Szeméthegyeket hagynak maguk után az áradó folyók Szerbiában, Bosznia-Hercegovinában, Koszovóban és Montenegróban – közölte a szerbiai közszolgálati televízió. A beszámoló szerint az áradások a térség jelentős részén gondokat okoztak, ám azon felül, hogy utakat, házakat földeket árasztottak el a vizek, felszínre hozták azt a több tonnányi szemetet
Megkezdődött a holtágak vízpótlása a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kötivizig) működési területén a múlt év végén, felkészülve ezzel az aszályos nyári időszakra - közölte az igazgatóság közleményben a honlapján.
Kiváló hangulat, mosolygós arcok a magyar férfi kézilabda-válogatott szombati edzésén. A torna során már kétszer is piros lappal kiállított veszprémi védőspecialistával, Sipos Ardiánnal a két szegedi, Bánhidi Bence és Bodó Richárd viccelődött.
Egy év alatt negyedjére kapnak nyugdíjemelést az idősek, akik tavaly prémiumban és 13. havi juttatásban is részesültek, az infláció azonban még mindig gyorsabban nő, mint a nyugdíj – hívta fel a figyelmet Farkas András az Infostartnak nyilatkozva. Szerinte nagy hiba, hogy az úgynevezett nyugdíjas fogyasztói kosarat még mindig a két évvel ezelőtti á
Lelőttek kilenc embert helyi idő szerint szombaton este egy többezres részvétellel folyó holdújévi fesztivál után a Los Angeles belvárosától 16 kilométerre lévő Monterey Park kisvárosban, amelyben jelentős számú ázsiai bevándorló él - jelentették hírügynökségek rendőrségi közlés alapján.
A harmadik helyen kiemelt görög Sztefanosz Cicipasz ötjátszmás csatában legyőzte az olasz Jannik Sinnert az ausztrál nyílt teniszbajnokság férfi versenyében.
A szlovén autópálya kezelő vállalat (DARS) úgy döntött, visszakapcsolja éjszakára az autópályák világítását Szlovéniában, mert túl nagy az energiatakarékosság kockázata - közölte szerdán a szlovén köszszolgálati televízió.
Egy brit férfi azt állítja, azóta lett jobban, hogy felhagyott a csapvíz fogyasztásával. Megszűnt a migrénje, elmúlt a szorongása és az ekcémája, és sokkal jobban érzi magát, mint mikor még ő is azt itta, ami a csapból folyik.
Két friss országos közvélemény-kutatás is azt jelzi, hogy a cseh államfőválasztás jövő hétvégi, második és döntő fordulójának győztese Petr Pavel nyugalmazott tábornok lehet.
Két friss országos közvélemény-kutatás is azt jelzi, hogy a cseh államfőválasztás jövő hétvégi, második és döntő fordulójának győztese Petr Pavel nyugalmazott tábornok lehet megelőzve Orbán Viktor barátját, Andrej Babist.
A honvédelmi miniszter rámutatott: az 1848-as magyar haderő a fiatalok hadereje volt, az ő energiájukra, tettvágyukra, természetes lendületükre épült, és most is erre az energiára van szükség.
Emmanuel Macron szerint „Németországnak és Franciaországnak, miután kikövezték az együttműködés útját, úttörőként kell fellépniük Európa újraalapozásában”.
Sydney van den Bosch imád utazni! Amikor csak ideje engedi, repülőgépre ül, és szebbnél-szebb helyeket fedez fel szerte a világban. Mint minden év elején, a modell idén is kivett egy kis szabadságot, és ezúttal jó messzire utazott. Instagram-oldalán megosztott egy fotót, ahogyan épp a repülőn tart az úti cél felé.
Azt írták: a határforgalom az ukrán határőrizeti szerveknél fennálló informatikai rendszerhiba miatt szünetel, az Ukrajnába utazók csak a záhonyi határátkelőt vehetik igénybe.
Az utóbbi időben már egyre több szakmai szervezet beszélt arról, hogy itt az ideje kivezetni az élelmiszerárstopot, mert káros a magyar gazdaságra. Laptársunk, a Pénzcentrum ezért megszavaztatta az olvasóival, mit gondolnak a kormányzatii lépésről.
Azt írták, az elmúlt hét napban az ország északkelet-délnyugati tengelyében esett a legtöbb csapadék, ott a 30 napos csapadékmennyiség 50-100 milliméterrel több a sokévi átlagnál.
Az utóbbi időben már egyre több szakmai szervezet beszélt arról, hogy itt az ideje kivezetni az élelmiszerárstopot, mert káros a magyar gazdaságra. Laptársunk, a Pénzcentrum ezért megszavaztatta az olvasóival, mit gondolnak a kormányzatii lépésről.