Az időskorúak járadéka 2023-ban is azon idős személyek részére biztosít ellátást, akik szolgálati idő hiányában a nyugdíjkorhatáruk betöltése után saját jogú nyugellátásra nem jogosultak, illetve alacsony összegű ellátással rendelkeznek. Ki jogosult az időskorúak járadékára, ki kaphat? Hol kell igényelni és ki fogja megállapítani? Mekkora az idősko
Sokan írnak naplót fiatalként, vagy akár ezt a szokásukat megtartva egy életen keresztül, akár kedvtelésből, akár csak divatból. Ugyanakkor kevesen tudják, hogy a naplóírás hasznos pszichológiai eszköz is: segít az önismeretben, az emlékek felidézésben, a gondolataink rendszerezésében. Gondolataink összegyűjtése és lejegyzése nemcsak a fiataloknak
A hírt napközben több jelentős amerikai és izraeli portál is átvette. Az AcNews azonban kiderítette, a forrás oldaláról estére már eltűnt az eredeti cikk.
Egyre többen betegednek meg, főként a felső légúti és emésztőrendszeri fertőzések okoznak panaszokat. Torzsa Péter, a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Családorvosi Tanszékének vezetője szerint fontos a megelőzés és az odafigyelés.
Ecseren építette fel legnagyobb európai raktárát a dán kiskereskedelmi lánc, ahol kiemelkedő hatékonyság mellett mozgatják az otthonokba kerülő árukat. A JYSK Magyarország ecseri elosztó központjának teljesen automatizált raktárai hetente több mint 200 000 raklapot tudnak kezelni, amelyeket több száz teherautó szállít. A 2022 novemberében üzembe he
Koszovó és Szerbia között az utóbbi években egyre kitapinthatóbbá vált a feszültség. Mindkét fél azzal vádolja a másikat, hogy ők próbálják eszkalálni a helyzetet, és kiprovokálni egy újabb háborút a térségben.
A mai játékban többek között azt is megtudhattuk, hogy hányszor szakítottak eddig Voksán Virágék, és hogy Curtisnek melyik testrészét szereti legjobban Judit. Az este pedig ismét megnyíltak egymásnak a sztárpárok, ahol Curtis az exeiről mesélt, Csenge pedig elárulta, Joe szavai fájdalmat okoztak neki. A vallomásokat egy szavazás követte, aminek sor
Egy új funkciónak köszönhetően már a korábban kiváltott receptek is megtekinthetők a folyamatosan bővülő EgészségAblak mobilalkalmazásban. A Receptek menüpontban az aktív receptek mellett az elmúlt években felírt, valamint kiadott receptekhez is hozzáférhetnek a felhasználók, akik így könnyedén ellenőrizhetik, hogy előző betegségükre pontosan milye
A kkv-kra szakosodott iBanFirst pénzügyi szolgáltató bejelentette, hogy ingyenes Sepa-átutalást kínál magyarországi ügyfeleinek. A Sepa-átutalások nélkülözhetetlenek a nemzetközi kereskedelemmel foglalkozó vállalatok számára, mivel nemcsak egyszerűsítik a határokon átnyúló euro-tranzakciókat, biztosítva a gyors, költséghatékony és szabványosított f
A munkavállalók és a munkáltatók szerint is a bérezés a legfontosabb szempont a munkahelyválasztás során, derült ki az 54. Műegyetemi Állásbörze szervezői által készített felmérésből. Érdekesség, hogy bár a cégvezetők szerint a SZÉP kártya, a lakhatási támogatás és a szakmai továbbképzés a legcsábítóbb juttatás, a dolgozók a magánegészségügyi ellát
24 órán át pörögtek az agykerekek és kopogtak az ujjak a billentyűzeten a Bosch és a CraftHub közös szervezésű hackathonján a budapesti Gamerlandben. Összesen 110 csapat ötletelt gőzerővel, hogy a lehető legjobb megoldást hozzák a hardveres és szoftveres kihívásokra, és a zsűri tetszését elnyerve megaphassák az akár 8000 eurós pénzdíjat. A Code #Li
Létrejött a Napeleminfo.mekh.hu, ahol azok, akik háztartási méretű napelemes rendszert terveznek vagy bővítenek, ellenőrizhetik a hálózati betáplálási lehetőséget.
Egy utazási cég 52 olyan Unesco világörökségi helyszínt választott a világ minden tájáról, amiket széles körben felismernek az emberek, hogy kiderítsék melyeket tartják a legszebbnek.
A Netflix sikersorozata öt természetes kék zónát járt végig Dan Buettnerrel a mikrofonban végződve, aki nem csapta össze a kutakodást, hiszen húsz évet feccölt rá az életéből mindannyiunk okulására. Én pedig megírtam, most pedig összefoglalom a kivonatolt tapasztalatokat.TestmozgásRendkívül fontos az alacsony intenzitású testmozgás, ami konkrétan n
A várandósság során sok furcsa, olykor kellemetlen panasz is felléphet, melyek természetesek, és csupán a magzat kihordását támogatják, valamint a testet készítik fel a szülésre. Sok nőnél a legnagyobb ijedtséget a haskeményedések okozzák, főleg akkor, ha még nincs itt a szülés ideje. Dr. Murshed Mohamed-től, a Nőgyógyászati Központ szülész-nőgyógy
Az alapítvány kötelességének érzi biztosítani, hogy az Európai Tanács végrehajtási rendelete semmilyen mértékben ne érintse a magyar diákokat, tanárokat, kutatókat.
Joe Donor az utóbbi 13 évben spermadonorként tevékenykedett, 52 éves korára pedig már közel 200 gyermeke lesz. Bár a brit férfi számára hatalmas öröm, hogy ennyi gyermekszületésben vállalhatott oroszlánrészt és hogy rengeteg nőből anyukát varázsolhatott, azonban valami hiányzik az életéből.
Egy harvardi orvos azt állítja, hogy súlyos károkat okozhat a szervezetünkben, ha hosszasan nyomkodjuk a vécén a telefonunkat. Dr. Sethi elmagyarázta, hogy ez az ártalmatlannak tűnő szokás miért árthat az egészségünknek.
A svájci óragyártás nagy klasszikusaiból lehetetlen kihagyni a Jeager-LeCoultre-t. Hiába az órás körökben emlegetett “szentháromság” (AP, Patek, Vacheron), mindannyiuknak gyártott már szerkezetet a Jaeger, így legalább azon, ha nem magasabb…