2023. január 22. vasárnap

jan. 22
12:24
„Attól tartottam, hogy megfojt vagy ilyesmi, teljesen lefagytam" – Brooke Shields először beszélt arról, hogy fiatalkorában megerőszakolták (SzMo)
A színésznő elárulta, hogyan csalta fel a szobájába a férfi, majd támadta le őt.
jan. 22
12:24
Juhnyájba rohant egy vonat Brassó megyében, a juhász is életét vesztette (Magyar Mezőgazdaság)
Juhnyájba rohant egy vonat pénteken délután az erdélyi Brassó megyében, a balesetben a juhász is életét vesztette - számolt be a News.ro román hírügynökség.
jan. 22
12:24
Győzelemmel debütált a Ken Blockra emlékező új Mustang (Racing)
Az új GT4-es Mustang a Ford vezérigazgatójával a volán mögött szerepelt először versenyen, az IMSA harmadik számú sorozatában, egy Ken Blockra emlékező matricával.
jan. 22
12:27
Súlyos ukrán veszteségek Bahmutnál (TőzsdeFórum)
Az oroszok tovább nyomnak, az EU vigyázó szemmel figyeli a történéseket
jan. 22
12:27
Ketten kapták meg idén a Kölcsey-emlékplakettet (hirado.hu)
Az ünnepségen Csikos Sándor színművész szavalta el a Himnuszt, Orbán Viktor miniszterelnök ünnepi beszédet mondott.
jan. 22
12:30
Orbán Viktor: a történelem jó és rossz oldalát a győztes nagyhatalmak határozzák meg (Infostart)
Méltó és igazságos, hogy a magyar kultúra napja a Himnusz megszületésének napja – jelentette ki a miniszterelnök a Himnusz elkészültének kétszázadik évfordulóján Szatmárcsekén tartott ökumenikus istentiszteleten.
jan. 22
12:30
Lengyelország kijátszaná Berlint a fegyvervétója miatt: fifikás húzással támogatnák az ukránokat (Blikk)
Ha Berlin nem hagyja jóvá a Leopard harckocsik átadását Ukrajnának, akkor Lengyelország egy szűkebb, Németország nélküli koalícióban is támogatná korszerű fegyverekkel az Oroszország által megtámadott országot - jelentette ki Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő vasárnap.
jan. 22
12:30
Orbán Viktor a magyar kultúra napján: „Hibáink és fogyatékosságaink is számosak” – fotók, videó (Blikk)
A Himnusz arra emlékeztet bennünket, hogy bár bűneink száma és mértéke lehet magas, a Jóisten mégsem törölt el bennünket a föld színéről, kiérdemelhettük, hogy jövőnk lehessen - jelentette ki Orbán Viktor vasárnap Szatmárcsekén, a magyar kultúra napja alkalmából tartott ökumenikus istentiszteleten mondott beszédében.
jan. 22
12:30
Lelőttek több embert egy holdújévi fesztiválon Los Angeles közelében (hirado.hu)
Szemtanúk szerint a gyilkos gépfegyverrel szedte áldozatait.
jan. 22
12:30
Újabb topligás csapattal hozták hírbe Laidounit (m4sport.hu)
Sajtóhírek alapján újabb klub, a francia élvonalbeli Toulouse is kinézte a Ferencváros világbajnokságot megjárt középpályását, Aissa Laidounit.
jan. 22
12:30
Ez a tökéletes és pofon egyszerű fokhagymás spagetti receptje: Még ma ki kell próbálnod, nincs mese! (Femcafe)
A spagetti és a tészta külön-külön is szuper dolgok, nemhogy együtt fuzionálva. Próbáld ki ezt a receptet, ha olyan vacsorát vágysz, ami mindig tuti befutó lesz!
jan. 22
12:30
Hasfájással vitték kórházba a 4 éves fiút, a röntgenfelvétel sokkolta az orvosokat (Femcafe)
Hasi görcsökkel vitték kórházba a gyermeket, vakbélműtéten esett át. Aztán elkészült a röntgenfelvétel is...
jan. 22
12:30
„Egy rosszindulatú, szánalmas kislány vagy!” – Zámbó Krisztián kiakadt egy Jimmyről szóló cikken, kommentben válaszolt az újságírónőnek (SzMo)
Jimmy elsőszülött fiát felháborította az a jellemzés, amit Szentesi Éva írt az apjáról a róla készült sorozat kapcsán.
jan. 22
12:30
„Attól tartottam, hogy megfojt vagy ilyesmi, teljesen lefagytam" – Brooke Shields először beszélt arról, hogy fiatalkorában megerőszakolták (SzMo)
A színésznő elárulta, hogyan csalta fel a szobájába a férfi, majd támadta le őt.
jan. 22
12:30
Totális műsorváltozás az RTL-en, csak a Híradó marad a megszokott helyén (Promotions)
A Híradó kivételével az RTL teljesen felborítja a napi műsorrendjét. Január 23-án érvénybe is lép.
