2023. október 2. hétfő

okt. 2
13:39
Két 30 év alatti séf viszi Budapest legmagasabb épületének két legújabb konyháját (Hamu és Gyémánt)
Hamarosan újabb gasztronómiai trónkövetelőkkel bővül a főváros: míg a MOL Campus Kopaszi-öböl felöli földszintjén nyíló Zazie Bistro&Bar októbertől, addig az épület tetején helyet kapó Virtu Restaurant novembertől várja a vendégeket. Facebook/Zazie Bistro&BarZazie Bistro&BarMindkét konyhát egy-egy 30 év alatti poinír vezeti majd. Lendvai L
okt. 2
13:39
A volt brit védelmi miniszter súlyos dolgokat kért kormányától és Zelenszkijtől (Demokrata)
Ben Wallace alig burkoltan azt tanácsolta az ukrán elnöknek, hogy terjessze ki a mozgósítást a fiatalabb korosztályokra is.
okt. 2
13:39
Bejelentette a miniszterelnök, visszaállítják az ellenőrzést a magyar határon (naphire.hu)
Alig választották meg, máris komoly intézkedéseket tervez.
okt. 2
13:41
"Nem értenek hozzá" – Parragh László minden eddiginél keményebben szólt be Matolcsynak (444.hu)
Az Orbán Viktorral jó viszonyban lévő kamarai elnök azt mondta: ők már 2019-ben felhívták az inflációra a figyelmet.
okt. 2
13:42
Kiborult a bili: megint beszólt Nagy Márton Matolcsy Györgynek (Menedzsment Fórum)
Egy konferencián tett pikírt megjegyzést a Magyar Nemzeti Bankra (MNB).
okt. 2
13:42
Kiderült, pontosan mennyi pénzt kap a Nobel-díj mellé Karikó Katalin (Infostart)
A díjon kívül az elismerés mellé járó pénzösszegen is osztoznia kell Drew Weissmannal.
okt. 2
13:42
Megjelent! Speciális esetek a számvitelben 3. (Adózóna)
Jelen kiadványunk – sorrendben a harmadik–, amely a nem rutinszerű, nem a mindennapi könyvelési munkában előforduló számviteli esetekkel foglalkozik. Abban nyújt segítséget, hogy a vállalkozás és a könyvelés meg tudja találni a megfelelő eljárási módot ahhoz, hogy a szabályoknak megfelelően rögzítsék a cég életében bekövetkező gazdasági eseményeket
okt. 2
13:42
Mérsékelt visszaesést, pozitív kilátásokat jelez a BMI (ProfitLine)
A beszerzésimenedzser-index (BMI) szezonálisan kiigazított szeptemberi értéke: 47,4. A válaszadók az előző hónaphoz képest mérsékelt visszaesésről, pozitív kilátásokról számoltak be.
okt. 2
13:42
Megszólalt a Nobel-díjas Karikó Katalin: szerinte ez a legfontosabb (ATV)
A legfontosabb, hogy örömmel végezzük a munkánkat - mondta Karikó Katalin hétfőn újságíróknak, azt követően, hogy bejelentették, Drew Weissmannal megosztva nekik ítélték oda az idei orvosi-élettani Nobel-díjat az mRNS-alapú vakcinák kifejlesztését megalapozó felfedezéseikért.
okt. 2
13:45
Tragikus baleset: életét vesztette a traktoros (Agroinform)
Pécsbagota külterületén vizesárokba borult a traktorral.
okt. 2
13:45
Filmbeillő módon csapott le a NAV, szinte kitépték az autóból a sumákoló rosszfiút egy durva üldözés után (Promotions)
Nem cécózott a Merkúr Bevetési Egység, vérfagyasztó a profizmusuk.
okt. 2
13:45
Rég elveszett ókori görög várost találtak meg (Helló Magyar)
Egy felirat megerősíti, hogy a római császárkorban a településnek politikai intézményei voltak.
okt. 2
13:45
Karikó Katalinnak is el kellett menni, hogy elérje a Nobel-díjat (Mandiner)
A legnagyszerűbb tudományos elismerést kapta egy ember, akinek a neve melle odaírják, hogy magyar.
