2023. január 29. vasárnap

jan. 29
10:06
Orbán Viktor fontos beszédről tett bejelentést - azonnal nekiestek a kommentelők (Nyugati Fény)
Ez nem jött be.
jan. 29
10:06
Kapott még egy frissítést a jubileumi évében a Lexus Rc (Autószektor)
A Lexus egy sor kisebb frissítést hajtott végre a japán piacon kapható, 2023-as modellévű RC-n, miközben a középkategóriás kupé gyártása 10. évébe lépett. Jól jelzi a részletekre való odafigyelést, hogy még a kerekeket rögzítő csavarokat is lecserélte a japán prémiummárka, mert az újak nem csak a kormányzás pontosságát javítják, hanem az első futóm
jan. 29
10:09
Már nem minden fénylik, ami Sundance: szerényebben költenek a nagy stúdiók a független filmekre (vg.hu)
Változnak a filmes fogyasztási szokások, és maga a fesztivál sem garancia már az anyagi sikerre.
jan. 29
10:09
Való Világ: a jövő hét szombati Párbajon Márió lesz az egyik résztvevő (Márkamonitor)
Melina döntött, villamesterként Máriót választotta párbajozónak, hisz a fiú épp annyi szavazatot kapott a lakóktól, mint Dani. A naptárfotózás természetesen nem telt feszültségek nélkül, Ákos teljesen kiborult, amiért a nézők döntése értelmében nem lehetett a fotókon, Dani és Melina is összeszólalkoztak a program közben. Barna durván beolvasott Mel
jan. 29
10:12
Felminősítésre számíthat Magyarország hamarosan Nagy Márton szerint (Infostart)
Az eredmények be fognak érni, a következő hónapokban látni lehet majd, hogy az infláció csökken, a gazdaság pedig elkerüli a recessziót. Idén 1,5 százalékkal, jövőre pedig 4 százalék fölött nőhet a gazdaság - jelentette ki a gazdaságfejlesztési miniszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
jan. 29
10:12
Vettel nagy csodálója a ralizásnak (Racing)
A ROC-on szereplő négyszeres F1-es világbajnok Sebastian Vettel nagyon jó véleménnyel van a raliversenyzőkről, akik szerinte nem kapják meg a megfelelő elismerést. A svédországi havas, jeges Race of Champions tornán Vettel a németek színeiben indult a Nemzetek Kupáján Schumacher oldalán, ahol az elődöntőig jutottak. De az ex-F1-es egyéniben is érde
jan. 29
10:15
Árpa Attila Indiában veszélybe sodorta magát: Kihívtam magam ellen a sorsot! (BorsOnline)
A színész-producer hiába meglett férfi, a saját bevallása szerint olyan, akár egy rossz gyerek, sőt, olykor kifejezetten keresi a bajt.
jan. 29
10:15
Orbán Viktor manipuláltnak nevezte az orosz választásokat szűk körben (SzMo)
A magyar miniszterelnök szerint Putyin aligha adja fel a harcot a közelgő orosz elnökválasztás miatt.
jan. 29
10:15
Elvis majdnem egy hónapig csak ketchupot evett (Life)
Meghökkentő történet látott napvilágot egy Elvis Francois nevű férfiról, aki 24 napot töltött el a nyílt vízen, s szinte csak a ketchup mentette meg az éhhaláltól.
jan. 29
10:18
Ennél cukibb ma már nem lesz: ekkorát nőtt Debreczeni Zita pocakja (Metropol)
Elképesztő a boldogság, hamarosan négytagú lesz az Annoni család.
jan. 29
10:18
Mi a jó házasság titka és milyen problémák vezetnek váláshoz? (Magyar Nemzet)
A Kopp Mária­ Intézet a Népesedésért és a Családokért feltáró kutatást végzett a házasság és a válás témakörében.
jan. 29
10:18
Orbán Viktor idén is évértékelőt tart, megvan az időpont (Mandiner)
A február 18-án megtartandó beszédét Facebookon követhetik az érdeklődők.
