Sokan szeretik megspórolni a bemelegítést, pedig néhány perc nem nagy ár azért, hogy megóvd az ízületeidet és az izmaidat a sérülésektől, miközben az edzést is hatékonyabban tudod végezni. Bemelegítéssel nemcsak a sportsérüléseket előzheted meg, hanem jobb teljesítményt is érhetsz el.
A háromszoros Európa-bajnok Kovácsnak szeptemberben elszakadt a keresztszalag a térdében - ezért nem vehetett részt a belgiumi világbajnokságon -, de a műtétje sikeres volt.
Elon Musk és Grimes elkeseredett harcba kezdtek három gyermekükért – főként az a topik, hogy ki vigyázzon X-re, a milliárdos által "pártfogoltjának" nevezett kisfiúra.
Magyarországon is bemutatkozott a Huawei legújabb, a divatot a csúcstechnológiával ötvöző okosórája. A Huawei Watch GT 4 termékbemutatója október 7-én volt a budaörsi MediaMarkt áruházban. Az esemény látogatói kipróbálhatták és meg is vásárolhatták az okosórát. A Huawei emellett október 2-22. között Freebuds SE 2 fülhallgatót is ajándékoz a MediaMa
Börtönre ítélték azt a férfit, aki azt tervezte, hogy megöli Erzsébet királynőt a windsori kastélyban – 40 év óta ő az első, akit hazaárulásért ítéltek el Nagy-Britanniában.
Boldog 30. születésnapot, Palvin Barbara! A magyar világsztár október 8-án töltötte be a 30. életévét. Ezt a jeles eseményt a GLAMOUR.hu egy halom olyan fotóval ünnepli meg, amelyen a tehetséges és globálisan ismert szupermodell már-már felismerhetetlen módon tündököl! Tarts velünk, mutatjuk!
Csehországban szeptemberben 3,6 százalékos volt a munkanélküliség, az augusztusi értékhez képest nem változott - jelentette a cseh munkaügyi hivatal hétfőn Prágában.
A lakás kidekorálása a halloweeni időszak egyik legizgalmasabb része. Ilyenkor szabadjára engedhetjük a fantáziánkat és teret adhatunk régóta szunnyadó ötleteinknek, kreativitásunknak. A lehetőségek tárháza végtelen, ezért sokszor nem könnyű eldönteni, mely dekorációs elemek illenek a legjobban a személyiségünkhöz. Az asztrológiát hívjuk segítségül
A Mazsihisz és a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) mindenkit vár a Dohány utcai zsinagógába, hogy "megemlékezzünk a terror áldozatairól és kifejezzük szolidaritásunkat a zsidó állam mellett".
A színlelés nem csak az orgazmus, de a gyönyör tettetését is jelenti – a gyönyör pedig túl jó és fontos ahhoz, hogy kihagyjuk az életünkből. De hogyan tovább egy olyan kapcsolatban, hogy a színlelés pont úgy a szex része, mint az előjáték?
Újabb termálfürdőt terveznek Nagyváradon a meglévő, a városba számos turistát vonzó Nymphaea élményfürdő mellé, a projektről hétfőn lakossági közvitát hirdettek.
A vízenergia-termelést világszerte korlátozó aszályok megakadályozták, hogy 2023 első felében a szél- és napenergia növekedése ellenére csökkenjen az energiaágazat teljes szén-dioxid-kibocsátása - közölte október 5-én közzétett jelentésében az Ember klímavédelmi agytröszt.
Szegeden és környékén a szakképzés érdekében a kereskedelmi kamarával és az egyetemmel is szoros együttműködésben dolgoznak az intézmények. A Szegedi Szakképzési Centrum főigazgató-helyettese, Gyömbér Márta a Mi a pálya? Műszaki Pályaválasztó Fesztivál szegedi rendezvényén szinte az összes szakképzési ágazatból tudott példát említeni, ahova jelentk
Hatvan magyar cég képviselteti magát Kölnben a 2023. október 11-ig tartó Anuga rendezvényen, a világ egyik legnagyobb élelmiszeripari kiállításán - közölte az Agrármarketing Centrum (AMC) hétfőn az MTI-vel.
Az előző hét során minimális erősödést lehetett látni a mém érmék között. Ennek ellenére azonban a szektorban továbbra is elsősorban a bizonytalanság a meghatározó trend.
Az OPEC éves előrejelzésében megemelte a világ olajkeresletére vonatkozó közép- és hosszú távú előrejelzését, és azt mondta, hogy 14 billió dollárnyi beruházásra van szükség a kereslet kielégítéséhez, még akkor is, ha a megújuló üzemanyagok használata növekszik, és egyre több elektromos autó kerül az utakra.
Átadták a Miskolci SZC Bláthy Ottó Villamosipari Technikum új, mintegy 150 millió forintból kialakított ipari robotika laborját pénteken Miskolcon. Az eseményen Hankó Balázs innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkár hangsúlyozta, a szakképző infrastruktúrát fejleszteni kell, hogy a gazdaság, a gazdasági szereplők és a szakképző iskolák la
Idén Thuróczy Szabolcs, Tenki Réka és Reisz Gábor is vendége lesz a gyerekeknek és kamaszoknak szóló Cinemira Nemzetközi Gyerek- és Ifjúsági Filmfesztiválnak, amelyet Budapesten rendeznek meg október 20. és 29 között.
Az ABB bejelentette, hogy 280 millió dolláros beruházással bővíti európai gyártási kapacitását, és a svédországi Västeråsban felépíti az ABB Robotika új, korszerű, európai kampuszát. A kampusz az ABB Robotika európai kínálatának központjaként fog szolgálni, ahol az ügyfelek számára mesterséges intelligenciával támogatott, együttműködő és ipari robo
Hazai és határontúli magyar középiskolások számára indított történelmi versenyt a Pannonhalmi Főapátság és a Rákóczi Szövetség. A Magyarország történetével kapcsolatos történelmi versenyre 2023. október 15 -ig lehet jelentkezni. Kiket céloz meg a történelmi verseny? A versenyen 9-12. évfolyamon tanuló magyarországi és határainkon túl élő magyar köz
A Waberer’s Csoport újabb megbízásokat lát el a 2018 óta fennálló együttműködésének köszönhetően a Danone Magyarország Kft. részére, miután megállapodtak arról, hogy a hűtött tejtermékek logisztikája mellett az adriai exportszállításokat, a Danone újabb termékeinek szállítmányozását, valamint raktározását is Magyarország vezető logisztikai szolgált
A pénzügyek miatti aggodalom nem újdonság. De ahogy az infláció egyre inkább eluralkodott az életünkben, és a megélhetési költségek is jócskán megugrottak anélkül, hogy a bérek lépést tartottak volna velük, egyre több ember kezd pánikba esni a pénze miatt.
Egy új tanulmány ezen elméletből kiindulva állítja, hogy a Föld maga mögött hagyta a viszonylagos stabilitás időszakát, jövője pedig elkeserítőbb lehet, mint valaha is gondoltuk.