2023. október 2. hétfő

okt. 2
13:03
Milák Kristóf a budapesti világkupán tér vissza (Telex)
Az olimpiai és Európa-bajnok úszó fő versenyszámában még nem indul.
okt. 2
13:06
Megtorpant a forint reggel látott erősödése (Portfolio)
Továbbra is 390 közelében jár a forint az euróval szemben, miközben a dollár ismét az erősödés felé mozdult, az amerikai hozamok pedig sorra döntik 15 éves csúcsaikat. A nemzetközi fejlemények pedig a forint árfolyamára is hatással lehetnek, most elnézve inkább a további gyengülés felé mozdulhat az árfolyam.
okt. 2
13:08
Hatalmasat nőtt az elektromos járművek eladása az év első felében (Portfolio)
Világszerte 6,2 millió elektromos járművet értékesítettek az idei első fél évben, ami 49 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit. Továbbra is a kínai a világ legnagyobb piaca, Európa a második, az USA azonban jócskán lemaradva csak a harmadik - áll a Canalys szingapúri piackutató cég jelentésében.
okt. 2
13:09
Barátnőt keres férjének a luxusfeleség, várják a jelentkezéseket (SzMo)
Candyman barátnőjének lenni nem csupán azt jelenti, hogy csinosnak kell lenni, hanem szórakoztatónak, pezsgőnek, jóindulatúnak, spontánnak és kalandvágyónak is. Minderről a közösségi oldalaikon írt a pár.
okt. 2
13:09
Atomriadót rendelt el Putyin, egész Oroszországban készültség lesz (Promotions)
Putyin egész Oroszországra atomriadót rendelt el.
okt. 2
13:09
A Nemzeti Vágta országimázs-fesztivál (Magyar Hírlap)
A versenyigazgató szerint a rendezvény összehozza a határon belüli és túli magyarságot.
okt. 2
13:09
Javuló tendencia mutatkozik a benzinárban (Mandiner)
Úgy néz ki, hogy egyre inkább fellélegezhetnek az autósok.
okt. 2
13:09
Gulyás: Ahogy Brüsszel a joghoz viszonyul, ahhoz képest a Szovjetunió is nagyobb tisztelettel viszonyult a joghoz (Telex)
A miniszter a Bayer show-ban fejtette ki, mit gondol arról, ahogy az Európai Bizottság az uniós közösségi jogot alkalmazza.
okt. 2
13:09
Karikó Katalin üzenete a Nobel-díj után: Mindig arra koncentráljunk, amin tudunk változtatni, ne másokkal foglalkozzunk (Telex)
A friss Nobel-díjas a fiatal kutatóknak azt üzenete, hogy bírják a stresszt, és élvezzék, amit csinálnak, mert úgy lesznek egyre jobbak.
okt. 2
13:11
Elképesztő baleset történt Eszenyi Enikővel (Magyar Hírlap)
A színésznő hamar megbocsátotta a bakit.
okt. 2
13:11
Ilyen sem volt még – Szoboszlait ajánlgatja a játékosoknak a német gamer-oldal (Mandiner)
A portál szerint a magyar klasszis óriási erősítést jelent bármely csapat számára a FIFA utódjában, az EA FC24 nevű játékban.
okt. 2
13:12
Infláció kontra magánorvos: van azért megoldás (Privátbankár)
Az egészségkasszák sikerként könyvelhetik el az elmúlt időszakot. A lakosság egyre tudatosabban kezeli az egészségügyi kiadásait, különösen a fiatalabb korosztály.
okt. 2
13:12
Ingyenes látásellenőrzés októberben (WebBeteg)
Október a látás hónapja, díjmentes látásellenőrzést, szaktanácsadást és szemüveg-ellenőrzést kínálnak az optikák - közölte a Magyar Optikus és Optometrista Szövetség hétfőn az MTI-vel.
