2023. október 15. vasárnap

okt. 15
13:00
Novák Katalin elindította a Spar Budapest Maratont: futóként is indul (Ripost)
23 ezer ember fut, köztük a köztársasági elnök is.
okt. 15
13:00
"A Moszad nem aludhatta át az előkészületeket" (Magyar Hírlap)
A szakértő szerint mindaz, ami a Közel-Keleten történik, Washingtonnak kedvez.
okt. 15
13:00
Megújult a budapesti Lehel téri Szent Margit-templom (Demokrata)
A kívül-belül felújított épületet Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek áldotta meg.
okt. 15
13:06
Nagy a baj, mentőhelikoptert riasztottak a balesethez (BorsOnline)
Négyen ültek az autóban.
okt. 15
13:06
"Megetetném azzal, aki kirakta" (Magyar Hírlap)
A fővárosi kutyamérgezések térképére új terület került fel.
okt. 15
13:06
Szijjártó Moszkvában tárgyalva a RIAnovosztyinak nyilatkozott, az interjú döbbenetes (Mandiner)
Rémisztő!
okt. 15
13:06
Vagy elsorvad, vagy másképpen folytatja a magyar katolikus közösség (Telex)
Elkerülhetetlen az egyház megújulása – a számok, a népszámlálási adatok is ezt igazolják. Több út létezhet az egyház szervezetének, gondolkodásmódjának megváltoztatására, ezek egyike a Rómában jelenleg is zajló szinódus. Kamarás István OJD írása.
okt. 15
13:08
Forintérmén fog szerepelni Karikó Katalin és Krausz Ferenc (Mandiner)
Az MNB húszezres darabszámmal bővíti a 2012-ben indított Nobel-díjas sorozatot.
okt. 15
13:09
Így világosították fel gyerekeiket a hazai sztárszülők (Metropol)
A szülők egyik talán legnagyobb dilemmája, hogy mikor és hogyan tartsanak felvilágosítást a gyermekeiknek. A témában egy szakértőt is megkérdeztünk.
okt. 15
13:12
Egységesebbé tenné Karácsony Gergely a szövetséges önkormányzatok zöld programjait (Infostart)
A Párbeszéd-Zöldek által életre hívott zöldminimum-program aláírását kérte a főpolgármester a velük szövetségben induló önkormányzati jelöltektől vasárnapi online sajtótájékoztatóján.
okt. 15
13:12
Közel 1400 megawattos az idei napelemes rekordbővülés (ProfitLine)
A teljes hazai naperőművi kapacitás október elejéig meghaladta az 5400 megawattot a Mavir legfrissebb adatösszesítése szerint, az első három negyedéves bővülés 1389 megawatt, ami több mint 300 megawattal múlja felül a tavalyi rekordévben tizenkét hónap alatt elért gyarapodást - hívta fel a figyelmet az Energiaügyi Minisztérium (EM) pénteki Facebook
okt. 15
13:12
Közel az összeomlás: így marad egyedül idős korára rengeteg magyar, senkire sem számíthatnak (Pénzcentrum)
Folyamatosan emelkedik Magyarországon az egyedül élő idősek száma - derült ki a 2022-es népszámlálás friss adataiból. A Pénzcentrum legújabb elemzésében a magyar háztartások korösszetételés vizsgálta a tavalyi, illetve a 2011-es és 2001-es népszámlálás adataiból kiindulva. A statisztikákból látható, hogy a 1,5 millió magyar háztartás közül, ahol él
okt. 15
13:12
Brutális drágulást hozhat a tél, kezdhetünk aggódni a dízel miatt (ATV)
A világ gáz- és fűtőolaj készletei továbbra is elég szűkösek, ami a tél közeledtével aggodalomra adhat okot.
okt. 15
13:12
A siker kapujában, így lehet már kedden Eb-résztvevő a magyar válogatott (Ripost)
Emellett akár első kalapból is húzhatják az együttest.
okt. 15
13:12
Így jött össze 20 évvel fiatalabb barátnőjével Harsányi Levente (BorsOnline)
Nem rejtegeti tovább Harsányi Levente, ki az a hölgy, aki elrabolta a szívét. Lara és a műsorvezető között húsz év a korkülönbség, ám ez csöppet sincs rossz hatással kapcsolatukra.
okt. 15
13:12
Ladik Katalin fotó- és videótárlata nyílik Szentendrén (Magyar Nemzet)
Az időszaki kiállítás A Gyűjtemény (1900–2022) című tárlat része.
okt. 15
13:12
Elhagyta az országot Orbán (Nyugati Fény)
Pekingbe utazott a miniszterelnök.
