2023. október 14. szombat

okt. 14
11:12
Megszólalt Novák Katalin: demográfiai jégkorszak felé rohan Magyarország (Pénzcentrum)
"Demográfiai kerekasztalt hozok létre, azzal a céllal, hogy beszéljünk, gondolkodjunk közösen az előttünk álló demográfiai problémákról, és keressünk együtt megoldást azokra" - jelentette be a köztársasági elnök pénteken.
okt. 14
11:12
Charlie mindig honvággyal küzdött külföldi turnéin (hirado.hu)
Bár emberileg és szakmailag is sokat köszönhet a világjárásnak, külföldön folyton gyötörte a honvágy.
okt. 14
11:12
"Visszaéltem a bizalmával" - váratlan helyről érkezett bocsánatkérés Dwayne Johnsonnak (BorsOnline)
A híres színészt korábban egy népszerű kollégája kritizálta.
okt. 14
11:12
Soha nem vagyunk túl semmin (Magyar Hírlap)
Interjú Száraz Miklós György íróval Bitang nyarak című novelláskötetéről.
okt. 14
11:12
Csoda a vasfüggönyön túl? (Magyar Nemzet)
A Szélesvásznú történelem adása A veréb is madár című filmet járja körül.
okt. 14
11:12
Légicsapás végezhetett a Hamász egyik magas rangú vezetőjével (Nyugati Fény)
Murad Abud Muradnak nagy szerepe volt a múlt hétvégi támadásokban.
okt. 14
11:12
Stroll végül megúszta, amiért Verstappennek közmunka járt (Racing)
Meghatotta az FIA-t Lance Stroll bocsánatkérése. A kanadai pilóta még a Katari Nagydíjon lökte meg a személyi edzőjét a pénteki időmérőt követően, de az előbbi tette miatt csak egy figyelmeztetésben részesítette őt az F1 irányító szervezete. A kanadai idei pocsék teljesítménye Katarban tovább folytatódott, ugyanis a pénteki időmérőn már a Q1-ben bú
okt. 14
11:12
Benzinesre váltanak a villanyautósok? (Villanyautósok)
Szavazz: Itt a link a 200. élő adás időpontjának szavazásához: https://www.youtube.com/@villanyautosokextra/community A Villanyóra 198. adásában Balázs, Szöcske és Tibor beszélgetett
okt. 14
11:12
Ismét magyarokat mentett ki Izraelből a légierő (SzabolcsiHír)
Már 547 állampolgárnak segítettek hazajutni.
okt. 14
11:18
Gerson-diéta: minden betegséget gyógyít és segít a fogyásban (Blikk)
A Gerson diéta serkenti a szervezet természetes védekezőképességét, ezáltal aktiválja az öngyógyító mechanizmust. Ez a diéta növényi termékeken és facsart gyümölcsleveken alapul. Tudományos állítások szerint ezzel a diétával szinte minden betegséggel le lehet küzdeni, sőt a rák elleni küzdelemben is segít.
okt. 14
11:18
G.w.M végre megmondta a véleményét Azahriah Puskás Arénás triplázásáról (Blikk)
G.w.M és Azahriah "harca" immár több hónapja tartott. A két előadó között hosszú időn át ment az adok-kapok, de a fiatal zenész teljesítménye még Varga Márkban is tiszteletet ébresztett.
okt. 14
11:18
Nincs elég csapadék: esőerdő és folyók száradnak ki a történelmi aszály miatt (Agroinform)
Megbénult víziközlekedés, de az élővilág is veszélybe került Amazóniában.
okt. 14
11:18
Beállt a Győzike, Zámbó sorba Sebestyén Balázs – eladja házát (vg.hu)
Háromszor drágábban adná el családi házát, mint amennyiér annak idején megvette a rádiós Sebestyén Balázs.
okt. 14
11:18
Katalin hercegnét leleplezték, oltári bakit követett el a királyi család (Glamour)
Ha van intézmény, ami legendás arról, mennyire összeszedett, akkor az a palota, ami hímestojásként óvja az angol királyi család imázsát és alapvetően magát a monarchiát. A legutóbbi baki azonban jól mutatja, hogy bármelyik gépezetbe kerülhet némi perszem - igen, még a Katalin hercegnét érintő kérdések közé is.
okt. 14
11:18
Heti szerelmi horoszkóp 2023. október 14-20.: Felpörögnek az események a hosszú hétvége előtt (Life)
Jócskán felpörögnek az események a közelgő hosszú hétvégének köszönhetően. Éppen ezért még ezen a mostani szombaton és vasárnapon a töltődés, a pihenés a legfontosabb. És persze teljesen fölösleges kapkodni az előttünk álló héten. Nyugalommal és higgadtsággal valójában minden sikerülhet...
