2023. október 4. szerda

okt. 4
4:27
Gyönyörű tervezőbe szeretett bele Brad Pitt, már fontolgatja a nagy lépést (hirado.hu)
A színésznek úgy tűnik komolyak a szándékai a 29 évvel fiatalabb tervezőnővel.
okt. 4
4:27
Nincs miért félni a néhány éve gyártott abroncsoktól (autopro)
Az abroncsvétel előtt állóknak érdemes felfrissíteniük a DOT-számokkal és a címkékkel kapcsolatos ismereteiket.
okt. 4
4:27
Meg akarta ölelni a menyasszony férjét az esküvőn: amikor rájött a bakijára, azonnal kiborult (Femcafe)
Szeptember elején a fiatal nő hozzáment a szerelméhez, Dominikhoz: miközben a színpadon a vendégek mondták a beszédjeiket, a menyasszony össze akart bújni a vőlegényével. Majd hirtelen ellökte a mellette álló férfit.
okt. 4
4:27
Bizonytalanok az üzleti élet szereplői a klímacélok elérésében (newtechnology.hu)
A Siemens nemzetközi felmérésben vizsgálta a nettó zéró CO2 kibocsátáshoz szükséges infrastrukturális átállás jelenlegi helyzetét és jövőbeni kilátásait. 22 ország 1400 felsővezetőjének bevonásával, valamint mélyinterjúk alapján készített összefoglaló riportot a Siemens nemzetközi Smart Infrastructure üzletága, hogy felmérje, hol tart a 2050-es klí
okt. 4
4:33
Már 20 perc alatt kaphatunk hitelt (MMonline)
Egy hazai technológiai innovációnak köszönhetően Magyarországon elsőként a Cofidisnél érhető el hitel úgy, hogy a pénz az igénylés elindításától számítva már akár 20 perc alatt meg is érkezik a számlánkra. Ehhez a tempóhoz nem kell meglévő ügyfélnek lenni, hiszen a fejlesztés lényege, hogy a hitelképesség igazolása és elbírálása egy automatizált fo
okt. 4
4:39
Nincs kegyelem - a rendőrség üzent a gyorsulási versenyeket szervezőknek (Infostart)
Tavasszal üzent hadat az illegális gyorsulási versenyeknek és résztvevőiknek a rendőrség; az összehangolt intézkedéseknek már van eredménye is - írják a honlapjukon.
okt. 4
4:39
A legjobb ételek a székrekedés enyhítésére (Magyar Mezőgazdaság)
A székrekedés hihetetlenül kellemetlen, és zavarja a mindennapi életét. A székletürítési képtelenség és a hasi diszkomfort érzés jellemzi, a székrekedés nagyon gyakori állapot.
okt. 4
4:39
Meghan Markle frusztált, mert Harry herceg vissza akarja kapni a régi életét (naphire.hu)
Meghan Markle "frusztrált" amiatt, hogy Harry herceg visszavágyik az Egyesült Királyságba, hogy "visszakapja a régi életét" - állítja egy hollywoodi szakértő.
okt. 4
4:45
Honnan tudhatom, hogy a szilvafám vírusos? (Agrofórum)
Sokat hallottam és olvastam a szilva vírusos megbetegedései által okozott terméskiesésről. De honnan tudhatom biztosan, hogy a szilvafám vírusos?
okt. 4
4:45
Így hancúroztak a középkori magyarok - akármikor szerelmeskedni se lehetett, szigorú szabályok vonatkoztak a házastársakra (Promotions)
Hihetetlen szabályrendszernek kellett megfelelni a középkori Magyarországon. Volt, hogy hetekig tilos volt hancúrozni az asszonnyal. Vajon ezt betartottál?
okt. 4
4:45
Kisközepeseket támogató appot fejlesztett az Optasoft (Mínuszos)
Kifejezetten a kis- és középvállalatok (kkv) részére fejlesztett applikációt az ellátási lánc optimalizálás területén tevékenykedő Optasoft Kft. A Nemzeti Kutatás, Fejlesztési és Innovációs Alap, valamint az Innovációs és Technológiai Minisztérium által 2020-ban kiírt KKV START INNOVÁCIÓ pályázatra benyújtott Ipar 4.0 Logisztikai audit és termeléso
okt. 4
4:45
Guinness-rekord: ő a világ legritkább elefántja (Magyar Hírlap)
Motty volt a világ első és egyetlen olyan elefántja, akinek az egyik szülője afrikai, a másik pedig ázsiai elefánt.