okt. 15
13:12
A gazdagsághoz vezető út: Bitcoin Spark, Ethereum, Dogecoin (BitcoinBázis)
A Bitcoin Spark (BTCS), az Ethereum és a Dogecoin jelentős eredményeket érnek el a kriptovaluta szektorban. A következőkben megvizsgáljuk, hogyan
okt. 15
13:14
A mai legjobb kriptoválogatás: (MKR), Sui (SUI), és VC Spectra (Spct) (BitcoinBázis)
A tapasztalt kereskedők a Maker (MKR), a Sui (SUI) és a VC Spectra (SPCT) kriptókat emelik ki, mint a legjobb
okt. 15
13:18
Orbánozás, hazaárulózás, migránsozás – Lengyelországban ma tartják a parlamenti választásokat (SzMo)
Két jobboldali párt, a Jarosław Kaczyńskihoz és a Donald Tuskhoz köthető csap ma össze, szoros verseny várható. Népszavazást is tartanak a 38 milliós országban.
okt. 15
13:18
A Hamász alaposan megtervezte, hogyan gyilkoljon (Magyar Hírlap)
A terrorszervezet szisztematikusan gyűjtött információkat minden, Gázával határos kibucról.
okt. 15
13:18
A stressztűrő hibridek nagyban hozzájárulnak a hazai kukoricatermesztés jövőjéhez (Mezőhír)
Ahhoz, hogy a mezőgazdaság el tudja látni a népességet, szükséges, hogy a hibridek magasabb hozamokat hozzanak.
okt. 15
13:18
Szociális bérlakások kialakítása helyett jöhet az elvbarát rádió hadiszállása: nem történt meglepetés Őrsi kerületében (Mandiner)
A Greenpeace és a Habitat for Humanity után érkezhet a Tilos Rádió is a Margit-negyedbe.
okt. 15
13:18
Óriási szükség van a tízparancsolat tanítására (Magyar Nemzet)
Megújult a budapesti Lehel téri Szent Margit-templom, melynek átadóján Soltész Miklós államtitkár mondott beszédet.
okt. 15
13:18
Rendkívüli ülésre hívták össze Orbánékat, az izraeli háborúról van szó (naphire.hu)
Az Európai Tanács elnöke már elküldte a meghívókat.
okt. 15
13:18
Kínában tárgyal Orbán Viktor (SzabolcsiHír)
Bankok, vállalatok vezetőivel is találkozik.
okt. 15
13:24
Ilyen a sikeres nyugdíjreform: Magyarországnak már csak le kell másolnia! (Portfolio)
Magyarország jelentős európai uniós forrásokhoz való hozzáférés érdekében vállalta, hogy nyugdíjreformot hajt végre a következő években. Cikksorozatomban a jelenlegi rendszer problémáit, a nyugdíjreform lehetőségeit és lehetséges irányait tekintem át. Az első részben az alapkérdésekkel foglalkoztam, a második részben pedig a demográfiai folyamatokr
okt. 15
13:24
Az azeri elnök felvonta az azerbajdzsáni lobogót Hegyi-Karabahban (hirado.hu)
Ilham Aliyev azeri elnök felvonta az azerbajdzsáni lobogót Khankendiben.
okt. 15
13:24
A japán szállásadók is perrel fenyegetik a Booking.com-ot a kifizetések elmaradása miatt (Spabook)
Miután a Booking.com botrány Európa és Ázsia számos országban címlapokra került és legutóbb a Guardian is beszámolt már róla, néhány japán szállodatulajdonos csoportos keresetet tervez benyújtani a cég ellen. A…
okt. 15
13:24
A vártnál kevesebb szójababot vesznek a kínaiak az USA-tól (Agrofórum)
Amerikában vegyes hangulatban, míg Európában egyértelmű vevői fölénnyel zárult a hét a terménypiacokon.
okt. 15
13:24
Videó: így emeli ki a Honvédség a Balatonba zuhant, világháborús, szuper ritka Messerschmitt roncsát (Rakéta)
A Balaton vizébe zuhant magyar Messerschmitt típusú vadászrepülőgép kiemelését Balatonakarattya térségében most októberben végzik a szakemberek – ez az egyetlen megmaradt, magyar gyártmányú Messerschmitt.
okt. 15
13:24
Matolcsy Györgyék olyat tettek, amire még soha nem volt példa (Nyugati Fény)
Történelmi lépés.
okt. 15
13:24
Megdőlt a világrekord (Magyar Mezőgazdaság)
Több mint egy tonnát nyom a világ legnagyobb töke.
