A Ferencváros egyik utánpótlásedzője, egy üzletember és a Fradi SuLiga egyik ifjú csapata részesült Fradi Fair Play díjban a csütörtök esti ünnepélyes gálán.
A koronavírus elleni védőoltások európai uniós közvetítéssel lebonyolított beszerzése kapcsán három volt bukaresti kormánytag mentelmi jogának felfüggesztését kezdeményezte csütörtökön a román korrupcióellenes ügyészség (Dna).
Az Ötöslottó történetének tizenkettedik legnagyobb nyertese születhet meg szombaton, amennyiben valaki egyszemélyben tippeli meg helyesen az öt nyerőszámot. A játékon a várható főnyeremény összege 2,925 milliárd forint.
A korábbi bejelentéshez képest nagyobb kapacitású napelem és tároló együttes létesítéséhez is lehet majd támogatást igényelni - számolt be Facebook-oldalán a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség, miután szerdán egyeztettek a szektor érdekképviseleti szervei az illetékes minisztériummal.
Témák: – Végvár néven szerveződött újjá a két korábbi, gyulai táncegyüttes. A csoportban folyó munka színvonalát jelzi, hogy a napokban nívódíjat szereztek. – Jövő hétfőn már az Erkel gimnázium egyik 12-es osztálya segíti egy újszülött Budapestre szállítását és ezzel együtt a gyógyulását. A végzős diákok hatvanezer forintot gyűjtöttek össze, amelye
A ScanoMed Nukleáris Medicina budapesti központjában adták át Magyarország első, legújabb generációs, AI rekonstrukciót alkalmazó PET/CT berendezését, amely új korszakot nyit a diagnosztikában - jelentette be a GE Healthcare.
Csúszik a tűzszüneti megállapodás Izrael és a Hámász között. A palesztin terrorcsoport állítólag újabb követelésekkel állt elő, ezért nem álltak le ma a harcok, ahogy eredetileg tervezték. A két fél között közvetítő Katar szerint: holnap reggel 7-kor már valóban elcsitulnak a fegyverek, és a Hámász délután 4-kor elenged 13 izraeli túszt. Az iszlami
A brit belügyminisztérium csütörtökön ismertetett friss negyedéves adatai szerint szeptember végéig több mint 7,5 millió letelepedési kérelmet nyújtottak be a Nagy-Britanniában élő EU-állampolgárok.
Németország azt tervezi, hogy 2023-ban "rendkívüli vészhelyzet" miatt felfüggeszti az adósságféket. Emellett Christian Lindner német pénzügyminiszter csütörtökön bejelentette, hogy pótköltségvetést terjeszt a kormány elé az idei év vonatkozásában. Egy interjúban pedig előrevetítette: szigorú költségvetési gazdálkodásra készül a koalíciós kormány.
Kern András már kicsit soknak érezte, hogy a tilosban parkolását így felkapta mindenki. A művészurat innentől egy őrmester fogja figyelni Kern András, a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész többször is szabálytalanul parkolt a Margit körúton, egy pékség bejárata előtt. A színész azzal indokolta a cselekedetét, hogy nem akart sétálni a péksütemé
Így még nehezebb legyen megállapítani más űrkutatóknak, hogy pontosan mi is csapódott ott a Hold felszínébe, a kínaiak pedig hallgatnak #Kína #kutatás #kráter #űrkutatás #tudomány
Tüzérséggel, légi és – egyes hírek szerint – kazettás bombákkal támadja az orosz hadsereg a kelet-ukrajnai Avgyijivkát. A kisváros feletti ellenőrzésért már csaknem 10 éve folyik a küzdelem az ukrán védők és az orosz megszállók között. A település vezetője szerint minden eddiginél hevesebb harcok folynak a területen.
Sokan ódzkodnak a szépészeti beavatkozásoktól, a színészek körében mégis eléggé népszerűek. Ennek ellenére viszont akadnak néhányan, akik inkább távol tartják magukat tőlük, Drew Barrymore, színésznőnek például nyomós oka van rá.
Az ezredforduló körülötti évek inspirációi előtt nyitva áll az ajtónk, legyen szó divat-, smink- vagy éppen hajtrendekről: jelenleg az 'Upper East Side' szőke hajtrend van porondon, amit nem csak a szőke haj szerelmeseinek érdemes kipróbálni.
