A szenátus elfogadta a szövetségi kormány ideiglenes finanszírozásának folytatásáról szóló törvényjavaslatát annak érdekében, hogy ne álljanak le a kormányzati hivatalok.
Azt kérem Bige úrtól, a termeléssel foglalkozzék, mert amit előállít, arra nagy szüksége van a gazdáknak - mondta egy interjúban Nagy István. Az agrárminiszter szerint a Nitrogénműveknek monopóliumként olyan lehetősége van, amivel élnie kell, az a feladata, hogy gyártson és forgalmazzon, tisztességes áron és körülmények között.
E heti programajánlónkban hangulatos és szórakoztató lokálpatrióta sztoriestre épp úgy invitálunk, mint megünnepelni Budapest születésnapját a Városházán vagy a Merlinben. És persze találsz még itt őrületes nézni- és hallgatnivalókat is az óceánon innen és túlról.
Katalin hercegné apósa előtt tisztelgett a minap, amikor is egy feltűnő színű, merész outfitet választott egy eseményre, melynek a hercegné a házigazdája volt.
Csőtörés történt Václigeten a vasúti átkelőnél. Vélhetően a Samsung-gyár szennyvíz vezetéke repedt el, mosta alá az utat, ami beszakadt egy teherautó alatt.
A Vatikán a Volkswagennel együttműködve elektromos járművekre cseréli autóflottáját, és 2030-ra a nulla károsanyag-kibocsátás elérését tűzte ki célul - írta meg az ABC News.
A Magyarországra tervezett gyárépítés egy 7,34 milliárd eurós, azaz átszámítva 3 ezermilliárd forintos beruházás, amelynek teljesítménye 100 gigawattóra lesz, amikor teljesen elkészül.
Vilmos és Harry megromlott kapcsolatáról Omid Scobie író számos nyilatkozatot tett akkor, amikor a királyi család nehéz időszakában volt. Emiatt dühösek rá a palotában.
Közel került az elfogadáshoz az Európai Unió kiberbiztonságról szóló jogi szabályozása, a csatlakoztatott eszközök biztonságának megerősítését célzó úttörő jogalkotási javaslat, mivel a második intézményközi tárgyalás még ebben a hónapban meghatározza a lehetséges állásfoglalás kereteit. A megbeszéléseken azonban egy vitás kérdés is nagyban jelen v
Több száz millió forint értékben éltek vissza közbeszerzésekkel. Idén már több mint húszezer közbeszerzési hirdetményt kellett ellenőriznie a Közbeszerzési Hatóságnak.
Hogy lett keresztényüldözés és gyurcsányozás egy egyszerű természetvédelmi ügynek induló helyi konfliktusból? Árt-e egy kis alapterületű fakereszt a természetnek? Utánanéztünk.
A K&H szerint a vállalkozások sikeréhez hozzájárulhat, ha más cégekkel partnerségi kapcsolatokat építenek ki, ezért a bank a vállalkozói kedv fellendítése, kilátásaik javítása érdekében ösztönözné az üzleti társkeresést - közölte a K&H szerdán az MTI-vel.
Mesterséges intelligencián alapuló, az Alzheimer-kór korai felismerését lehetővé tevő szűrési platformot fejlesztenek 15 ország tudományos, üzleti és klinikai szervezeteinek részvételével az Európai Unió Horizon Europe programjának támogatásával - tájékoztatta az együttműködés magyar tagja, a szegedi Pharmacoidea Kft. az MTI-t.
Megállapodtak a szakszervezetek és a munkáltatók a minimálbér és a garantált bérminimum emeléséről. A hivatalos bejelentés csütörtökön várható - írja a Mandiner. Hivatalos egészség azonban egyelőre biztosan nincs, hiszen a VKF egyelőre nem ült össze.
Két hónap gondolkodás után a vádhatóság a rendőrségnek adott igazat Erdogan embereinek budapesti verekedésének ügyében. Megállapították, hogy legfeljebb könnyű testi sértés gyanúja merülhet fel, ezért nem indokolt nyomozást indítani a még augusztusban a török elnök emberei által Budapesten bántalmazott férfi ügyében.
Fábián László, a MOB főtitkára az M4 Sport Nemzeti Sporthíradó című műsorában csütörtökön reggel elmondta: az utazás fő célja az olimpiai falu aktuális állapotának megtekintése volt.
A keresőmotor-optimalizálás (SEO) világában folyamatosan változnak a trendek és az algoritmusok. Csentes Zoltán az AdOps Digital SEO szakembere elmagyarázza, hogy melyek lesznek a legfontosabb rangsorolási tényezők 2024-ben.
Fennáll az energiaellátási zavarok kockázata, amelyek jelentős hatással lehetnek az energiaárakra, a globális termelésre és az árak általános szintjére egyaránt - közölte az Európai Bizottság szerdán közzétett őszi gazdasági előrejelzésében.