okt. 2
13:45
Összeomlik a gázolajpiac, érdemes bespejzolni a dízeleseknek (AC News)
Rossz hír a dízelautók tulajdonosainak, hogy tovább emelkedik gázolaj ára, miközben a benziné drasztikusan csökken.
okt. 2
13:45
Taxióra átállítása miatt fogtak el két sofőrt a Budapest belvárosában tartott hétvégi razzián (Telex)
Több mint száz rendőr lepte el a belvárosi utcákat, szórakozóhelyeket, autósokat, 138 taxist és partibuszokat ellenőriztek. Egy nejlonzacskóba tett idős kiskutya miatt is közbeléptek.
okt. 2
13:47
"Magyar nő a világ tetején" – így gratulált Orbán Viktor a nobel-díjas Karikó Katalinnak (Mandiner)
"Büszkék vagyunk" – írta a miniszterelnök.
okt. 2
13:48
III. Károly a francia szenátusban: új antant kell a klímavédelem terén (Alternatív Energia)
Egy új "antantot" sürgetett a klímavédelem terén csütörtökön III. Károly brit uralkodó a francia szenátusban elmondott beszédében, valamint Ukrajna támogatását illetően London és Párizs "megrendíthetetlen elszántságáról" biztosította a hallgatóságát.
okt. 2
13:51
Világszerte hódítanak az elektromos járművek, nem is akárhogy (Piac és Profit)
Világszerte 6,2 millió elektromos járművet (EV) értékesítettek az idei első fél évben, ami 49 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit - áll a Canalys szingapúri piackutató cég jelentésében.
okt. 2
13:51
Gulyás Gergely: A jognak még a Szovjetunióban nagyobb tisztelete volt, mint az Európai Bizottságban (444.hu)
Bayer Zsolt műsorában a svédek NATO-csatlakozásáról is beszélt.
okt. 2
13:51
Azahriah lesz az első magyar előadó, aki önállóan koncertezik a Puskás Arénában jövő májusban (SzMo)
Első magyar előadóként önálló koncertet ad 2024. május 25-én a Puskás Arénában a még mindig csak 21 éves dalszerző-énekes, Azahriah.
okt. 2
13:51
Gyurcsány Ferenc egy nagyon fontos dologra hívja fel a figyelmet Karikó Katalin Nobel-díja kapcsán (Nyugati Fény)
Hát igen!
okt. 2
13:57
Visszafogta magát a brit kormány: nem küldenek katonai oktatókat Ukrajnába (Mandiner)
Rishi Sunak kormányfő cáfolta a brit védelmi miniszter kijelentéseit.
okt. 2
13:57
Megindult a gratulációcunami Karikó Katalinnak a politikusok között (Telex)
Szentkirályi Alexandra volt a leggyorsabb, Orbán Viktor egyórás késéssel érkezett a porondra. Van, aki azt emeli ki, hogy Karikó az első magyar Nobel-díjas nő, van, aki azt, hogy ezért fontos a magyar oktatás.
okt. 2
14:00
Karikó Katalin: arra kell koncentrálni, amin tudunk változtatni (Infostart)
A legfontosabb, hogy örömmel végezzük a munkánkat - mondta Karikó Katalin hétfőn újságíróknak, azt követően, hogy bejelentették, Drew Weissmannal megosztva nekik ítélték oda az idei orvosi-élettani Nobel-díjat az mRNS-alapú vakcinák kifejlesztését megalapozó felfedezéseikért.
okt. 2
14:00
Kautzky Armand megmutatta ritkán látott gyermekeit, Krisztiánt és Luciát: "Itt nagyon komoly a generációs probléma, én éjfélkor ledőlök, ők meg akkor indulnak… (Blikk)
Kautzky Armand gyerekei már felnőttek, ezért a színész elmondása alapján szülőként már csak a háttérből figyeli, hogyan hoznak önálló döntéseket. Fontosnak tartja, hogy csak akkor avatkozzon bele az életükbe, amikor feltétlenül szükséges.
okt. 2
14:00
Az MBH rendszerének karbantartása miatti üzemszünetre figyelmeztet a NAV (Adózóna)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal honlapján karbantartás miatti szolgáltatáskiesésre figyelmeztet.
