2023. november 2. csütörtök

nov. 2
10:54
Augusztusban 665 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet, júliushoz képest az export kiigazított volumene 0,6, az importé 1,6 százalékkal csökkent (Adózóna)
2023. augusztusban a kivitel volumene 0,5 százalékkal nőtt, míg a behozatalé 7,6 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakihoz viszonyítva. Az aktívum 665 millió euró volt, az egyenleg 2,3 milliárd euróval javult az egy évvel korábbihoz képest. Júliushoz viszonyítva az export szezonálisan és munkanappal kiigazított volumene 0,6, az importé 1,
nov. 2
10:54
KarrierM: így teljesít a professzionális HR szolgáltatásokat nyújtó hálózat (HR Portál)
Nagyban segítette a munkaerőpiac szereplőit a Gazdaságfejlesztési Minisztérium és az OFA Nonprofit Kft. együttműködésében megvalósult Vállalati felelősségvállalás ösztönzése és állásfeltárás nevet viselő kiemelt projekt - hangzott el a projekt zárórendezvényén kedden Budapesten.
nov. 2
10:54
Kirobbanó formában az európai tőzsdék, idehaza az OTP a sztár (Portfolio)
Az ázsiai tőzsdéken ma reggel felemás hangulatban telt a kereskedés, Európában azonban már pluszban nyitottak a vezető részvényindexek, és az amerikai tőzsdéken is visszafogott emelkedésre van kilátás.  A magyar tőzsdén is határozottabb emelkedéssel indul a nap, elsősorban az OTP remek teljesítményének köszönhetően. Ami a gazdasági eseményeket il
nov. 2
10:54
Lorán Lenke mindig megtréfálta Balázs Andit (hirado.hu)
Több mint 50 év korkülönbség volt közöttük, mégis szoros barátság fűzte Balázs Andit egyik példaképéhez, Lorán Lenkéhez.
nov. 2
10:54
Marco Rossi: Amíg mások alibiznek, kifogásokról beszélnek, én a megoldást keresem (HírTV)
Marco Rossi a várható keretről, újoncok behívásáról, sérüléshullámról és a hátralévő feladatok megoldásáról beszélt egy friss interjúban.
nov. 2
10:56
Itt a lista: ez a 10 legértékesebb magyar cég (Portfolio)
A 408 milliárd forintra értékelt MPF Holding, a 361 milliárdos Docler Holding és a 320 milliárd forintra becsült Bonafarm csoport lett a három legértékesebb magyar cég a Forbes friss százas listáján.
nov. 2
10:57
Karácsony Gergely szerint szinte sehol nem csökkentek úgy a dugók, mint Budapesten (vg.hu)
A főpolgármester állítása szerint a kormánymédia állításával szemben nemhogy nőttek volna a dugók a fővárosban, sokkal inkább csökkentek.
nov. 2
10:57
Megcsalta a feleségét Pápai Joci (Magyar Hírlap)
Nagyjából fél évre szakítottak.
nov. 2
10:57
Isa pur es homu vogmuk (Mandiner)
Születés és halál párban járnak, s míg az új életnek örülünk, ezzel egyben egy potenciális újabb halált is világra hozunk.
nov. 2
10:57
Újabb Hamász-parancsnokokat likvidáltak az izraeli erők (Magyar Nemzet)
Egyikük az október 7-i Izrael elleni támadás egyik vezetője volt.
nov. 2
10:57
Rogán Antal minisztériumában lett főosztályvezető a TV2 elhíresült lejáratóanyagait készítő riporter (Media1)
Kiderült, hogy a Miniszterelnöki Kabinetiroda online kommunikációs főosztályát vezeti a korábban Juhász Pétert és Spéder Zoltánt támadó lejáratóanyagokat a TV2 számára elkészítő Kobza-Kunfalvi Nóra.
