2023 augusztusában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 555 900, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 383 500 forint volt. A bruttó átlagkereset 15,2, a nettó átlagkereset 15,1 százalékkal nőtt, míg a reálkereset 1,0 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest - jelentette kedden a Központi
A Széchenyi Kártya Programban jelenleg igényelhető MAX+ konstrukciók feltételeit az év végéig hirdették meg. Azoknak a vállalkozásoknak, amelyek évi fix 5 százalékos kamat mellett szeretnének hitelt felvenni mielőbb célszerű elindítani a hitelkérelmeket – derül ki a Bankmonitor.hu hétfői elemzéséből.
2023. augusztusában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 555 900, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 383 500 forint volt.
Megcsúszott és kerítésnek ütközött egy nagyjából 3 millió euró (1,1 milliárd forint) értékű Ferrari 275 GTB Olaszországban. A javítás nem lesz olcsó, senem könnyű, ugyanis ebből a kocsiból csak 500 darab készült.
A járvány utóhatásai miatt a szabadtéri sportesemények résztvevőinek száma csökkent, ami a szervezők bevételeit is visszavetette, miközben költségeik emelkedtek. Egyes becslések szerint a rendezvények negyede-ötöde eltűnhet - írja anyagában a G7.
A hazai és régiós családi vállalati utódlási hullámban számos cég esetén a családi generációváltás nem valósulhat meg. Az elakadt utódlás miatt eladósorba került cégek felvásárlása növekedési lehetőséget nyújthat más családi vállalkozások számára.
Tóth Andi nem akárkivel készül fel a Tina Turner zenei karrierjére és lenyűgöző fanjára emlékező koncertre. Már nem kell sokat várni, a csodálatos énekesnő november 5-én lép majd színpadra, Keresztes Ildikó, Oláh Ibolya, Erox, Freddie, és Veréb Tamás oldalán.
Miért nincsenek többen a tüntetésen? Van-e értelme kinn lenni? És mit ünneplünk október 23-án? Ellenzéki tüntetők válaszoltak a Szeretlek Magyarország kérdéseire.
Egy gyermek világra jötte hatalmas öröm, még ha a szülés megviseli is a női szervezetet, beleértve a nemi szerveket is. Olyan változásokat tapasztalunk, amelyekről korábban még nem is hallottunk. Milyen tünetekre kell figyelni, és mikor kell orvoshoz fordulni?
Törvényalkotás után intenzív táblagyártással indult a múlt század legjelentősebb közlekedési változása, melynek keretében több országban is megváltoztatták a forgalmi rendet. Magyarországon két lépcsőben vezették be a jobbra tartást: először vidéken, aztán Budapesten jelentek meg a "Jobbra hajts!" táblák, melyek már az országhatáron három nyelvű fe
Bűnösnek vallotta magát hétfőn egy amerikai számítógépes szakember, aki rövid ideig a Nemzetbiztonsági Ügynökségnek (NSA) dolgozott, abban a vádban, hogy Oroszországnak akart kémkedni – jelentette be az amerikai igazságügyi minisztérium.
Dumas híres kalandregénye olyan ideális alapanyag a mozi számára, amiből majd' minden évtizedben elkészült az aktuális filmváltozat is. Akad köztük néma, sztárparádés, rajzolt és akciófilmes is, melyeket a frissen a mozikba érkező új, francia verzió kapcsán gyűjtöttünk listára.
A fémzárolt vetőmagfelhasználás csökkenésére számítanak a hazai vetőmagágazat szereplői, pedig vásárlása esetén hatósági oldalról is nyomon követett alapanyaggal alapozható meg a minőségi árutermesztés.
Az izraeli központi bank nem változtatott a rövid lejáratú hitelkamaton szerdai ülésén attól tartva, hogy a palesztin iszlamista Hamász szervezet elleni háború következtében gyengülő gazdaság ellenére újra felpörög az infláció. A jegybank ezzel már a harmadik egymást követő ülésén döntött úgy, hogy az irányadó kamatot 2006 vége óta legmagasabb szin
Elérte a 3 milliárd eurós célt az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) által Ukrajnának folyósított pénzügyi támogatás értéke – közölte hétfőn a londoni pénzintézet. Az EBRD – Ukrajna legnagyobb intézményi befektetője – a háború kezdete után nem sokkal legalább 3 milliárd eurós finanszírozási programot hirdetett meg Ukrajna számára a 2022
Izgalmas hírt jelentett be a gyorsétteremlánc.Az év hátralévő részében minden pénteken ingyen kaphatnak egy adag sült krumplit a A McDonald's-ban azok, akik legalább 1 dollár értékben vásárolnak az Egyesült Államokban. Az ajánlathoz a McDonald's jutalmazási programjában kell részt vennie a vásárlóknak, amihez le kell tölteniük a McDonald's alkalma