okt. 4
4:45
Sokoldalú leszúrás és beszúrás, hogy a pályán maradjon (newtechnology.hu)
A Sandvik Coromant, a forgácsolószerszámok és szerszámrendszerek specialistája, korszerűsíti a régóta ismert CoroCut® 1-2 leszúrási és beszúrási termékcsaládját. A nagyobb stabilitás, a még nagyobb rugalmasság és a jelentős termelékenység-növekedés csak néhány azon előnyök közül, amelyeket az új CoroCut® 2 rendszer nyújt. A CoroCut® 1-2 már régóta
okt. 4
4:45
A sötét oldal – Zenith El Primero Chronomaster Original (Kronometer)
1969 januárjában világelsőként mutatta be automata kronográf szerkezetét a Zenith, máris három elérhető modellel, amiből a Chronomaster Original hamar meghatározó legenda lett. Most a jellegzetes, színes segédszámlapok mellé a megszokott…
okt. 4
4:48
Megtaláltuk Stadler József fiát és családját: "Egy autót és egy üres földet örököltünk édesapánktól" (Blikk)
Zúzapörkölt, mellé köretnek sok-sok nosztalgia. Különleges "osztálytalálkozót" tartottak az akasztói Bika kocsmában. Stadler Józsefre emlékeztek kedvenc helyén egykori focistái és barátai. Percenként hangzott el a mondat: emlékszel, amikor telt ház előtt játszottunk itthon a Fradival…? S jöttek elő a történetek az egyszer volt híres-hírhedt Stadler
okt. 4
4:48
Ezek a legkényelmesebb alvási pozíciók, ha fáj a dereka (Vital)
A derékfájás nem csak napközben nehezítheti meg a mozgást, de akár az alvás közben is kínzó lehet. A nem megfelelő alvási pozíció pedig tovább ronthat az állapoton.
okt. 4
4:51
Nem viccel a mai hidegfront (Infostart)
Átmenetileg beköszönt az ősz.
okt. 4
4:51
Bajnokok Ligája: a Real Madrid fordulatos meccsen nyert Nápolyban (Márkamonitor)
A játéknap legnagyobb érdeklődéssel várt találkozóját Nápolyban vívták, ahol a Napoli a Real Madridot fogadta. A két gárda valóban remek mérkőzést vívott, vendéggyőzelemmel.    A hazaiak szereztek vezetést – kissé váratlanul – Ostigard góljával a 19. percben. A spanyolok nagyon megnyomták a meccsnek ezt a szakaszát és fölényben játszva előbb Vinici
okt. 4
4:51
Sós Fedő titokzatos története (Magyar Nemzet)
Az értékrendszerekről folytatott párbeszéd teljességgel haszontalan és felesleges.
okt. 4
4:51
Soha nem mossuk meg ezt a gyümölcsöt, pedig muszáj lenne (in.hu)
Valószínűleg nem harapnánk bele egy almába, vagy ennénk meg néhány szem szőlőt anélkül, hogy előtte megmosnánk őket. Megesszük a gyümölcs héját, és ki tudja, mi rejtőzik benne. De mi a helyzet a banánnal és az avokádóval, a vastag héjú gyümölcsökkel, amelyeket evés előtt meghámozunk? Az élelmiszerbiztonsági szakértők szerint ezeket is meg kell mosn
okt. 4
4:57
A régészek még ma is félnek felnyitni Kína első császárának sírját (Hamu és Gyémánt)
Időszámításunk előtt 210-ben hunyt el Kína első császára, Csin Si Huang-ti. A halálos csapdák, valamint a higanymérgezés csak néhánya azoknak az okoknak, melyek megakadályozták eddig a tudósokat, hogy feltárják az egykori uralkodó sírját. ShutterstockCsin Si Huang-ti seregeAz távol-keleti állam egyik legjelentősebb régészeti leletére 1974-
okt. 4
4:57
Hajléktalankrízis fenyeget Budapesten (Magyar Nemzet)
Közparkokban tanyáznak a fedél nélküliek, egyre agresszívabbak a koldusok.