nov. 2
10:58
Nagyot bukott a világ legnagyobb nyugdíjalapja (Portfolio)
A világ legnagyobb állami nyugdíjalapjának számító japán nyugdíjalap 683,2 milliárd jen, azaz mintegy 4,5 milliárd dollár veszteségről jelentett a harmadik negyedévben, miután jelentősen visszaesett a belföldi kötvényállományának értéke - közölte a Bloomberg.
nov. 2
10:59
Kiszámolták: ennyi lesz a maximálisan elérhető vissza nem térítendő támogatás jövőre a családot tervező fiatalok számára (Magyar Nemzet)
Így néznek ki a falusi csok, az új csok plusz és a babaváró hitel kombinációi.
nov. 2
11:00
Szijjártó Péter: Kazahsztán lényeges forrása lehet a magyar energiaellátás biztonságának (Infostart)
Kazahsztán lényeges forrása lehet a magyar energiaellátás biztonságának, amit jól mutat az, hogy idén rekordmennyiségű, nagyjából 630 ezer tonnányi kőolaj érkezik hazánkba a közép-ázsiai országból, ahol a Mol még idén megkezdi egy földgázmező kitermelését – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Asztanában.
nov. 2
11:00
A Beretta vállalatcsoporttal lőszergyártásról írt alá szándéknyilatkozatot az N7 védelmi ipari holding (hirado.hu)
A miniszter közlése szerint "a 7.62 milliméteres és a 12.7 milliméteres lőszer többek között a már jól ismert Lynx és Gidrán harcjárműveink fegyverzetéhez szükséges.
nov. 2
11:00
Már az idén megkezdi egy új földgázmező kitermelését Kazahsztánban a Mol! (Portfolio)
Kazahsztán lényeges forrása lehet a magyar energiaellátás biztonságának, idén ugyanis rekordmennyiségű, nagyjából 630 ezer tonnányi kőolaj érkezik hazánkba a közép-ázsiai országból, ahol a Mol még idén megkezdi egy földgázmező kitermelését - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Asztanában.
nov. 2
11:03
Legendás olasz fegyvergyártóval kötött megállapodást a honvédség (vg.hu)
Nem mindennapi egyezség született Budapesten. A honvédelmi miniszter az olasz Berettával magyarországi gyártásról állapodott meg.
nov. 2
11:03
Kaszim-Zsomart Tokajev és Orbán Viktor a kazah-magyar kapcsolatok fejlődésének kilátásairól tárgyalt (Magyar Hírlap)
A kazah államfő megjegyezte, hogy a magyar miniszterelnök asztanai hivatalos látogatása új lendületet ad az államok közötti együttműködésnek.
nov. 2
11:03
Győrben szülni ment, a Fradinál alig játszott, most Montenegróba költözött (Magyar Nemzet)
Jelena Despotovic, a Ferencváros játékosa a Buducsnoszt Podgorica csapatához igazolt.
nov. 2
11:03
Mi lesz ebből? Hatalmas feladat vár az Országgyűlésre, de van pár bökkenő (Nyugati Fény)
Egy picit kifutottak a határidőkből.
nov. 2
11:06
Bochkor Gábor visszatér a képernyőre (Blikk)
Vasárnap este az ATV sikerműsora, a #Bochkor új adásokkal tér vissza a képernyőre. A rádiós és televíziós fenegyerek nevével fémjelzett #Bochkorban a hét legizgalmasabb bulvárhíreit beszéli át a meghívott sztárokkal.
nov. 2
11:06
Szijjártó Péter: Kazahsztán lényeges forrása lehet a magyar energiaellátás biztonságának (Infostart)
Kazahsztán lényeges forrása lehet a magyar energiaellátás biztonságának, amit jól mutat az, hogy idén rekordmennyiségű, nagyjából 630 ezer tonnányi kőolaj érkezik hazánkba a közép-ázsiai országból, ahol a Mol még idén megkezdi egy földgázmező kitermelését – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Asztanában.