okt. 14
11:18
Sh: 40, Pcx: 15. Köszöntő a közelgő szülinapokra (Autószektor)
Valamit tud ez a két típus, ami a vásárlók számára nagyon fontos. Bár ízlésbeli kérdésekben nem érdemes vitatkozni, bizonyosan találni szebb motorokat is náluk, annak ellenére is, hogy mind az SH mind a PCX egy, évről-évre finomodó, harmonikus formájú, rendkívül ízléses jármű.  Egészen bizonyos, hogy menetteljesítményeikben sem a világ legjobbjai,
okt. 14
11:18
Kell-e tartani tőle, hogy a kéknyelv-betegség vírusa Magyarországon is megjelenik? (Magyar Mezőgazdaság)
Több száz gazdaság küszködik Hollandiában a kéknyelv-betegség vírusának felbukkanásával. Dr. Márton Lázárt, a Nébih Állategészségügyi és Állatvédelmi igazgatóságának vezetőjét kérdeztük a hazai helyzetről.
okt. 14
11:18
Döbbenetes fotó terjed Schumacher versenyautójáról - de nem minden az, aminek látszik (naphire.hu)
Egy francia férfi azt gondolta, hihetetlen felfedezést tett, de sajnos csalódnia kellett.
okt. 14
11:20
Több mint 10 kilós karalábé termett egy hazai kertben (Agroinform)
Vegyszer használata nélkül sikerült elérni ezt a nagyságot.
okt. 14
11:20
Bármit tesz Izrael, Gáza mérges tüske marad a talpában – török lapvélemény (vg.hu)
Az ideiglenes és a hosszú távú megszállásnak is bökkenői vannak.
okt. 14
11:24
Menekítik az embereket: felcsaptak a lángok egy mátraszentlászlói szálláshelyen (BorsOnline)
Pillanatok alatt brutális sűrű köd keletkezett.
okt. 14
11:24
Hogyan született meg az ír mítoszokban a töklámpás? (Agrofórum)
Ma már Magyarországon is divatba jött a töklámpás-faragás: az óvodákban, iskolákban a gyerekek legtöbbször családi programként, a szüleikkel együtt készítik el az olykor vicces, máskor rémisztő töklámpásokat. De vajon tudjuk-e, hogy honnan ered az eredeti Jack O’Lanterns és milyen mítosz kapcsolódik hozzá?
okt. 14
11:24
Hollik István: a baloldal a fizetések emelése ellen van (Demokrata)
A baloldal a mostani nehéz gazdasági helyzetben a fizetések emelése ellen van – mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója.
okt. 14
11:24
Európa nagyon sebezhető, és egyre sebezhetőbb lesz – amerikai közgazdász a Mandinernek (Mandiner)
"Természetesen a kisebb országok lesznek az áldozatok", Európa nem független szereplő, s a migrációs válság is a többpólusú világ miatt van – állítja Hilton Root. Interjú!
okt. 14
11:24
Elengedték a Hamiltont becsmérlő Nelson Piquet 340 millió forintnak megfelelő büntetését (Racing)
Semmit nem kell fizetnie a Hamiltonra rasszista és homofób megjegyzést is tevő háromszoros világbajnoknak.
okt. 14
11:24
Sztankovics meglátogatta a szerb kapitányt (Sportal)
A Ferencváros vezetőedzője, Dejan Sztankovics meglátogatta a Puskás Arénában tartott edzés után a szerb labdarúgó-válogatottat, valamint barátját, egyben korábbi csapattársát, a szövetségi kapitány Dragan Sztojkovicsot.
okt. 14
11:24
3 természetes módszer a fáradt, puffadt szemek ellen (in.hu)
Azok a reggelek, mikor a tükörbe nézve duzzadt, karikás szemek néznek vissza ránk, képesek elrontani akár az egész napunkat is. De ez nem feltétlenül kell, hogy így legyen. Van néhány természetes módszer, amikkel tehetünk a puffadt szemek ellen, mutatjuk is őket.1. Hideg uborkaAz uborka méregtelenítő és vizelethajtó tulajdonságainak köszönhetően má
okt. 14
11:26
Benzinárháború (Demokrata)
A kormány segítene csökkenteni az üzemanyagárakat, de vajon elmehet a falig, és visszahozza a hatósági árat, vagy más megoldást kell találni?
okt. 14
11:26
"Az ukránbarát politikát illetően kicsit talán túlzásba estek a lengyelek" – volt lengyel nemzetvédelmi miniszter a Mandinernek (Mandiner)
Jan Parys, volt lengyel nemzetvédelmi miniszter a mostani választások tétjéről, a volhíniai mészárlásról, Antall Józsefről valamint a lengyel-magyar barátságról.
okt. 14
11:30
Kiderült, nem az Auchan, a Tesco és az Interspar fékezi az infláció csökkenését (Menedzsment Fórum)
A héten ismét bebizonyosodott, hogy a tények makacsok. Bár Orbán Viktor rendre a multikat teszi felelőssé azért, hogy az infláció nem tud olyan mértékben lassulni, ahogy azt ő szeretné, a KSH és a Privátbankár Árkosár adatai azt mutatják, hogy például az Auchan-Tesco-Interspar hármas szeptemberben az átlaghoz képest csak feleannyira drágította a ná
okt. 14
11:30
Új módszerrel vadásznak a rendőrök az utakon – bevetik a mesterséges intelligenciát (Infostart)
Van, ahol már aktívan kiveszi a részét a forgalomirányításból, forgalmi rendészetből az MI.
