A szolnoki távhőtermelést és szolgáltatást ellátó MVM OTSZ Zrt. okos távhőmérési rendszert alakított ki a városban - közölte az MVM szerdán az MTI-vel.
Az idén az online kiskereskedők is megérezték a lakossági reálbércsökkenést, ám a csomagvolumen így is növekedett – derül ki a Packeta logisztikai szolgáltató és a GKID digitális gazdaságkutató szakembereinek e-kereskedelmi helyzetjelentéséből. Mindez annak is köszönhető, hogy egyre többen csomagautomatába rendelnek. A hazai piacon hasítanak a külf
Itt van az év azon szakasza, amikor a kertbe ültetünk egy halom növényt, vagy szobanövényekkel gazdagítjuk otthonunkat. Ahhoz, hogy jól is válasszunk, nem árt tudatosan választani a növények között.
Kalle Rovanpera a Közép-Európa Rally előtt határozott kijelentést tett, a győzelmet célozza meg az új versenyen, ezzel pedig második vb címét szerezné.
Madonna szombat este Londonban elindította nagyon pikáns ünnepi koncertturnéját, és közben bevallotta, hogy a kórházi ágyán nem hitte, hogy életben marad.
Egész aktív élete egyetlen munkahelyhez köti a 10. számú választókerület egyéni képviselőjét, Major Józsefet (Szövetségben Nyíregyházáért), aki 37 éve dolgozik a vasútnál. Az Örökösföld jelentős részét magában foglaló körzet képviselője 2019 óta tagja a közgyűlésnek.
Az evés létszükséglet, de az életben maradáson túl számos egyéb funkciója is van. Egészségünk megőrzése szempontjából egyáltalán nem mindegy, hogy milyen ételeket fogyasztunk, egy ország konyhája pedig meghatározó lehet a nemzeti identitás, illetve a kultúra szempontjából is.
Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap Pekingbe utazott, ahol részt vesz az Övezet és út fórum harmadik csúcstalálkozóján, valamint hivatalos tárgyalásokat folytat Kína vezetőivel – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát irányító helyettes államtitkár.
Egy röntgenfelvételnek köszönhetően találták meg az érdekes tárgyat Grace Kelly jobb esküvői cipőjében – úgy tűnik, a hercegné hitt a babonákban, a boldog jövő érdekében pedig mindent megtett, amit csak tudott.
A Magyar Nemzeti Bank célzott befektetésen keresztül közel 14 millió euróval tervez hozzájárulni a Nemzetközi Valutaalap szegénységcsökkentő és fenntartható növekedést támogató alapjához, jelentette be Virág Barnabás az MNB alelnöke az IMF és Világbank közös, Marrákesben megrendezett éves közgyűlésén.
Rendkívüli uniós csúcsot hívott össze keddre videókonferencia formájában Charles Michel, az Európai Tanács elnöke, aki a tagállami vezetőknek szóló meghívólevelében fontosnak nevezte, hogy az EU közös álláspontot, világos és egységes irányt alakítson ki az Izraelben történt események és a kialakult helyzettel kapcsolatban.
Alekszandr Dugin szerint nem a "rossz időjárás" az oka annak, hogy Izrael bejelentette, átmenetileg elhalasztják a szárazföldi hadműveletet a Gázai-övezet ellen.
Harag Anita 2020-ban kapta meg a legjobb első prózakötetnek járó Margó-díjat az Évszakhoz képest hűvösebb című novelláskötetéért. Valakire mindig gondolni kell című új könyvét Turi Tímea szerkesztő információgazdag kérdéseire épülő beszélgetés keretében mutatták be a Margó harmadik napján. Szóba került a vágyakozás, az, hogy a novella csak egy sejt
Rendkívüli uniós csúcsot hívott össze keddre videókonferencia formájában Charles Michel, az Európai Tanács elnöke, aki a tagállami vezetőknek szóló meghívólevelében fontosnak nevezte, hogy az EU közös álláspontot, világos és egységes irányt alakítson ki az Izraelben történt események és a kialakult helyzettel kapcsolatban.
A Dwts vadonatúj évada rengeteg meglepetést tartogatott. Krausz Gábor belevitt a táncba egy személyes szálat: Fricska volt? Gólyahír: Gyermeke lesz a Dancing with the Stars sztárjának Drámai képsorok: Simon Kornélék számára véget ért a verseny Döntött a zsűri: Ezt a párost megmentette a veszélyzónából Van den Bosch Sydney megszólalt a
Vajon sikerül végre a magyar filmgyártásnak egy értelmes, izgalmakkal teli, történelmi sorozatot készítenie? A magas költségvetésből és tehetséges alkotógárdával mire volt képes a Tündérkert?
A restaurálás mindig is egy nehéz szakmának számított, ebben a cikkben azonban 4 olyan esetet sorolunk fel, amikor a szakemberek jobban tették volna, ha békén hagyják a felbecsülhetetlen értékű műveket.
Újabb bizonyíték, hogy az emberi gyarlóságnak és gátlástalanságnak nincsen határa! Igazi akciófilmbe illő jelenetek játszódtak le csütörtök este a fővárosi Pólus Center parkolójának közelében, ahol egy lopott kutyát sikerült visszaszerezni az elrablóitól.
A Gázai övezet északi részére vonatkozó kiürítési felszólítás után, a támadás előkészítésével párhuzamosan több izraeli területről eltávolítják a civileket.
Több dokumentumfilm is készült már a híres belterjes család, Whittakerék életéről, akik borzasztó körülmények között élnek a nyugat-virginiai Odd városkájában. A felvételek tanúsága szerint morgással kommunikálnak és különféle betegségek gyötrik őket. Az egyik férfinek újabban súlyos ízületi panaszai vannak, de hogy pontosan mi a baja, azt sem ő, s