A miniszter szerint sincs értelmük azoknak a cégeknek, amik nem végeznek érdemi munkát. Legkésőbb jövő júniusban megszűnhet a DBC Zrt. is, amiben Kocsis Máté felesége is igazgatósági tag.
Szerda reggel a Momentum parlamenti frakciója és Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő immáron tizedik alkalommal bontotta el a Karmelita kolostor előtti kordonokat.
Navracsics Tibor bízik abban, hogy november végéig mindenképpen meglesz a megállapodás az Európai Bizottsággal. A területfejlesztési miniszter kedden a Portfolio.hu konferenciáján tartott előadásában azt mondta, ez lehetővé teszi, hogy Magyarország ténylegesen hozzáférjen az európai uniós forrásokhoz, és ne csupán az előlegekhez.
A lap érdeklődésére a miniszter telefonon közölte: megszüntetik a pénzhiány miatt nem épülő Dél-budai Centrumkórház projektcégét, ahonnan Kocsis felesége és a Megafon vezetője is fizetést kapott.
A Sztárban Sztár leszek! legutóbbi élő adásában a kieső Szentmártoni Norman egy Ámokfutók dalválogatást énekelt, ám az előadás nemcsak a zsűri és a közönség tetszését nem nyerte el, hanem az eredeti előadó, Kozsó is nagyon kiakadt miatta.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) csökkentette a Kínára vonatkozó növekedési előrejelzését, és megállapította, hogy az ország gazdasági felpattanása veszít lendületéből az ingatlanszektor problémáia miatt. Az IMF szerdán közzétett regionális gazdasági kilátásokról szóló jelentése szerint a világ második legnagyobb gazdaságában idén várhatóan csak 5 szá
Oroszország szerint Izraelnek bizonyítékot kell szolgáltatnia arra vonatkozóan, hogy nem csapott le a gázai kórházra – írja a Haaretz izraeli lap. Az izraeliek szerint meggyilkolták a Hamász páncélelhárító rendszerének parancsnokát.
Októbertől újabb harminc Rossmann üzlet polcain váltak elérhetővé Ördög Nóra és a Helia-D közös sminkkollekciójának termékei. "A kezdetektől hittünk a Nora Beauty sikerében, viszont számunkra is elképesztő, hogy mindössze egy év alatt sikerült elérni, ami a legtöbb dekorkozmetikai márka álma. Bízom benne, hogy a jövőben is hasonlóan szép eredmény
A Federal Reserve olyan javaslatot készít elő, amely csökkentené a kereskedők a kártyás vásárlások után a nagyobb bankok számára fizetett díjakat – számolt be az amerikai The Wall Street Journal.
A Szingapúri Monetáris Hatóság (MAS) ellenőrzi a Credit Suisse helyi egységét a gazdag ügyfelek kezelése miatt, miután egy ügyfél ellen pénzmosási vádak merültek fel.
Rosszul hasznosuló beruházások, túlzott külső kitettség, valamint a költségvetés rossz prioritásai okozhatnak súlyos problémákat rövid- és középtávon is Magyarországon. Bár az infláció lassul, annak szintje még világszinten is magas, és megakadályozza, hogy a kormány visszatérjen a magasnyomású gazdaságpolitikához – ezeket a kockázatokat látják a l
A miniszterelnök egy a Facebook-oldalára feltöltött videóban számolt be arról, hogy kedden igencsak sűrű napja volt: mind a kínai mind pedig az orosz elnökkel tárgyalt.
Minden iparágnak, minden korszaknak megvannak a legendásan elpusztíthatatlan, tökéletesen optimalizált termékei. Ezek különlegesen szerencsés csillagzat alatt születnek, és általános jellemzőjük, hogy mindent jól csinálnak – nem feltétlenül tökéletesen, de mindent összevetve nemigen van náluk megbízhatóbb, kiszámíthatóbb, sokoldalúbb, problémamente
Az U21-es válogatott Belgium elleni 1-0-ás vereségét követően a felnőtt válogatott két korábbi játékosa, Vancsa Zalán és Balogh Botond mondta el véleményét a felnőtt csapat teljesítményéről. Balogh Botond csak pár napja tudta meg, hogy a Litvánia elleni meccs helyett a belgák ellen számítanak rá, de örült, hogy alapemberként lehet a pályán. Vancsa
Három 2023-as választástól vártak fordulatot az Európai Unióban Fidesznél, azzal számoltak, hogy a spanyol, a szlovák és a lengyel választások kimenetele döntően befolyásolja majd a magyar kormányzat nemzetközi mozgásterét. Közülük a legkisebb országban, Szlovákiában Fico győzelmével bejött a fordulat, két fajsúlyosabb tagállamban azonban nem látsz