Ismét jön a Big Picture, a televíziós piac meghatározó eseménye. Az ügynökségek és a márkatulajdonosok megismerhetik a piac legnagyobb szereplőinek jövő évi kínálatát és újdonságait. A nagy bejelentések a Big Picture színpadán hangzanak majd el október 26-án. Erre készülve beszélgettünk a meghatározó csatornák néhány vezetőjével, producerével, műso
Több mint ötezren izgulhatták végig a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny első fordulóját. A továbbjutók már készülnek a folytatásra, ahol izgalmas feladatok és értékes nyeremények is várják a résztvevőket.
A szegedi önkormányzata saját halottjának tekinti Kovács Gábor szívsebész professzort, és a családdal egyeztetve intézkedik a temetéséről – áll a közleményben.
Annak ellenére, hogy október 12-én a francia belügyminiszter bejelentette a palesztinpárti tüntetések betiltását Franciaországban, a következő hét vasárnapján Párizsban mégis tizenötezres demonstrációt tarthattak. Hiába vonatkozott a tilalom minden tüntetésre az izraeli–palesztin konfliktus témájában, a francia rendőrség indoklása szerint azért eng
Elszalasztott lehetőségként tekint a Forma-1-es Amerikai Nagydíjra a Mercedes ifjú versenyzője, George Russell. A brit úgy érzi, akár dobogóra is állhatott volna Austinban.
S. Tímea egy olyan végrehajtó alatt dolgozott, aki már beismerte, hogy a végrehajtói kar volt elnöke pénzért cserébe tette őt pozícióba. A nő szerint az irodában hiába nem Schadl volt a végrehajtó, mindent ő pénzelt. A tanú korábban vádalkut kötött az ügyészséggel.
Tóth Gabi utóbbi hetei, hónapjai nem voltak könnyűek, az énekesnő sokat sírt, az érzéseit pedig őszintén vállalja. Az előadó ismét szomorú hírt közölt, ugyanis el kellett engednie a kiskutyáját.
Hosszú évek óta egyre csak nő a kórházi fertőzések száma Magyarországon. Évről évre egyre több esetet jelentenek, azonban még így is sokkal több lehet a valós esetek száma, mint azt a nyilvánosságra hozott adatok mutatják.
A Menedzserszövetség közel 30 éve tünteti ki az év legkiválóbb vezetőit, 2019 óta pedig a kitüntetettek életútját egy egyedülálló interjúsorozat keretében mutatja be a nagyközönség számára, Business Menü Bombera Krisztinával címmel.
Egy washingtoni kutatóintézet szerint a tüzérségi lőszerek hazai gyártása, valamint az Észak-Koreából származó lőszerimport lehetővé teszi Oroszország számára, hogy megfelelő tüzérségi tüzet tartsanak fönt Ukrajnában 2024 folyamán, még ha kisebb mértékűt is, mint 2022-ben.
Az RTL Magyarország kereskedőháza után az Atmedia is megnöveli reklámidejének árait, de Mészáros Lőrinc cégének közleményéből úgy tűnik, ők kivárnak januárig vele, akkor viszont jelentős drágulás jön.
A Rakuten Viber a globális stratégiájának a kiterjesztése mellett döntött, méghozzá egy nagyratörő elképzelés apropóján. Ennek értelmében lehetséges lesz bármilyen méretű üzleti vállalkozások számára, hogy stabil digitális jelenlétet építsenek ki, növelhessék ügyfeleik elköteleződését és ösztönözzék az értékesítést.
Kilencvenhárom esztendős korában, október 21-én elhunyt Kovács Gábor szívsebészprofesszor, Szeged díszpolgára - tájékoztatta a város polgármesteri hivatala kedden az MTI-t.
Kedvezően adózik, a teljes minimálbért sem kell megfizetni, de csak korlátozottan alkalmazható. Bizonyos helyzetekben megoldás lehet a foglalkoztatási gondokra az egyszerűsített foglalkoztatás. Mikor is pontosan? Erről szól dr. Szabó Gergely ügyvéd friss posztja a HR Blogon.
Kilencvenhárom esztendős korában, október 21-én elhunyt Kovács Gábor szívsebész professzor, Szeged díszpolgára - tájékoztatta a város polgármesteri hivatala kedden az MTI-t.
Az izraeli oktatási minisztérium közölte: eltávolítanak az iskolai tananyagból minden utalást Greta Thunbergre, miután a klímaaktivista a hétvégén a közösségi médiába felületén azt írta: "állj ki Gáza mellett".
Max Verstappen bár megnyerte a sprintnapot és a vasárnapi futamot is, mégis keserű szájízzel hagyta maga mögött Austint. Az időmérőn elvették a holland versenyző leggyorsabb körét mivel kiszélesítette a pályát, így vasárnap csak a hatodik helyről indulhatott. Ám a verseny felénél már az élen autózott. A hajrában Lewis Hamilton szélsebesen közeledet