okt. 15
13:24
Újra megvizsgálják Hamilton szabálysértését, egy ostoba sérülés lehet a háttérben (Racing)
Az FIA ismét megvizsgálja a pályát keresztező Lewis Hamilton ügyét, ám a hétszeres világbajnoknak aligha kell súlyosabb büntetéstől tartania.
okt. 15
13:24
Molnár Miklós atya: A prófétaság lelke? (vasárnap.hu)
Önsegítőcsoportokban általában alapszabály, hogy nem adunk a másiknak tanácsot. Ennek elsődleges oka, hogy hiszünk abban, hogy mindenki megtalálja a számára
okt. 15
13:26
Izrael ütközőzónát hoz létre a libanoni határnál (hirado.hu)
Az izraeli hadsereg bejelentette az ország északi, libanoni határától számított négy kilométeres sávjának elszigetelését.
okt. 15
13:30
Ez téged is érinthet: közeledik az Epr adatszolgáltatás időpontja (Agroinform)
Fontos! Az EPR rendelet nem tesz különbséget vállalkozási formák és gazdasági méretek között.
okt. 15
13:30
Orbán Viktor Kínába utazott (ATV)
Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap Pekingbe utazott, ahol részt vesz az Övezet és út fórum harmadik csúcstalálkozóján, valamint hivatalos tárgyalásokat folytat Kína vezetőivel – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát irányító helyettes államtitkár.
okt. 15
13:30
Izrael szerint 126 túszt tart fogva a Hamász (444.hu)
A Hamász közlése szerint 13 túsz vesztette életét izraeli bombák miatt.
okt. 15
13:30
Szulák Andrea és Varnus Xavér is halálra dicséri Azahriah-t (vg.hu)
Varnus Xavér posztolt Azahriah-ról, s a bejegyzés alatt több híresség is megszólalt, többek között Szulák Andrea dicsérőleg és Szenes Andrea is, aki kicsit fanyalgott.
okt. 15
13:30
Különleges helyen tűnt fel Novák Katalin (BorsOnline)
Vasárnap rendezték Budapesten a maratoni futóversenyt.
okt. 15
13:30
A kormány módosította a határátlépés szabályait (Magyar Hírlap)
Növelték azon sofőrök számát, akik nemzetközi engedélyt kaphatnak.
okt. 15
13:32
A földről, a levegőből és a vízről is támadni fogja Gázát az izraeli hadsereg (Magyar Hírlap)
Hamarosan megindulhatnak az izraeli hadsereg szárazföldi hadműveletei Gázában.
okt. 15
13:36
Irán szerint történelmi győzelem a Hamász támadása, Izrael attól fél, hogy Teherán új frontot akar nyitni északon (hirado.hu)
A perzsa állam egyre inkább belevonódik a konfliktusba, ez pedig lángba boríthatja az egész Közel-Keletet.
okt. 15
13:36
Rettegnek Brüsszelben a lengyel választásoktól (Magyar Nemzet)
Az európai országok sorra aggodalmakat okoznak a brüsszeli elitnek: először az Orbán-kormány, majd Szlovákia és a lengyel konzervatívok is jó esélyekkel indulnak.
okt. 15
13:36
A pilótafülkétől az autókig: A head-up kijelzők mögötti technológia (Autószektor)
A head-up kijelző (angolul: head-up display, HUD) a felhasználó látómezőjébe vetített, információkat megjelenítő kijelző. Például az autóknál: A szélvédőn úgy jelennek meg a sebességre vonatkozó információk, navigációs utasítások vagy figyelmeztető jelzések, mintha a motorháztető előtt lenne egy kijelző. A járművezetőnek így nem kell levennie a sze
okt. 15
13:38
Nem az Imf támogatja hazánkat, hanem mi a valutaalapot (Magyar Nemzet)
A Magyar Nemzeti Bank több millió eurót ajánlott fel a szegénységcsökkentő alapnak.
okt. 15
13:39
Szíriai repteret ért izraeli támadás (HírTV)
Ismét légitámadás érte a Szíria északi részén lévő Aleppó tartomány repülőterét.
okt. 15
13:39
Kriptovalutából Ferrari-t? Már lehetséges (TőzsdeFórum)
Az amerikai Ferrari kereskedésekben immáron elfogadják a kriptovalutákat is fizetőeszközként.
okt. 15
13:39
Dupla balhé, feszültségből sem volt hiány a magyar–szerb rangadón (Metropol)
Kalmár és Alekszander Mitrovics a főszereplő.

Keresés