jan. 29
10:18
A perovszkit napelemek már a boltok polcaira kerültek (Villanyautósok)
Szó szerint értve.
jan. 29
10:21
Van bankszámlád? Akkor 2023-ban különösen figyelj erre (ProfitLine)
Több szempontból is fókuszba kerülnek a mindennapi bankoláshoz köthető kiadások január végén. A jövőben olcsóbb lehet az úgynevezett alapbankszámla, ráadásul a hónap végéig mindenki kézhez kapja az úgynevezett egységes díjkimutatást, amelyből minden bankszámlával rendelkező megnézheti, mennyit költött tavaly pénzügyeinek intézésére. Közben pedig a
jan. 29
10:21
Órák kérdése, Lékai-Kiss Ramóna férje újra magához ölelheti családját (Ripost)
Minden január nehéz a család életében.
jan. 29
10:24
Baleset történt hajnalban Budapest egyik legveszélyesebb útján (BorsOnline)
A baleset a Ferihegyi repülőtérre vezető úton történt.
jan. 29
10:24
Kieső helyen a Hertha, menesztették a Dárdai Pált elküldő sportigazgatót (Infostart)
A Hertha BSC menesztette Fredi Bobic sportigazgatót nem sokkal azután, hogy a csapat szombaton 2-0-ra kikapott a vendég Union Berlintől a fővárosi rangadón a német labdarúgó-bajnokság 18. fordulójában.
jan. 29
10:24
Észak-Korea irányába adott le lövéseket egy dél-koreai katona (HírTV)
A katona négy lövést adott le véletlenül az éjszaka folyamán rendezett gyakorlaton a demilitarizált övezet közelében.
jan. 29
10:24
120 millió eurós agrártámogatás Finnországban (Magyar Mezőgazdaság)
A finn kormány mintegy 120 millió eurós, azaz 48 milliárd forintos csomagot terjesztett elő az ország parlamentjében a mezőgazdaság kiegészítő támogatására. Az energia és a műtrágya drágulásának ellensúlyozására szánt támogatásból mintegy 80 millió eurót szánnak műtrágyadrágulás kompenzálására, a többit pedig az elektromos áram drágulásának az elle
jan. 29
10:24
Cais a Monte dobogója után a Fafe Rallyn szárnyalna (Racing)
Erik Cais a Monte-Carlo Rallyn vezette először idei új autóját, a Skoda Fabia RS Rally2-öt, mellyel azonnal dobogón zárt. A cseh versenyző a Fafe Rallyra is hasonló tervekkel készül.
jan. 29
10:24
Razziát tartottak a Bithumb kriptotőzsde dél-koreai irodáiban (BitcoinBázis)
Egyes források szerint a hatóságok a Bithumb irodáiban egy, a tőzsdén jegyzett érme árfolyam manipilációjával kapcsolatos vizsgálat részeként tartottak razziát.
jan. 29
10:27
Lelőtt a rendőrség Bécsben egy férfit, aki a szomszédjára támadt (ATV)
Lelőtt a rendőrség Bécsben egy férfit szombaton, aki a gyanú szerint felfegyverkezve akart rátörni szomszédjára, majd a kiérkező rendőrökre is tüzet nyitott – írja az MTI.
jan. 29
10:27
Az izraeli nemzetbiztonsági miniszter törvényjavaslatot nyújt be a terroristák halálbüntetésének érdekében (hirado.hu)
Az izraeli hatóságok lezárták a zsinagógában lövöldöző terrorista jeruzsálemi otthonát.
jan. 29
10:27
Ezzel a titkos módszerrel fogynak az asztronauták - kipróbálnád? (Femcafe)
Ezt a praktikát választják az asztronauták, ha rövid időn belül kell formába lendülniük.
jan. 29
10:27
Filmelőzetes-szerű videóval hangol Orbán a februári évértékelő beszédére (SzMo)
A miniszterelnök valószínűleg a Várkert Bazárban beszél majd az elmúlt évben történtekről.
