2023. október 17. kedd

okt. 17
10:30
Harmincöt éves jubileumot ünnepelt a gyulai nyugdíjas szervezet (Gyulatelevízió)
Jeles évfordulóhoz érkezett idén a Gyulai Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesülete, a szervezet péntek délután, a Vigadóban ünnepelte fennállásának harmincötödik évfordulóját. A nyolcvanas évek végén negyvenhét alapító taggal jöttek létre, és még aznap ötvenen csatlakoztak. Bár a járványos időszak nem tett jót a közösségi életnek, a városban működő kl
okt. 17
10:30
Belső megérzése megmentheti az egyik csilagjegyet! (Karrier Trend)
A Kos munkahelyén ma csata alakul ki, a Mérleg a mai naptól strapabíróbb lesz! Napi karrier horoszkóp: 2023.10.14. Kos Ma kezdődik el egy két hónapig tartó csata, amelyet valakivel vívsz
okt. 17
10:30
Káel Csaba zenékről, trendekről, mesterséges intelligenciáról és a Müpa kulturális útjáról (Media1)
A radiocafé Enyhe katarzis című műsorában és podcastjében Szatmári Róbert műsorvezető Káel Csabával a Müpáról beszélgetett, miközben olyan témák is előkerültek mint az, hogy milyen trendek figyelhetők meg a prémium kultúra fogyasztásában, hogyan próbálják kereskedelmi és befektetési szempontok befolyásolni a fiatalokat az ízlésükben, mi az alapvető
okt. 17
10:36
Kiderült az igazság a pénzfeldobásról – érdemes odafigyelni (Infostart)
Nem mindegy, a fej vagy az írás van felül a feldobás pillanatában – derült ki egy friss kutatásból.
okt. 17
10:36
Bedarálja Orbánt az Eu, ha elveszíti lengyel szövetségesét? (Blikk)
A magyar kormány külpolitikája és az uniós támogatások sorsa szempontjából is döntő jelentőségűként kezelte előzetesen a lengyel választásokat. Orbán Viktor miniszterelnök legrégebbi, stratégiai fontosságú szövetségesét veszítheti el.
okt. 17
10:36
Teljesen leállt a forgalom az M1-esen Hegyeshalom felé, baleset történt (Portfolio)
Két baleset is borzolja az autósok kedélyét, amennyiben Hegyeshalom felé szeretnének haladni. A M1-es autópályán és a kerülő lehetőségként megadott 1-es főúton is baleset miatt kell torlódásra és megnövekedett menetidőre számítani.
okt. 17
10:36
Milyen hatása lenne az agrárpiacokra, ha Ukrajna uniós taggá válna? (Agroinform)
Mezei Dávid pénzügyi szakember tárta fel az összefüggéseket.
okt. 17
10:36
Hajnali 5 óta vártak az utcán jegyért Azahriah harmadik koncertjére (SzMo)
Nem sokkal 10 óra előtt Azahriah is odament a Kiskörútra, és bement a Broadway jegyirodába.
okt. 17
10:36
A belga rendőrök azt kérték a svéd szurkolóktól, ne mutogassák nyilvános helyen országuk zászlaját (Mandiner)
A hétfői meccs előtt a brüsszeli stadiontól nagyjából öt kilométerre egy fegyveres elkövető megölt két svéd állampolgárt.
okt. 17
10:36
Döbbenetes részletek derültek ki Orbán egyik korábbi titkos találkozójáról (Nyugati Fény)
Hosszú volt az út, mire nyélbe ütötték a bizniszt.
okt. 17
10:36
Nagyon magyarosra sikerült a Madame Tussauds Budapest (Helló Magyar)
A budapesti Madame Tussauds igazán különlegesre sikerült, hiszen a nemzetközi hírességek mellett számos magyar történelmi személlyel és sportolóval találkozhatunk - képek
okt. 17
10:36
MBH Index: ezek most Magyarország legélhetőbb helyei (Üzletem)
Budapesten, valamint Pilisvörösvár és Pécs környékén a legjobb élni 2023-ban Magyarországon – derült ki az MBH Jelzálogbank élhetőségi rangsorából.
okt. 17
10:36
Fürjes Balázzsal Orbán Viktor lépett be a Nemzetközi Olimpiai Bizottságba (Telex)
1988-ban, még gimnazistaként a liberális Fideszt támogató csoportot alakított Fürjes Balázs, első komoly megbízatását Deutsch Tamástól kapta 1999-ben. 2002 után egy Bajnai Gordonhoz köthető vállalatnál helyezkedett el, onnan tért vissza 2011-ben a nagypolitikába és lett államtitkár. A NOB-ig vezető kacskaringós útjába egy fideszes választókerület e
okt. 17
10:36
Tisztelgünk a hősök előtt! - Nyíregyháza programsorozattal ünnepel (Nyíregyháza)
Október 20-án koszorúzások lesznek Nyíregyházán, hétfőn pedig a forradalom és szabadságharc 67-ik évfordulója alkalmából ünnepi műsort rendeznek. Beszédet mond Nyíregyháza polgármesere, Dr. Kovács Ferenc.
