A Soltút vezetője, Rencsár Kálmán nem csak útépítéssel és jachtokkal, hanem útfestéssel és táblázással is foglalkozott. Másokat pedig nem hagyott érvényesülni.
A járműveket már meg lehet rendelni, forgalmazásukat két partner kereskedő cég végzi: a Wallis Motor Dél-Pesten, míg a Duna Autó Észak-Budán nyitott bemutatótermet. A tervek szerint 2 éven belül legalább 20 kereskedésből álló hálózatot építenek ki. Michael Shu, a BYD Europe ügyvezető igazgatója a közlemény szerint hangsúlyozta: a gyártó számára kül
Orbán Viktor miniszterelnök kedden kétoldalú tárgyalást folytatott Vlagyimir Putyinnal, Oroszország elnökével Pekingben. Elkészült a tárgyalásokat követően a RIA Novosztyi orosz állami hírügynökség által készített videó magyar fordítása, amely a tárgyalások számos apró részletére világít rá.
Orbán Viktor magyar miniszterelnök tudja, hogyan kell kitartóan kiállni az érdekeiért - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Rosszija 1 orosz tévécsatornának, kettőjük pekingi tárgyalását követően.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
Az Élelmezési Világnap alkalmából idén több mint hetvenötmillió forint értékű élelmiszeradományt szállító konvoj haladt át Budapesten, ami összesen tizenháromezer rászorulónak nyújt segítséget. A huszonegy hazai cég adományainak együttes tömege ötven tonna, a kezdeményezéshez a Penny egy kamionnyi segélyáruval járult hozzá. Ezek között a saját márk
Az Egészségügyi Információs Percek huszonötödik részében dr. Baranyai Nikolett szakorvosjelölt a szülési fájdalomcsillapítás különböző módszereiről beszél.
A Forma-1 1997-es világbajnoka, Jacques Villeneuve szerint nem a Red Bull, hanem csupán Max Verstappen az, aki jelenleg verhetetlen a száguldó cirkuszban – a kanadai ennek okairól is beszélt.
Iránykereső hangulatban zajlik a kereskedés a világ tőzsdéin, a vezető amerikai indexek közül a Dow és az S&P 500 stagnált a tegnapi kereskedésben, és az ázsiai piacokon is felemás a hangulat annak ellenére, hogy Kínából vártnál jobb GDP-adat érkezett. Az európai tőzsdék vegyesen nyithatnak a határidős indexek állása alapján. Ma a makrogazdasági ad
Orbán Viktor magyar miniszterelnök tudja, hogyan kell kitartóan kiállni az érdekeiért - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Rosszija 1 orosz tévécsatornának, kettőjük pekingi tárgyalását követően.
Örömhír, hogy az első hideg időszak alatt nem "robbant fel" a gázpiac, ám a piaci nyugalom törékeny, a konfliktus kiszélesedése esetén az olajár meg sem állna 100-120 dollárig.
Kilenc éve volt utoljára ilyen jelentős mezei pocok invázió Magyarországon, mint most. Miközben a rókák és a ragadozó halak már „undorodnak” a rágcsálóktól, a gazdák egyelőre attól tartanak, hogy a jövő évi búzatermés akár ötöde is odaveszhet – már most.
A Budapestet elkerülő autóutat ma is ajánlott egyelőre elkerülni, hiszen van, ahol baleset, van, ahol felújítási munkák miatt alakult ki több kilométeres kocsisor.
Az USA több államában számos almafajtán elvégzett metszési kísérletek eredményét ismerteti a Good Fruit Grower, amelyekben a tűzelhalás kezelésére szolgáló jó gyakorlatot hasonlítják össze más módszerekkel.
Véget ért a kontinens legrangosabb Bitcoin konferenciája, a Bitcoin Amsterdam. Összefoglaltuk az esemény említésre méltó mozzanait. Európa legnagyobb Bitcoin konferenciája,
A nyitónapon ingyenes a belépés, és érdemes már ekkor átvenni a bérleteket. Közeleg a 26. Csabai Kolbászfesztivál, és a szervezők az idei, október 19–22. közötti rendezvényen különösen odafigyelnek a látogatók kényelmére a CsabaParkban. A területen több bejárat is rendelkezésre áll, hogy elkerülhető legyen a hosszú várakozási idő. – Kérjük a közöns
A Gázai övezetben jelenleg 15 magyar állampolgár tartózkodik, akikkel továbbra is folyamatosan kapcsolatban vagyunk, kollégáink naponta többször beszélnek velük és családtagjaikkal telefonon – írta a külgazdasági és külügyminiszter szerdán a Facebook-oldalán.
Közel kétszázötven kilogramm illegális fogyasztási dohányt találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai egy Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei lakásban - közölte a hatóság.
Orbán Viktor "az európai politikusok azon kis létszámú csoportjához tartozik, akik tudják, hogyan kell megvédeni az érdekeiket - mondta Putyin a magyar miniszterelnökről, miután Pekingben megbeszélést folytattak.