jan. 29
10:27
A TV2 kipörgette a csődöt az RTL-nek, aztán cápapörköltet tálalt fel a Drága örökösöknek (Promotions)
Kasza Tibi a TV2 aranytojást tojó tyúkja, aki elkaparta az RTL szerencséjét.
jan. 29
10:27
5 hétköznapi ember, aki megváltoztatta a történelem menetét (Hamu és Gyémánt)
A történelem számos befolyásos személyisége teljesen hétköznapi ember volt, akik valami rendkívüli dolgot tettek, és nyomot hagytak a történelemben. Bátor egyéniségek, akik erővel és kellő magabiztossággal megváltoztatták a világot. Sokan legendaként távoztak az élők sorából, de a listán akad olyan is, aki nem jó tette miatt vált felejthetetlenné.
jan. 29
10:29
Gyakorlat közben véletlenül Észak-Korea irányába adott le lövéseket egy dél-koreai katona a demilitarizált övezetnél (hirado.hu)
A lövedékek dél-koreai területen csapódtak be, áldozatok és károk nincsenek.
jan. 29
10:30
Ujhelyi István nagyon kiakadt a kormány húzásán - keményen kiosztotta Orbánt (Nyugati Fény)
Az Orbán-kormány azért lobbizik Brüsszelben, hogy orosz oligarchákat levegyenek a szankciós listáról.
jan. 29
10:33
Rupert Grint elárulta, hogy visszatérne-e a Roxfortba (hirado.hu)
A színész őszintén megnyílt arról, hogy újra eljátszaná-e a szerepet, ami híressé tette.
jan. 29
10:33
NATO-tisztségviselő: Készen állunk az Oroszországgal való konfrontációra (hirado.hu)
A NATO készen áll a közvetlen konfrontációra Oroszországgal – jelentette ki Rob Bauer. A védelmi szövetség Katonai Bizottságának elnöke utalt az esetleges háborús gazdaság bevezetésére is.
jan. 29
10:33
Hortay Olivér: Egyre nagyobb az esélye annak, hogy az Európai Unióban komoly ellátási problémák adódjanak (hirado.hu)
Felhívta a figyelmet arra, hogy a piac kínai és indiai szereplői jelentős részben orosz nyersolajat vásárolnak, így kérdés, hogy mi értelme az embargónak.
jan. 29
10:33
Féltucatnyi jelentkező a két feljutó helyre – folytatódik az NB II-es bajnokság (m4sport.hu)
A létszámcsökkentés miatt hatalmas harc várható a kiesés és az osztályozó elkerülésére is.
jan. 29
10:33
Elképesztő hiba: egy déli katona véletlenül Észak-Korea irányába lövöldözött (vg.hu)
Phenjan részéről egyelőre nem észleltek különösebb reakciót.
jan. 29
10:33
Így fuss télen: 4 tipp, ha a hideg időben is futócipőt húznál (Life)
Télen futni egyáltalán nem lehetetlen, sőt szükséges ahhoz, hogy egész évben megőrizzük jó formánkat. A hidegben, sötétben, gyakran latyakos időben való edzésnek azonban megvannak a maga speciális szabályai, amelyeket mindenkinek érdemes betartania.
jan. 29
10:36
Tömeges letartóztatások történtek a jeruzsálemi merénylet után (HírTV)
A 21 éves merénylő péntek este nyitott tüzet egy Kelet-Jeruzsálem, zsidók lakta negyedében lévő zsinagóga előtt, a terrortámadásban hét ember meghalt.
jan. 29
10:36
Lezárták a terrorista jeruzsálemi otthonát (Demokrata)
A biztonságiak már péntek este a helyszínre érkeztek, letartóztatták a merénylő családtagjait.