okt. 17
10:36
Tóth Andi: "Sosem tudtam mit kezdeni azzal, ha valaki nem tart szépnek" (Sassy)
Instagramon elmélkedett a szépségről.
okt. 17
10:38
David Lubin: az infláció „N-alakú” pályára állhat, és jöhet egy újabb megugrás (Portfolio)
A rövid távú dezinflációs kilátások reményt keltőek, a hosszú távú pálya viszont továbbra is bizonytalan, és a főbb gazdaságok közötti változó dinamikától és politikai döntéseiktől függ. Míg tavaly valószínűnek tűnt egy amerikai recesszió és egy kínai felpattanás, az Egyesült Államok gazdasága ellenállóbb volt eddig, míg az ázsiai országnál elmarad
okt. 17
10:38
Szabó Zsófi kifejtette véleményét Tóth Gabiról és Tóth Andiról: "Sokszor annyira sajnálom őket" (Sassy)
Hiába szerepel nap mint nap a tévé képernyőjén, magánéletét igyekszik megóvni a nyilvánosságtól.
okt. 17
10:39
Lebukott a Dreher sörgyár, szabálytalanul próbáltak előzni (Piac és Profit)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 12 millió forint bírságot szabott ki a Dreher Sörgyárak Zrt.-re, és megfelelési program kialakítására kötelezte. A GVH vizsgálata feltárta, hogy a sörgyártó cég a törvényi tilalom ellenére olyan szerződési feltételekkel kötött megállapodást egy budapesti vendéglátóhellyel, amely szinte kizárólagosságot eredményezett
okt. 17
10:40
Harminckét diák vehetett át Bay ösztöndíjat (Gyulatelevízió)
32 gyulai, vagy Gyulán tanuló diák vehetett át Bay Zoltán tanulmányi ösztöndíjat pénteken, a városháza dísztermében. Az önkormányzati kezdeményezésű ösztöndíjprogrammal a kiemelkedően tehetséges középiskolai tanulók, valamint főiskolai, egyetemi hallgatók tanulmányait támogatja a város. Ezt teszi annak érdekében, hogy friss diplomás munkavállalók
okt. 17
10:40
Csr Hungary Konferenciák: Csr Hungary Summit 2023 (Karrier Trend)
Ahol jó lenni! Ahol jó tanulni! Ahol jó fejlődni! A CSR Hungary konferenciák 2006-tól a CSR Hungary vállalati felelősség és fenntarthatóság döntéshozóinak vezető szakmai rendezvényei. Idén az őszi CSR Hungary
okt. 17
10:42
EU-s pénzek: végre célegyenesbe kerülünk? (Privátbankár)
Navracsics Tibor szerint november végéig Magyarország megállapodhat az EU-s támogatásokról az Európai Bizottsággal.
okt. 17
10:42
Javarészt erősödés az ázsiai tőzsdéken (ProfitLine)
Jórészt erősödtek a vezető ázsiai tőzsdék kedden.
okt. 17
10:42
Nappal csúcsbankár, éjjel DJ: szomorú véget ér egy karrier (Portfolio)
Akinek eddig nem volt alkalma DJ-szerepben látni és hallani a Goldman Sachs vezérét, David Solomont, a friss hírek szerint a jövőben sem nagyon lesz, miután befektetői és belső banki nyomás hatására inkább felhagy ezzel a szenvedélyével.
okt. 17
10:42
Román horrorkamionra csapott le a hatóság: förtelem, mit szállított a csempész (Pénzcentrum)
Közel egymillió forint bírságot kapott az a román sofőr, akinek furgonját Hegyeshalomnál állították meg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai - közölte a NAV.
okt. 17
10:42
Emlékszel Tarkanra? A török popsztár már 51 éves, megáll az eszed, ha meglátod, hogyan fest napjainkban (Femcafe)
A török popzene egyik legnépszerűbb előadója, Tarkan a kilencvenes és a kétezres években volt a csúcson, s bár manapság jóval kevesebbet lehet hallani róla, friss fotóiból egyértelműen kiderül, hogy még mindig remek formában van.
okt. 17
10:42
Olaf Scholz: A Gázai övezet lakossága is a Hamász áldozata (Mandiner)
A kancellár arról is beszélt, hogy nem lehet egyenlőségjelet tenni a palesztinok és a Hamász közé.
