A NATO védelmi szervezetként jött létre, de Varsó Szerződéssel ez a védelmi funkció lényegében megszűnt, a szervezetet újradefiniálták – mondja Földi László titkosszolgálati szakértő, a Védett Társadalom Alapítvány elnöke, aki szerint a NATO ma az amerikai külpolitika érdekeit képviseli. Afganisztán, Irak, Szíria után szerinte nagyon nehéz védelmi
A 350 fős Monosbélen tavaly 500 körözést adott ki a rendőrség. Ennek az oka a faluban található intézet, pontosabban az abban nevelkedő kamaszok, akik szinte rettegésben tartják a falut – írja a Bikk.
Turbulens időket él nyugati szomszédunk a Kurz-korszak lezárultával, a vasárnapi alsó-ausztriai választás előtt: a néppárt a népszerűtlen Karl Nehammer kancellárral próbál túlélni, miután megelőzték a radikálisok, sőt még a mélyből visszakapaszkodó szocialisták is.
Több mint 5 milliárd forint áfát csalt el egy sajtkereskedelemmel foglalkozó bűnszervezet, a 15 emberből álló bandával és az azt segítő 14 emberrel szemben vádat emelt a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség - közölte a NAV a Facebook-oldalán. A szervezet győri vezetője a koronavírus-járvány idején azzal vált ismertté, hogy a jelenleg már lefogla
„Az kellene, hogy az emberek valóban sok irodalmat és más művészetet fogyasszanak.” Művészet és politika, megértés és meg nem értés – Kovács Bálinttal beszélgettünk.
Csökkenő forgalom mellett emelkedett a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 46 645,41 ponton zárt pénteken, 205,27 ponttal, 0,44 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban. A részvénypiac heti forgalma 38,95 milliárd forint volt az előző heti 46,19 milliárd forint után, a vezető részvények vegyesen teljesítettek.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
Hétfőtől visszavonásig látogatási tilalmat rendeltek el a Békés vármegyei kórházakban az influenzaszerű tünetek számának emelkedése miatt. A korlátozásokat az intézmények honlapján tették közzé.
Árokba zuhant, majd lángra kapott egy utasokkal teli busz a délnyugat-pakisztáni Baludzsisztánban vasárnap, legalább 40-en meghaltak - közölték helyi hatóságok.
Az OSC vezetőedzője szerint a szerdai, Jug Dubrovnik elleni BL-döntetlen után nagyon megkeveredtek a kártyák a csoportban egy olyan helyzetben, amikor a Ferencváros kikapott a Spandautól vagy a közvetlen vetélytárs Marseille váratlanul botlik.
Mintegy 80 ezer ember vonult az utcákra szombaton a portugál fővárosban, hogy magasabb béreket és jobb munkakörülményeket követeljen a pedagógusoknak – írja az MTI.
A szépség és a fiatalság megőrzése egyre nagyobb szerepet kap az életünkben, ha máshogy nem is, hát láthatjuk, hogy a sztárok, celebek, influenszerek mi mindent meg nem tesznek azért, hogy ránctalanok maradjanak. Rengeteg kozmetikai kezelés áll azoknak a rendelkezésére, akik meg szeretnék őrizni a fiatalos megjelenésüket, ám nem mindenki elégedett
A politológus a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában azt mondta, a tiltakozások célja elrettenteni a befektetőket attól, hogy e korszerű technológiákat Magyarországra hozzák.
Részletes elemzést készített az orosz-ukrán háború lehetséges forgatókönyveiről, valamint az Egyesült Államok érdekeiről a washingtoni központú RAND Corporation nevű agytröszt.
Lőrincz Alexandra bevallotta, már nyűg neki, hogy még mindig VV Szandikaként azonosítják az emberek, pedig teljesen megváltozott a 2010-es valóságshow óta.
A dél-koreai vállalat napokon belül bemutathatja a Samsung Galaxy S23 sorozatot, ami a most megjelent információk szerint Gorilla Glass Victus 2 üveggel lesz felszerelve. A Gorilla Glass üvegeket kétségtelenül a legelterjedtebbek a piacon, viszont a legerősebb és legújabb üvegekkel leginkább a legdrágább okostelefonokban találkozhatunk, viszont ott
Zenélek, amíg csak tudok – mondta a P.Mobil vezetője a Borsnak. Elképesztő, hogy Lóri összesen már 56 éve áll a színpadon, s most is új dalokon dolgozik.
Hatalmas virágcsokorral és ékszerrel kedveskedett új szerelmének Csuti. Bár Biankát még nem mutatta be se a gyerekeinek, se a nyilvánosságnak, úgy tűnik, kezd komolyra fordulni a kapcsolatuk.
A Holdújév január utolsó hétvégéjén kezdődik Kínában, és nagy reményeket fűznek ahhoz, hogy a négy évtizedes mélyponton megragadt gazdasági növekedés beindul, ugyanakkor az ünnepeket beárnyékolják a COVID-19 robbanásától való félelmek.
Novak Djokovic kilencszeres győztesként, az Australian Open legnagyobb favoritjaként érkezett a 111. ausztrál nyílt teniszbajnokságra és nem titkolt célja, hogy megszerezze a rekordot jelentő, tizedik trófeáját.
Az ismert tévés idén februárban lesz 53 éves, de jó pár évet letagadhatna korából, hiszen remek formában van, felnőtt lánya pedig hasonlóan szerencsés, hiszen édesanyjához hasonlóan szemkápráztató nő vált belőle.