nov. 2
11:06
A Beretta vállalatcsoporttal lőszergyártásról írt alá szándéknyilatkozatot az N7 védelmi ipari holding (hirado.hu)
A honvédelmi miniszter szerint az olasz gyártású lőszerek többek között a már jól ismert Lynx és Gidrán harcjárművek fegyverzetéhez szükségesek.
nov. 2
11:06
A pizzafutárral együtt vitte el a pizzafutár autóját (444.hu)
Csúnya vége lett a száguldozásnak.
nov. 2
11:06
Fejős Ádám titkokat leplez le a Deltában (hirado.hu)
Az új évad harmadik adásának kulcsszava: a Titok.
nov. 2
11:08
A fiatalok is tartanak a mesterséges intelligenciától egy kutatás szerint (hirado.hu)
A válaszadó fiatalok 77 százaléka szerint az új technológiák elsajátítása fontosabb, mint a klasszikus tudásé.
nov. 2
11:09
Magyar startup reformálhatja meg a zeneipart (Piac és Profit)
A zeneiparban való boldoguláshoz ma már nem elég a művészi tehetség, vállalkozóként is boldogulni kell. Ehhez nyújt segítséget egy magyar fejlesztés, a start it @K&H inkubátorban fejlődő Sindra.io, ami egy helyen teszi elérthetővé a világ bármely pontján dolgozó zenészek számára, hogy bemutassák teljes porfóliójukat, zenei projekteket alakítsan
nov. 2
11:09
Sült sonkatekercs bundában, zöldségkenyérrel! – Gyors és meleg reggeli-ebéd (Metropol)
Gyors, meleg, finom! Ja, és nem kell hozzá kenyér!
nov. 2
11:09
Elkészültek a látványtervek: ilyen lesz az MBH Bank új székháza (vg.hu)
Az MBH Bank három toronyházból álló székházát a Róbert Károly körút és a Váci út sarkán építik fel.
nov. 2
11:09
Térképen mutatjuk, hol számíthatsz a poloskák őszi inváziójára (BorsOnline)
Gyakoribbá válik a városlakók találkozása a poloskákkal.
nov. 2
11:09
Fontos részletet árult el a magyar-szlovák viszonyról Robert Fico kulcsembere (Mandiner)
Robert Kalinak korábbi szlovák miniszterelnök-helyettes egy olasz lapnak adott interjújában elismerte, mindig is bonyolult volt Szlovákia kapcsolata Magyarországgal, ám azt is hangsúlyozta, hosszú idő után most a legjobb.
nov. 2
11:09
Egy magyar várost ajánl úti célnak a Ladbible (Magyar Nemzet)
Hamar ide tudnak érni repülővel, valamint a mérsékelt időjárást és a turisztikai látványosságokat is vonzónak találják.
nov. 2
11:09
Rendkívüli bejelentés az ATV-től, fontos változás jön (naphire.hu)
Visszatér Bochkor Gábor!
nov. 2
11:11
12+1 jel, hogy 2-es típusú cukorbetegséged lehet, de még nem tudsz róla (BorsOnline)
Semmiképpen se hagyd figyelmen kívül ezeket a tüneteket!
nov. 2
11:12
A halott vezér fia vette át a rettegett zsoldosok vezetését (Infostart)
Jevgenyij Prigozsin fia, Pavel Prigozsin átvette a Wagner csoport irányítását, a zsoldosbrigád ismét aktív és harcosokat toboroz.
nov. 2
11:12
A Volkswagen egyelőre nem tervez újabb akkumulátorgyárat (ProfitLine)
A német Volkswagen (VW) autóipari konszern egyelőre nem tervez újabb akkumulátorgyárat - jelentette be Oliver Blume vezérigazgató szerdán azután, hogy a héten megbeszélést folytatott cseh kormánytisztviselőkkel.