okt. 17
10:42
A kezdetektől a Horsch márka szolgálatában (GépMax)
A gyári képviselő, kereskedő, termelő – kapcsolat – sikeresen működik, rövidre lehet zárni így az információs vonalakat.
okt. 17
10:42
Virágkiállítás Kínában (Magyar Mezőgazdaság)
Szeptember 15–17. között rendezték meg Kínában a 21. Kumingi Nemzetközi Virágkiállítást.
okt. 17
10:42
Pisztollyal, karddal ölte egymást két család Hatvanban (AC News)
Pisztolyokkal, kardokkal, botokkal esett egymásnak két család Hatvanban. Több vérző embert is kórházban láttak el.
okt. 17
10:42
Orbán Viktor visszavonta a Vidékfejlesztési Kormánybizottságról szóló kormányhatározatot (Telex)
Mindenféle indoklás vagy magyarázat nélkül.
okt. 17
10:42
Elon Musk: Bill Gates hibbant és ízig-vérig seggfej, pedig megpróbáltam megkedvelni (Telex)
A két nagy techguru többször is találkozott egymással, de Musk berágott, amiért Gates shortolta a Tesla-részvényeket. Szerinte így Gates egy klímamentő projektet is megfúrt, miközben állandóan klímavédelemről beszél. Részlet az október 31-én megjelenő Musk-életrajzból.
okt. 17
10:44
Hernádi Zsolt: ipar nélkül Európa félkarú óriás (Portfolio)
Hernádi Zsolt, a Mol-csoport elnök-vezérigazgatója adott elő a Portfolio által rendezett Budapest Economic Forum 2023 konferencián. A vezető Európa helyzetéről beszélt a kialakulóban lévő kétpólusú világrendszerben: elmondta, hogy szerinte milyen hozzáállásra és lépésekre lenne ahhoz szükség az iparban, hogy ne szakadjon el látványosan a kontinens
okt. 17
10:47
Egyre nehezebbek a villanyautók és ez nagy baj (Zöldjárműipar)
Az elmúlt évtizedben az autógyártók által a járművek tömegének csökkentésében elért eredmények a villanyautók megjelenésével úgy foszlottak szerte, mint a pókháló az esőben. A több tonnás gépek veszélyeztetik a biztonságot és jobban szennyezik a környezetet elvártnál.
okt. 17
10:48
Túlsúlyos szumóbirkózók miatt nem tudott felszállni egy repülőgép Japánban (Blikk)
A súlyhatár túllépése fenyegette a Japan Airlines két járatát, miután kiderült, hogy túlsúlyos szumózók váltottak jegyet a repülőre.
okt. 17
10:48
Meghalt a brüsszeli lövöldözés gyanúsítottja, egy embert még keresnek (Infostart)
Az ügyészség megerősítette, hogy a 45 éves tunéziai illegális bevándorlót lőtték le a rendőrök.
okt. 17
10:48
Villamosenergia- és földgázrendszer legfontosabb adatait foglalták össze (Alternatív Energia)
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) és a Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. (Mavir), valamint a MEKH és az FGSZ Földgázszállító Zrt. (FGSZ) közös kiadványai a magyar villamosenergia- és földgázrendszer 2022. évi működésének legfontosabb adatait foglalják össze - közölte a Magyar Energetikai és Közmű-sz
okt. 17
10:48
Brüsszel alaposan belenyúlna a légitársaságok összeolvadásába (Portfolio)
Az EU trösztellenes biztosa, Didier Reynders szerint a tisztességes verseny biztosítása érdekében az egyesülni szándékozó légitársaságokat felkérhetik a nem alapvető eszközök eladására - közölte a Financial Times.
okt. 17
10:48
Ló mediálta önismereti műhelyt támogatott 2,2 millió forinttal az MVM, de Demjén-szponzorációra ennél sokkal több jutott (444.hu)
A Jakobi Koncert Kft. és a Besszer Koncert Kft. legalább 90-90 millió forintot kapott.
okt. 17
10:48
Román horrorkamionra csapott le a hatóság: förtelem, mit szállított a csempész (Pénzcentrum)
Közel egymillió forint bírságot kapott az a román sofőr, akinek furgonját Hegyeshalomnál állították meg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai - közölte a NAV.