jan. 22
12:30
Putyin szövetségese: Ha a Nyugat olyan fegyvereket szállít, amikkel megpróbálják elfoglalni a területeinket, megtorló intézkedések következnek (Mandiner)
Vjacseszlav Volodin, a Duma elnöke megfenyegette Washingtont és a NATO-t.
jan. 22
12:30
Tömeglövöldözés Los Angelesben, legalább kilencen meghaltak (Magyar Nemzet)
A Los Angeles megyei sheriff hivatal közleménye szerint eddig kilencen haltak meg a lövöldözésben.
jan. 22
12:36
Mutatjuk, kiket díjaztak a magyar kultúra napja alkalmából (ATV)
Ketten kapták meg idén a Kölcsey-emlékplakettet.
jan. 22
12:36
Havazás Salgótarjánban (Demokrata)
.
jan. 22
12:36
Ketten kapták meg idén a Kölcsey-emlékplakettet (Demokrata)
Az ünnepségen Csikos Sándor színművész szavalta el a Himnuszt.
jan. 22
12:36
Orbán Viktor: Ezeréves távlatban sincs olyan darabja a magyar kultúrának, mint a Himnusz (Magyar Nemzet)
A miniszterelnök leszögezte, hogy a Himnuszt sohasem térdelve, hanem mindig felemelt fejjel énekeljük.
jan. 22
12:42
Orbán Viktor: Kiérdemeltük, hogy jövőnk lehessen (Metropol)
Méltó és igazságos, hogy a magyar kultúra napja a Himnusz megszületésének napja.
jan. 22
12:48
Felnőttfilmes szülei segítik a tehetséges magyar sportolót (Ripost)
Tanó Leonardo szülei pornószínészként váltak ismertté.
jan. 22
12:48
Népszerű orvos halt meg a pénteki, furcsa tragédiában (BorsOnline)
A fiatal orvos kollégái vigasztalhatatlanok.
jan. 22
12:48
Február elején ér földközelbe a Magyarországról is látható üstökös (Life)
Február elején ér földközelbe a zöldes fényben derengő C/2022 E3 (ZTF) nevű üstökös, amely Magyarországról is látható lesz.
jan. 22
12:48
Ez már sok: kétéves gyerekeknek tartott érzékenyítést a Los Angeles-i állatkertben egy nőnek öltözött férfi (Mandiner)
Az LMBTQ-aktivisták újabb megdöbbentő akciójáról számolt be az amerikai Fox News televíziós csatorna. A riportból kiderült, a Los Angeles-i állatkertben családbarát betétműsort tartottak, ahol nőnek öltözött férfi érzékenyítette a gyerekeket.
jan. 22
12:50
Áresés is jöhet: megúszhatjuk az 1000 forintos kenyérárat (Mandiner)
Áramlik Magyarországra az ukrán gabona, egy része itt is marad. Jó hír, hogy máris csökken emiatta búza ára, a korábbi 140 ezer forinttal szemben ma már csak 110 ezret kell fizetni érte tonnánként. A malmok így olcsóbban jutnak hozzá, a liszt is kevesebbe kerül, ami végül a kenyér árában is meg fog jelenni, de az olcsóbb takarmányok hatása előbb ut
jan. 22
12:54
Orbán Viktor: Talán térdeljünk le a focipálya közepén? (ATV)
A Himnusz műfaját tekintve imádság, de azt mégsem térdepelve, és végképp nem leszegett fejjel énekeljük, épp ellenkezőleg: mindig rendíthetetlenül, szinte szilajul, egyenesen állva és mindig felemelt fejjel - jelentette ki Orbán Viktor ünnepi beszédében a magyar kultúra napján és a Himnusz 200. évfordulóján.
jan. 22
12:54
Közeleg a kemény fordulat az időjárásban: ezekben a megyékben már 13-18 centi hó hullott (Pénzcentrum)
Bakonyoszlopon 13, Komlón 18 centiméter a hótakaró vastagsága. De a mediterrán ciklon délkelet felől enyhébb levegőt szippant be, keleten már +10 fok van.
jan. 22
12:54
Salgótarjánban készültek a leglátványosabb fotók a havazásról (BorsOnline)
Látványos fotók készültek Salgótarjánban.
jan. 22
12:54
Bódi Ábel: Tudom, megint én leszek az ellenszenves semmisejó hipszter (Mandiner)
Én a Himnusz helyett a Szózatot tenném a nemzet első dalává. Nem tudok azonosulni vele.
jan. 22
13:00
Az orosz házelnök pusztulással fenyegeti a nyugati országokat (444.hu)
Vologyin szerint globális katasztrófát okozhat, ha támogatják az oroszok által megtámadott Ukrajnát.
jan. 22
13:00
Orbán Viktor: „Talán térdeljünk le a focipálya közepén? Vagy döntsük le nagy elődeink szobrait?” (SzMo)
A Himnusz születésének 200. évfordulója kapcsán fejtette ki a gondolatait a kormányfő. Szerinte „mi magyarok sem vagyunk bűntelenek”, a kérdés, hogy mit kezdünk ezzel a beismeréssel.
