A Red Bull világbajnoki éllovasa, Max Verstappen szerezte meg a rajtelsőséget a Forma-1-es Katari Nagydíj pénteki időmérő edzésén. A holland versenyző mögött a két Mercedes zárt a villanyfényes kvalifikáción, miközben a másik Red Bull, illetve az egyik Ferrari a top 10-be se került.
A 3. helyről kezdheti majd meg a Forma-1-es Katari Nagydíj vasárnapi versenyét Lewis Hamilton, a Mercedes pilótája pedig maga is elismerte, meglepte, hogy mennyire ütőképesek a dohai versenypályán.
A nehéz időmérő után csak az 5. helyről rajtol majd a Forma-1-es Katari Nagydíj vasárnapi versenyén Charles Leclerc. A monacói versenyző elárulta, milyen problémák miatt szenvedtek a pénteki kvalifikáción.
Rendkívül csalódottan nyilatkozott a Forma-1-es Katari Nagydíj pénteki időmérőjét követően Lando Norris, aki nem tudta jó eredményre váltani a McLarenben rejlő parádés tempót.
Az időmérős küszködést látva Carlos Sainz számára egyáltalán nem volt meglepő az, hogy nem jutott be a kvalifikáció utolsó szakaszába. A spanyol pilóta reméli, ma javítani tud Katarban.
Remekül szerepelt a Forma-1-es Katari Nagydíj időmérő edzésén a Mercedes ifjú versenyzője, George Russell, aki a 2. helyről kezdheti majd meg a vasárnapi versenyt.
Carlos Sainzot és Lewis Hamiltont is beidézték a Forma-1-es Katari Nagydíj versenybírói a pénteken megtartott időmérő edzést követően, ám egyikük sem kapott végül rajtbüntetést.
Nem ez az első eset, hogy a Tesla ilyen vádakkal szembesül. Tesla embléma.Fotó: Tesla Egy amerikai hatóság azzal vádolja a Teslát, hogy eltűrte a fekete alkalmazottak elleni rasszista sértéseket. Az EEOC keresete szerint a Tesla kaliforniai Fremontban található fő gyárának gyártócsarnokaiban nyíltan rasszista sértések hangzottak el. Az elöljárók n
Remekül teljesítettek a McLaren autói a Forma-1-es Katari Nagydíj pénteki időmérő edzésén, ám végül Lando Norris és Oscar Piastri legjobb köridejét is törölték a versenybírók, így egyáltalán nem kedvező pozíciókból rajtolhatnak majd vasárnap.
A hazánkban is - méltán - népszerű Suzuki meghatározó globális mérföldkőhöz érkezett története során: idén augusztusban eladták nyolcvanmilliomodik autójukat. A
Attól, hogy egy jármű funkcionális, még lehet szórakoztató, és a tudományos alaposság igénye nem csorbítja a dögös megjelenés követelményét – ez a kettős irányelv vezethette a Toyota kaliforniai formatervezési stúdiójában, az idén ötvenéves Caltyban dolgozó dizájnerek kezét, amikor megrajzolták a Toyota Baby Lunar Cruiser tanulmányautót: az idegen
Nagyon elégedett az időmérő edzésen megszerzett 4. rajthellyel Fernando Alonso, a kétszeres világbajnok azonban azt mondja, a McLareneket nehéz lesz maga mögött tartania a vasárnapi versenyen.
Egy év kihagyás után újra Európa-bajnoki futamot rendeznek hazánkban. A IV.Rally Hungary központja ezúttal is Nyíregyháza, ide költöznek október első hétvégéjére a hazai bajnoki mezőny mellett Európa legjobb versenyzői is. A kontinensviadal minden magyar induló számára különösen fontos, hiszen nem csak a helyi, hanem a külföldi versenyzőkkel is öss
Rengeteget küszködött autójával a Forma-1-es Katari Nagydíj időmérő edzésén Sergio Perez, a mexikói pedig azt mondja, reméli, a problémákra sikerül megoldást találni a folytatásban.
Egyrészt százmillió számra találtak gazdára Ázsiában, ahol gyakorlatilag egy egész kontinenst mobilizálták. Főszereplői lettek a Bruce Lee, James Bond és más sikerfilmek ázsiai jeleneteinek, egyfajta tárgyi szimbólumai az ázsiai feelingnek. Időben nagyjából ezzel párhuzamosan a II. világháborút követően Olaszországban és Dél-Európa más államaiban i
FRISSÍTÉS: Itt a link a 200. élő adás időpontjának szavazásához: https://www.youtube.com/@villanyautosokextra/community A Villanyóra 197. adásában Balázs, Szöcske és Tibor beszélgetett
Esetlen formaterv, kellemetlen anyagok és alig mérhető dinamika jellemzi a négykerekű motorkerékpárok kategóriájába sorolható autókat, szerencsére a Rodstert egy üdítő
A sprintidőmérővel, este pedig a sprintfutammal folytatódik szombaton a Forma-1-es Katari Nagydíj programja, az F1Világgal pedig ezúttal sem maradsz le semmiről!