okt. 17
10:48
Jövő tavasszal érkezik a Max Európába (MMonline)
Jelentős változás jön jövőre a Warner Bros. Discovery streamingszolgáltatásában, az Egyesült Államokhoz hasonlóan ugyanis Európában és Latin-Amerikában is elrajtol majd az HBO Maxot felváltó Max. Európában elsőként a jelenlegi HBO Max szolgáltatási területéhez tartozó országokban lesz tapasztalható a változás, 2024 tavaszán. A hírt Gerhard Zeiler,
okt. 17
10:48
Íme Mártha Imre céges "sikerei" (Demokrata)
A fővárosi közműcég vezetője céges tapasztalataival indokolta sokmilliós prémiumát. A Magyar Nemzet Mártha Imre céges "sikereit" mutatja be.
okt. 17
10:48
Gwendoline Delbos-Corfield: Németország és Franciaország a gyenge pont, ők túl kedvesek Orbánnal (Mandiner)
"Magyarország nem annyira elszigetelt, mint kellene" – hangsúlyozta az Európai Parlament magyarországi jelentéstevője.
okt. 17
10:48
Bemutatkozott a Mercedes-Benz új elektromos kamionja (Autószektor)
A 600-as modelljelzés a jármű több, mint 600 kilowattórás nagy akkumulátor kapacitásából ered. A Mercedes-Benz saját fejlesztésű, különösen hatékony elektromos meghajtó tengelye pedig lehetővé teszi az e-teherautónak, hogy akár 500 kilométeres hatótávolságot érjen el töltés nélkül. Ez azt jelenti, hogy a Mercedes-Benz eActros 600 naponta akár 1000
okt. 17
10:48
A Kia bemutatja akadálymentes villanyautó-töltési technológiáját: itt a Plug (Öko-drive)
A Kia olyan partnerekkel dolgozik együtt, mint a Hubject, és a DCS, hálózati partnerei között pedig egyebek mellett ott az IONITY és az Aral/BP is, annak érdekében, hogy a felhasználók mindig a lehető legtökéletesebb töltési szolgáltatást élvezhessék.
okt. 17
10:50
Vw csoport: a Porsche tulajdonosa a Porsche tulajdonában (Autószektor)
Amikor 1960-ban az állami tulajdonú Volkswagen magánkézbe került, a német parlament hozott néhány törvényt, hogy fenntartsa az autóipar feletti ellenőrzést. Ezek a törvények lényegében kimondták, hogy minden olyan részvényes, aki több mint 20%-os tulajdoni hányaddal rendelkezik (a kormány 20,1%-os részesedéssel rendelkezett), megvétózhat bármilyen
okt. 17
10:50
Szüreteltek Németvároson (Gyulatelevízió)
A németvárosi óvodások műsorával vette kezdetét a sváb szüreti mulatság, melynek különlegességét az adta, hogy először tarthatták meg a rendezvényt a közelmúltban átadott Máriás-házban. Az idén huszadik alkalommal adták át a K. Schriffert-díjat, amelyet a sváb hagyományápolás- és közösségépítés terén kimagaslót nyújtók kaphatnak. Ebben az évben G
okt. 17
10:50
Vajon influenszer vagy robot lesz inkább a jövő vezetője? (Karrier Trend)
Különböző trendek össztüze alatt áll jelenleg a magyar munkaerőpiac. A Z generációs fiatalok egészen más igényekkel lépnek fel, mint elődeik, az infláció miatt pedig sokan gondolkodnak munkahelyváltáson. A berobbanó mesterséges
okt. 17
10:52
A csúcsgasztronómia támogatója lett itthon a Nissan (Autószektor)
Az együttműködés keretein belül Hamvas Zoltán, a Bocuse d’Or Akadémia elnöke múlt hét szerda folyamán vett át egy vadonatúj Nissan Ariyát, a Nissan elektromos autó kínálatának zászlóshajóját. "A Magyar Bocuse d’Or Akadémia nagyon izgalmas szezonnak néz elébe, hiszen október 26-án, a magyar döntőn kiderül, ki képviseli hazánkat a világ legrangosabb
okt. 17
10:54
Megérkezett: így fogadták Putyint Pekingben (Blikk)
Helyi idő szerint kedd reggel megérkezett Pekingbe Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy részt vegyen az Egy övezet, egy út kezdeményezés harmadik fórumán, ahol várhatóan Hszi Csin-ping kínai elnökkel is megbeszélést folytat majd.
okt. 17
10:54
IMF: a Nyugat győzelemre áll az inflációval szemben, Kelet-Európában még veszélyes a helyzet (Portfolio)
Nyugat-Európában nem látszanak veszélyei az ár-bér spirálnak, de Kelet-Európában nem lehet elhanyagolni ennek a nem kívánatos jelenségnek a veszélyét – mondta Laura Papi, az IMF európai igazgató-helyettese a Budapest Economic Forumon. Papi az európai növekedési kilátásokról is beszélt, amelyek az IMF szerint nem túl fényesek, de a zöld átállás hoss

Keresés