Az eltörléskultúra már mint kifejezés is hihetetlenül durván cseng, ráadásul egyetlen szóba sűrítve található meg benne valami embertelen és az is, ami emberré tesz. A 2010-es évek óta használatos szókapcsolat jelentése a kiközösítés egy olyan formája, amelyben azt, akit ezzel sújtanak, kiveti magából a közösség, legyen szó társadalmi, társasági va
A hagyományos magyar paraszti kultúrában mágikus eljárásokkal igyekeztek biztosítani, hogy az új évben jó, bőséges termés legyen, a ház népe és a jószágok is egészségesek maradjanak. Nehéz megállapítani, hogy a ma is ismert újévi szokások pontosan mikor alakultak ki, de azt tudjuk, hogy az ókori rómaiak a decemberi napforduló idején tartott Saturna
Egy nappal azután, hogy a magyar kormány bejelentette Paks II. újabb 2 éves csúszását 2032-re, az ukrán miniszterelnök azt mondta Kijevben: arra számít, hogy a tizedik uniós szankciós csomagba az orosz Roszatom is bekerül a háborús lépések megtorlásaként.
Informatikai rendszereik karbantartása miatt február hónapban számos banki szolgáltatás egyáltalán nem, vagy csak korlátozottan lesznó elérhetőek a CIB Bank ügyfelei részére.
Az American Automobile Association emberei kíváncsiak voltak rá, hogy a piros lámpáknál ücsörgés vajon mennyi időnket veszi el egy évben. Az eredményen még ők is meglepődtek.
Gyorsértékelést adott ki a 4iG-t követő Edison Group elemzője a vállalat ma reggeli bejelentéséről, miszerint megszületett a végleges megállapodás a Vodafone Magyarország felvásárlásáról, amit a magyar állammal közösen vesz meg a cég.
A Digital Currency Group (DCG) körül kialakult események tükrében az sem kizárt, hogy a bitcoin árfolyama ismét csökkenni fog. Annak ellenére, hogy a tegnapi kitörés folyamán az árfolyam átlépte a 17000 dolláros szintet és jelenleg is afölött tartózkodik, a Genesis lehetséges csődje, a DCG jelenlegi helyzete és a Grayscale Bitcoin Trust (GBTC) egy
2022. december 23-án megjelent, majd másnap hatályba is lépett a kormány 582/2022. számú rendelete az extraprofit adókról szóló 197/2022. számú kormányrendelet módosításáról – amely kiterjeszti a nyári különadó-szabályozást többek között a gyógyszergyártók számára is. Bár a szabályok első ránézésre egyértelműnek tűnhetnek, számos gyakorlati kérdés
Több mint 300 milliárd forinttal segítenek be az év telekommunikációs üzletébe, a Vodafone felvásárlásba az adófizetők. És ezen kívül is csak úgy röpködnek a százmilliárdok.
Közben az uniós egészségügyi miniszterek azt javasolják, hogy Kínából csak a negatív koronavírus teszttel rendelkező utasokat engedjék be a tagállamok. Brüsszeli tudósítónk, Zöldhegyi Katalin összefoglalója.
Az EU versenyhatósági szervei február 10-ig fognak arról dönteni, hogy engedélyezik-e a Deutsche Telekom, az Orange, a Telefonica és a Vodafone számára, hogy vegyesvállalatot hozzanak létre azzal a céllal, hogy felvegyék a versenyt az amerikai Big Tech cégekkel - derült ki az Európai Bizottság egyik beadványából.
Indítsd 2023-at szerencsésen és nyugodtan, olvasd el a GLAMOUR januári-februári számát, melynek címlapján az aktivista színésznő, sokunk példaképe, Eva Longoria szerepel. A magazin mellett limitált példányban Life Planner 2023-as naptárt is találsz, aminek a segítségével egy sokkal kiegyensúlyozottabb évet tervezhetsz magadnak! Glamúros 2023-at kív
A legnagyobb olasz gazdaszervezet uniós szabályozást sürget, hogy ne lehessen az olasz bűnözéssel kapcsolatos neveket használni. Mi lesz a sok Maffia, és Il Padrino pizzával, hogyan igyunk ezután egy jó sört a Cosa Nostrában?
Első ránézésre egyértelműnek tűnhetnek a szabályok a gyógyszergyártókra kivetett új különadóval kapcsolatban, azonban számos gyakorlati kérdés merül fel.
A várakozásoknál nagyobb, 1283 milió euró hiány keletkezett a külkereskedelemben novemberben, meghaladva az októberi 923 millió hiányt, de lényegesen mérséklődve az augusztusi rekordmértékű, 1580 millió euró deficitet követően.
Miközben Gabrielle Zevin előző bestsellerének, az Egy könyvmoly regényes életének filmes adaptációja már forog, új regénye, a Világépítők megnyerte a Goodreads 2022-es közönségszavazását, a Goodreads Choice Awardsot fikció kategóriában. Az olvasás szerelmesei helyett itt a gamereké a főszerep: a Világépítők olyan zsenikről szól, akik a videójátékok
A tiltásnak persze nincs sok értelme, ameddig más módon továbbra is bárki hozzáférhet a technológiához. A hosszabb távú megoldás egyesek szerint az oktatás rendszerének amúgy is esedékes átalakítása lenne.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Mint arról a Blikk elsőként beszámolt, Csollány Szilveszter özvegye nem tudja fizetni házuk törlesztőrészletét, ezért a Magyar Tornaszövetséghez és Orbán Viktor miniszterelnökhöz fordult segítségért.
Január végéig minden bankszámla-tulajdonos megkapja a költségkimutatást arról, mennyit is fizetett bankjának tavaly az igénybe vett szolgáltatásokért. Ha eddig nem is tekintettük át ezt a kimutatást, most érdemes lehet, hiszen idén 15 százalék körüli mértékben drágulhatnak majd a banki díjak. A megfelelő számla kiválasztásával így éves szinten több