okt. 4
5:00
Elindult a Rail Cargo Group vasúti árufuvarozási szolgáltatása Bécs és Kijev között (ProfitLine)
Elindult a Rail Cargo Group vasúti árufuvarozási szolgáltatása Bécs és Kijev között, az első tesztvonat közlekedtetésének tapasztalatait felhasználják majd a rendszeres összeköttetés kialakításában - közölte a Rail Cargo Group(RCG) kedden az MTI-vel.
okt. 4
5:03
Bolhák, tetvek, kullancsok: mit tegyünk a macska élősködői ellen? (Háziállat)
A macska külső élősködőihez tartoznak a bolhák, a vérszívó- és szőrtetvek, a rühatkák, a kullancsok. A belső élősködők a bélben élősködő paraziták.
okt. 4
5:03
A Leipzig felejtené a közelmúltat, a City ellen többször csúnyán megjárta (Magyar Nemzet)
Szerda este két csoportban is rangadót vívnak a labdarúgó Bajnokok Ligájában.
okt. 4
5:03
Összeomlott Som-Balogh Edina házassága, beadták a válópert (AC News)
Elismerte: Krisztiánnal soha nem passzoltunk egymáshoz, de különbözőségünk mindig súrlódásokkal járt együtt.”
okt. 4
5:05
"Zelenszkij a távozást tervezgeti" (Magyar Nemzet)
A Biden-adminisztráció gyakorlatilag Ukrajna tulajdonosává vált.
okt. 4
5:06
Változtak a fizetési meghagyásos eljárás szabályai (Infostart)
Több helyen is módosult a fizetési meghagyásos eljárásról szóló törvény október 1-jétől.
okt. 4
5:09
A tudósok legújabb elmélete: ezért nem lépnek velünk kapcsolatba az ufók (Ripost)
Halálos veszélyt jelenthet rájuk az emberiség.
okt. 4
5:09
Iván bácsi beszól (Magyar Nemzet)
"Kegyetlenül kiosztotta Orbánt a világhírű magyar akadémikus" – heherészik a retrobolsevik Nyugatifény azon, hogy Berend T. Iván kóstolgatta minap a magyar miniszterelnököt.
okt. 4
5:09
Mint a filmekben: Fegyveresek raboltak ki egy demokrata képviselőt Washingtonban (naphire.hu)
Egy amerikai képviselőt hétfőn fegyverrel raboltak ki.
okt. 4
5:12
Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt, mint a cukrot (ProfitLine)
A friss adatok szerint ennyiért nem nagyon kell a lakáshitel az ügyfeleknek, a személyi kölcsönt viszont akár ilyen drágán is felveszik. A kormány által egyelőre csak javasolt 8,5 százalékos lakáshitel THM-plafon eléréséhez még a legjobb ajánlatokat adó bankoknak is lejjebb kellene menniük az áraikkal, a többségnek pedig 1-2 százalékot is vágni kel
okt. 4
5:15
Nem elég, hogy Elon Musk Techno Mechanicusnak nevezi a gyerekét, de azt sem engedi, hogy találkozzon az anyjával (ATV)
A gyermekei anyja pereli Elon Muskot, amiért a milliárdos nem engedi neki, hogy meglátogassa a legkisebb közös fiukat.
okt. 4
5:15
David Beckham összes titkát leleplezi a Netflix új dokuszériája (Igényesférfi.hu)
David Beckham futballistaként és üzletemberként is számtalanszor bizonyította már, hogy jóval több, mint egyszerű celebritás. A Netflix négy részből álló dokumentumsorozata végigvezet Beckham kanyarokkal tűzdelt életpályájának legizgalmasabb állomásain.
okt. 4
5:15
Négy kisbabát gyilkolt meg, súlyosan veszélyesnek nyilvánították, mégis szabadulhat a csecsemőgyilkos nővér (Life)
Beverley Allitt szakértői testület elé áll, hogy a szigorúan őrzött elmegyógyintézetből egy általános börtönbe szállítsák át. Történik ez annak ellenére, hogy a bíró „súlyosan veszélyesnek" minősítette.
okt. 4
5:15
Aggasztó hírek érkeztek a koronavírusról: mostmár a gyógyszer sem fog segítséget nyújtani? (Promotions)
Hatástalan lehet a koronavírus-gyógyszer, angliai tudósok pulbikálták a legújabb tanulmányt
okt. 4
5:15
A lebomló zacskók valójában károsabbak, mint a műanyag változatok (Magyar Hírlap)
A szatyrokat napfénynek tették ki.
