Friss marhalábszárat, marhahátszínt és marharostélyost hívott vissza a forgalomból a Metro Kereskedelmi Kft. a megengedettnél magasabb Pfos (perfluor-oktánszulfonsav) szint miatt - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) csütörtökön az MTI-vel.
Együttműködést jelentett be a Revolut és a Sziget, mely szerint a globális pénzügyi alkalmazás jegyfizetési technológiájával támogatja a 2024-es fesztivált, valamint számos különleges ajánlatot és aktiválási lehetőséget is biztosít a látogatók számára. A felhasználóknak az első jó hír, hogy bár a Szigetre kiadható Early Bird jegyek már elfogytak, n
Palvin Barbara nevét egy magyarnak sem kell bemutatni, hiszen a lábai előtt hever az egész divatvilág. A tizenévesen felfedezett lány sikertörténetét tényleg az egész ország ismeri, hiszen ő az egyik legkeresettebb szupermodell, valamint többször is láthattuk, ahogyan a legrangosabb nemzetközi divatlapok címlapján pózol. Most lássuk, hogy az elmúlt
Sokan küszködnek alvászavarral, az alváshiány úgy tűnik, hogy az egész világon mindenütt jelen van. Altató helyett válasszuk a legmegfelelőbb élelmiszereket.
Két harmincas éveiben járó illegális bevándorló életét vesztette a La Manche-csatornán, amikor a gumicsónak, amelyen megpróbáltak a francia partoktól Nagy-Britanniába jutni, felborult, fedélzetén hatvan emberrel - közölték a francia hatóságok.
A Telekom Veszprém házigazdaként 41-31-re legyőzte a szlovén RK Celje PL csapatát a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének nyolcadik fordulójában, csütörtökön.
Rengeteg ember vesz majd részt annak a kamasz fiúnak a temetésén, aki nemrég önkezével vetett véget az életének. Pisti a társai bántásai miatt dönthetett úgy, hogy a halált választja. A helyiek szerint azok a kamaszok, akik bántották, nem mernek majd megjelenni a búcsúztatáson.
Palesztinpártiak és klímavédő tüntetők zavarták meg csütörtökön New Yorkban a hagyományos nagyszabású hálaadásnapi felvonulást, amely turisták és érdeklődők tízezreit vonzza Manhattan utcáira.
Mariah Careyt már hosszú évek óta a karácsony koronázatlan királynőjeként tartjuk számon, egy nemrégiben készült interjú során pedig alátámasztotta, hogy ez nem véletlen, ő ugyanis valósággal rajong az ünnepért.
Az ELTE fizikusai a világ három legnagyobb energiájú részecskegyorsítójában vizsgálták az atommagot alkotó anyagot. Munkájuk eredményeként feltárult a kvarkanyag geometriája.
Nem csak fizikailag, mentálisan is lehetsz fáradt. Ilyenkor úgy érezheted, hogy a lelki kimerültség árnyékként követ téged és a boldog pillanataidat is tönkreteszi. A jó hír viszont, hogy egy alapos mentális méregtelenítéssel tudsz tenni ellene. Mutatjuk, hogyan csináld!
Negyvenhárom oldal hosszúságú a kormány vadonatúj rendelettervezete, amely a CSOK Plusz részleteit hivatott szabályozni - derül ki a Kulturális és Innovációs Minisztérium által csütörtök este, társadalmi egyeztetés céljából nyilvánosságra hozott dokumentumokból.
Kiállítások, családi kézműves foglalkozások, koncertek, irodalmi beszélgetések, könyvbemutatók, valamint gyerekprogramok várják az érdeklődőket november 24. és december 24. között a SlowXmas rendezvénysorozat keretében Budapest számos pontján, valamint december 16-án a Gárdonyi téri adventi vásárban.
Továbbra is stagnál a szennyvízben a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (Nngyk) csütörtökön a honlapján.
Young G Béci már többször járt a Niagara vízesésnél, ám a legutóbbi alkalom különleges volt számára, ugyanis a családjával közösen csodálhatta meg a gyönyörű természeti látványosságot. Az élményről az Instagram-oldalán számolt be.
Brüsszelben változásra van szükség – jelentette ki az országgyűlés európai ügyek bizottságának fideszes elnöke csütörtökön Veszprémben, a nemzeti konzultációról tartott lakossági fórumon.