Jókorát lökött személyi edzőjén, majd jelesre vizsgázott flegmaságból az egyre mélyebb gödörbe kerülő Lance Stroll, miután Fernando Alonso a Katari Nagydíj időmérő edzésén is óriási különbséget vert rá. Lance Stroll az idén már sokadszor szenvedett komoly vereséget a kétszeres soanyol világbajnoktól időmérő edzésen, a kanadainál pedig a jelek szeri
Magyarország legnagyobb pénzintézete, az OTP Bank is csatlakozni fog az önkéntes kamatplafonhoz, így a bank lakáshiteleinek THM értéke október 9-től nem haladhatja meg a 8,5 százalékot – tudta meg a Bankmonitor. Előreláthatóan számos más bank csatlakozik majd a kezdeményezéshez.
Október 9-én, most hétfőn lép érvénybe a kormány elvárása a bankok felé: a lakáshiteleket legfeljebb 8,5%-os THM-mel, a vállalkozói forgóeszköz-hiteleket legfeljebb 12%-os kamattal kínálják a kezdeményezéshez csatlakozó hitelintézetek. Saját számításaink és a Pénzcentrum kalkulátora segítségével megvizsgáltuk ötfajta lakáshitel példáján, hogy forin
Kávékóstolóval, kávé blend bajnoksággal, kávégép-bemutatóval és szakmai beszélgetésekkel ünnepli a kávé világnapját vasárnap a budapesti Akvárium Klubban A Kávé Napja elnevezésű rendezvény.
A Fjällräven évtizedeken át az Örnsköldsvikben lévő központjában összpontosította a gyártást és a kutatás-fejlesztést, de a közelmúltban úgy döntött, új útra lép. Kiszervezte a K+F részlegét egy több mint négyszáz kilométerre lévő telephelyre, hogy a kreativitásnak és a kísérletező látásmódnak még nagyobb teret és szabadságot biztosítson. A svéd
A Farkasokkal táncoló rendezője visszatért kedvenc műfajához: Kevin Costner soron következő vadnyugati filmjét, a Horizon: An American Saga címűt jövőre láthatjuk majd. A történet olyannyira monumentális, hogy a darabot két részletben fogják vetíteni a mozik.
Jövő év elején 75 milliárd forintos pályázat indul napelemek és energiatárolók telepítésére Magyarországon, és a vissza nem térítendő támogatás a költségek 65 százalékát fedezi.
A nyugdíjrendszerek jövőjére és a fenntarthatósági kérdésekre gondolva ma vétek elhanyagolni az öngondoskodást. Erre több, az állam által jutalmazott forma is létezik, ezek közül talán a legkevésbé ismert a nyugdíj-előtakarékossági számla, röviden NYESZ. Erről a megtakarítási formáról gyűjtöttünk össze minden fontos információt.
Ő és a hozzá hasonlók abban reménykednek, hogy egyszer valaki odalép hozzájuk, és az igazi oázishoz vezeti őket. Addig pedig sarat dobálnak. Ahhoz nagyon értenek. Vágvölgyi Gergely írása.
A Tiszántúl idegenforgalmi, kulturális és gazdasági központja, hazánk második legnépesebb városa Debrecen. Több mint 20 éve jártam benne utoljára, ködös, szürke napon, így idén nyáron érdeklődéssel vártam az új, napsütötte találkozást. Nem csalódtam.
A világ egyik legmegosztóbb és leggazdagabb embere jelenleg, akit sokan zseninek, mások viszont gyereklelkű milliárdosnak tartanak. A technológiai fejlesztései és a jó érzékkel kiválasztott startupok felkarolása miatt azonban mindenképpen ott a helye a 21. század nagy nevei között. Lássuk, mit gondol a galaxis meghódításáról!
A jávorszarvasról videófelvétel is készült, amit a Bodrogköz.info tett közzé. A felvétel Pácin, egy körülbelül 1500 lelkes Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei falu határában készült.
Megjelent a Magyar Közlöny 2023. évi 143. számában a nyugdíjak november havi kiegészítő emelését szabályozó kormányrendelet. 2023. november 1-jétől 2023. január 1-jéig visszamenőleges hatállyal 3,1 százalékkal kell megemelni azt az öregségi nyugdíjat, özvegyi nyugdíjat, szülői nyugdíjat, árvaellátást, baleseti hozzátartozói nyugellátást, amelyre má
Hiába az elszálló uniós adósság és a növekvő hibák az EU 2022-es költségvetésében, az EP baloldali képviselői mégis azért aggódnak, hogy Magyarország és Lengyelország hozzájuthat a nekik járó uniós forrásokhoz. Az Európai Számvevőszék a baloldali többségű parlament költségvetést ellenőrző bizottsága (CONT) ülésén ismertette az unió 2022-es évi pénz
Hetvenöt éve, 1948. október 7-én mutatták be a Párizsi Autószalonon a francia Citroën autógyár ikonikus modelljét, a Citroën 2CV-t, közismert nevén a Kacsát.
Bár nemrégen Európa legszigorúbb jogszabályaként hivatkozott rá, a kormány még az életbe lépés előtt visszavonta a vendégmunkás-törvényt. Az egyik nagy munkaerő-kölcsönző kereskedelmi igazgatója szerint: aggasztó méreteket ölt a magyar emberek elvándorlása, ami növeli a külföldi munkaerő-igényt. A híradónknak nyilatkozó ellenzéki pártok úgy látják,
Újabb film jelent meg a Tisza-tóról, ami a tó csodálatos flóráját és faunáját mutatja be a három készítő, Ljasuk Dimitry, Szendőfi Balázs és Fehér Zoltán egyedi látásmódján keresztül. Ötven évvel ezelőtt víztározónak építették, majd ember alkotta paradicsom lett belőle, amely mára kétszáz madárfaj és ötven halfaj otthona, és persze sok százezer emb
Kucsera Lilla pr-szakértő, a Naian társalapítója felel azért, hogy sínen legyen Polgár Judit, minden idők legjobb női sakkozója által megálmodott Világsakkfesztivál hazai kommunikációja. A nemzetközi esemény idén először két naposra bővül: október 14-én rendezik meg a várban a Magyar Nemzeti Galériában, október 15-én pedig online lehet majd csatl