A friss adatok szerint ennyiért nem nagyon kell a lakáshitel az ügyfeleknek, a személyi kölcsönt viszont akár ilyen drágán is felveszik. A kormány által egyelőre csak javasolt 8,5 százalékos lakáshitel THM-plafon eléréséhez még a legjobb ajánlatokat adó bankoknak is lejjebb kellene menniük az áraikkal, a többségnek pedig 1-2 százalékot is vágni kel
Az Ázsia Játékok alkalmas arra, hogy még jobban megszilárdítsa Kína vezető pozícióját Ázsiában is – erről beszélt Nádasi Tamás a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Magyar–Kína tagozatának elnöke az ATV Spirit Keleti Szemle című műsorában.
A mindennapokban is érzékeljük, hogy egyre drágul a megélhetés Magyarországon, különösen Budapesten. De mégis mennyivel jobb vagy rosszabb a hazai helyzet, mint a régió más országaiban tapasztalt? Megnéztük.
Lakosságarányosan aZ öt legtöbb szemetet termelő település közül négy Somogy vármegyében található. Ráadásul mind a négy nyáron közkedvelt úti célnak számít a Balaton partján.
A budapestiek mellett 815 hazai településről és 93 országból érkeztek már nevezések. "Örülök, hogy ismét sor kerülhet a futás szerelmeseinek ünnepére, a Spar Budapest Maratonra. Ez a sportesemény fővárosunk egyik nagy büszkesége. Hiszen az ember fizikai teljesítménye találkozik a természet ajándékával és az alkotó tehetséggel. A versenyen indulók
Megérkezett a Távol a világtól előzetese, melyet az egykori amerikai elnök, Barack Obama produkciós cége gyártott. A főbb szerepeket Julia Roberts, Ethan Hawke és Mahershala Ali játsszák.
Változtak a napelemes szabályok, várhatóan hamarosan újra fogadnak olyan lakossági felhasználókat, akik visszatöltik a többlet energiatermelésüket. Ez jó hír annak, aki napelemet tervez, bár a visszavétel nemrég kikalkulált ára nem túl magas. De vajon megtérül a napelembe való fektetés? Milyen szempontokat érdemes megfontolni? Szakértőt is megkérde
Az üzletasszony nem teljesen ismeretlen a TV nézők számára, hiszen korábban már a Feleségek luxuskivitelben című realityben is szerepelt. Polgár Tünde PSG Oglit okította a Kőgazdag fiatalokban.
Hamis telefontartozékokat – töltőkábeleket, adaptereket és csatlakozókat – foglaltak le és semmisítettek meg a pénzügyőrök egy Hajdú-Bihar megyei üzlet raktárában. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). közleménye szerint Szlovéniában „bukott meg” először egy szállítmány, ott több ezer hamis telefontartozékot semmisített meg a külföldi hatóság. Ezután
Érkezik a második #képesvagyok díj., amely azokat a példaként szolgáló személyeket állítja középpontba, akik fizikai vagy mentális állapotukkal, múltjukkal, a társadalom elvárásaival, vagy belső démonaikkal szembenézve is képesek küzdeni céljaikért, tenni az elfogadásért és a sokszínűségért. Többek között jelölést kapott Erős Antónia és Puskás-Dall
A magyar diákok zöme olyan iskolaépületben tanul, amelynek „prototípusa” 150 éve alakult ki, méghozzá a kaszárnyák mintájára – mondja Tamáska Máté, az Apor Vilmos Katolikus Főiskola Térpedagógiai Műhelyének vezetője. A tudományos műhely kutatói többek között azt vizsgálják, hogyan hat az iskolai tér az oktatói-nevelői munkára, és hogyan lehet a kor
Az ukrán különleges erőknek sikerült megsemmisíteni egy orosz katonai menetoszlopot Zaporizsja megyében - adta hírül az ukrán vezérkar. A déli frontvonalon rendkívül intenzív harcok folynak, ahol az ukrán hadsereg igyekszik áttörni az orosz erődítéseket. A helyszínről haditudósítónk, Olekszandr Kacsura jelentkezik.
Nekünk, akik imádunk befőzni, talán az ősz az év legszebb időszaka. Nemcsak azért, mert a kert ontja magából az utolsó terményeket, hanem azért is, mert olyan jó érzés gondoskodni magunkról kicsit másképpen.
És nem is Csányi Sándor. Exklúzív összeállítás egyenesen Floridából, Palm Beach-ről a novemberi Forbesban. Mutatunk egy kis ízelítőt a ma megjelenő lapból.
A válasz sokakat meglephet.A legtöbb ember álmos szemmel gurul ki az ágyból, egyenesen a zuhany alá, hogy feléledjen. Mások ragaszkodnak ahhoz, hogy lefekvés előtt lezuhanyozzanak, nehogy a napi szennyeződések az ágyukba kerüljenek. De melyik jobb valójában, az esti vagy a reggeli fürdés, és vajon az egyik lehetőség jobb-e az általános higiénia sze
Veszprémben rendezték meg a régió hagyományteremtő és egyben hiánypótló gourmet fesztiválját, ahol a jó borok mellett a kiváló ételek is helyet kaptak. A Grillpláza is ott volt, hogy prémium grilljeit hadrendbe állítva mutassa meg mit tudnak ezek a kiválóságok!
Mivel lassan véget ér a klasszikus katonai szárazföldi offenzívák "szezonja", arra kértük Horváth József biztonságpolitikai szakértőt, értékelje az eddig elért eredményeket és veszteségeket orosz és ukrán szempontból. Arra is választ kaptunk, hogy a talaj elsarasodásától a megfagyásáig tartó rövid "pihenő" melyik félnek jön inkább jól.
Egyenesen Sanghajból érkezett az ausztrál Perth városába az első, vasúti sín nélküli pályán közlekedő villamosszerelvény. A tervek szerint a jármű a sikeres tesztidőszakot követően Ausztrália ikonikus nyugati partján szállítana utasokat – írta a Perthnow.com.au portál. A különleges villamos – a fejlesztési koncepció szerint – a Glendalugh vasútállo
Nemzeti hatáskörben szigorították itthon a mézkeverékek származását jelölő európai előírásokat. Félő, már ez sem lesz képes megállítani a hazai termelés hanyatlását.
Gondoltad volna, hogy a használt gyufákat a kertészkedés során újrahasznosíthatod? A növényeid extrém hálásak lesznek, ha megismered és ki is próbálod otthon ezt a trükköt.
Az Alpine nagyszerűen zárta a 2022-es szezont anyagi szempontból. Ugyan a francia istállótól Fernando Alonso és Oscar Piastri is távozott, ennek ellenére 26,2 millió angol font profitot tehetett zsebre. Az Alpine bevételeit két fontos tényező növelte meg. Egyfelől az új kiemelt támogató, a BWT rengeteg pénzt invesztál az enstone-i istállóba, másfel
Átlagosan tíz évet veszítettek potenciális élettartamukból azok, akik a nagy-britanniai koronavírus-járvány szövődményeibe haltak bele - hangzott el a járvány előzményeinek, következményeinek és hatósági kezelési módjának feltárását célzó brit vizsgálat keddi munkanapján.