okt. 2
13:12
Tényleg a legdrágább a legjobb? Itt a 2023-as nagy téligumi-teszt eredménye, több termék is elhasalt (Pénzcentrum)
A megfelelő tapadás havon, jégen és nedves körülmények között létfontosságú, ha télen útnak indulunk. De melyik téligumi a legjobb választás 2023-ban? A német autóklub 32 abroncsot tesztelt, három modell fennakadt a rostán, nem ajánlott őket megvenni.
okt. 2
13:13
Koncz Gábor hitet tett Orbán Viktor mellett (Mandiner)
Köszönjük szépen, művész úr!
okt. 2
13:15
Váratlan fordulat: Prigozsin fia átvenné a Wagner irányítását (ATV)
A hírek szerint a 25 éves Pavel Prigozsin az elmúlt időszakban több lépést is tett arra, hogy átvegye a Wagner irányítását.
okt. 2
13:15
Jennifer Lopez a világ legmélyebb dekoltázsával is elegáns (Glamour)
Jennifer Lopez eklektikus stílusa mindenki fantáziáját megmozgatja, mert soha nem lehet tudni, hogy milyen szettet viselve kapják őt legközelebb lencsevégre. Legyen szó merész, vagy klasszikus és minimalista divatpillanatokról, egy biztos: JLo mindenki levesz a lábáról.
okt. 2
13:15
Orbán Viktor a boszniai szerb elnökkel tárgyalt (Magyar Hírlap)
Magyarország ellenzi a szankciókkal történő nyomásgyakorlást, mondta a kormányfő.
okt. 2
13:15
Novák Katalin gratulált Karikó Katalin Nobel-díjához (Mandiner)
Büszkeség, hogy újabb nobel-díjassal gazdagodott a magyar nemzet.
okt. 2
13:15
A Litecoin (LTC) és Filecoin (FIL) küzd az eséssel, miközben a VC Spectra előértékesítése az egekbe szökik (BitcoinBázis)
A Litecoin (LTC) emelkedni kezdett, miután az egyedi aktív tárcák száma hirtelen megugrott. Hasonlóképpen, a Filecoin (FIL) az egyik legjobb
okt. 2
13:17
Eltiltás várhat Szoboszlai csapattársára egy komment miatt (Mandiner)
Alexis Mac Allister szerint a játékvezetők elfogultak voltak.
okt. 2
13:17
Joe Biden rendelete befolyásolhatja a Bitcoin árfolyamát, ami a VC Spectrát és a Solanát is érintheti (BitcoinBázis)
Joe Biden amerikai elnök mesterséges intelligenciával kapcsolatos rendelete lehetséges változást hozhat a kriptovaluták számára. Ennek messzemenő következményei lehetnek, nemcsak a
okt. 2
13:18
Fogytán a lendület, az OTP azonban állja a sarat (Portfolio)
A kereskedési idő felénél a hazai nagypapírok közül egyedül a Mol van mínuszban, legnagyobb mértékben pedig az OTP emelkedett.
okt. 2
13:18
Csökkent a munkanélküliség az euróövezetben (HR Portál)
Csökkent a munkanélküliségi ráta az euróövezetben augusztusban az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat hétfői jelentése szerint.
okt. 2
13:19
Az Optimism árfolyama csökkent, a Sui emelkedett, miközben a VC Spectra új befektetőket vonz magas megtérülésével (BitcoinBázis)
Az Optimism (OP) teljesítménye az elmúlt időben nem volt túl kielégítő, és a szombati token feloldás után az altcoin kilátásai
okt. 2
13:21
A tengerfelszíneket is be lehet vonni a mezőgazdasági termelésbe? (Agroinform)
Új rizsfajtákkal kísérleteznek, amelyek bírják a sós vizet.
okt. 2
13:21
Ezt mondta Karikó Katalin, miután bejelentették: megkapta a Nobel-díjat (SzMo)
A biokémikus újságíróknak és a Szegedi Tudományegyetem vezetőinek a bejelentést követően azt mondta, a fiatal diákoknak azt üzeni, fontos, hogy megőrizzék a fizikális és mentális egészségüket, tanulják meg a stresszt kezelni.
