2023. október 17. kedd

okt. 17
10:54
Megszólalt Hernádi Zsolt: Az új világrendben Európa helyzete nem túl kedvező (Pénzcentrum)
Kétpólusú világrendszer van kialakulóban, ráadásul a két tábor egyre jobban távolodik egymástól kezdte a Portfolio Budapest Economic Forumon tartott előadását Hernádi Zsolt, a MOL-csoport elnök-vezérigazgatója. Ebben az új világrendben Európa helyzete főleg energetikai szempontból nézve nem túl kedvező.
okt. 17
10:54
Már készülődik a Us Army (Autószektor)
A globális kibocsátási normák csökkentéséért folyó versenyben az elektromos járművekre való átállás gyorsan halad az egész világon. A misszió előmozdítása érdekében az amerikai hadsereg most prototípus-programot indít egy könnyű felderítő jármű (eLRV) kifejlesztésére – írja a defensenews.com. A hírt megerősítette Luke Peterson dandártábornok. Elmo
okt. 17
10:54
Több mint hat órán át tárgyalt Netanjahu és az amerikai külügyminiszter (Mandiner)
Blinken megoldást keres arra, hogy elkerüljék az izraeli-palesztin konfliktus kiszélesedését.
okt. 17
10:54
Heidi Klum fürdőruhás képeket osztott meg tinédzserkorából - rengeteget változott a szupermodell (Sassy)
Édesanyja talált a pincében pár elfeledett fotót, amit egy német versenyre készítettek.
okt. 17
10:56
Még a tapasztalt rendőröket is meglepte egy kabriónak látszó, száguldó roncs (Autószektor)
Október 5-én Banská Bystrica (Besztercebánya) területi közlekedésfelügyeletének rendőrei Losoncon ellenőrizték a sebességet. Nem is kellett sokat várni, hogy egy személyautó a lakott területen belül megengedett legnagyobb sebesség, 50 km/h helyett 77-tel suhanjon. A járművet meg is állították, és ekkor jött a meglepetés. Ugyanis egy kabriónak láts
okt. 17
10:56
Lengyel választás: Navracsics Tibor szerint nem lesz nehezebb helyzetünk (Mandiner)
Navracsics Tibor azt mondta, abban bízik, hogy alapvetően nem fogja befolyásolni az uniós forrásokról való tárgyalásokat a lengyel választási eredmény.
okt. 17
10:57
Győztek a benzines és a dízelautók, elmarad a zöld fordulat (Zöldjárműipar)
A brit kormány öt évvel elhalasztotta a belsőégésű motorral felszerelt új járművek értékesítési tilalmát. Rishi Sunak miniszterelnök bejelentette: az eddigi 2030 helyett 2035-ig lesz lehetséges dízel- és benzinüzemű autók forgalomba helyezése.
okt. 17
10:58
Elefánt a sikátorban, birkák a felüljárón, állatok az utakon (Autószektor)
Birkahajtás az Egyesült Királyságban, tehenek völgybe terelése az osztrák nyári legelőkről a téli szállásra, nagy események turistáknak, kisebb-nagyobb forgalmi dugók a közlekedőknek, igaz, évente csak egyszer. Van, ahol mindennapos szereplők az állatok a településeken. Most tényleg négylábúakról lesz szó és több kép, annak ellenére, hogy inkább ké
okt. 17
11:00
Már csak néhány hét és megnyílnak az uniós pénzcsapok? (Menedzsment Fórum)
Navracsics Tibor szerint november végéig Magyarország megállapodhat az EU-s támogatásokról az Európai Bizottsággal.
okt. 17
11:00
Nincs megállás, tovább tépik a lengyel tőzsdét (Portfolio)
Pozitív felütéssel indult a hét a részvénypiacokon, tegnap világszerte emelkedtek a tőzsdék, majd ma az ázsiai piacokon is kifejezetten jó volt a hangulat. Ehhez képest Európában óvatosabb kereskedést látunk, egyelőre csak iránykeresés látszik, de a lengyel piac ma is ralizik. Hazai szempontból lényeges, hogy ma zajlik a Budapest Economic Forum, am
okt. 17
11:00
Terrorista osztagot támadt meg az izraeli hadsereg: szörnyű dologra készültek a libanoni határnál (ATV)
Izrael megölt négy beszivárgó terroristát a libanoni határnál, akik robbanószerkezetet próbáltak elhelyezni Hanita kibuc közelében - közölte a hadsereg szóvivője kedd reggel.