okt. 4
5:15
Marslakók (Magyar Nemzet)
Az ösztönös zsenik itt élnek köztünk, a mi feladatunk megtalálni őket, s nem hagyni, hogy elvesszenek. Mert mi, magyarok még mindig marslakók vagyunk.
okt. 4
5:15
Palackba zárt napfény Szigligetről (Magyar Mezőgazdaság)
A szigligeti Zöld Veltelinit és a szintén abból készített pálinkát és borpárlatot is árulják a hegymagasi termelői piacon.
okt. 4
5:15
Egy minisztériumi tervezet szerint levehetik a zöld rendszámot a plug-in hibrid autókról Magyarországon (Telex)
A változással nemcsak az ingyenes közterületi parkolás lehetőségét veszítenék el az autók gazdái, de regisztrációs adót, gépjárműadót és vagyonszerzési illetéket is fizettetnének velük.
okt. 4
5:18
A legnagyobb ajándék: Ivancsics Ilona 9 év után visszakapta a fiát (Blikk)
Élete egyik legboldogabb születésnapját ünnepli Ivancsics Ilona. Egyetlen gyermeke, Bence ugyanis kilenc év után épp akkor költözött haza külföldről, amikor a színésznő 63 éves lett. Ilona úgy érzi, ezzel minden a helyére került az életében, és végleg maga mögött hagyhatja az elmúlt két év nehézségeit, fájdalmait.
okt. 4
5:18
Ez lenne a legolcsóbb napelemes rendszer? Kerítésre telepíthető! (Alternatív Energia)
A Green Akku német cég bemutatott egy függőlegesen rögzíthető napelem rendszert, a ZaunPV-t, amely egyszerűen telepíthető, télen is termel energiát.
okt. 4
5:21
Időjárás: Figyelmeztető előrejelzést adott ki a meteorológia. Mutatjuk, miért (Agroinform)
Hidegfront halad végig az ország felett.
okt. 4
5:21
Minden második rendelést csomagautomatába kérnek a Vaterafutáron (KKV Magazin)
A magánszemélyek közötti értékesítés hazai szintlépését mutatja, hogy a Vatera saját, a piactéren vásárolt tételek biztonságos és gyors továbbítását biztosító Vaterafutár szolgáltatásán keresztül minden második feladott csomag már valamelyik csomagautomatán keresztül jut el új tulajdonosához. A legtöbben könyvet és ruhát küldenek ezen a módon, de r
okt. 4
5:21
Az irigység és a féltékenység két arca (Magyar Nemzet)
A két kapcsolódó érzelem sokarcú nyelvi jelenség.
okt. 4
5:21
Elbukta a vb-címet, de ez volt a „legjobb dolog”, ami történhetett a Ferrari pilótájával (Racing)
53 éve ezen a napon lett Jochen Rindt posztumusz világbajnok, Emerson Fittipaldi pedig élete első F1-es győzelmét aratta.
okt. 4
5:21
Létszámleépítésre készül a Mészáros-féle Magyar Bankholding, több száz embert küldhetnek el (Telex)
Az MBH Bank létszám-racionalizálással indokolta a tervezett leépítést, főleg irodai dolgozókat küldenének el, köztük vezetőket is.
okt. 4
5:21
A géppuskák őse szögletes lövedékeket lőtt volna a törökökre (Telex)
James Puckle a hagyományostól radikálisan eltérő töltényt tervezett a fegyverhez, hogy jobban fájjon a pogányoknak. A keresztényekre hagyományos golyóval lőtt.
okt. 4
5:24
Nem várt fordulat jöhet az elektromos autók piacán (Infostart)
A járvány után mindent elkapott az áremelési őrület az ellátási láncok akadozása miatt, így a lítiumot is. Ez aztán megtolta az elektromos autók árát is, megtörve a hosszú távú csökkenő trendet. Most azonban kezd helyreállni a korábbi állapot.
okt. 4
5:27
Amerika nyerészkedik, Európa szegényedik az orosz-ukrán háború miatt (Ripost)
Vannak egyértelmű nyertesek és vesztesek.

Keresés