okt. 2
13:21
Magyarország tiszteletbeli szomszédként tekint Bosznia-Hercegovinára (Demokrata)
A miniszterelnök a Karmelita kolostorban fogadta Milorad Dodikot.
okt. 2
13:21
Japán szamócafajta (Magyar Mezőgazdaság)
Bár a vertikális kertészet robbanásszerűen fejlődik, sok vállalat még mindig küzd azzal, hogy megoldást találjon a tevékenység közismerten magas működési költségeire.
okt. 2
13:21
K&H;: a kkv-k szerint a növekedés mértéke várhatóan elmarad az inflációtól (Üzletem)
Enyhén magasabb árbevétel- és nyereségnövekedéssel tervez a hazai kkv-szektor az év elejéhez képest, de továbbra is messze az infláció alatt vannak a várakozások: átlagosan 8,6 százalékos bevétel-, és 4,4 százalékos profit reálérték növekedést valószínűsítenek a következő egy évben a K&H kkv bizalmi indexe szerint.
okt. 2
13:24
Kész nővé érett Kóbor János lánya: igazi dívaként szántotta fel a parkettet a 16 éves Léna (Blikk)
Kóbor János lánya a színpadra született: Léna fantasztikus produkciót adott elő a napokban az Európa Hajón.
okt. 2
13:26
Megszólalt a tokaji önkormányzat a Viszkis-ügyben (Blikk)
Közlemény érkezett a tokaji önkormányzattól Ambrus Attila állításait követően. A város vezetősége szerint egyetlen kereskedőt sem tiltottak ki a Tokaji Szüreti Napokról, így Ambrus Attilát sem.
okt. 2
13:27
Hatalmas a baj! Újra megjelent a hazai piacon az olcsó, külföldi, dobozos tej és félkemény sajt (Agroinform)
Csökken a hazai kereslet és ömlik be az import.
okt. 2
13:27
Jobb talaj- és vízgazdálkodás köztesnövény-termesztéssel (Agrofórum)
A köztes termesztés/intercropping különböző növények azonos (vagy egymást átfedő) időben és ugyanazon a területen történő termesztését jelenti.
okt. 2
13:27
Itt van az amerikai polip legutolsó csápja: Somogyi Zoltán útja az SZDSZ-től Pressmanékig (Mandiner)
Somogyi Zoltán pályájáról, munkásságáról írt a Magyar Nemzet.
okt. 2
13:27
Hatalmas pofára esés: Be akart szólni a Fidesz-propagandista, de visszanyalt neki a fagyi (Nyugati Fény)
Béna próbálkozás volt.
okt. 2
13:27
Arat az őszi munka: traktoros halt szörnyet az árokban (AC News)
Egyelőre rejtély, hogy mi okozta Pécsbagota külterületén a tragédiát, az ügyben a rendőrség nyomozást indított.
okt. 2
13:27
Kőgazdag Metta nagyon be akarja bizonyítani, hogy tényleg kőgazdag (naphire.hu)
Most épp egy dubaji úttal dicsekszik.
okt. 2
13:27
Új digitális innovációs és termékfejlesztési menedzsert neveztek ki a Central Médiacsoportnál (Media1)
Kovács Balázs az Ipsostól igazolt át a Central kötelékébe, ahol üzletfejlesztési, kutatói és médiapiaci tapasztalatait is kamatoztathatja az új pozícióban.
okt. 2
13:30
"Zavarja egyesek kilátását a tóra" - újabb fakárosítás a Balatonnál (Infostart)
Újabb fakárosításs a Balatonnál, ezúttal Zamárdiban mérgeztek meg növényeket.
okt. 2
13:30
Spárga baconnel és parmezánnal (Spa Trend Online)
A spárgát főként tavaszi ételként ismerjük, de bármelyik évszakban érdemeskönnyű ebédként, vagy vacsorára elkészíteni. Grillezve különösen finom, főleg akkor, ha markáns ízekkel egészítjük ki. Jól "bírja" a parmezánt, a fűszereket, mártásokat,húsok mellé, köreteként is kiváló. Baconnel sütve, parmezzánnal szórva ízletes, egészséges és gyorsan elkés
okt. 2
13:30
Megállapodást írt alá az AutoWallis és a kínai BYD (Portfolio)
Az AutoWallis Distribution, az AutoWallis Csoport tagja, stratégiai partnerséget kötött a kínai piacvezető BYD-val, hogy támogassa a gyártó magyarországi importtevékenységét - áll a cég közleményében.