okt. 17
11:00
Lelőttek egy férfit a rendőrségi hajtóvadászatban, ő lehetett a brüsszeli merénylő (SzMo)
Egy belga lap azt írja, hogy a férfi a tegnap esti lövöldöző, akit a letartóztatása során lőttek mellkason a rendőrök.
okt. 17
11:00
Kibabráltak Vilmosékkal: Kiszivárgott a királyi család eddig titkolt programja, informatikai baki okozta a felfordulást (Promotions)
Soha ilyen előtte még nem történt a királyi családban, egy hiba leplezett le egy hatalmas meglepetést.
okt. 17
11:00
57 km/h-s sebességtúllépés: több mint 1 millió dolláros bírság (Autószektor)
Az egyesült államokbeli Savannah-ban a sebességsértő Connor Cato igazi sokkot élt át. Szeptember 2-án körülbelül 1,3 millió dolláros bírságot kapott gyorshajtásért. Catót azzal vádolták, hogy 145 km/órás sebességgel vezette autóját egy 89 km/órás zónában, ami 57 km/órával több, mint a megengedett. Amikor meglátta ezt az irdatlan számot, nem akarta
okt. 17
11:00
A Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség megszüntető határozatot hozott Sebestyén Júlia gyermekbántalmazási ügyében (Mandiner)
Az ügy azonban nem zárult le, mivel a Moksz a gyermekvédelmi hatósághoz és a rendőrséghez fordul.
okt. 17
11:00
Elfogták a napelemtolvajt, aki Várpalota környékén döntögette ki a lámpaoszlopokat (Telex)
A berhidai férfi több mint kétmillió forint kárt okozott.
okt. 17
11:00
Gyula Tv Híradó 2023. 10. 16. (Gyulatelevízió)
Témák: – Ha kitartotok, akkor a siker és az elismerés nem fog elmaradni – fogalmazott Görgényi Ernő polgármester a Bay Zoltán tanulmányi ösztöndíj átadóján. Idén ismét 32 kiemelkedően tehetséges középiskolai tanuló, valamint főiskolai, egyetemi hallgató tanulmányait támogatta a város. – Jelentős évfordulóhoz érkezett Gyula egyik jelentős múltra vis
okt. 17
11:00
A Bak ne fojtsa el érzelmeit! (Karrier Trend)
Az Ikrek váltson, ha szükségét érzi, a Skorpió legyen türelmesebb és minden rendben lesz! Napi karrier horoszkóp: 2023.10.16. Kos Rendkívül frusztrált leszel az olyan emberek miatt, akik alig tesznek bele
okt. 17
11:02
Földbe állt volna a hitelezés Magyarországon, de sikerült állami programokkal megmenteni (Portfolio)
Jelentős sikereket mutat fel a Garantiqa, az EXIM, az MFB és a Széchenyi Alapok a hazai cégek növekedésének az elősegítésében, nélkülük számottevő forráshiánnyal nézett volna szembe sok ezer vállalkozás. "Finanszírozási lehetőségek extrém magas kamatkörnyezetben" címmel zajlott a Budapest Economic Forum délelőtti panelbeszélgetése Kuruc Péter, az E
okt. 17
11:02
Beszakadt a magyarok autóhasználata: 17,7 százalékkal csökkent az üzemanyagfogyasztás (Autószektor)
A teljes fogyasztás az első kilenc hónapban 2932 millió liter volt; több mint 1152 millió liter motorbenzint és 1779 millió liter dízel üzemanyagot tankoltak a járművekbe január-szeptemberben a MÁSZ-tagvállalatok összesített értékesítési adatai alapján.      A fotó csak illusztráció. Forrás: NÚSZ Az üzemanyagokon belül a prémium motorbenzinből 182
okt. 17
11:02
Nem először állítják meg Brüsszelt a terroristák (Mandiner)
Valóságos ostromlott erőd az elmúlt évtizedben a belga főváros.
okt. 17
11:04
Izgalmas funkciókkal újul meg a világ legnépszerűbb autója (Autószektor)
A legfőbb fókusz továbbra is a vezető és az utasok jólétén van, ugyanis az európai modellekbe belekerül a Panasonic által kifejlesztett nanoe-X légtisztító technológia, mely porlasztott vízrészecskékkel védi meg az utazókat az esetleges baktériumoktól. A frissített modellcsalád már rendelhető, a Sedan kivitel 10.960.000 Ft-os listaártól (1.5 litere
okt. 17
11:06
A vízfelhasználás optimalizálása segít a globális élelmiszerhiány elleni küzdelemben (Agrárágazat)
A Corteva innovatív megoldásai segítik a mezőgazdaság hatékony, fenntartható vízfelhasználását.