okt. 2
14:00
Orbán Viktor rendkívüli tárgyalást folytatott a Karmelitában - nézze, kivel (ATV)
Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a Karmelita kolostorban fogadta Milorad Dodikot, a boszniai Szerb Köztársaság elnökét - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
okt. 2
14:02
Orbán Viktor büszke Karikó Katalinra (ATV)
Mint azt az atv.hu is megírta, hétfőn bejelentették, hogy Karikó Katalin magyar biokémikus és Drew Weissman amerikai mikrobiológus kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat az mRNS-alapú vakcinák kifejlesztését megalapozó felfedezéseikért.
okt. 2
14:03
Milák Kristóf októberben visszatér a medencébe (HírTV)
Fő versenyszámát egyelőre kihagyja, de az októberi budapesti világkupán hosszabb kihagyás után ismét rajtkőre áll a többszörös világbajnok úszó.
okt. 2
14:03
Elképesztő magyar siker: Karikó Katalin Nobel-díjat kapott (Glamour)
A Svéd Királyi Akadémia Drew Weissmann és Karikó Katalin párosának ítélte oda a 2023-as fiziológiai-orvostudományi Nobel-díjat, az mRNS-alapú orvoslás alapjainak megteremtéséért. Munkájuk tette lehetővé a koronavírus elleni új típusú védőoltások gyors kifejlesztését és gyakorlati alkalmazását.
okt. 2
14:03
A szakadár vezetők nem hagyták el Hegyi-Karabah fővárosát (Demokrata)
Mindaddig a városban maradnának, amíg az üzemanyagraktárban történt robbanás áldozatainak és eltűntjeinek felkutatása be nem fejeződik.
okt. 2
14:03
Megszólalt Karikó Katalin: így fogadta a Nobel-díját (Mandiner)
A kiváló magyar tudós a fiatal diákoknak is üzent.
okt. 2
14:03
Óriási sikerek: Karikó Katalin után mutatunk más magyar Nobel-díjasokat is (naphire.hu)
Többször is örülhettünk a történelem során.
okt. 2
14:06
Leégett a házuk, a barátainak gyűjt Pártai Lucia: dermesztő felvételek a tűzvészről (Blikk)
A Facebookon kér segítséget Pártai Lucia. Az ismert meteorológus barátainak leégett a háza Pomázon.
okt. 2
14:06
Eltiltások és újabb hírek a Tottenham–Liverpool mérkőzés drámájának hátteréről (Infostart)
Nagy vihart kavart, hogy les miatt érvénytelenítették a Liverpool vezetést jelentő gólját a Tottenham ellen az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 7. fordulójának rangadóján. Mint utóbb kiderült, Luis Díaz gólja szabályos volt, ám a hiba elismerése nem befolyásolta a végeredményt.
okt. 2
14:06
Megugorhat a harmadik országbeli munkavállalók kölcsönzésének száma (Portfolio)
A visszaeső kiskereskedelmi forgalom és a gazdaság lassulása ellenére 2023 első fél évében 26%-kal tudta növelni árbevételét a munkaerő-kölcsönzés terén meghatározó pozíciójú Pensum Group. A Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában jegyzett vállalat többek között az inflációs nyomás és a növekvő költségek miatt 31 millió forintos veszteséggel
okt. 2
14:09
Nagy Márton: Egyszerre helyreállítható a növekedés és a fiskális egyensúly (Demokrata)
Kulcsfontosságú, hogy újra növekedjenek a reálbérek, mert ez vezet a fogyasztás és végső soron a gazdaság bővüléséhez – mondta a gazdaságfejlesztési miniszter.
okt. 2
14:09
Szerbia nem akar háborúzni Koszovóval – ígéri Vučić (Mandiner)
A szerb elnök a történtek után a koszovóiak szerbek elleni "brutális etnikai tisztogatásairól" beszélt, de nem akar háborút Koszovóval.
