk mögött kell hagyni, hogy kétkezi
A Pilisi bioszféra-rezervátumban egy félnapos túrázás 2 900 forintot, egy egész napos kirándulás 5 000 forintot ér meg a természetjáróknak – állapítja meg a Budapesti Corvinus Egyetem 2020-as adatokat feldolgozó kutatása.
A világhírű ausztrál zongoraművész, David Helfgott ismét visszatér Budapestre. Helfgott páratlan tehetségével és lenyűgöző előadásmódjával számos nemzetközi színpadon felejthetetlen emlékeket hagyott a közönség szívében. Ezúttal márciusban csillan fel zongoraművészetének ragyogása, és a közönség belemerülhet egy briliáns zongorajáték felemelő élmén