okt. 17
11:06
Eddig mintegy félmillió izraeli és hétszázezer gázai hagyta el otthonát (Mandiner)
Az izraeli hadsereg a mobiltelefonok számának változásából látja, hogy mely térségeket ürítették ki a Gázai övezet egyes részein.
okt. 17
11:06
Szijjártó Péter bemondta: Kínának köszönhetően döntött rekordot Magyarország (Nyugati Fény)
Terjeszkedik a diktatúra.
okt. 17
11:06
Ilyen hamar letettük az autót? Máris visszaesett a fogyasztás (Forbes)
Bár az eddigi kutatások szerint a 700-800 forintos üzemanyagár lesz a lélektani határ, amikortól tömegesen rakják le a legelszántabb autósok is a kocsit, úgy tűnik, már most jelentősen visszaesett az üzemanyag-fogyasztás.
okt. 17
11:06
Sajtó: Verstappen inkább Horner távozását támogatná, nem Markóét (Racing)
Sajtóértesülések szerint elindult egy hatalmai harc a Red Bullon belül, ahol Christian Horner szeretne megszabadulni Helmut Markótól. Mindkét bajnoki címet megszerezte idén az osztrák istálló, így jutalomjáték számukra az elkövetkezendő 5 futam. Ám az O Globo értesülései szerint a békét megtörte az, hogy a brit csapatfőnök már nagyon szabadulna a t
okt. 17
11:06
A Hungarian Motorsport Academy versenyzője, Losonczy Levente kategóriagyőzelmet ünnepelhetett Vallelungában (Autószektor)
AUTÓSPORT Utolsó előtti fordulójához érkezett a TCR Italy versenysorozat, ezúttal a Róma melletti vallelungai versenypályán mérhette össze a tudását a 26 autóból álló mezőny. Losonczy Levente számára nem volt ismeretlen az aszfaltcsík, miután év elején már tesztelt itt a csapatával, így bizakodva várta a hétvégét, de az időmérő edzés nem a legjobb
okt. 17
11:06
A Dreher is úgy furmánykodott, hogy a kocsmák csak tőle vehessék a sört: 12 milliós bírság jár érte (Telex)
A Heineken után a Drehert is megbírságolta a GVH.
okt. 17
11:06
Elkezdődött az őrület: mindenki Azahriah koncertjére akar jegyet venni (naphire.hu)
A Broadway jegyiroda hivatalosan csak 10-kor nyitott ki, de már a nyitás előtt is hosszú sorban várakoztak az emberek a pesti Károly körúton kedden reggel.
okt. 17
11:06
Bejelentette az RTL a Házasodna a gazda új évadának időpontját és közzétette az előzetesét (Media1)
Ez már a 6. évad lesz a társkereső reality-ből.
okt. 17
11:06
Látta már a pápát baseball sapkában? Magyországról kapta az ajándékot! (Nyíregyháza)
Október 11-én egy sportos apostoli összeállítással, egy hitvalló baseball-sapkával és pólóval lett gazdagabb Ferenc pápa.
okt. 17
11:07
Meghaladta a 20 százalékot a villanyautók aránya (Zöldjárműipar)
Augusztusban tovább nőtt az új autók forgalomba helyezése az Európai Unióban, immár sorban a tizenharmadik hónapban. Az akkumulátoros elektromos autók részaránya pedig az első alkalommal haladta meg a húsz százalékot az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, az ACEA közleménye alapján.
okt. 17
11:08
Országos tévépremier: a Duna mutatja be az év filmjét, a Blokádot (Mandiner)
A Dunán látható először televízióban a Blokád, az 1990-es taxisblokád eseményeit feldolgozó film.
okt. 17
11:09
Beszólt a kormánynak a Mol vezér (Piac és Profit)
Kevesebb kormányzati beavatkozásra van szükség az iparvállalatokkal szemben - mondta Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója a Portfolio Budapest Economic Forum 2023 rendezvényén.
okt. 17
11:10
Immár a 26. alkalommal lesz a kolbász fővárosa Békéscsaba (Gyulatelevízió)
Október 19-e és 22-e között immár a 26. alkalommal lesz a kolbász fővárosa Békéscsaba. Hégely Sándor fesztiváligazgató kiemelte, idén inkább már elővételben értékesítették a belépőket, hiszen tavaly két olyan nap is volt, amikor ki kellett írniuk, hogy megtelt a fesztivál. Ezt szerették volna idén elkerülni. A kiemelt színpadi programok mellett a
okt. 17
11:10
Az egyedi megoldások mesterei: bemutatjuk a Ferling Kft. Digital üzletágát! (Karrier Trend)
Az üzleti világ gyors fejlődésében a digitalizáció és az online jelenlét kulcsfontosságú tényezővé vált. A FERLING Kft. már több mint 30 éve fontos szereplője a hazai, szakmai szektornak. Az ügynökség
okt. 17
11:12
Hatalmas exodust váltott ki az izraeli-palesztin konfliktus (Privátbankár)
Mintegy félmillió izraeli és hétszázezer gázai hagyta el otthonát a háború miatt.