jan. 22
13:00
Fotóval: Van, ahol közel 20 centis hótakaró fedi a tájat (Nyugati Fény)
Erőset ment a tél a hétvégén, és még nincs vége.
jan. 22
13:00
Egy lépéssel közelebb került a BMW a szilárdtest-akkumulátorhoz (Villanyautósok)
Úgy tűnik, jó befektetés volt már 6 évvel ezelőtt összeállni ezzel a startuppal.
jan. 22
13:06
Berkesi Sándor és Varnus Xavér kapta a Kölcsey-emlékplakettet (Infostart)
Szatmárcsekén, a Himnusz megírásának 200. évfordulóján adták át az elismerést.
jan. 22
13:06
Párbeszéd: Magyarországon egymillió lakosra vetítve "még Kínánál is rosszabb a levegő" (ATV)
A légszennyezés csökkentését szolgáló javaslatcsomagot állított össze és terjeszt ennek alapján határozati javaslatot a parlament elé a Párbeszéd frakciója - jelentette be a párt képviselőcsoportjának vezetője.
jan. 22
13:06
Joe Biden elnökségének első két éve a külpolitikai elemző szemével (hirado.hu)
Külpolitikai botrányok, akadozó járványkezelés, migrációs válság és titkos dokumentumok rejtegetése – erről is szólt Joe Biden elnökségének első két éve. Az Egyesült Államok 46. elnökét 2021. januárjában iktatták be, azóta pedig folyamatosan esik a népszerűsége.
jan. 22
13:06
Videó: Ilyen durva szeméthegyeket hagynak maguk után az áradó folyók a Nyugat-Balkánon (SzMo)
A Drina folyó mentén csak hulladékot látni, műanyagpalackokat, autógumikat, hordókat, háztartási gépeket sodor a víz. Szakértők szerint ezek eltakarítása akár fél évet is igénybe vehet.
jan. 22
13:06
Kínai újévet ünneplőket lőttek agyon Los Angelesben (Demokrata)
Szemtanúk szerint a tettesnek volt alkalma többször tárat cserélni a fegyverén.
jan. 22
13:06
Hárman kapják meg az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért Díjat (Demokrata)
Az Rmdsz idén tizenegyedik alkalommal adja át a legrangosabb erdélyi magyar díjat.
jan. 22
13:06
Bendarzsevszkij Anton: Moszkva valaki ellen mindig harcol (Mandiner)
„Afgán terroristák”, „csecsen szeparatisták”, „ukrán nácik” vagy „amerikai világdiktatúra”.
jan. 22
13:12
Csökkenő forgalomban emelkedett a BUX a héten (ProfitLine)
Csökkenő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 46 440,14 ponton zárt pénteken, 0,74 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.
jan. 22
13:12
Királyi kihívás: kipofozzák Elvis 40 éve porosodó magángépét (Life)
Egy árverésen 286 000 dollárért (kb. 80 millió forintért) kelt el Elvis Presley egyik privát repülője, a Lockheed JetStar.
jan. 22
13:12
4 észszerű ok, hogy miért kell rendszeresen szénhidrátot fogyasztanod (Hamu és Gyémánt)
Gyakori tévhit, hogy a szénhidrátoktól hízunk. Persze, ha óriási mennyiségben fogyasztjuk őket, akkor hozzájárulhatnak a súlygyarapodáshoz, azonban a szénhidrátok fontos makrotápanyagok. Íme négy ok, amiért érdemes megtartani a szénhidrátokat az étrendedben.
jan. 22
13:12
Tömeglövöldözés Los Angelesben, legalább tízen meghaltak (Magyar Nemzet)
A Los Angeles megyei sheriff hivatal közleménye szerint eddig tízen haltak meg a lövöldözésben.
jan. 22
13:18
A fogyókúrákról beszél az endokrinológus (Vital)
Lássuk be, ha laikusként kell eldönteni, melyik a fiziológiailag leghasznosabb fehérje turmix számukra, könnyen döntésképtelenek maradhatunk. Az internet tele van mindenféle információval, és sajnos számos forrás nem hiteles szakmai szempontból. Vegyük górcső alá, mégis, mi alapján dönthetjük el, melyik az a fehérjeforrás, ami a leghasznosabb a tes
jan. 22
13:18
„Erről még soha nem beszéltem” – kitálalt az országos botrányról Megyeri Csilla (BorsOnline)
Három napig zokogott.
jan. 22
13:18
Akár 12 évet is kaphat a szexuális zaklatással vádolt focista (Demokrata)
A brazil labdarúgó az eredményességet illetően világelsőnek számít.
jan. 22
13:18
Már a Berlini Divathéten is volt NFT ruhabemutató (BitcoinBázis)
A divatvilágot szeretők és ismerők számára a Berlini Divathét az év első olyan eseménye, amelyre érdemes odafigyelni. A január 15-én

Keresés