Amerikában emelkedtek, Európában csökkentek a terményárak a csütörtöki kereskedési napon. Chicagóban a búza 2,4 százalékkal, a kukorica 2,7 százalékkal, a szójabab pedig 0,5 százalékkal drágult, a repce 1 százalékos árcsökkenése kivételt jelentett. Európában a malmi búza, a repce és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt, a kukorica kurzusa stag
A Motorsport Világtanács (WMSC) csütörtöki ülésén határoztak a maximálisan kiszabható büntetések mértékéről az FIA versenyein, ami az eddigi bírság többszöröse lett minden szakágban.
A Fókusznak nyilatkozott az énekes, aki elmondrta, hogy előadóművészként gyakran kellett éjszakáznia és ide-oda utazgatni az országban. Ez nem mindig ment "külső rásegítés" nélkül.
Október elejétől új lakossági számlacsomag ajánlatokkal bővült az OTP Bank portfóliója. A fejlesztéssel az a pénzintézet célja, hogy az ügyfeleknek személyre szabott szolgáltatásokat nyújtsanak – mondta az InfoRádióban az OTP Bank senior termékfejlesztési menedzsere, Kökény Dávid.
Csütörtök reggel ugyan még sok helyen fagyott, ma viszont szinte biztos, hogy meg fog dőlni a melegrekord, a déli országrészben akár 30 Celsius-fok is lehet.
Profi és amatőr grafikusok figyelem! Ismét meghirdeti kreatív tervezőpályázatát a Westend, amelyen saját dizájnnal kell megtölteni a W logót: idén a jövő bevásárlóközpontja témában pályázhatunk.
Mivel a Norbi Update termékek forgalmazója nem teljesítette a törvényben előírt fizetési kötelezettségét, a Gazdasági Versenyhivatal (Gvh) a végrehajtás foganatosítását átadta a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak – árulta el a növekedés.hu-nak a Gvh. A hajdani fitneszguru termékeit forgalmazo cég cég, a Free Group Kereskedelmi Zrt. a 40 milliós bírság
Nem tudjuk, ti hogy vagytok vele, de mi még mindig nem hevertük ki, hogy véget ért a Netflixen a Szexoktatás című sorozat.A Laurie Nunn által készített sorozat messze az egyik legértőbb és legprogresszívebb vígjáték a felnőtté válás egyedi fordulataival. Otis (Asa Butterfield), Eric (Ncuti Gatwa) és Maeve (Emma Mackey) megtanítottak minket a legjob
A Hajnal feldolgozásával robbantottak Spigiboyék. Akik a 2000-es évek elején jártak szórakozni, minden bizonnyal azonnal dalra fakadnak vagy táncolni kezdenek, amikor megszólal a Groovehouse Hajnal című dala, aminek most Spigiboy, Erős Attila, Blackjack (Holló Zoltán) és Buyakee (Bulyáki Gyula) adtak új köntöst egy fantasztikus hangú énekesnővel. E
Közeleg a Halloween és ilyenkor az angolszász világban, de már máshol is megjelennek a boltokban az ijesztgetős ünnep horrorkellékei. Stephen King és az Az című könyvéből készült filmek a széles körben elismert bohócfóbiát lovagolták meg. És most csatlakozott a trendhez egy álmos skót falu rejtélyes lakosa is, aki a hírek szerint egy rémisztő jelme
2025-től Svédország fővárosa, Stockholm ,,zöld" lesz, a károsanyag-kibocsátás csökkentése érdekében megtiltja a dízel- és gázüzemű járművek behajtását a belvárosba. "A Zöld Párt Stockholmjában mindenkinek tiszta levegőt kellene belélegeznie" – írta Lars Strömgren a közlekedésért felelős alpolgármester egy múlt heti Instagram-bejegyzésben, amikor be
Azzal fenyegette meg a 14 éves járókelőt egy férfi Kecskeméten, hogy elvágja a torkát, ha nem adja át a pénzét. A nyomozók hamar elkapták a rablót, akiről kiderült, hogy több lopás is van a rovásán.
Meg akartunk tanulni itt élni. A nagyvárosi élet nyújtott egyfajta kényelmet, de igyekeztem mindig észben tartani, hogy ez nem egyenlő a biztonsággal. Borzasztóan kiszolgáltatottak vagyunk, ha mindent a pénzünkkel akarunk előteremteni, ezt nem olyan régen az arcunkba is vágta a világjárvány és a háború.
Amerikában emelkedtek, Európában csökkentek a terményárak a csütörtöki kereskedési napon. Chicagóban a búza 2,4 százalékkal, a kukorica 2,7 százalékkal, a szójabab pedig 0,5 százalékkal drágult, a repce 1 százalékos árcsökkenése kivételt jelentett. Európában a malmi búza, a repce és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt, a kukorica kurzusa stag
A tavalyi megingás után a jelek szerint magára talált idén a Netflix, 2023-ban eddig minden negyedévben sikerült növelniük az előfizetők számát, a július-szeptemberi időszakban ráadásul már közel 9 millióval. A cég bevétele a harmadik negyedévben átlépte a 8,5 milliárd dollárt. Jól sikerült az idei harmadik negyedév a Netflixnek, a korábbi időszakh
A DataHouse előzetes adatai szerint a hazai használtautó-piacon 70 900 személygépkocsi cserélt gazdát szeptemberben, ami 5,8 százalékkal haladja meg a tavaly szeptemberi szintet.
A Major League Soccer minden évben közzéteszi azoknak a játékosoknak a fizetését, akik szeptember 15-én szerződésben állnak valamelyik klubbal, és ez nem történt másképp 2023-ban sem.
Úgy látszik Kern Andrást nem érdeklik a szabályok. Sorra érkeznek a fotók arról, hogy sportautójával tilosban parkol, például feláll a járdára kedvenc péksége előtt. Nem érti, hogy a KRESZ mindenkire, így rá is vonatkozik.
Megélhetési krízisbe sodort a makói Continental gumigyár vezetése több olyan munkavállalót, köztük egy házaspárt is, aki megromlott egészségi állapota miatt már nem tudja ellátni korábbi fizikai munkáját. Ilyen okból nagyjából tíz embert állított fizetés nélküli parkolópályára hónapokkal ezelőtt a munkáltató, nem kínál fel nekik könnyebb munkakört,
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) lezárta gyorsított ágazati vizsgálatát a hazai online szállásközvetítési- és szálláspiacon. A nemzeti versenyhatóság jelentéstervezetében több javaslatot fogalmazott meg: többek között megtiltaná az árversenyt akadályozó szerződési gyakorlatokat,…