A Széchenyi István Egyetem Közlekedési Tanszéke, a Közlekedéstudományi Egyesület és a Közlekedéstudományi Intézet összefogásával első ízben került sor a Közlekedésbiztonsági Konferenciára a győri intézmény kampuszán. A rendezvény életre hívói célként fogalmazták meg, hogy a téma szakemberei, kutatói és az érintett vállalatok számára találkozási leh
A pénteki Forma-1-es időmérő edzést követően a Pirelli több gumiabroncson sérülést fedezett fel, így szigorított biztonsági előírásokra készülnek a csapatok.
A mezőberényi Balázs Tímea versenydarabját találta a legjobbnak a több mint nyolcvan benevezett kolbász közül a zsűri csütörtökön, a Csabai Rendezvénypajtában. Két fordulóban is vizsgálták, kóstolták a termékeket a bírálók – akik nem tudták, mikor, kinek a kolbásza kerül eléjük –, az összevetésben Balázs Tímeát is két hölgy követte, Pallérné Benkó
A Red Bull Forma-1-es világbajnoka évek óta tervezi, hogy elindul a Le Mans-i 24 órás viadalon, ám erre valószínűleg nem az Aston Martin Valkyrie-ral kerül majd sor.
Mint írták, idén szeptember végéig 10 674 személyi sérüléssel járó közúti baleset történt az ország útjain, ezek közül 299 volt halálos, amelyekben 324 ember halt meg. Fotó: police.hu A balesetek legtöbbször gyorshajtás (27 százalék), az elsőbbségadási szabályok be nem tartása (26 százalék) és a kanyarodási szabályok megszegése (15 százalék) miatt
Statisztikailag az elektromos autók nem égnek olyan gyakran, mint a belsőégésű motorok. Ám amikor ez megtörténik, elkezdődnek a problémák: rendkívül nehéz eloltani a lángoló járműveket. Egy német tűzoltóságnak azonban láthatóan zseniális ötlete támadt, és most "tűzzsákokat" árul. A Kronen Zeitung cikke. Képernyőfotó. A képre kattintva az osztrák p
Az együttműködés eredményeként egy lélegzetelállítóan gyönyörű film született az ittas vezetés életet megváltoztató, gyakran tragikus következményeiről. A Diageo, a világ vezető alkoholos italgyártója és- forgalmazó vállalata elkötelezett a pozitív alkoholfogyasztás népszerűsítése mellett, és számos kezdeményezést indított világszerte, amelyek célj
A beharangozott beruházás 26 milliárd kazah tengére (20 mlrd Ft) rúg majd. Az összeget az autógyártásra, valamint a Skoda márkakereskedői hálózatának kiépítésére fogják fordítani. A beruházás várhatóan 1,5 ezer embernek ad majd munkát. Ajdar Utesev, az Allur szóvivője szerint egy kazah mérnökcsoport már a csehországi Skoda gyárban van, hogy tapa
Katona József 1971-ben, 52 éve a Széchenyi István Egyetem munkatársa. Szállítási koordinátor, gépkocsivezető, de inkább útimarsall. Nagy szerepe volt a győri felsőoktatás munkatársai utaztatási hagyományainak, az utazás kultúrájának megalapozásában, alakításában, kiteljesítésében. Generációkon átívelő lelkes és szakszerű, előzékeny és szolgálatkész
A funkcionáriusok többség kedvelte a csillagos markát, igaz, a keményvonalasok hivatalosan nem az ezüstösen csillogó háromágúnak, hanem az ötágú vörösnek hódoltak, miközben autóban szívesen elhajlottak. Az egykori kommunista állampártok garázsaiban többnyire a stuttgarti márka modelljei domináltak, ahogy a legtöbb nyugati prominens és keleti diktát
A 26 éves pilóta a rövidtávú, 100 kilométeres villanyfényes viadalon a harmadik helyről rajtolt, és már a 11. körben háromszoros vb-győztesnek érezhette magát, ekkor ugyanis kiesett csapattársa, a mexikói Sergio Pérez, aki még egyedül "veszélyt" jelenthetett volna rá matematikailag. Verstappen a Forma-1 történetében az első, aki sprintfutamon nyer