nov. 2
11:12
Egyre jobb napja van a forintnak (Portfolio)
A forint ma reggel nagyjából ott tart, ahol tegnap éjjel, sőt, a hét eleji szinthez képest sincs jelentős elmozdulás, a reggeli kis gyengülés után erősödést látunk a nemzetközi hangulat javulásával. A forint egész héten 380 és 384 között ingadozott az euróval szemben, így a makroadatk szempontjából rendkívül mozgalmas héten kifejezetten stabil volt
nov. 2
11:12
A román nacionalisták magyarellenes molinói miatt bűnvádi eljárás indult (hirado.hu)
Az úzvölgyi incidens után a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára egyeztetett Románia budapesti nagykövetével.
nov. 2
11:12
Megtörtént események ihlette magyar thriller, a Trezor a Dunán (hirado.hu)
A számos sikerfilm forgatókönyvírója, Köbli Norbert által jegyzett történelmi thriller vasárnap 21 órától látható a Dunán.
nov. 2
11:12
Csuti: A boldog nő a hosszú élet titka (Ripost)
Humoros videóban mutatta meg a Dancing with the Stars versenyzője, milyen szabályok vannak az otthonában.
nov. 2
11:15
Átalakulóban a nemzetközi kereskedelmi rendszer (vg.hu)
A világgazdaság két, elkülönült kereskedelmi blokkra történő szétválására jelenleg sem komoly esély, sem érdemi lehetőség nincsen.
nov. 2
11:15
Videó: Így még sosem láttuk Katalin hercegnét, és csak ámulunk (Glamour)
Katalin hercegné ezerrel ropta "A busz kereke" című gyerekdalra, egy szülőnek pedig sikerült lencsevégre kapnia a ritka és őszinte pillanatot, mi pedig imádjuk a végeredményt!
nov. 2
11:15
150 forintért mehetsz fürdőbe, ha letöltöd az ÉnBudapestem applikációt és lecsapsz a belépőkre (Spabook)
Az ÉnBudapestem applikáció-t érdemes mielőbb letölteni, ugyanis az ÉnBudapestem kedvezménykártyával rendelkezők mindössze 150 forintért vásárolhatnak fürdőbelépőt a budapesti fürdők bármelyikébe. A jegyek névreszólóak, ezért a vásárláskor meg kell adni a nevünket…
nov. 2
11:15
Párizsi tenisztorna – Djokovic közelít az év végi világelsőséghez (Magyar Hírlap)
A 36 éves belgrádi sztár a Párizsban zajló mesterverseny második fordulójában az argentin Tomas Martin Etcheverry felett diadalmaskodott.
nov. 2
11:15
Tűzvédelmi baki: majdnem kétmillió autót hív vissza a Toyota (Forbes)
Tűzvédelmi okokra hivatkoznak.
nov. 2
11:15
Kazahsztán kincseiért kopogtat Emmanuel Macron (Mandiner)
Közép-ázsiai útja első állomásaként Kazahsztánba érkezett Emmauel Macron francia államfő.
nov. 2
11:15
Szorul a hurok: Bíróság előtt felel Orbán volt minisztere a Schadl–Völner-botrány miatt (Nyugati Fény)
Váratlan vendég érkezik a tárgyalóterembe.
nov. 2
11:15
Molnár Anikó fejlődik: belevágna a pornóba (AC News)
Ugyan pár hónapja még azt mondta lapunknak, sosem forgatna felnőttfilmet, most már egészen másképp gondolkodik a lehetőségről.
nov. 2
11:15
Növekszik a kisállatok száma, miközben egyszerűsödik az állattartás (x) (Telex)
Egy kiskedvenc sok örömöt ad, de lemondásokkal is jár. Ilyen például, hogy haza kell érni időben, és nem utazhatunk bármikor bármerre.
nov. 2
11:17
Listázták a legnagyobb magyar cégeket – megelőzték Gattyán György és Csányi Sándor birodalmát (vg.hu)
Kiderült, melyik a legértékesebb magyar cég. A listán száz vállalkozás szerepel, együttesen az 5000 milliárd forintos nagyságot is meghaladják.

Keresés