okt. 14
11:30
Megszűnnek a parkolási problémák Hegyvidéken? Indul az új rendszer (ATV)
Az új parkolási rendszer kizárólag a helyi lakosok számára biztosít parkolóhelyeket.
okt. 14
11:30
Eurómilliókat érhet a magyar válogatott mai meccse Szerbia ellen (vg.hu)
Ha Belgrád után Budapesten is nyer Marco Rossi csapata, feltehetőleg kijut a 2024-es Európa-bajnokságra, ami szép bevételeket garantálna.
okt. 14
11:30
Hatalmas a torlódás: balesetek miatt torlódik a forgalom több autópályán (BorsOnline)
Ezeken a helyeken áll a forgalom.
okt. 14
11:30
Tóth Gabi kimondta: Szeretlek, ezzel a gyönyörű szóval üzente meg az egész országnak (Promotions)
Gabi ország-világ előtt mondta ki a vallomását.
okt. 14
11:30
Négymillióra nőhet az ukrán veteránok száma (Magyar Hírlap)
Borús becslés ez, figyelembe véve, hogy a nyilvántartásban jelenleg még csak félmillióan szerepelnek.
okt. 14
11:30
Sokan követik a költéseiket, kevesen változtatnak – fiatalok és pénzügyek (Telex)
.
okt. 14
11:36
Hatalmas a torlódás: balesetek miatt torlódik a forgalom több autópályán (BorsOnline)
Ezeken a helyeken áll a forgalom.
okt. 14
11:36
Izraeli zászlókat égettek és összecsaptak a rohamrendőrökkel is a "Harag napján" utcára vonuló muzulmánok (SzMo)
Tüntetések voltak Irakban, Iránban, Libanonban, Malajziában és több európai fővárosban is.
okt. 14
11:36
2024-től elérhető lesz a Starlink műholdas internetének mobilverziója (Rakéta)
Senkinek nem kell többet aggódnia a lefedettség miatt a SpaceX ígérete szerint, mindenfajta speciális kiegészítő, hardver vagy alkalmazás használata nélkül lehet majd csatlakozni az okostelefonokkal a műholdas rendszerhez.
okt. 14
11:36
A fél arcát letépte egy grizzly egy montanai férfinak (Magyar Hírlap)
Rudy Noorlandert több műtét és öthetes orvosi kezelés után engedték haza a kórházból.
okt. 14
11:39
Azahriah beintett a jegyüzéreknek – zseniális bejelentést tett a magyar sztár (Metropol)
Ilyenre eddig egyetlen hazai előadó sem volt képes.
okt. 14
11:42
Égi aranybányát vett célba a Psyché (Infostart)
A Psyché 16 nevű aszteroida felé tart, amely a Mars és a Jupiter pályája közötti övben kering a Nap körül.
okt. 14
11:42
A rollerről leugorva tudta csak elkerülni a balesetet a fiatal fiú (BorsOnline)
Olvasónk küldte be a videót, amiben az látszik, hogy egy motorosra majdnem ráfut egy mögötte érkező rolleres. Millimétereken múlt a baleset.
okt. 14
11:42
Készülnek a piacok a dízelár robbanására, közel lehet egy ellátási válság (Portfolio)
A gázolaj- és fűtőolaj-készletek továbbra is alacsonyak a világon, ami aggodalomra ad okot a tél közeledtével. A kínai üzemanyag-exportnak kritikus szerepe lehet egy esetleges válság elhárításában, de szakértők így is a dízelárak gyors emelkedésére számítanak.
okt. 14
11:42
Novák Katalin rendkívüli bejelentést tett (ATV)
"Demográfiai kerekasztalt hozok létre, azzal a céllal, hogy beszéljünk, gondolkodjunk közösen az előttünk álló demográfiai problémákról, és keressünk együtt megoldást azokra" - jelentette be a köztársasági elnök pénteken Székesfehérváron, a kétnapos Fejér vármegyei látogatását záró díszvacsorán.
okt. 14
11:42
Több tucatnyi Hamász elit kommandóst iktattak ki az izraeliek (vg.hu)
Több csapást is mértek a Hamász légierejének parancsnokságára is.
okt. 14
11:42
Díjnyertes filmeket láthat a közönség novemberben az olasz filmfesztiválon (Magyar Hírlap)
A kortárs olasz filmeket eredeti nyelven, magyar felirattal vetítik.
okt. 14
11:42
Kivégezte a Hamász egyik legfontosabb vezetőjét az IDF (Mandiner)
Abu Murad jelentős szerepet játszott a hétvégi terrortámadás megszervezésében.
okt. 14
11:42
Schäfer csapattársa szerint a futball veszélyes úton halad (Sportal)
Nem a legjobb irányba halad a világ labdarúgása az Union Berlin balhátvédje, Robin Gosens szerint.

Keresés