okt. 2
13:30
Szijjártó Péter óriási bejelentést tett (ATV)
Az autóipar teljesítményének gyors bővülése kellő alapot biztosít ahhoz, hogy Magyarország az idei év második felében és jövőre európai összevetésben is komoly gazdasági növekedést tudjon felmutatni - közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.
okt. 2
13:32
Több, mint fél éve láttunk utoljára ilyet a benzinkutakon! (Portfolio)
Tovább csökken a hazai benzinár, szerdától jelentősen alacsonyabb lesz az üzemanyag nagykereskedelmi ára, miközben a dízel kicsit drágulni fog – ezzel a két finomított termék közti árkülönbség olyan nagyra nő, amire február óta nem volt példa. Az elmúlt hónapokban viszont olyan komoly áremelkedést tapasztalhattunk a hazai benzinkutakon, hogy a most
okt. 2
13:33
Videón, ahogy bejelentik Karikó Katalin Nobel-díját! (SzMo)
Thomas Perlmann, a Nobel-bizottság titkára azt mondta a díj bejelentésekor, hogy az idei élettani és orvosi Nobel-díjat Karikó Katalinnak és Drew Weissmannak ítéli oda, az mRNS-sel kapcsolatos felfedezéseikért, amelyek lehetővé tették a COVID-19 elleni hatékony mRNS-vakcinák kifejlesztését.
okt. 2
13:33
Karikó Katalin: A legfontosabb, hogy örömmel végezzük a munkánkat (Demokrata)
A Nobel-díjas biokémikus a fiatal diákoknak azt üzeni, fontos, hogy megőrizzék a fizikális és mentális egészségüket, tanulják meg a stresszt kezelni.
okt. 2
13:33
Bemutatkozott az új, harmadik generációs Vw Tiguan (Autószektor)
Az MQB evo padlólemezzel megvalósított új műszaki fejlesztések szinte minden téren jobbítják a Tiguan modelleket. A mintegy 100 kilométeres tisztán elektromos hatótávolságú új plug-in hibrid hajtásláncok minden eddiginél hatékonyabbá teszik ezeket az SUV-modelleket. Emellett mostantól a váltakozó áramú töltés is gyorsabb minden eHybrid kivitelben,
okt. 2
13:34
Két új egyedi kávéval erősít hazánkban az egyik legnagyobb kúthálózat (Portfolio)
Az elmúlt egy évben több mint 11 millió adag kávét értékesítettek hazai Fresh Cornerekben, ami percenként átlagosan 21 csésze kávét jelent. A kínálat bővítése révén két fajta új egyedi kávékülönlegesség kerül a választékba, amelyekhez a saját, hazai üzemükben pörkölik a szemeket. A tervek szerint év végére 70%-os lefedettséggel, azaz több mint 300
okt. 2
13:36
Karikó Katalin: legfontosabb, hogy örömmel végezzük a munkánkat (HírTV)
A legfontosabb, hogy örömmel végezzük a munkánkat – mondta Karikó Katalin hétfőn újságíróknak, azt követően, hogy bejelentették, Drew Weissmannal megosztva nekik ítélték oda az idei orvosi-élettani Nobel-díjat az mRNS-alapú vakcinák kifejlesztését megalapozó felfedezéseikért.
okt. 2
13:39
Nagy Márton azt mondja, a költségvetés nem azért van bajban, mert az állam pazarló. És mit mondanak a számok? (444.hu)
Azt, hogy a "költségvetési szervek kiadásai" idén 243,3 milliárd forinttal nőttek, és nyolc hónap alatt elérték az egész évre tervezett összeg 81 százalékát.

Keresés