A hazai lakosság harmada tesz rendszeresen újévi fogadalmakat, különösen a fiatalabb korosztályok képviselőire és a nőkre jellemző, hogy január elején új célokat tűznek ki maguk elé – derül ki a Groupama Biztosító megbízásából készült friss országos kutatásból*. A legtöbben az egészségükre és a pénzükre akarnak jobban vigyázni az új esztendőben. A
Az ünnepek legtöbbször felfokozott hangulatban telnek, az emberek általában ekkor tele vannak élményekkel, hiszen mennek a rég nem látott rokonokhoz, barátokhoz. Azonban, ahogy elmúlik ez az időszak, sokan mélabússá válnak, depresszív hangulat uralkodik el rajtuk.
A világjárvány és az ukrajnai invázióból fakadó gazdasági és politikai zavarok valószínűleg növelni fogják a környezeti, társadalmi és kormányzási (ESG) hitelkockázatokat az idén, a Moody's hitelminősítő szerint - írja a Reuters.
A Magyar Államkincstár január 15-ig várja az alkotásokat a hetedik alkalommal meghirdetett Mesterecset pályázatára. Ebben az évben két téma közül lehet választani: az egyik a „Családom és a Kincstár”, a másik pedig az „Így takarékoskodik egy szuperhős”.
Alakul a 2023-as ázsiai Formula Regional Middle East bajnokságának mezőnye. Számos nagy név mellett egy magyar fiatalnak, Révész Leventének is szoríthatunk majd a sorozatban, aminek versenyeit januárban és februárban rendeznek majd meg. A korábbiakban már beszámoltunk arról, hogy Révész a tavalyi szezonban a Formula Regional Championship by Alpine-
A várakozásoknál nagyobb, 1283 milió euró hiány keletkezett a külkereskedelemben novemberben, meghaladva az októberi 923 millió hiányt, de lényegesen mérséklődve az augusztusi rekordmértékű, 1580 millió euró deficitet követően.
Megtört az elmúlt egy évre jellemző csökkentő trend, de továbbra is pesszimistán látják 2023-at a nagyvállalatok. A K&H nagyvállalati növekedési index az utolsó negyedévben -15-ről -10 pontra korrigált. A változás hátterében az áll, hogy a gazdaság megítélésében enyhült az előző negyedévi pánikhangulat.
Harry herceg a hamarosan debütáló életrajzi könyvében arról ír, hogy Meghan Markle számára meglehetősen idegtépő volt, amikor először találkozott Ii. Erzsébettel.
Újabb hét, és újabb izgalmas szettek: ezúttal Kovács Marina egy sikeres vállalkozó, a Leves'M Levesbár tulajdonosának ruhatárába leshetsz be a Gardróbnaplóban.
Európa legnagyobb gázszállítójává lépett elő tavaly Norvégia, amely az idén gázszállítását rekordközeli szinten tartja, olajtermelését pedig mintegy hét százalékkal növelni készül - közölte a norvég olajipari igazgatóság, az NPD hétfőn.
Napi kommentár. Pénzről van szó, tisztán kell látni, amit a guruló dolláros gyurcsányisták nem szerettek volna. Akik nyílt lapokkal játszottak, kaptak is pénzt.
Februárban három éjjel számos banki szolgálgatás korlátozottan, vagy egyáltalán nem lesz elérhető a CIB Bank ügyfelei számára - írta a bank legújabb közleményében.
A 76 éves Fabio Capello több csapatot olasz bajnoki címig vezetett, az AC Milannal Bajnokok Ligáját is nyert, a Real Madriddal pedig spanyol bajnok volt.
Az orosz erők az elmúlt napban 106 alkalommal lőtték a Donyeck megyei Szoledar városát, és 22-szer csaptak össze az ukrán katonákkal a térségben - számolt be róla Szerhij Cserevatij, a keleti országrészben harcoló ukrán alakulatok szóvivője egy tévéműsorban.
Újabb hét, és újabb izgalmas szettek: ezúttal Orosz Marina egy sikeres vállalkozó, a Leves'M Levesbár tulajdonosának ruhatárába leshetsz be a Gardróbnaplóban.
Peer Krisztián legújabb verseskötete, a Bizony tele van erős versekkel, szomorú belátásokkal és sok-sok elviselhetetlen alkotói kérdéssel. A szerzővel az őszi Margón beszélgettünk, most meghallgathatod.
Az Indy Lights 2021-es bajnoka, Kyle Kirkwood új csapatnál folytatja a pályafutását az IndyCar-ban, és az egyik előnynek azt látja benne, hogy házon belül erősebb lesz a konkurencia. Szerinte ez a fejlődés kulcsa. Kirkwood 2022-ben mutatkozott be az IndyCar-ban, és a sereghajtók közé tartozó istállóval legjobb eredményként egy 10. helyet tudott fel
Egy dél-amerikai kunyhóba vonul el három hétre Wossala Rozina: habár idén keveset szerepelt a médiában, bevallása szerint 2022 mégis élete letartalmasabb éve volt, amit fel kell dolgoznia.
Egy jelentés szerint az Egyesült Királyság fontolgatja, hogy brit harckocsikkal látja el Ukrajnát, hogy segítse annak hadseregét az Oroszország elleni küzdelemben.
Van esély arra, hogy csökkenjenek a lakásárak 2023-ban, de ehhez sok feltételnek kell teljesülnie - ezt mondták a Pénzcentrumnak az erről megkérdezett szakértők. Az biztosnak látszik, hogy a lakáshitelek drágák maradnak egy ideig, épp ezért nem ér véget az új szerződések zuhanása - és van olyan szakértő is, aki nem lát esélyt olcsósodásra az ingatl
Az idegesítő kollégáktól kezdve az elavult munkarendszerekig sokféle irritáció érhet minket a munkahelyünkön, mégis megvan az az 5 leggyakoribb ok, amiért a munkavállalók a legtöbbször döntenek a váltás mellett.
A Garinvest Projekt Zrt. birtokolja az öt budapesti kaszinót, a cég egyharmada most az informális miniszterelnöki főtanácsadó egyik befektetési cégéhez került.