okt. 17
11:12
Chuck Norris megmutatta több mint 20 évvel fiatalabb kedvesét: a texasi kopó még mindig fülig szerelmes (Blikk)
Teljesen nem tűnt el a rajongók szeme elől az egykor nagy népszerűségnek örvendő akciósztár, Chuck Norris. Most a közösségi oldalán osztott meg egy új fotót magáról és kedveséről.
okt. 17
11:12
Rangsorba szedték, hol a legjobb élni 2023-ban Magyarországon – térkép (Infostart)
Az MBH Jelzálogbank élhetőségi rangsorának élmezőnyébe idén hat olyan terület is bekerült, ami tavaly még nem szerepelt az első tízben. A szakértők ezúttal is az oktatás, az egészségügy, a kultúra, a bűnözés, a munkaerőpiac, a vásárlási lehetőségek és a lakóingatlanok megfizethetősége alapján vizsgálták, hogy milyen lehetőségeket biztosít az ország
okt. 17
11:12
Figyelem, ingyenes jogi tanácsadási nap Budapesten! (Adózóna)
Október 25-én ingyenes tanácsadást nyújtanak budapesti ügyvédek. Negyedik alkalommal fog össze októberben a főváros ügyvédsége, hogy jogi tanácsadással támogassa a rászoruló jogkeresőket – olvasható a Budapesti Ügyvédi Kamara mai OS-közleményében. Online lehet időpontot foglalni.
okt. 17
11:12
Joe Biden kampánycsapata regisztrált Donald Trump közösségi oldalán (444.hu)
Úgy gondolták, hogy ez nagyon vicces lesz.
okt. 17
11:12
Ez az 5 étel a hosszú élet titka a tudósok szerint: edd ezeket, ha 100 évig szeretnél élni! (Femcafe)
Cikkünkben mutatjuk azokat az élelmiszereket, amelyekre a világ leghosszabb életű emberei esküsznek.
okt. 17
11:12
A Hamász működését segítő szervezeteket finanszíroz Soros alapítványa (Demokrata)
Soros György számlájáról dollármilliók kerülhettek olyanokhoz, akik a Hamászhoz köthetők.
okt. 17
11:12
Hatalmas meglepetés: Cáfolja a valóság a magyar kormányt, kíméletlen tockosba szaladhat bele Orbán (Nyugati Fény)
Ezt alaposan elmérték Orbánék.
okt. 17
11:12
Ezek a legújabb trendek és fejlesztések a logisztikában (Autószektor)
Az intralogisztika automatizálására irányuló összes innováció ellenére: a targoncák - legyenek azok önvezető, félautomata vagy teljesen kézi vezérlésű targoncák, emelők vagy vontatók - még mindig a mobilitás fő támaszai a raktári intralogisztikában. Az Európai Anyagmozgatási Szövetség által a World Industrial Truck Statistics (WITS) segítségével kö
okt. 17
11:12
A befektetési bankok bizonytalan jövőt vizionálnak (BitcoinBázis)
A nagy amerikai befektetési bankok is reagáltak a néhány nap alatt kialakuló izraeli-palesztin konfliktusra. Észrevételeikben, közleményeikben óvatosságra és flexibilitásra szólítanak
okt. 17
11:12
Drámai videón a Hamász egyik túsza – "Hozzatok ki!" (+18) (AC News)
Ez az első ilyen videó, amit nyilvánosságra hozott a terrorszervezet.
okt. 17
11:12
Éveket nyerhetünk azzal, ha megszabadulunk az extrém túlsúlytól (Telex)
Rengetegen küzdenek túlsúllyal, amivel egy idő után olyan társbetegségek járnak, mint a 2-es típusú diabétesz vagy a magas vérnyomás. Mit tehetünk, ha a diéta nem elég?
okt. 17
11:12
"Meséld tovább!" - a hétvégén egymás után két alkalommal is ünnepel a 40 éves Igrice (Nyíregyháza)
2023. október 21-én ünnepli fennállásának 40. évfordulóját a nyíregyházi Igrice Néptáncegyüttes, mely alkalomból 15:00 és 19:00 órától "Meséld tovább!" címmel egész estés gálaműsort ad a Váci Mihály Kulturális Központban.

Keresés