jan. 29
10:36
Alig maradt idő a gazdálkodási napló adatainak benyújtására (Üzletem)
Január 31-ig több mint 27 ezer termelőnek kell beadnia a gazdálkodási napló egyes adatait (web-GN) a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalhoz.
jan. 29
10:42
Németországban lobbiznak az akkumlátorgyárak építéséért - közölte Lánczi Tamás (Infostart)
Az akkumulátorgyárakkal rendelkező országok a jövőben stratégiai előnybe kerülnek - jelentette ki Lánczi Tamás politológus a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában.
jan. 29
10:42
A kormány 25 százalék feletti januári inflációval számol (Piac és Profit)
Az eredmények be fognak érni, a következő hónapokban látni lehet majd, hogy az infláció csökken, a gazdaság pedig elkerüli a recessziót. Idén 1,5 százalékkal, jövőre pedig 4 százalék fölött nőhet a gazdaság - jelentette ki a gazdaságfejlesztési miniszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
jan. 29
10:42
Orbán Viktor évértékelő beszédéről tett bejelentést (Magyar Nemzet)
Az idei évértékelőt nagy várakozás övezi.
jan. 29
10:45
Letartóztatták azt a 16 éves fiút, aki lábon szúrt egy magyar rendőrt (Metropol)
A támadó férfi egy 9 centiméteres tőrrel szúrta meg a rendőrt.
jan. 29
10:45
Erre jobb, ha felkészülünk: változékony időjárással jön a február (BorsOnline)
Jóból és rosszból is bőven kijut a tél utolsó hónapjában. Felmelegedéssel indul a február, de a téli kabátokat még nem tehetjük el.
jan. 29
10:45
Tovább élhetnek a potencianövelőt fogyasztó férfiak (Life)
A merevedési zavar kezelésére kifejlesztett orvosságok csökkenthetik a szív- és érrendszeri megbetegedések miatt bekövetkező korai elhalálozás kockázatát.
jan. 29
10:45
3 hónap alatt lett igazi bombázó a szőke svéd influenszerből (Promotions)
Jelly Devote elárulta a titkát, hogyan fogyott 3 hónap alatt 25 kilót.
jan. 29
10:45
Kiszivárgott a Poco X5 Pro hardveres képessége (GSMring)
A kínai vállalat hamarosan bemutathatja a Poco X5 Pro okostelefont, amiről most több információ is kiderült. Mutatjuk, hogy milyen hardverrel érkezett meg a termék. A Xiaomi az előző évben összességben csökkenő eladási számokat tudott felmutatni, amit idén több új okostelefonnal orvosolna. Köztük a Poco X5 Pro készülékkel, amiről a napokban most tö
jan. 29
10:45
Ellátási gondokra kell felkészülni az unióban (Demokrata)
Magyarország sem vonhatja ki magát az európai árfolyamatokból – mondta Hortay Olivér.
jan. 29
10:48
Vona Gábor a hazánkat megfenyegető dnyiprói polgármesternek: Milyen jó lenne, ha nem ejtenénk több sebet egymáson! (Mandiner)
A Második Reformkor Alapítvány vezetője szerint megengedhetetlen, hogy az ukrán politikus fenyegetőzik, miközben a magyarok az ide menekült honfitársaira vigyáznak és szeretettel befogadják őket.
jan. 29
10:48
Ügyvéd segítette az illegális idősotthon üzemeltetőit (Magyar Nemzet)
Illegális idősotthon: a beteg kritikus állapota miatt az Nvsz munkatársai rendőri erővel léptek közbe és a mentőszolgálat segítségével visszaszállíttatták őt a kórházba.
jan. 29
10:51
Erősödik a Kia az európai személyautó-piacon (Alternatív Energia)
Erősödik a Kia az európai autópiacon: eladásai 7,9 százalékkal bővültek tavaly 2021-hez képest, amit a dél-koreai autógyártó jelentős mértékben a villamosított hajtású modellek kínálatának tulajdonít - tájékoztatta a Kia Hungary az MTI-t.

Keresés