A böngésződ nem támogatja a hanglejátszást. Kérjük, próbáld másik böngészővel. A HangZóna korábbi adásait itt találja, a legújabbal pedig jövő héten csütörtökön várunk minden kedves hallgatónkat! Kérdéseket, észrevételt, témajavaslatot a hangzona@autoszektor.hu email címre várjuk. További autós tartalmakért kövessen mink
A Magyar Kertépítők Országos Szövetsége (Makeosz) őszi olaszországi tanulmányútján Lucca város meghatározó parkjait és Firenze legújabb barnamezős beruházását is megtekinthettük.
A KOMETA nem minősül kis- és középvállalkozásnak, így a nemzeti versenyhatóság a jelenleg irányadó szabályok szerint mulasztás esetén mindig szab ki bírságot.
Az emberek jelentős része azt gondolja, hogy az amerikaiakon kívül senki nem tart hálaadást, ez azonban egy óriási tévedés, hiszen számos olyan ország létezik, ahol hasonló ünnepségeket rendeznek. Az alábbi cikkben négy ilyen helyet sorolunk fel. Kanada sebastiaan stam/Unsplash Az USA-hoz hasonlóan Kanadában is megünneplik a hálaad
A legegyetemesebb emberi jelenségek egyike a halál, ennek ellenére szívünk és értelmünk is lázad ellene. Minden gondolkodó embert foglalkoztat a gondolat: van-e valami a halál után, és ha igen, akkor mi?
A BMW új, elektromos modellje ihletett az egész menüsort. A vacsorához használt étkészlet pedig többek között az autóiparból származó újrahasznosított anyagokból készült
A rajzfilmsorozatot mindenki ismeri Magyarországon, de vajon mennyire ismerjük a saját meséinket? A mesék mostanában úgyis előtérbe kerültek, bár szerencsére a magyar népmeséket eddig még nem akarta ledarálni senki.
Teljesítette vállalásait a Kometa, így eredményes volt a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) korábbi eljárása, amelyben a húsipari vállalat kommunikációs kampányait vizsgálták - közölte a versenyhatóság csütörtökön az MTI-vel, utóvizsgálatának eredménye alapján.
Egy debreceni rádió és a fővárosi Hír FM közösségi rádió szolgáltatóira is bírságot szabott ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa.
Izgalmas, rendhagyó krimisorozatok érkeznek a TV4-re. A Network4 csoport csatornáján mostantól a magyar nézők is láthatják a Nagyvadak Cannes-ban és a Valódi Gyilkosok Klubja: Aurora Teagarden című sorozatokat.A Nagyvadak Cannes-ban nem meglepő módon a francia Riviérán játszódik, főhősei egy idealista rendőrnő és egy volt bűnöző. A dinamikus duó a
Belép a rendezvénypiacra az Esport1 Kft., miután többségi tulajdonrészt szerzett a PlayIT-t, a Budapest Comic Cont és a legnagyobb hazai Minecraft rendezvényt, a Mineshow-t szervező cégben. A megállapodás értelmében a PlayIT Entertainment Kft. az Esport1 leányvállalataként szervezi majd a jövőben a hazai gaming és szórakoztató rendezvényeket, a kor
Palesztinpárti és klímavédő tüntetők zavarták meg csütörtökön New Yorkban a hagyományos nagyszabású hálaadásnapi felvonulást, amely turisták és érdeklődők tízezreit vonzza Mannhattan utcáira.
Lorán Lenke a múlt századi magyar színművészet egyik legjelentősebb alakjaként vonult be a történelembe, aki ismert volt végtelen életszeretetéről, jókedvéről és energiájáról, melynek alapjául kiegyensúlyozott, 50 évig tartó házassága szolgált.
Magyarország valóságos építőipari megszállást szenved el, ezért a külföldi építőipari cégeknek semmi keresnivalójuk nálunk – közölte az építési és közlekedési miniszter tegnapi sajtótájékoztatóján.
A Hamász továbbra sem engedi szabadon az Izraelből elrabolt két lányt, noha a magyar származású édesanyjuk nagyon vágyik már a gyerekei visszatérésére.
A tél Opatijában a legszebb képeket és a legemlékezetesebb élményeket ajándékozza. Amikor hópelyhek ereszkednek le a tenger hullámaira, fények százezrei világítják meg varázslatosan a város utcáit és történelmi parkjait, amikor…