okt. 2
14:09
Másfélszeresére nőtt az elektromos járművek globális eladása az első félévben (Autószektor)
A vállalat honlapjára hétfőn fölkerült adatok szerint a szárazföldi Kína volt messze a legnagyobb piac, ahol 3,4 millió elektromos járművet adtak el az első hat hónapban, ami a globális elektromos járműértékesítés 55 százaléka. Kínában a növekedési ütem az idei első fél évben 43 százalékra lassult a tavalyi első fél évi kiugróan nagy, 118 százalék
okt. 2
14:09
Hamilton elismerte, valóban leült beszélgetni a Ferrarival (Racing)
Lewis Hamilton elmondta, volt alapja azoknak a pletykáknak, amik egy esetleges ferraris megállapodásról adtak hírt. A hétszeres világbajnok korábbi szerződése 2023 végén járt le, így a brit versenyző és a Mercedes a folytatásról kezdett tárgyalni. Ugyan Toto Wolff mindig elmondta, hogy a megbeszélések jól haladnak, és napokra vannak az aláírástól,
okt. 2
14:12
Már nincs pénzünk magánorvosra, de az egészségpénztár nem engedi el a kezünket (ProfitLine)
A KSH adatai alapján a bruttó átlagkereset 15,2 százalékkal volt magasabb 2023 júliusában, mint egy évvel korábban. Ez akár jó hír is lehetne, de ezzel együtt az infláció továbbra is 16 százalék felett van. Hiába keresünk tehát többet, a pénzünk egyre fogy. Az áremelés a magánorvosi szolgáltatásokat sem kímélte, így egyre többen halasztják későbbre
okt. 2
14:12
Nagy hírrel rukkolt ki Varga Mihály a nyugdíjasoknak (Portfolio)
Januárban ismét emelni fogjuk a nyugdíjakat, újabb 6 százalékkal, februárban pedig a 13. havi ellátásra is számíthatnak a nyugdíjasok – írta hétfőn a Facebook-oldalán Varga Mihály pénzügyminiszter. A pénzügyminiszter az idősek világnapja alkalmából posztolt és árult el részleteket a januári emelésről.
okt. 2
14:15
Váratlan fordulat: Prigozsin fia átvenné a Wagner irányítását (ATV)
A hírek szerint a 25 éves Pavel Prigozsin az elmúlt időszakban több lépést is tett arra, hogy átvegye a Wagner irányítását.
okt. 2
14:15
"Én nem fogok összeesküvés miatt elbukni" – ígéri Giorgia Meloni (Mandiner)
Szakértői kormány felállásáról cikkeznek Olaszországban, a kormányfő határozottan cáfolja a pletykákat.
okt. 2
14:15
Bonyolult ügyfélazonosítási eljárás? Kösz, nem (BitcoinBázis)
Az “Ismerd meg az ügyfeled” egy olyan szabályozás, amely előírja a vállalatok számára, hogy ellenőrizzék az ügyfél személyazonosságát, alkalmasságát és
okt. 2
14:15
Hajnali ámokfutás Fóton: 3 totálkáros autó maradt utána (AC News)
A Citroen Jumper fékezés nélkül, 100-zal rohant bele két parkoló autóba, és 20 méter hosszan lebontotta a kerítést.
okt. 2
14:17
Küszöbön az újabb háború? Aggasztó kijelentést tett a koszovói külügyminiszter (ATV)
A szerb csapatösszevonás Koszovó határán, valamint a szerb kormány retorikája és "módszerei" azt a magatartást idézik, amelyet Oroszország tanúsított Ukrajnával szemben a háború megindítása előtt - jelentette ki hétfőn Donika Gervalla-Schwarz koszovói külügyminiszter.
okt. 2
14:17
Ezt nem láttuk jönni: Ungváry Krisztián a világbotrány dacára mentegeti az ukrán SS-veteránt (Mandiner)
A Telexen fejtegette gondolatait a történész.
okt. 2
14:18
A kitartás, a lelkesedés és a meggyőződés diadala – Freund Tamás MTA-elnök Karikó Katalin Nobel-díjáról (Infostart)
Karikó Katalinnak és amerikai kutatótársának, Drew Weissmannek ítélték az idei orvosi Nobel-díjat – jelentette be hétfőnt a Svéd Királyi Akadémia. Az InfoRádiónak nyilatkozó Freund Tamás MTA-elnök szerint minden magyar ember büszke lehet a magyar származású biokémikusra, akinek nemcsak tudományos munkássága, hanem hite és önbizalma is párját ritkít
okt. 2
14:18
Orbán Viktor Milorad Dodikkal tárgyalt (Infostart)
A miniszterelnök hétfőn a Karmelita kolostorban fogadta a boszniai Szerb Köztársaság elnökét.

Keresés