A szövetségi kormány ideiglenes finanszírozásának folytatásáról szóló törvényjavaslat most Joe Biden amerikai elnök elé került, aki várhatóan aláírja azt.
Csütörtök este 18 órától a magyar labdarúgó-válogatott Bulgáriában harcolhatja ki az Eb-szereplést. Bár a játékosok elmondása szerint végig meccsre készültek, nem lehetett könnyű az elmúlt napok/hetek bizonytalansága, előzetesünket ezek alapján a bolgár szövetség olykor gyerekes, de méginkább bosszantó viselkedése ihlette.
Párja pusztulása után egy nappal új nőstény szegődött egy hím aranysakál mellé Somogy megyében – derítették ki magyar kutatók az állatokra rögzített Gps-nyakörvek adatainak elemzésével. A világon egyedülálló megfigyelés egy korábbi sejtést igazol, és annak megértéséhez vihet közelebb, hogy a sakál miért képes Európa-szerte ennyire sikeres és rohamo
„A Bolgár Labdarúgó-szövetség által előadott szégyenteljes és szánalmas bohózatot követően a szurkolók kizárása mellett játszik EB-selejtezőt a magyar fociválogatott Szófiában.”
Esapekka Lappi és Janne Ferm 2024-ben is a Hyundai versenyzője lesz, azonban csak részmunkaidőben fog versenyezni Thierry Neuville és Ott Tanak mellett.
A 2024-es Európa-bajnokság selejtezőjének novemberi zárófordulói előtt a magyar labdarúgó-válogatottnak csupán egyetlen pontra van szüksége a biztos Eb-kijutáshoz és egy győzelemre a biztos csoportelsőséghez. Megnéztük, ez a magabiztos teljesítmény selejtező teljes mezőnyével összehasonlítva hol helyez el minket a térképen.
Nincs helye hosszú tűzszünetnek, amíg nem engedik el az izraeli túszokat – szögezte le az izraeli külügyminisztérium közleményében, amelyben az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatára válaszoltak szerda éjjel.
A hazai gazdasági szereplők versenyképességének erősítésével és a közigazgatás hatékonyságának növelésével összefüggő egyes törvények módosításáról szóló T/6080. számú törvényjavaslat új kötelezettséget róna az atomerőművekre, illetve a veszélyes anyagokkal foglalkozó üzemekre.
Négymilliárd euró tőkeemelést javasolt szerdán az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) igazgatótanácsa a részvényes országok és szervezetek alkotta kormányzótestületnek az ukrajnai befektetési és támogatási programok folytatása érdekében.
Sem a pálya, sem a körítés nem nyűgözi le Max Verstappent Las Vegasban. Keményen leszólta az F1 új eseményét, ami szerinte csak 1%-ban sport, és 99%-ban show.
A Fitch arra figyelmeztetett, hogy az amerikai regionális bankok 2024-ben további kihívásokkal néznek majd szembe, különösen azok, amelyek nem méretgazdaságosan működnek, vagy a kereskedelmiingatlan-hitelállományuk növelésére összpontosítottak.
A Titanic történetét senkinek sem kell bemutatni. A hajó utasai pár órával a tragédia előtt még mit sem sejtve falatozták a luxushajón felszolgált menüsort, ami 10 fogást tartalmazott – az étlap pedig csodával határos módon túlélte a katasztrófát.
A gyulai Erkel művelődési központban is bemutatja a Sárközi Gyula Társulat a Diótörőt. A decemberi előadás több szempontból is érdekesnek ígérkezik, ilyen létszámú produkciót ugyanis ritkán állítanak színpadra Gyulán. A két, a karácsonyi, emelkedettebb hangulatot hozó Diótörő és az LGT Táncképek gyulai bemutatójához Koncz Gábor szerzett támogatókat
A Survivor műsorvezetője, Varga Miklós Joe szinte ki se tudta pihenni magát a Nyerő Páros után, azonnal a Fülöp-szigetekre kellett utaznia, így az is megfordult a fejében, hogy Csengével feladják a játékot.
Az érintett szülők és gyermekeik támogatására adott át száz ajándékcsomagot az Észak-budai Szent János Centrumkórház koraszülöttosztályának a Koraszülöttekért Országos Egyesület (Kore).
Az Európai Bizottságot is vizsgálják az új uniós célzott hirdetéseket tiltó szabályok megsértése miatt. A vádak szerint egy ellentmondásos törvény népszerűsítése érdekében célzott hirdetéseket alkalmazott a testület a digitális platformokon, a felhasználók érzékeny magánadatait felhasználva.
Az ügyben két fővárosi kaszinó érintett: a Széchenyi téren található Sofitel és a Vigadó utcai Tropicana. Utóbbi alapterülete 570 négyzetméter, míg a Sofitelé 720 négyzetméter.
Jövő tavasszal tőzsdére viheti a Renault az elektromos autó gyártó cégét, az Ampere nevű vállalattól a francia cég azt várja, hogy bevételei 2025-ig több mint háromszorosára emelkednek, írja a Reuters.